ZWACK PÉTER (független): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Független képviselõtársaim nevében is kiemelkedõen fontosnak tartom az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság politikai vitanap-kezdeményezését a cigányság helyzetérõl Magyarországon.
A magyarországi cigányság helyzete bonyolult történelmi, gazdasági és politikai problémák szövevényén át értelmezhetõ csak. Egyetlen vitanap ezeket a nehézségeket nem oldhatja meg; de vannak olyan dolgok, amelyeket itt és most is leszögezhetünk, hadd hallja az ország és hadd hallja a nemzetközi közösség.
Az egész történelem és a mai világhelyzet legtöbb véres konfliktusa azt üzeni számunkra, hogy az emberek számára az egyik legnehezebb dolog: úrrá lenni azon a tudaton, hogy vannak, akik nem teljesen olyanok, mint õk. Ehhez csatlakoznak a tolerancia korábbi hiányából felhalmozódott sérelmek, a személyes negatív tapasztalatok. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy valamennyien mint országgyûlési képviselõk elsõsorban emberek vagyunk, erõsségeinkkel és gyengeségeinkkel. Feladatunk mint honatyáknak, hogy elõítéleteinket valljuk be - legalábbis bennem valamilyen formában ezek gyakran léteznek -, hogy ezeket leküzdjük, és az ország lakosságának követendõ példát nyújtsunk.
Egy olyan világhírû és elismert államférfi, mint Robert Kennedy, akivel többször is beszéltem az amerikai feketék problémáiról, melyek leküzdésének õ elismert élharcosa volt, kérdésemre, hogy õ, mélyen magába szállva, belülrõl hogyan éli át ezt a problémát, õszintén be merte vallani, hogy a legnagyobb nehézsége elsõsorban a saját elõítéleteinek leküzdése volt. Ennek a gyengeségnek a felismerése adta neki azt a belsõ erõt, amellyel példát tudott mutatni a világ számára is ebben a soha véget nem érõ küzdelemben.
Ugyanez a helyzet a magyar cigány nemzetiségû polgároknak minden területen egyenrangúnak és egyenlõ esélyekkel indulónak elfogadása kérdésében, mely szintén egy soha véget nem érõ küzdelem kell hogy legyen számunkra. Ugyanakkor az is történelmi tény, hogy amennyiben a sorstól egymás mellé rendelt különbözõ embercsoportoknak együtt kell élniük, a többségük erre képes is lesz; egészen addig, amíg szerephez nem jutnak közöttük olyanok, akiknek - sokféle okból - az ellentétek szítása az érdekük. És ez utóbbiak között sajnos a többség politikus vagy politikai szerepbe került kalandor. A gondoktól gyötört tömegek egymás elleni manipulálása a másság alapján, általában már nem nehéz egy ponton túl; ilyenkor lövi aztán egymást halomra az évtizedekig békében együtt élt szerb, horvát, bosnyák; ilyenkor öli tízezrével a másikat a folyóba a tutzi és a hutu.
A mássággal szembeni türelmetlenség legveszedelmesebb formája a rasszizmus, ugyanis emögött már általános érvényûnek tételezett ideológia is áll, teljes kirekesztési szándék munkál benne.
Hazánk a sok történelmi sebbõl vérzõ Európában gyakran volt a befogadás szigete, a tolerancia országa. A második világháború utáni évtizedek nem oldották meg azokat az alapvetõ kérdéseket, amelyeket a magyarországi cigányság helyzete vetett fel - de nem lettünk a gyûlölet országává sem.
Ma erõsödnek olyan csoportok, amelyek egyre inkább a nyílt rasszista uszítás útjára léptek. És mi hiába tudjuk, hogy õk töredékét képezik a nemzetnek, a magyarul beszélõ emberek világméretû közösségének, mivel hangosak, agresszívek és végre szabad nyilvánosságban, harsogva megjelenhetnek - rontják hírnevünket; nyugodtan mondhatom, hogy az ország sírásóivá válnak. Legnagyobb értékünket, az ország felnövõ fiataljait is meg tudják mételyezni - ez az igazi bûn! Az igazi bûnök azonban akkor és ott kezdõdnek, amikor a politikai erõktõl és személyiségektõl nyílt vagy közvetlen bátorítást kapnak. Ez az, amit ma sem engedhetünk meg magunknak!
A sok hasonló problémával küzdõ, de bennünket ma a bennfentesek pozíciójából megítélõ fejlett Európa számára is fontos üzenet lenne, ha pártállástól függetlenül állást foglalnánk mindennemû rasszizmus, idegengyûlölet, kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés ellen. Aki pedig ezt nem tudja elfogadni, az nem tartozhatik közénk! Ez azonban nem kirekesztés; meggyõzõdésem, hogy az ország lakosságának túlnyomó többsége is így érzi, és szavazataival ezt fogja bizonyítani.
A jövõnk záloga csak olyan törvényhozási munka lehet, amellyel megoldjuk a cigányság helyzetét meghatározó valódi problémákat, amelyet a kormány és a vitanapot kezdeményezõ bizottság oly részletesen mindannyiunk elé tárt. Felszólalásomat - melynek lehetõségét még egyszer szeretném megköszönni - Für Lajos, új független képviselõtársam gondolatával összegezném:
Nem elegendõ csak a polgári jogok sikeres kezelése, hanem a köztudatban is úgy kell elfogadni a cigányságot, mint egyenlõ jogú és esélyû etnikai közösséget és társadalmi állapotot.
Köszönöm szépen. (Taps.)