KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnöknõ! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Kedves Vendégek!
Talán nem meglepõ, hogy pedagógusok következnek egymás után; én is az oktatásról szeretnék hangsúlyosan szólni. A kisebbségi oktatásról, mert úgy gondolom, a cigány kisebbség sajátos helyzetébõl adódóan sajátosan adódik az oktatási kérdés is.
Az oktatást valamennyi párt és valamennyi társadalmi szervezet is stratégiai ágazatnak hirdeti. Ha ez igaz, akkor ennek többszörösen igaznak kell lennie a cigányság számára is. Olyan terület lehet, amelynek fejlesztése hosszú távon ugyan, de sikerrel kecsegtethet, mivel ennek hatása van az egész problémavilágra.
A közoktatás fejlesztése a cigányság felemelkedésének kulcskérdése, s ebben egyetértek korábban szóló képviselõtársaimmal. Nézzük meg, hogy milyen a cigány tanulók helyzete ma az oktatásban, milyen lemaradás mutatkozik. Képes-e a mai oktatási rendszer ezeket a lemaradásokat felszámolni, esélyt adni a cigány tanulók számára? Milyen módon, milyen oktatási módszerekkel lehet sikeres a hátrányok felszámolása?
Az oktatásban részt vevõ cigány tanulók számáról, elõrejutásuk lehetõségeirõl szeretnék szólni. A statisztikák szerint a tanulók közel 8 százaléka cigány vagy cigány származású. A települési megoszlás is egyenetlen, 70 százalékuk olyan iskolába jár, ahol 10 százaléknál magasabb a cigányok aránya, ebbõl 42 százalék jár olyan iskolába, ahol egyötöd rész a cigány tanuló. Az 1993-as adatok szerint a cigány tanulók 77 százaléka fejezte be az általános iskolát. Ez a szám örvendetesen javult erre a szintre az utóbbi 20 évben, de még az általános iskolát el nem végzõ 23 százalék is nagyon magas.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a cigány és nem cigány tanulók oktatási szintkülönbsége egyre növekszik. Különösen megmutatkozik ez a közép- és felsõ szinteken. Mindössze 13 százalék a szakképesítéssel rendelkezõ, 1 százalékuk az érettségit szerzõ és 0,2 százalékuk jut el csak a felsõoktatásba. Itt tehát nem tapasztalhatunk javulást. Vajon miért nem?
A kérdésre, azt hiszem, az alapfokú oktatásban kell keresnünk a választ. Az óvodai nevelés szerepe, fontossága a cigánycsaládok számára még nem mindenütt egyértelmû. Az 5. életévtõl óvodai foglalkozásokon résztvevõk nagyobb eséllyel kezdhetik meg az iskolai tanulmányokat és még nagyobb eséllyel azok, akik 3 vagy 4 évet járnak óvodába. Más ingerkörnyezetbõl kikerülve, más nevelési követelményekkel, szokásrenddel kezdik meg a beilleszkedést, és ebbõl következõen a tanulási folyamat is nehezebb.
Általános iskolába kerülve jellemzõ a gyenge tanulmányi eredmény, nincs igény az alapos tudás megszerzésére, a jobb eredmény elérésére. Gyakori a bukás, az évismétlés, a túlkorosság s ennek következtében az abbahagyott általános iskola és a tovább nem tanulás. Bár a cigánycsaládok negatív ítélete az iskolával szemben csökken, nagyobb a fegyelem az iskolalátogatás terén, nõ az igény a napközis foglalkozások iránt, mégis gyakori a 7., 8. évfolyamon a kimaradás. Ekkor már ezek a gyerekek kicsit túlérettek az iskolai rendhez, elhálnak, élettársi kapcsolatot létesítenek vagy létesíttetnek velük. És ez sajnos a középszintû oktatásban is így van.
A családok anyagi helyzete miatt szükség van a pénzkeresõ tevékenységre; nem bírják az egyre dráguló iskoláztatást.
Még egy igen érzékeny pontra szeretném felhívni a figyelmet. A gyógypedagógiát, a kisegítõ iskolát szeretném említeni. Ezekben az iskolákban, intézményekben sokkal magasabb a cigány tanulók aránya, mint a normál iskolákban - két-háromszoros is lehet. Vajon indokolt-e ez a magas szám - kérdeztem én is szinte magamtól. Sajnos, indokolt.
A szakemberek szerint - bár korábban elõfordult kivétel - jelenleg a kisegítõ, speciálisan képzõ iskolákba valóban csak a gyógypedagógiai foglalkozást igénylõket veszik fel. A magas arány ezek szerint a szokások, az egészségtelen életmód, a rokonok közötti házasságkötés következménye.
Az utóbbi idõben a normatív támogatás bevezetése is abba az irányba hat, hogy a határesetek legtöbbször az általános iskolában maradnak, így egyre többször fordul elõ, hogy késõbb, felsõtagozatos korban kerülnek áttelepítésre azok a tanulók, akik a gyógypedagógiai oktatást igénylik; ennek minden hátrányával.
Mi a teendõ tehát, mit képes ellátni, elvégezni a jelenlegi iskola és mit lehet és kell ezen kívül szorgalmazni, támogatni, finanszírozni? Léteznek most is programok, léteznek kiscsoportos foglalkozások, délutáni korrepetálások, 0. évfolyam szervezése a felzárkóztatásra, túlkoros tanulóknak szervezett összevont osztályok. És léteznek tehetséggondozó programok is, ahol a cigány kultúra, a hagyományápolás a cél.
Ezek a fent említett lehetõségek nem emelik ki a cigány tanulókat a normál iskolai közösségbõl, lehetõséget nyújtva az integrációra. Véleményem szerint ez a jobb megoldás, ezen a területen érdemes továbblépni, tovább gondolkodni. Mert mindkét fél alkalmazkodását segíti, nem szigetel el csupán a származás és a másság miatt. Nemcsak a cigányok felemelkedését, hanem a társadalom fogadókészségét is segíti, és ez iskoláskorban elkezdve sokkal eredményesebb, sokkal hatékonyabb lehet.
Elismerem ugyanakkor, hogy külön cigány oktatásra is van igény. Ma is mûködnek - és korábban említették is - cigány iskolák, cigány osztályok, ha erre igény van; természetesen ezt az igényt támogatni kell. Ezeknek is van elõnye, hiszen nemcsak az oktatás, hanem az egész problémavilág megoldására igyekeznek választ találni. A cigány kultúra, az önbecsülés, az identitástudat, a hagyományápolás mind-mind feladata ezeknek az intézményeknek is.
A mûvelõdési minisztérium kisebbségi oktatási programja és ezen belül a cigány oktatási, fejlesztési program is nagyon sok olyan feladatot határoz meg, amely továbblépés lehet, a fejlesztés lehetõségét biztosítja. Nagyon fontosnak tartom ezek között az óvodai nevelés korábbi belépését, a pedagógusképzést; és itt nemcsak cigány pedagógusok képzésére, hanem valamennyi pedagógus ez irányú képzésére is gondolok. Nagyon fontos a taneszközök, tantervek biztosítása.
Fontosnak tartanám a kisebbségi normatíva mellett cigány normatíva bevezetését is, ami a cigány kisebbségi önkormányzatokon keresztül juthatna el az iskolákba. Fontosnak tartom - elsõsorban azokon a területeken, ahol a cigányok száma magasabb, és ezt korábban képviselõtársaim is említették - a cigány népismeret oktatását, nemcsak a cigány tanulók, hanem valamennyi tanuló számára is.
(13.40)
Egy konkrét példával szeretném zárni felszólalásomat. Én a XXIII. kerület egyik iskolájában dolgozom huszonöt éve; a tegnapi adatok szerint nálunk 15 százalék a cigány tanulók száma. Nálunk is probléma a hetedik-nyolcadik osztályra az iskola elhagyása. Ezért a tantestülettel egyetértésben biztosítottuk azt a lehetõséget, amit a sportolóknak és mûvészpalántáknak, hogy ezeknek a kimaradni készülõ tanulóknak biztosítottuk a magántanulói státuszt. Sok sikerrõl nem számolhatok be, hiszen ezek a tanulók az elsõ félévben nem éltek a lehetõséggel, nem vettek részt a délutáni foglalkozásokon és a félévi vizsgájuk sem volt sikeres. De azt az eredményt elértük, hogy fél év óta rendszeresen bejárnak a délutáni foglalkozásokra, igénylik a pedagógus segítségét, és szeretnék elvégezni a nyolc általánost.
Úgy gondolom, sokat beszélhetünk errõl a problémáról, mégis az fogja megmutatni a hatékonyságát és az eredményességét, ha tenni is tudunk együtt. És ez közös felelõsségünk, nemcsak a képviselõké, hanem a cigány szervezeteké és a társadalomé is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)