DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim és Tisztelt Vendégeink! Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen vitákra kerül sor egy olyan vitanapon, amikor - azt gondolom - az egész társadalom egyik legsúlyosabb problémájával elõször néz szembe a politika, és megpróbálunk közösen kitörési pontokat találni, hogy hogyan lehetne változtatni e nehéz sorsú réteg életkörülményein.
Azt gondolom azonban, hogy nem illik bele a képbe az, hogy ezen a vitanapon belerúgjunk egy halott miniszterbe, hogy ezen a napon megtiltsuk az ellenzéki politikusoknak, hogy a most kormányzó és felelõsen kormányzó politikai erõvel szemben ne fogalmazzák meg kritikáikat. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Ne kérjük számon azt, amit a kormányprogramban megfogalmaztak, amely megfogalmazta, hogy a kormány a négyéves ciklusban kezelni fogja ezt a problémát, meg fogja találni azokat a lehetõségeket, hogy a nemzeti kisebbségek és a cigányság életkörülményein javítson.
A kormányra lépés óta elmúlt két év, és azóta nem történt semmi, illetve annyi, hogy decemberben megszületett egy kormányhatározat, amelyet mi, kereszténydemokraták örömmel üdvözlünk, támogatói leszünk - amennyiben lehetséges ellenzéki szerepbõl - e program megvalósításának. De azóta is eltelt már jó néhány hónap; nem én mondom, hanem Hága Antónia fogalmazta meg reggel is és most is, hogy azóta sem történt semmi. Tehát ha beszélünk a társadalom egyik legsúlyosabb problémájáról, akkor ezeket a jogosítványokat kapjuk meg.
Örömmel üdvözlöm ezt a vitanapot és - úgy, ahogy a családpolitikai vitanapon -, azzal kezdem felszólalásomat, hogy olyan ügyrõl beszélünk, amikor valóban nem a politikai pártoknak kell szerepet kapniuk, hanem közösen kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tudnánk változtatni a cigányság sorsának a javításán közös, nemzeti, társadalmi összefogással és velük, az érintettekkel együtt.
Örülök, hogy nem tabu többé a cigányság problémáival, a cigánykérdéssel szembenézni Magyarországon a politika számára sem. Örülök, ha a politika nemcsak a választások idején fordul feléjük, választópolgárokat látva bennük.
Sokáig kényes volt ez a kérdés, nem lehetett róla beszélni. Ezért tartom a mai napot fontosnak, velük együtt, akik úgy fogalmaztak, hogy a cigányság életében sorsfordító nap lehet ez a cigánypolitikai vitanap, ugyanúgy, ahogy több évszázados történelmük folyamán és során a cigány kisebbségi önkormányzatok megalakulását, létrejöttét úgy deklarálták, hogy talán most, amikor 1 millió 160 ezer szavazattal meg tudták alakítani önkormányzataikat, akkor a cigányság történelmi sorstudatra fog ébredni. Talán megszûnnek majd lassan és folyamatosan azok a ma még nagyon is létezõ, nagyon is meglévõ konfliktusok, amelyek akár a helyi önkormányzatokban, akár országos szinten is megtalálhatóak a mindenkori hatalom, a kormány, a jegyzõk, a helyi önkormányzatok, a cigány önkormányzati képviselõk és a cigányság országos vagy megyei szintû szervezetei között.
Legitimitásuk tehát már van, azt, hogy a cigányság a nemzet része, azt gondolom, az alkotmány is deklarálja. Államalkotó tényezõk, csak sajnos, az összes súlyos gonddal és problémával együtt. Én egyetértek azzal, hogy négy év alatt nem lehet csodákat mûvelni, nem lehet megoldani ezeket a nagyon súlyos kérdéseket, de hogy el kellett volna kezdeni két évvel ezelõtt, azon - gondolom - nem vitatkozunk.
Nem tudjuk, hogy ma Magyarországon mennyi a cigányság lélekszáma. Különféle találgatások vannak, 500 ezertõl 800 ezerig. A demográfiai elõrejelzések szerint 2010-re 1 millió körül lesz a magyar cigányság száma. Õk maguk fogalmazzák úgy, hogy ketyegõ bombán ül a társadalom, ez pedig a cigányság lehetetlen életkörülményeinek a ketyegõ bombája.
(10.30)
Vajon azon ma itt tudunk-e gondolkodni és konszenzusra jutni - és persze velük együtt kellene ezt megtennünk -, hogy hogyan lehet hatástalanítani ezeket a kis, apró, de nagyon súlyos, ketyegõ bombákat.
Én Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élek nap mint nap, és köztudott, hogy ebben a megyében, ebben a keleti térségben él a magyar cigányság egyik jelentõs, majdnem a legjelentõsebb része. Nap mint nap találkozom velük, szembenézve, meghallgatva és tehetetlenül szemlélve napi gondjaikat és problémáikat. De hozzá kell tennem, hogy ugyanakkor a többség véleménye kistelepüléseken, ahol - ugye, hallottuk, és ez egy új megfogalmazás - a megélhetési lopások... Amikor a Magyar Televízióban, ha cigányságról szól a történet, akkor azt mutatják, hogy a Szabolcs megyei cigányok szétszedik a mellékvágányra terelt vagonokat. Elég csak a tavaly õszi esetrõl, a budaörsi gyümölcslopónak a hasbalövésérõl szólni... Tehát tragikus képek villannak föl ahelyett, hogy - egyetértek - a valóban gyönyörû cigány kultúra képei röppennének föl, és azokat a pozitív jelenségeket mutatnánk és láthatnánk, amelyekrõl itt néhány szóban, csak az én megyém vonatkozásában szeretnék szólni, de feltételezem, sõt, meg vagyok gyõzõdve róla, hogy az ország más területein is számtalan hasonló, pozitív példáról lehetne szólni.
Mint említettem, Szabolcs megyében a becslések szerint mintegy 80-120 ezer cigány él, legalább olyan, többszörösen hátrányos helyzetben, mint amilyen hátrányos helyzetben a többség, a magyarság egy jelentõs része is él ebben a válságtérségben.
Hága Antónia említette a feketevonatokat. Igen, én ott voltam az indításuknál, és ott voltam a visszaérkezésüknél. Valóban igaz, hogy a szabolcsi cigányok felültek a feketevonatokra, és elmentek Budapestre és az ország más részeibe olcsó segédmunkát végezni. Csakhogy ezek a feketevonatok visszajöttek és végérvényesen leálltak. És ott van a munkanélküliség, a szociálisan, emberileg kiszolgáltatott cigányság a mi megyénkben.
Ígértem, hogy pozitív dolgokról fogok szólni. Szeretném elmondani, hogy Hodász, ahol jelentõs - majdnem hogy azt mondhatom: többségi - cigány lakosság van, azt gondolom, európai mértékkel mérve is jelentõs állomás a cigányság és a magyar társadalom életében. Hodászon, Kántorjánosiban - természetesen egyházi támogatással, az egyház köré tömörülve - csodák történtek! A második tempolomot építik, részben társadalmi munkával és külföldi támogatással a cigányok, és cigány közösségi ház épült föl - az elmúlt hónapokban volt az átadása. Ez ma még eléggé üresen áll, mert sok mindennel fel kellene tölteni. Nemcsak a bútorokról szólok: szellemi erõvel kellene feltölteni. Kellene a cigány értelmiség, aki felkészíti a cigány gyermekeket a továbbtanulás esélyeire, aki foglalkozna szociális, mentálhigiénés és számtalan kérdéssel. Ki fogja megtanítani a cigányságot - visszaadva évszázados kultúrájuk egy jelentõs lehetõségét - arra a csodálatos kézmûiparra, amelyre csak õk voltak képesek az elmúlt századokban? Aztán olcsó, filléres segédmunkásokká váltak...
Meg kell említenem azt is, hogy az elsõ, a cigányság részére kiosztott szociális földek szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak: Piricsén, ahol egy református lelkész, polgármester földet osztott a cigányoknak - napokig láthattuk a televízióban. Örömmel számolhatok be arról, hogy igaz, nem száz százalékban mûvelik azóta a földet a cigányok, de jelentõs részük dolgozik, becsülettel mûveli, és eltartja belõle a családját.
Igaz, hogy ezeket a csodákat, mint például a hodászi csodát sokkal jobban ismerik Rómában, a Vatikánban, mint Magyarországon - és fõleg Budapesten.
Igaz erre a megyére, hogy 1992. április 27-én hazánkban elõször felállították a cigány áldozatok emlékmûvét, a holocaust évfordulóján; hogy épült azóta cigány közösségi ház Tiszavasváriban és Tiszadobon. Keresik tehát õk is emlékeik megõrzését, kultúrájuk feltámasztásának lehetõségét, miközben napi megélhetési gondjaikkal kell megküzdeniük.
Problémáik vannak - az elõbb már szóltam róla - az önkormányzatokban létezõ lehetõségek megkapásakor. Számtalan településen úgy kezelik õket, mint fölösleges rosszat, akik csak a problémák halmazával jelennek meg az önkormányzatokban. Sokan jönnek hozzám is, megkérdezik, hogy hány alkotmány van Magyarországon, és a cigány kisebbségi önkormányzati képviselõk miért nem kaphatnak tiszteletdíjat. Jog, alkotmányi deklaráció tehát már van - de a gyakorlat még számtalan ellentmondást, számtalan feszültséget és problémahalmazt hordoz magával.
Számtalan elképzelésük van. Itt hallottuk, mind a miniszter úr expozéjában, mind az elõttem felszólalók vezérszónoklataiban, hogy alapítvány jött létre, több alapítvány mûködik, hogy van Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, amely hivatott az õ gondjaikat, problémáikat kezelni, velük párbeszédet folytatni. Megjegyzik nagyon sokan a cigány szervezetek közül, hogy ez a forma nem jó ma már. Elképzelnek egy olyan, a Miniszterelnöki Hivatalban mûködõ, államtitkári szintû, a cigány problémák kezelésére felállított szervezetet, amely - úgy vélik - sokkal jobban tudná szolgálni az õ ügyüket.
Vannak tehát olyan gondok, olyan problémák, amelyek a jog szempontjából - akár csak a kisebbségi törvény vagy a kisebbségi önkormányzati törvény módosításával, újramegvitatásával - áthidalhatóak lennének.
És persze, a legfontosabb talán az lenne, ha bizalmat táplálnánk egymás iránt. Ha végre bizalmat kaphatnának ahhoz, hogy legitimitásukat elnyerve, sorstudatra ébredve képesek saját problémáikat megfelelõ társadalmi támogatással kezelni.
Mi lehetne a megoldás? Hága Antónia azt kérte számon, hogy milyen megoldásokat láthatnánk. A megoldások nagy része benne volt a kormányprogramban, a megoldások nagy részét tartalmazza az a kormányhatározat, amely a cselekvési programot megfogalmazta.
Hadd mondjam el, hol látjuk mi, kereszténydemokraták a kitörési pontok lehetõségét:
A foglalkoztatottságról szeretnék legelõször szólni. A megfelelõ adatok szerint ma a cigányság foglalkoztatási arányai a hasonló végzettségûekhez képest - ki kell jelenteni - csak kissé rosszabbak a többségi, a magyar foglalkoztatáshoz képest, hiszen ma már a hasonlóan alacsony végzettségû nem cigányok is - legalábbis a mi térségünkben - tartósan munkanélküliek. Ám a cigány fiatalok körében a tartósan munkanélküliek aránya legalább 40 százalékkal haladja meg az azonos végzettségû és életkorú nem cigány pályakezdõk adatait. Mindig hangsúlyozni szoktam: a legnagyobb bûn a munkanélküliségen belül, hogy nem fordítunk kellõ figyelmet a pályakezdõ fiatalok munkakezdési esélyeinek biztosítására - és ez igaz a cigányok és magyar pályakezdõ fiatalok esetében is.
A tipikus cigány munkanélküli emellett még sokkal hosszabb ideje van állás nélkül, és nagyobb valószínûséggel merítette ki segélylehetõségeit is, hiszen a nagy elbocsátások idõszakában, a nyolcvanas évek végén és azóta folyamatosan - egyetértek vele - a diszkrimináció nyíltabbá vált, és az elbocsátások sorozata a cigányokkal kezdõdött.
(10.40)
Nagyon elszomorító a nagyarányú munkanélküliség a szakmunkás végzettségû cigányok körében, hiszen helyzetük reménytelennek mutatja a tanulás révén való felemelkedés esélyeit és lehetõségeit. Persze nemcsak azért ilyen súlyos a foglalkoztatási problémájuk, mert az országos átlagnál lényegesen iskolázatlanabbak, hanem azért is, mert pont azokon a válságterületeken élnek nagy tömegben, ahol nagyon tartós és nagyon súlyos a munkanélküliség.
Mi lehetne a kitörés? A közmunkák intézményének a támogatása, fokozása. Kitörés lehetne a szociális földprogram továbbfejlesztése, még akkor is, ha a cigányságnak eredendõen nem hagyományos foglalkozási ága a földmûvelés, állattenyésztés, gyümölcstermesztés vagy egyéb. Csakhogy sajnos, az a baj, hogy az önkormányzatok nem rendelkeznek földterületi tulajdonnal. Nem tudnak tehát a cigányságnak szociális földprogramhoz, mezõgazdasági munkák végzéséhez földterületet rendelkezésre bocsátani. Ezen is el kellene gondolkodni. Nem elég csak deklarálni, hogy adjunk földeket a cigányságnak, hanem biztosítani kell ehhez a szabad földterületeket az önkormányzatok részére.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Biztosítani kellene és külön, differenciáltan figyelni a cigányság munkalehetõségeinek biztosítására, például nagyobb építkezéseken való diszkriminatív részvételükre. Megkerestek a múlt héten egy levélben éppen a hodászi cigányok, akik közösségi házat, templomokat építettek föl, hogy az orosz laktanyák átalakítása során például nem lehetne-e részükre elõnyöket biztosítani az átépítések, átalakítások folyamán? Én erre nem tudok mit válaszolni, de szeretném fölhívni rá a tisztelt illetékeseknek a figyelmét.
Az oktatás területén, mert ezt látom a másik kitörésipont-lehetõségnek, meg kellene teremteni a lehetõségeket, ellentétben azzal, hogy a kistelepüléseken bizony egyre több helyen nem mûködik már például felsõ tagozat, egyre több helyen bezárják a kisiskolákat, az általános iskolákat. Hová fognak a cigánygyermekek elmenni, akárcsak az általános iskola elvégzésére is?
Meg kellene nyújtani az általános iskolai képzés idõtartamát. Talán lehetne 18 életévükig általános és szakmunkásiskola elvégzésének a lehetõségét kellõ támogatással biztosítani. Ha ezen a két területen jelentõsen elõbbre tudunk lépni az elkövetkezendõ két évben, akkor jelentõs elõrelépésrõl lehetne beszámolni. Mert mindannyiunknak tisztában kell lenni azzal, hogy a többségi társadalomnak is elemi érdeke a cigányság integrálódása, felzárkóztatásának elindítása legalább és valamikor - belátható távlatokban - a valódi társadalmi felemelkedése.
Természetesen több évszázados elmaradást valóban nem lehet négy év alatt megszüntetni. Ezért - és ezt én nagyon fontosnak tartom - az integrálódáshoz, a cigányság felemelkedésének elindításához valóban társadalmi, nemzeti összefogásra van szükség, és partnernek, egyenrangú partnernek kell tekintenünk a cigányság érdekképviseleti szervezeteit, valamennyi, Magyarországon élõ cigányt. Mi, kereszténydemokraták, partnerek szeretnénk lenni ebben a kormánynak, a cigányságnak és az egész magyar társadalomnak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)