DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy a foszladozó figyelem pillanataiban azokat köszöntsem, akik itt a Házban és a Házon kívül oda tudnak még figyelni ennek a társadalmunk legégetõbb kérdése körül zajló vitának az érveire.
Köztudott, hogy Magyarországon a cigányság több mint 600 éve él. Zsigmond kora óta nyomon követhetõ oklevelekben, dokumentumokban, összeírásokban a Kárpát-medencei létük, és köztudott az is, hogy a kapitalizmus kibontakozásáig, az elsõ modernizációs kísérletig többé-kevésbé konfliktus nélkül élt magyarság és cigányság egymás mellett. Ha voltak konfliktusok, azok olyan szintûek voltak, amit Arany János "A bajusz" címû vígballadájában énekelt meg; legfeljebb mosolyt, kacajt keltõek.
Az igazi konfliktusok akkor keletkeztek, amikor a modernizáció révén fontossá vált iskolai keretek között elsajátítható alfabétizációs mûveltség, európai civilizációs ismeretanyag összeférhetetlenné vagy nehezen összeférhetõvé vált a hagyományos, tapasztalati úton megszerzett és továbbvitt kultúrával.
Így az elsõ olyan válság a cigányság életében a magyar történelemben, amikor szembekerült a magyar társadalommal, amikor értékrendje jelentõsen ütközött a magyar társadalommal, a XIX. század második felében figyelhetõ meg. De nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt Európában és mindenütt a világon, ahol a civilizatórikus, iskolában megszerezhetõ ismeretek és kultúrák konfliktusba kerültek a hagyományos kultúrákkal, a tapasztalati úton megszerzett kultúrákkal.
Ezt konkrét tényekkel is bizonyíthatjuk, hiszen gondolják végig, hogy a vályogvetés, a tapasztás, a sárdagasztás és egyéb mennyi embernek adott munkát addig, amíg a kõfalú épületek, a téglaépületek, a korszerû lakások el nem kezdtek épülni. Vagy egy legújabb jelenség: hány meg hány cigánycsalád megélt addig a zenélésbõl, amíg a gépi zene el nem öntötte a szórakoztatóipart, és ki nem szorította a hegedûsök, gitárosok, zenélõ csapatok sorát a társadalom szórakoztatásából.
(15.10)
És hadd ne mondjam tovább azokat a jelenségeket, amelyeket napjainkig tapasztalhatunk.
Ma is arról van szó, hogy addig, amíg az extenzív iparfejlõdés nagyarányú segédmunkaerõt, nyers fizikai erõt kívánt, addig meg tudta kínálni a társadalom a cigányságot olyan munkaalkalmakkal, amelyek egy alacsony szintû létet biztosítottak számára. Amikor a modernizációs technológiai megújulás bekövetkezett, ez a hagyományos, nyers erõre épülõ munkaalkalom-sorozat elmúlt, és jelentkezett annak a társadalmi rétegnek a súlyos problémája, amelyiknek a modernizáción is keresztül kell esni, és annak is, amelyik a hagyományos, tapasztalati úton megszerezhetõ munkakultúrát és egyéb kultúrát vitte magával.
Közben természetesen felnõtt a cigányságból is egy õsi tehetségsorozat alapján olyan magas szintje a kultúrának, amit költészetben, zenében, festészetben megfigyelhetünk. Nem akarok itt külön hivatkozni a száztagú zenekarra; nem akarok hivatkozni az elõtérben még ezelõtt egy órával látható kiállításra; és nem akarok hivatkozni azokra az elõadómûvészekre, akik a magyar mûvészet hírnevét is rangosítják szerte a világban. De a cigányoknak a nagy tömege, éppen azáltal, hogy az alfabetizációs kultúrájuk alacsonyabb szintû, mint a társadalom egyéb rétegeinek, kiszorult abból a modernizációs folyamatból, amellyel ma az egész magyar társadalomnak egyébként is küzdenie kell.
Ebbõl adódik az a nagyon fontos kötelezettsége a magyar társadalomnak - és nemcsak a magyar társadalomnak, hanem a magyarországi cigányságnak is! -, hogy ezt az alfabetizációs kultúrát mélyítse el. Nem spórolhatja meg a cigányság, hogy saját magából ne izzadja ki az Apáczai Csere Jánosokat, a Misztótfalusi Kis Miklósokat, a gyakorlati élet iránt érzékeny Széchenyi Istvánokat, és ne fogjon össze saját etnikumának az alfabetizációs, polgárosító, modernizáló kultúrába való beemeléséért! Ezért leginkább az a vékony cigány értelmiségi réteg a felelõs - a közintézményekkel és a magyar társadalommal együtt -, amelynek megadatott az elmúlt évtizedek során, hogy az értelmiségi szintre képezze ki magát és az értelmiségi alapállást elfoglalhassa a társadalomban. Joviális paternalizmussal, karitatív tevékenységgel legfeljebb betakarhatjuk azokat a konfliktusokat, amelyek e társadalom különbözõ rétegei között kivirágzanak, de állandóan át fogják vérezni ezeket a lepleket.
A meglévõ cigány értelmiségnek és a magyarországi intézményhálózatnak, a magyar társadalomnak, de fõleg az önkormányzatoknak alapvetõ feladatuk, hogy odafigyeljenek azokra a jelenségekre, amelyek a társadalomban ma is lehetõséget adnak a cigány lakosság felemelésére, a cigány lakosság társadalmi beilleszkedésére. Kultúrájuk megõrzése mellett, kultúrájuk rangosítása mellett, mindenképpen fontos feladata ennek a szûk értelmiségi rétegnek, hogy saját maga példáján keresztül, saját etnikumából minél szélesebb rétegeket fölemeljen az iskolázottság minél magasabb szintjére, hisz történészek, szociológusok, közgazdászok már az 1960-as évek elején megírták, 1964-ben Magyarországon is publikálták, hogy az érettségi alatti szinten mûvelt emberek egyre inkább eltartottjává válnak a társadalomnak, egyre kevésbé fogják tudni megtermelni önmaguk létéhez a megélhetést. Ha ezt nem vesszük komolyan, akkor azt hiszem, a kérdést nem tudjuk megoldani.
E mellett a nagy feladat mellett, amely feladat öt-hat év múlva vagy évtizedek múlva hozza majd meg a társadalmi eredményét, oda kell figyelnünk azokra az apró jelenségekre is, amelyekbõl összeállhat egy konfliktusmentesebb világ, mint amilyen ma tapasztalható. Hadd hivatkozzam itt olyan példákra, amelyek már részben elhangzottak, részben nem hangzottak el a Házban.
Elõször is: a magaskultúra és iskolázottság iránti igény felébresztése, azt hiszem, egyhangúlag minden elõadó szavában megjelent. Az alfabetizáció elsajátítása, a civilizációs ismeretek megszerzése elengedhetetlen. De vannak olyan terrénumok, ahol még lehet boldogulni a hagyományos, tapasztalati úton megszerezhetõ kultúrával, a tapasztalati úton megszerezhetõ munkatapasztalatokkal is. Hadd említsem a mûanyag termékek iránti ellenszenvet a jóléti társadalmakban. Ezek hozzák elõtérbe az azon árucikkek iránti igényt szerte Európában, amelyek a kézmûvesség, a háziipar termékeit nagyon népszerûvé teszik. Ez nemcsak divat - egészségügyi és egyéb szempontokkal magyarázhatóan a jóléti társadalmak nagy igényt támasztanak erre. Magyarországon is tapasztalható ennek a reneszánsza, és ebben nagyok a magyarországi cigányok; nem akarok Gávavencsellõ kosárfonóira, nem akarok a Rétköz fafaragóira hivatkozni. Ez az egyik módja annak, hogy társadalmi csoportok, kis közösségek felemelkedhetnek.
Meglévõ, szaporodó vállalkozások - éppen a cigány lakosság körében, cigány vállalkozók körében szervezõdõ vállalkozások - lehetnek további formái annak a kilábalásnak, azoknak az élethelyzetet áthidaló szituációknak, amelyek lehetõvé teszik ennek a kérdésnek a konfliktusok mentén való kezelését.
A harmadik nagy ilyen dolog, amirõl feltétlenül szólnom kell: a magyarországi cigányok több mint 60 százaléka falun lakik. A mezõgazdaságba, az erdõgazdaságba való bekapcsolásukra nemcsak kántorjánosi és hodászi példákat lehet említeni az egyházi közösségek megszervezésével. Tessenek elmenni Nagyhalászba, ahol évtizedek óta vagy néhány év óta rendszeresen gazdálkodnak a cigányok, lovat tartanak, szántó-vetõ foglalkozást végeznek, földet mûvelnek; nincsenek terhére az ottani lakosoknak, sokkal kevesebb a konfliktus, mint máshol. Csak egyetlen példát említek ebbõl a szempontból: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 70-90 ezer (sic!) mûvelés alatt nem álló földterület van. Ezek erdõsítése, ezek bevonása a mezõgazdaságba és a cigány lakossággal közösen ezeknek a mûveltetése, azt hiszem, a másik ilyen forma - de ez minden megyében megtalálható. És természetesen szólnunk kell a közmunkákról is.
Nem lehet hagyni munka nélkül tengõdni társadalmi tömböket, etnikumokat! Nem akarok itt Voltaire szavaira utalni: a munka mi mindentõl menti meg a társadalmat. Ha az életnek ezekre az apró aranyágacskáira nem figyelünk oda és nem növesztjük fel a szürke elméletek mellé, akkor a cigánykérdés megoldhatatlan lesz Magyarországon, és a társadalom egy társadalmi detonációt lesz kénytelen átélni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)