RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony, és elnézést a kis közjátékért. Úgy hiszem, tisztelt Országgyûlés, tisztelt Államtitkár Asszony, hogy a törvényjavaslat tárgyalása, amely az elmúlt héten, hetekben kezdõdött, véleményem szerint nagy érdeklõdésre tart számot; képviselõtársaim és az ország területén bárhol nagy érdeklõdéssel és figyelemmel kísérik.
Természetünk, mindennapi életünk fontos része a napokban, hetekben tárgyalandó három törvény, nevezetesen a természet védelmérõl, az erdõrõl és a vadgazdálkodással kapcsolatos vadászati törvény. Úgy hiszem, ez a három törvény nem véletlenül került egymással párhuzamosan tárgyalásra, hiszen olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennük, amelyek a mindennapi életünket valamilyen formában befolyásolják - akár jóra, akár rosszabbra.
A természetvédelemre vonatkozó törvény a legtöbb közép-európai országban a különbözõ méretû védett területekre irányul, amelyeken belül a vidéki terület használatát az ott honos állatok és növények védelme érdekében szabályozták.
(18.20)
Különbözõ kategóriájú védett területet különböztetnek meg a szabályozás szigorúsága szerint. Ez az elv azonban csupán igen korlátozott módon segíti elõ a fenntarthatóságot, és nem képes megakadályozni az úgynevezett tiltó listán lévõ fajok elszaporodását. Továbbá a megõrzési feltételek, amelyeket a szabályozás magában foglal, gyakran nem voltak nagyon hatékonyak, mivel általában figyelmen kívül hagyták az olyan egyértelmûen negatív faktorokat, mint a mezõgazdálkodás.
A védett területek egész koncepciójának legproblematikusabb aspektusa azonban a kis vagy egészen kis védett biotópok hálózata volt, ami sokkal kevésbé fontos a természeti diverzivitáshoz, mint a nagy és összehangolt területek besorolása, amit viszont teljesen elhagytak. Ezeket a gondolatokat az Európa Parlament által megfogalmazott, a mezõgazdasági bizottság által elõterjesztett cikkekbõl idéztem, de még folytathatnám a gondolatot tovább.
A vidéki emberek a leggyakrabban azok, akik szenvednek a földhasználatban bekövetkezett olyan változásoktól, amelyeket nem széleskörûen városi, de mondhatnám, a nemzet érdekében úgynevezett nemzeti érdekek miatt hoztak létre.
A biológiai sokféleség, amely a fajok, a populációk és a gének sokféleségében nyilvánul meg, az élõhelyek igen széles skáláján valósul meg, amelyek a természetes vagy félig természetes élõhelyektõl az ember által módosított élõhelyeken keresztül a teljesen mesterséges élõhelyekig terjednek.
Ebbõl az következik, hogy a megõrzési politikának a legújabb gondolkodásmódnak megfelelõen rugalmasnak kell lennie, és többé már nem a nemzeti parkok és más védett területek létrehozására és fenntartására kell támaszkodnia, mint olyanra, amelynél a fõ módszer az úgynevezett biológiai sokféleség megõrzése.
A biológiai sokféleség legnagyobbrészt mindig a védett területeken kívül található, és ott kell megõrizni, ahol éppen van. Úgy gondolom, amint azt ez a biológiai sokféleségi stratégia világossá teszi, az olyan parkerdõ koncepciója, amelybõl a helyi közösség ki van zárva vagy amelyhez a hozzáférés korlátozott, változásra szorul, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni az olyan területeken folyó védelemre, amelybõl a helyi közösségnek, akár önkormányzatnak haszna származik, amelyek ki vannak téve az emberi tevékenységnek, mint a növényi és állati erõforrások hasznosítása és gyûjtése, betakarítása, feltéve, hogy ez olyan módon történik, amely nem rombolja tovább a területi megõrzés értékét.
Amikor ezt a sokféleséget felvetem, nem lehet figyelmen kívül hagyni a mezõgazdaság komplex értelmezését, és ezt azért szorgalmazzuk, mert a világviszonylatban elõtérbe került környezet-, természet- és tájvédelem, valamint más emberi szükségleteket szolgáló funkciók csak a szûk értelemben vett mezõgazdaság megfelelõ kialakításával, alkalmazkodásával oldhatók meg. Ezek mint egy új üzleti lehetõségként jelentkeznek a mezõgazdasági vállalkozások és általában a vidéki lakosság számára. A tevékenységi kör ilyen irányú bõvülését olyan közgazdasági körülmények is indokolják, mint az élelmiszerek, illetve a mezõgazdasági nyersanyagok piacának beszûkülése, a túltermelés, az energiaárak növekedése stb. Csak a mezõgazdaság komplex értelmezése teszi lehetõvé, hogy a mezõgazdasági és általában a vidéki népesség rugalmas alkalmazkodási lehetõséggel rendelkezzék, és szûkös ipari vagy foglalkoztatási lehetõségek esetén is megtalálja megélhetési lehetõségeit.
Összefoglalva: a mezõgazdaságot olyan komplex tevékenységnek tekintjük, amely a természeti erõforrások meghatározott körének - földterület, éghajlat, természetvédelem, élõlények - hasznosítására, megõrzésére és fenntartására, továbbá bõvítésére szervezõdött az emberi szükségletek és más gazdasági tevékenységek igényei egyre bõvülõ körének kielégítése céljából.
Mint tudjuk, a mezõgazdaság helyhez kötött tevékenység. Már a vadászati törvénynél is említettem a föld tulajdonjogának fontosságát. Ennélfogva kapcsolata a vidéki térségekkel eddig is természetszerû volt, de a jövõben még inkább szorosabbá válik. Hisz ahogy mondtam, a falu, a föld és az ott élõ emberek sorsa egy és ugyanaz. Azt valljuk, mi kereszténydemokraták, hogy a vidéki térségek fejlesztése során a természet- és környezetgazdálkodási, a termelési és fogyasztási szolgáltatásokat, funkciókat egyaránt figyelembe kell venni. Az egészséges vidéki szociológiai viszonyok, a megfelelõ lakóhelyi feltételek és a vidéki lakosság megélhetése csak ilyen integrált, szerves térségi politika esetén képzelhetõ el. Különösen érvényes kell legyen a komplex felfogás a legfontosabb nemzeti kincs és erõforrás, a föld, de nem utolsósorban a víz, az erdõ, a természetes élõlények tekintetében is.
Az összes anyagi erõforrások közül a legjelentõsebb és legkülönlegesebb erõforrás a föld. A föld különleges erõforrás jellegének megértése nélkül helyes törvényi szabályozás sohasem lesz kialakítható. A magántulajdon és a piacgazdaság kiépítésének bûvöletében sajnos még ma is sokan, felelõs vezetõk sem akarják tudomásul venni, hogy a föld olyan különleges erõforrás, amely sohasem lehet olyan korlátlan tulajdon tárgya, mint egy gép vagy más ipari eszköz.
De ugyanakkor gazdátlan sem lehet. Ma már világosan bebizonyosodott, hogy az állam vagy a tagoktól elidegenedett szervezetek nem lehetnek gondos gazdái a földnek. A föld nemcsak mezõgazdasági erõforrás, hanem a közösségek és a számukra nélkülözhetetlen élõvilág élettere is. Emellett bármilyen gazdasági tevékenységhez földre van szükség. Az ember nem lehet otthon a földön, ha nem képes helyesen bánni a földdel és környezetével. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, mondotta Tamási Áron, nagy erdélyi írónk. A város és a falu legyen az ott élõ emberek otthona. De az otthon nem csak a ház vagy a lakás. Az otthon az utca, a tér, a település határában lévõ földek, erdõk, tavak, patakok vize is.
A földhöz kötõdõ tevékenységnek, s így a tágabb értelemben vett természetvédelemnek legalább három feladata van. Az embert állandó érintkezésben kell tartani az élõ természettel, amelynek õ maga is rendkívül sebezhetõ pontja. Emberarcúvá kell formálni s meg kell nemesíteni az ember tágabb környezetét, és meg kell teremtenie az élelmiszereket és egyéb anyagokat, amelyekre az emberiségnek szüksége van. Végsõ soron a földhasználat, a mezõgazdaság és a természetvédelem tehát olyan összehangolt, komplex programot tesznek szükségessé, amely lehetõvé teszi az egymással gyakran ellentétben álló célok mindegyikének a lehetõ leghatékonyabb megvalósulását.
Amikor a törvényjavaslat néhány gondolatára kitérnék, engedjék meg, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban kifejtsem véleményemet, mert konkrétan ez a javaslat egy bizonyos részében ki akarja terjeszteni a védett területek arányát. Ezen kiterjesztéseknek feltétlen, országos gazdaságossági kihatásai vannak, mint azt már elõttem szólók is elmondották. Szükséges lenne egy közgazdasági hatástanulmánnyal felmérni ezen kihatások összességét.
Például a törvényjavaslat foglalkozik a védetté nyilvánított területek gazdálkodóinak a korlátozásból adódó többletköltség megtérítésével. Nem foglalkozik viszont a gazdálkodót ért kár megtérítésével. Például egy erdõrész védetté lett nyilvánítva. Ezért az ott lévõ faanyagot az erdõbirtokosság nem termelheti ki, ezzel már kár éri õket. Erre élõ példát tudok megnevezni. Zemplén térségében egyik kisközségben egyik erdõbirtokosság területén az állomány 160 éves. Állapota napról napra romlik, szó szerint rohad a területen, és nyolc éve nem termelhetik ki, mert kapcsos korafû van az erdõrészben. (Mészáros Béla: Korpafû.) Igen, bocsánat. (Közbeszólás: Latinul mondjad.) Tehát kapcsos korpafû van az erdõrészben. Ennek ellenére semminemû kártalanítást nem kapnak az itt élõ emberek.
Továbbfolytatva a gondolatot: a védett természeti területeken lévõk elsõdlegesen védelmi, természetvédelmi rendeltetésûek. De én úgy gondolom, hogy a védett természeti területnek a fontosságát, nagyságát kifejezetten hangsúlyozni kellene, hogy a fokozottan védett természeti területek elsõsorban természetvédelmi rendeltetésûek.
(18.30)
Ezt a következõkkel indokolnám. Ez jelentõs erdõterületeknek a gazdálkodás körébõl való kivonását jelenti. Megint csak Zemplén térségét tudom említeni. A törvény e formában való elfogadása egyet jelentene mintegy 14 ezer hektár gazdálkodásból való kivonásával. Ez az összterületnek majdnem 30 százaléka. Az erdõbirtokosságok, erdõszövetkezetek és erdõgazdaságok érdekei, amelyek az erdõk üzemtervszerû, szakmailag megalapozott használatát illetõen megegyezõek a nemzetgazdaság érdekeivel, súlyos mértékben sérülnének. Az ország ellátásához szükséges ezen kiesõ fatömeget esetleg netalán külföldrõl kellene beszerezni.
Javasolom átvenni a sok tekintetben példának tekinthetõ német, ezen belül is a bajor erdõgazdálkodási és természetvédelmi területek arányait, ahol mindössze alig 3-5 százalék között van a védett erdõterületek aránya.
Végezetül pedig: a különbözõ rendeltetésû földterületeknek, így mezõgazdasági, erdõgazdasági és egyéb területeknek megvannak a szakági elõírásai, törvényei. A törvényjavaslat megpróbálja ezeket beolvasztani a természetvédelem primátusába. Egyáltalán nem biztos, hogy ezen összegzésnek a végeredménye az elképzelt célkitûzés lesz. A gazdálkodókkal való kapcsolatra a tervezet egyáltalán nem épít, mindent saját hatáskörben, hatóságilag próbál rendezni. A hétköznapi élet nem ilyen egyszerû, ennél jóval bonyolultabb.
Nem biztosít a tervezet védelmet a gazdálkodók részére az esetleges hatósági túlkapások ellen. Ezt is szükséges lenne szabályozni, hiszen ezen törvénytervezetet is az emberek fogják megvalósítani.
Talán még egy gondolatot hadd mondjak el. A 38. §-sal kapcsolatban saját magam is módosító indítványt adtam be. Az égetés a természetvédelemnek egy súlyos része, és úgy gondolom, aki ma vonaton utazik, az utak mentén egyebet sem lát, mint avarégetést, erdõszélek égetését, vasútoldalak, töltések égetését - és ezáltal a természet rombolását. Úgy gondolom, ebben a törvénynek olyan szabályozással kell élnie, hogy természetvédelmi területen nemhogy égetéshez szükséges engedélyt kelljen beszerezni, hanem a védett természeti területen egyáltalán ne lehessen égetni.
Úgy gondolom, ha valaki ma a fõútvonalak mentén vagy bármilyen útvonal mentén végigmegy, siralmas a látvány, kiégett fák törzsei fogadják. Ez ráadásul balesetveszélyes is, és közlekedési veszélyt is okoz.
Talán még egy gondolat a törvénnyel kapcsolatban. Az oktatásnak óriási szerepe lehet a felnövekvõ generáció érdekében, hisz módosító indítványom arra is ki fog terjedni, ha a következõ napokban benyújtom - illetve egy részét már be is nyújtottam -, hogy miniszter úrnak gondoskodnia kellene a természetvédelem oktatási tanrendbe való beillesztésérõl is.
Összességében úgy hiszem, a törvény módosító javaslatokkal elfogadható lesz, és remélhetõleg a kereszténydemokraták is tudják majd támogatni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)