DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Nem szólt, nem utasította rendre a képviselõt. Nem kívántam ebben az ügyben felszólalni, de ennyit le kell szögeznem. És elnök úr nem szólt a számvevõszéki véleménynél sem, amit megint nem olvasott el képviselõtársam, mert akkor másként mondta volna. Tényállítást használtam: nincs az anyag teljes birtokában.
Ezt csak megerõsítette a munkaszolgálattal kapcsolatos hozzászólás is. Tudniillik nem lehet az Alkotmánybíróság döntését egyszer így értelmezni, ahogy a kormánynak tetszik, egyszer pedig úgy értelmezni, ahogy szintén a kormánynak tetszik.
Ilyen vitában a hozzászólásnak csak jogásziasnak szabad lennie, nem pedig praktikus okokból egy többségi véleményt kormányhoz hû képviselõként elõadni. Ezt meg lehet tenni, csak akkor az ember kiteszi magát annak, hogy szakmailag minõsítik a véleményét oly módon, hogy az nem felel meg a tárgyi valóságnak.
Ha valaki elolvassa az Alkotmánybíróság határozatát, egyértelmû, hogy megállapítja, mi lesz a törvény 3. §-a (1) bekezdése c) pontjának a szövege; annyi lesz, hogy: munkaszolgálat. Az sem volt kérdés az általános vita során, hogy rossz ez az alkotmánybírósági határozat - mert valóban rossz, mert a törvény hatálya 1939-tõl 1989-ig terjed.
Az eredeti jogalkotói szándék csak a harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálat után kívánt kárpótlást adni. Az indokokat nem kívánom most elmondani, mert nem annak a vitája folyik. De azt, hogy valóban volt alapja, mutatja, hogy a kormány hozzányúl az Alkotmánybíróság megállapította szöveghez - ami a magyar jogalkotás történetében precedens nélküli -, és az Alkotmánybíróság által megállapított szöveget idõhatárok közé szorítja.
Ez az, amit Hasznos Miklós képviselõtársam joggal kifogásolt, hogy a magyar alkotmányosság történetében lehet-e precedenst teremteni, hogy az Alkotmánybíróság által megállapított törvényszöveget nem tágítja az Országgyûlés, hanem szûkíti. Mert ez - mondjuk ki nyíltan - szembehelyezkedés az Alkotmánybírósággal; ami, még egyszer hangsúlyozom, álláspontom szerint azért indokolt, de abban az esetben ki kell mondani azt is, hogy az Alkotmánybíróság nem minden esetben tévedhetetlen, és jó lett volna, ha ezen döntése elõtt meghallgatja az érintetteket, mármint azokat, akik a törvényt elõkészítették, mert adott esetben akkor nem ez lett volna a megállapított szöveg.
De ha elismerjük, hogy az alkotmánybírósági döntés szelleme elfogadható, de az Alkotmánybíróság megoldásai nem mindig helytállóak, akkor viszont gyengülnek Tóth Pál képviselõtársamnak az érvei, amikor az elõbbiek során mindig az Alkotmánybíróságra hivatkozott, hogy ezt mondta, így mondta és ekként mondta.
Még egyszer hangsúlyozom, az Alkotmánybíróság nem mondta, hogy a deportálás és a kényszermunka során meghaltaknak a halál miatt többletkárpótlást kelljen adni, mert erre az esetre a nemzetgondozási díjról és a hadigondozási díjról szóló törvény vonatkozott, és ezt a sérelmet megfelelõen rendezte. A szabadságelvonás többletkárpótlásáról szólt az alkotmánybírósági döntés.
Mi a problémám a kormány által beterjesztett szûkítéssel kapcsolatban? El tudom fogadni a Hasznos képviselõtársam által elmondottakat, hogy maradjon úgy, ahogy az Alkotmánybíróság megállapította; ez az idõhatály viszont így, ilyen megfogalmazásban indokolatlan. Indokolatlan azért, mert a munkaszolgálat - és nevezzük így együttesen, mert az valójában honvédelmi kötelezettség és közérdekû munkaszolgálat volt - jogintézményét a magyar jogban az 1939. évi II. törvénycikk vezette be. Ennek a törvénycikknek nem volt faji megkülönböztetõ jellege. 1942-ben, az 1942. évi XIV. törvénycikkel, amely 1942. július 31-én jelent meg a törvénytárban, vált faji jellegû diszkriminatívvá a munkaszolgálat - a jogszabály miatt.
Az nem kizárt, hogy korábban, egyes esetekben - és ez százakat vagy ezreket is érinthet - volt parancsnoki önkény, de a jogi utat tekintve, amikortól egyértelmûen megállapítható az állam felelõssége, a '42. évi módosítás az, ami lehetõvé tette a diszkriminációt.
Itt a probléma csak az, hogy a különféle munkaszolgálatos egységek elhelyezkedése és alkalmazása egészen eltérõ volt. Voltak a hátországbeli alakulatok, voltak az üzemekben dolgozó alakulatok, és valóban voltak a frontokon, a hadmûveleti területeken, a harctéri alakulatok alkalmazásában álló alakulatok. Miután az Alkotmánybíróság ezt a fogalmat törölte a törvénybõl, nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet visszahozni. A kormány azért megpróbálja az idõhatárral érzékeltetni, hogy az 1939-tõl kezdõdõ idõszakban nem mindegyik munkaszolgálat után akar kárpótlást adni. De ebben az esetben viszont - miután már nem harctéri alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálatról van szó -, valóban felmerül az, hogy miért maradnak ki a Rákosi-féle munkaszolgálatosok, akik ugyanúgy voltak hátországban alkalmazva, mint azok, akikre vonatkozik a kormány által beterjesztett '41-es idõpont.
Ha nem tudunk az idõhatárnak ésszerû indokot adni, akkor a diszkrimináció meg fog valósulni. Ezért én a törvényjavaslatnak ezt a részét tartom a legproblematikusabbnak alkotmányjogi szempontból; egyrészt azért, mert hozzányúl az Alkotmánybíróság által jól vagy rosszul megállapított szöveghez, másrészt pedig a hozzányúlás alkotmányos indoka nem megalapozott az egyéb idõszakban bekövetkezett munkaszolgálathoz képest. Mert ebben az esetben joggal mondhatják a '41 - tehát a kormány által beterjesztett javaslat idõpontja - és az 1939 - amikor a honvédelmi törvény bevezeti ezt a jogintézményt - érintettjei, hogy rájuk miért nem terjed ki, mert õket is behívták 2 vagy 3 hónapos hadiüzemi munkára, ugyanúgy, mint ahogy '41 után sem mindenkit hívtak be folyamatosan, évekig tartó munkaszolgálatra - az egyik kimaradt, a másik nem maradt ki.
Itt az idõhatárnak az indokoltsága az, hogy Magyaroszág ekkor lépett be a világháborúba - ez az alakulatok alkalmazásában nem mindig jelentett eltérést. Voltak, akik már hamarabb bevonultak, és az õ esetükben egyik napról a másikra keletkezik majd a kárpótlást jelentõ idõszak, a kormány által javasolt idõpont elõttre nem, a kormány által javasolt idõpont után pedig ugyanott vannak, ugyanolyan katonai alakulatban, ugyanolyan parancsnokokkal.
(19.30)
Ezt én nagyon õszintén mondom - biztos, hogy megint lesznek kritikai megjegyzések hozzászólásom színvonalára -, jogilag ad absurdumnak tartom. Ajánlottam kormánypárti képviselõtársaimnak, hogy legalább elegánsabb megoldáshoz folyamodjanak, és egy értelmezõ rendelkezéssel mondják ki, hogy munkaszolgálat alatt mit kell érteni, mert akkor nem kifejezetten az Alkotmánybíróság által megállapított szöveghez nyúlnak. Ezzel a megoldással jogilag valamivel elegánsabb lenne az, amit néven kell neveznünk: az Országgyûlés most módosítani fogja az Alkotmánybíróság által megállapított szöveget.
Köszönöm a figyelmet.