DR. SZAKÁL FERENC, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Mint az elõttem szólók már csaknem mind egybehangzóan megállapították, szerencsés, hogy három, szervesen összefüggõ törvénytervezetet: a természet védelmérõl, a vad védelmérõl, vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról és az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló törvénytervezeteket egy idõben kezdte tárgyalni a tisztelt Ház. A három törvénytervezet tárgyalását a továbbiakban is összehangoltan kell folytatni, hogy az egyes törvénytervezetekhez benyújtott módosító indítványokról a más területekre gyakorolt hatások figyelembevételével tudjunk dönteni.
Ez a három törvényjavaslat és a már eddig elfogadott hasonló témájú törvények egy sajátos átmeneti helyzetet jellemeznek. Egyrészt világviszonylatban törekvés van arra, hogy a természeti erõforrásokkal kapcsolatban az integrált, összehangolt megközelítés és gyakorlat alakuljon ki.
A természeti és ember alkotta környezetünk minden problémájáról, illetve az egyes erõforrásokról külön-külön szervezetek, intézmények próbálnak gondoskodni, külön törvényeket alkotunk. Sajnos, a mai gazdasági-társadalmi viszonyok még nem teszik lehetõvé, hogy újraintegráljuk a fejlõdés folyamatában szétesett, dezintegrálódott rendszert. Másrészt átmeneti helyzetben van a magyar gazdaság és társadalom is. Ezért kényszerûségbõl el kell fogadnunk azt, hogy ma még külön törvényt alkotunk a földrõl, a vízrõl, a természetrõl és az erdõrõl is.
Az, hogy az emberek kénytelenek új integrált és harmonikus kapcsolatot kialakítani a természeti környezettel, abban is megnyilvánul, hogy szinte mindennek a védelmérõl törvényt kell alkotnunk. Én ezt bizonyos civilizációs válságnak tekintem. Így nem tudok igazán büszke lenni arra, hogy úgymond, korszerû törvényt alkotunk az erdõk védelmére. A baj az, hogy egyáltalán ilyen törvényre szükség van. A miniszter úr elõadói beszédében is felsorolta azokat a fontosabb feladatokat, amelyeket az erdõ a szorosabb értelemben vett gazdasági célokon túl betölt a társadalom számára. Olyan feladatokat, mint a talaj, a levegõ, a víz védelme, a környezet szebbé tétele, testi, lelki felüdülés, az élõhelyek megõrzése. Ezeket a funkciókat az erdõ akkor is betölti, ha az erdõt telepítõ csupán faanyagot akar termelni. Vagyis az erdõnek ezek a szolgáltatásai úgynevezett pozitív externáliák, a társadalom tagjai pedig externális elõnyre tesznek szert az erdõk megléte miatt.
Majdnem minden elõttem szóló elmondta azt, hogy ezek miatt a szolgáltatások miatt az erdõ csak korlátozott magántulajdon lehet. A társadalom kényszerítõ, védelmi intézkedésekkel kívánja elérni, hogy hozzájusson ezekhez az externális elõnyökhöz. Ugyanakkor még mindig nem értük el, illetve sokszor gazdasági okokra hivatkozva nem is akarjuk elérni, hogy a negatív externális hatások okozói térítsék meg a társadalomnak az okozott károkat. Az igazán radikális és újszerû megközelítés tehát az lenne, ha mindenki megtérítené a negatív hatásokkal okozott kárt a társadalom számára, a társadalom pedig mindenkinek megfizetné a pozitív elõnyöket. Így nem kellene védelemrõl, korlátozásokról és tilalmakról olyan sok szabályt alkotni, mint ahogy az most az erdõrõl szóló törvényjavaslatban is szerepel.
Az erdõtelepítés támogatása tehát nem szívesség a társadalom nevében fellépõ államtól, hanem a pozitív szolgáltatások megfizetése. Ennélfogva nagyon gondos megfontolást igényel a törvénytervezetben is szereplõ, adójellegû erdõfenntartási járulék mértéke, nagysága, mivel ezt tulajdonképp csak a faanyagot felhasználókra terhelik. Egy valóban pozitív erdõtörvény többet foglalkozna azzal, hogyan is lesz erdõ. Természeti erõforrásnak tekintjük az erdõt, de ugyanakkor miniszter úr is megállapította expozéjában, hogy erdeink jelenlegi területe és állapota sok évszázados emberi tevékenység során alakult ki. Vagyis ha van erdõ, akkor az természeti erõforrás, de ma már nagyrészt mesterségesen kell létrehozni és fenntartani.
Ebbõl az ellentmondásból fakad a törvénytervezetben is érzékelhetõ, de fõleg egyes, erdõvel foglalkozó szakemberek által képviselt szemlélet, hogyha az erdõ valahogyan létrejött, akkor azonnal hatósági kézbe kell venni, korlátokat, tilalmakat kell felállítani. Úgy tûnik, hogy sokak számára, ha egy parlagterületen nincs erdõ, az nem baj.
Nem tudok egyetérteni azzal, hogy fõleg a magántulajdontól kell félteni az erdõket. Kétségtelen, hogy a tulajdonviszonyok gyors és sok vonatkozásban elõkészítetlen változása zavarokat is okozott. Nem szabad azonban abba a hibába esni, mint sokan teszik, hogy kampányt folytassunk az erdõ- magántulajdon ellen, mintegy az erdõvédelem ürügyén felelevenítve a magántulajdon-ellenességet. A valóságban éppen fordított a helyzet, mint ahogy nálunk gondolják egyesek. Minél nagyobb az erdõ aránya az egyes országok területén, annál nagyobb a magán- és közösségi erdõtulajdon, és annál kisebb az állami erdõtulajdon aránya. A még csak 12 országból álló Európai Unió egészében az állami erdõtulajdon csak 21 százalék. Ezen belül Olaszországban csak 6, Franciaországban 10, Luxemburgban 8 százalék. A legnagyobb az állami erdõterület aránya Írországban, ahol ez 78 százalék, de itt az összes erdõterület a teljes területnek csak 6 százalékát teszi ki.
(16.40)
Ugyanakkor Finnországban, ahol az összes erdõterület a teljes terület 86 százalékát teszi ki, 78 százalékban magántulajdonban vannak az erdõk. Nem véletlen tehát, hogy Írországban most programot kezdtek a magántulajdonú erdõtelepítések támogatására.
Megjegyzem, annak ellenére, hogy Finnországban 76 (sic!) százaléka az erdõknek magántulajdonban van, nemcsak hogy fenntartható erdõgazdálkodást folytatnak, hanem mintegy egyharmaddal nagyobb fatömeget termelnek, mint az évi felhasználás mennyisége - tehát növekszik a finn erdõvagyon.
Ehhez a kérdéshez szorosan kapcsolódik az is, hogy a törvénytervezet szinte semmilyen szerepet nem szán az erdõkkel kapcsolatban az önkormányzatoknak. A Kereszténydemokrata Néppárt programja megalakulása óta azt tartalmazza, hogy az állami erdõket - a különleges országos érdekeket szolgáló egyes erdõk kivételével - a települési önkormányzatok tulajdonába kell adni. Tudjuk, hogy ma ez éppúgy reménytelen követelés, mint ahogy a földtulajdon rendezésére vonatkozó hasonló követelésünket sem vették figyelembe, bár azóta már egyes neves közgazdászok is elõálltak azzal, hogy ez lett volna a helyes megoldás.
Az elõttem szóló is említette a Világbankot. A Világbank 1990-ben az erdõkkel való fenntartható gazdálkodás szempontjából azt szorgalmazta, hogy a centralizált gazdálkodásról el kell mozdulni a helyi szintû közösségek irányába. Az Európai Unió számos országában az önkormányzati és egyesületi erdõtulajdon 20-35 százalékot tesz ki.
Helyeseljük az erdõtulajdonosok társulását, sõt szövetkezését az erdészeti termékek hasznosítására, az ésszerû erdõmûvelés megvalósítása érdekében, de ennek az elvnek nem szabad a tulajdonosok szabadságának indokolatlan korlátozásához vezetnie.
Fontos lenne tehát, hogy az erdõgazdálkodóra vonatkozó kritériumokat pontosabban határozza meg a törvény. Pillanatnyilag elfogadhatatlan az erdõgazdálkodó személyére vonatkozó 13. § (6) bekezdése.
Mindezek alapján az elõttünk fekvõ törvénytervezetet nem tartjuk ugyan tökéletesnek, de mivel elõreviszi a mindnyájunk számára fontos erdõgazdálkodást, néhány kifogás és javítás után támogatjuk a törvény elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)