BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Vendégek! Tisztelt Képviselõtársaim! Mielõtt rátérek tartalmi mondandómra, engedjék meg, hogy én is fûzzek megjegyzést a jelenlévõk létszámához, mégpedig azért, mert Dobos Krisztinával ellentétben én rettentõen szeretném, ha a vendégekben és a téma iránt érdeklõdõkben nem az a benyomás alakulna ki, hogy a képviselõket nem érdekli ez a kérdés. A jelen lévõ vendégek nem tudhatják, hogy dél óta számos bizottság ülésezik. Ülésezik az a bizottság is, amelyiknek én tagja vagyok, így például mihelyt elmondtam a beszédemet, nekem is el kell sietnem és igen fájlalom, hogy nem tudok végig jelen lenni. De nemcsak én vagyok ezzel így, hanem rajtam kívül nagyon sok képviselõtársam. Ezt muszáj volt elõrebocsátanom!
Rendkívül sokféle hátránnyal küszködõ népesség helyzetérõl beszélgetünk ma. Elõttem már húszan megszólaltak, és valamennyien érintették ezeket a hátrányokat. Az elhangzottakra tekintettel én némiképp szeretném lerövidíteni az elõre megírt beszédemet, de tekintve, hogy szociálpolitikai metszetben kívánok megszólalni, semmiképpen nem tudom megkerülni, hogy magam is szóba hozzam ezeket a hátrányokat.
A cigányság helyzetével kapcsolatos ismereteinket mindenekelõtt Kemény Istvánnak abból az országos reprezentatív adatfelvételébõl ismerjük, amelyikre elsõ ízben '71-ben, majd 22 év elteltével a közelmúltban '93-'94-ben került sor. Az õ kutatásának adatai alapján tudjuk megbízhatóan becsülni az iskolázottságra, foglalkoztatásra vonatkozó tényeket. Tudjuk, hogy a cigány lakosság demográfiai, családszerkezeti jellemzõi lényegesen eltérnek a nem cigány családokétól. Az átlagos családnagyság négy és fél körül van és egy közel 600 háztartásra kiterjedõ borsodi kutatás szerint a családok több mint 20 százalékában négy vagy több gyermek él, míg a nemcigány családokban ilyen magas gyermekszám csak 2 százalékos arányban fordul elõ. Gyakori, hogy háromgenerációs háztartásban él a nagycsalád. A kutatások alapján azonban figyelemre méltó megállapítás, hogy a cigány nõk körében is csökken a termékenység, az élveszületések aránya a romáknál 1971-ben 32 ezrelék volt, ami '94-ben 28,9 ezrelékre csökkent, de természetesen így is többszörösen meghaladja az országosan jellemzõ 11 ezreléket.
A családszerkezet jellemzõibõl következõen a cigányháztartások jövedelmében sokkal nagyobb súlya van a családi pótléknak, mint általában a nemcigány családokéban. A családi pótlék régóta a piaci jövedelmek mértékét meghaladó domináns eleme a jövedelemszerkezetnek. Mára a családok közel 60 százaléka keresõ nélkül maradt, mint ahogy ezt többen idézték, így azokban a családokban, ahol a gyermekek után járó családi pótlék vagy a rendszeres nevelési segély az egyetlen fix jövedelem, nem túlzás azt mondani, hogy a gyermek vált a családfenntartóvá.
A korábbi szintnek csaknem háromszorosára értékelõdött fel az egyéb szociális jövedelmek súlya is a cigánycsaládok jövedelemszerkezetében. A legális gazdaságból drámai mértékben kiszoruló, menthetetlenül marginalizálódó cigányság természetes életösztönének tekinthetjük azokat a jeleket, ahogy megpróbálnak helyet szorítani maguknak az informális szektorban. Csakhogy mára a válság sújtotta térségekben részben az olcsó külföldi munkaerõ okozta konkurencia miatt majdnem olyan nehéz fekete bérmunkához is jutni, mint álláshoz. Így marad a gyûjtögetés, böngészés, kereskedés és a legteljesebb egzisztenciális kiszolgáltatottság.
Emlékezetes, hogy tavaly egy kisgyermek halálához vezetett, hogy a környezetében kellõ szakismeret nélkül szükségbõl használt akkumulátorok feldolgozásával foglalkoztak a felnõttek.
Tisztelt Képviselõtársaim! A cigánycsaládok, a cigány lakosság életében ugyancsak felértékelõdött a segélyezés szerepe, nem kis gondot okozva a forráshiánnyal küszködõ önkormányzatoknak. Nemcsak a segélyezésre fordítható összeg változik településenként, hanem az a mód is, ahogy a hatékonyabb felhasználás érdekében a folyósítás technikai megoldásáról az önkormányzatok rendelkeznek. Egyre többen állnak rá a természetbeni segítségnyújtásra. A kilátástalan falusi élethelyzetbõl sokan menekülnek a városba vagy éppen a fõvárosba szerencsét próbálni, de csakhamar a hajléktalanszállón találják magukat egy nem kevésbé reménytelen perspektívában.
A rendelkezésemre álló néhány percben a hátrányoknak ebbõl a komplex halmazából szeretnék kiemelni egyet, amely önmagában ugyancsak nem kezelhetõ, de mindenképpen sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint ahogy például ma is beszéltünk róla. Ez pedig a cigány lakosság egészségi állapotának kérdése. A "Látlelet" címû, egyebekben egész jól megszerkesztett összeállítás adós marad ezekkel az információkkal, mindössze két mondatban érinti a témát és nem kap hangsúlyt az a drámai tény sem, hogy becslések szerint a cigány lakosság várható átlagos élettartama mintegy 10 évvel rövidebb, mint az egyébként nemzetközi összehasonlításban is szégyenletesen alacsony magyar átlag. Nincsenek pontos adataink, nincsenek olyan országos, empirikus vizsgálatok, amelyek ennek a rétegnek a morbiditási viszonyait írnák le. Annyi azonban bizonyos, hogy újra nagyobb arányban terjed közöttük a tébécé, a káros szenvedélyek, az alkoholizmus, a dohányzás elõfordulása magasabb az átlagosnál, és az ezekhez a rizikótényezõkhöz kapcsolódó betegségek is gyakoribbak. A kilátástalanságból fakadó önsorsrontás betegít, a beteg ember pedig még hátrányosabb helyzetben van a munkaerõpiacon, nem kap munkát, és ezzel a kör bezárult.
Mi most a teendõ? A rendszerváltás elõtt a politika a cigányság problémáit alapvetõen szociális kérdésnek tekintette, mára ez a szemlélet örvendetesen sokat változott. Érzõdik az a kormányzati politikai szándék, amit a cigányság helyzetével kapcsolatos legsürgetõbb feladatokról szóló decemberi kormányhatározat is jól illusztrál, hogy komplex cselekvési programban kellene kezelni a kérdést, amelyben a legfontosabb részprogramok az oktatás és a foglalkoztatás területére irányulnak. Ehhez azonban pénz kell, mégpedig nem is kevés. A kormányhatározat a szociális ellátások terén egyedüli gondolatként speciális lakásépítési program kidolgozását ígéri.
(14.00)
Itt kell megjegyeznem, hogy nagyon sok család számára megoldás lenne, ha a szociálpolitikai támogatást esetükben nem csak építésre, tehát új lakás építésére, hanem vásárlásra is fel lehetne használni: az elsõ lakáshoz jutáshoz.
Súlyos hiányossága azonban a határozatnak, hogy egyetlen szó sem esik benne az egészségvédelemrõl, pedig itt is bõven lenne tennivaló. Kétségtelen, hogy az egészségnevelés, a prevenciós szolgáltatások eddig kialakult módszerei a cigányság számára inadekvátak, sem anyagilag, sem kulturálisan hozzá nem férhetõek. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet azonban évek óta folytat olyan modellkísérletet, folytat olyan terepmunkát, amelyre mielõbb országos méretekben is szükség lenne. A NEVI-ben mûködõ cigánycsoport, a Romano Glaso cigányegyesülettel összefogva, valóban kitûnõ munkát végez, bár keveset hallunk róluk, mert a terepmunka mellett nincs idejük önmaguk reklámozásával foglalkozni.
A cigány népesség az egészségmegõrzés szempontjából speciális környezetet jelent, ezért speciális megközelítést igényel. Ebben a munkában cigányemberek közremûködése nélkül nem lehet eredményt elérni. Éppen ezért cigány utcai szociális munkások, cigány házi betegápolók képzésére és foglalkoztatására került sor kísérleti jelleggel, és a tapasztalatok nagyon jók.
Nem csak értük, de velük kell dolgozni; szükséges, hogy alanyai, és ne tárgyai legyenek ennek a folyamatnak. Nem kívülrõl, hanem belülrõl kell segíteni azt a közösségi, szervezõdési, önszervezõdési folyamatot, ami nélkül nincs remény a végleges leszakadásuk, marginalizálódásuk megakadályozására.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)