LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az utóbbi napokban, hetekben a társadalomban, elsõsorban a színházi társadalomban, a színházba járó emberek között komoly problémát és vitát okozott - és ez a vita még ma is folyik - a Thália Színház ügye. A Thália Színházzal kapcsolatban szeretnék egy-két dolgot elmondani.
Azt hiszem, nem vitatható, hogy a Thália Színház társulata a magyar élvonalba tartozó tehetséges és fiatal színészekbõl áll, és repertoárjában a magyar és az egyetemes kultúrértékeket képviselõ klasszikus drámák szerepelnek nagy és szép számban. A társulat egységes, a társulat bátor, a társulat nem lobbyzik és a társulat nem próbál kiskapukat és kapcsolatokat keresni, hanem hisz a saját tehetségében, hisz a színészi hivatásában és értéket akar bemutatni Magyarországon.
(9.40)
Azonban úgy néz ki, ez a társulat megszûnik, ez a társulat ellehetetlenül, e társulat színházát elveszik.
Valószínûleg ez azért lehetséges, mert a fõvárosi kultúrpolitikába ez a stílus, amit e színház képvisel, nem egészen illik bele. Mint ahogy hallottuk, a fõváros önkormányzata, a Fõvárosi Önkormányzat vezetõi, ott, a Nagymezõ utcában egy budapesti Broadway-t kívánnak létrehozni, amelynek a mûfaja kicsit eltér attól a mûfajtól, attól a repertoártól, amelyet a Thália Színház tehetséges színészei és rendezõje képviselnek.
Én azt hiszem, bár Magyarország kicsi ország, szegény ország, de európai színvonalon képviselte a kultúrát, és óriásokat adtunk Európának, amire igen büszkék lehetünk.
Azt hiszem, a nemzeti kultúra ügye nem lehet üzleti ügy. Ha körülnézünk fõvárosunkban, körülnézünk az országban és látjuk azt a kultúrszennyet, ami elborítja ezt az országot, én azt hiszem, ilyen az elmúlt idõkben vagy legalábbis emlékezetem óta nem volt. A könyvsátrak tele vannak ponyvával, a mozik csak akciófilmeket, pornófilmeket, szexfilmeket játszanak; a televízióban is olyan mûsorokat, amelyek egyáltalán nem szolgálják a magyar és az egyetemes kultúrát. Azokat, akik a nemzeti kultúrát ápolni kívánnák, atrocitások érik, mint legutóbb Macskássy Izoldát, akihez betörtek, akit kiraboltak ott, ahol tartotta ezeket az értékeket. Tehát nagy veszélyben van a magyar kultúra. És ha Gvadányi peleskei nótáriusa ma végigmenne Budapest utcáin, akkor a piszkon, koszon kívül olyan táblákat és olyan feliratokat látna, hogy nem tudna eligazodni; mert már nem lehet tudni, hogy mi Budapesten vagyunk-e vagy valami nemzetközi helyen - amelyet én nem is tudok megnevezni.
Éppen ezért az a kérésem, tisztelt képviselõtársaim: fogjunk össze, mi, akik a magyar kultúráért is felelõsek vagyunk. Tudom, hogy a budapesti önkormányzat ügye a Thália Színház; azonban nem tudom - ha az ország kultúráját nem tudjuk felemelni, ha tûrjük azt, hogy tovább is így szennyezõdjön ez az ország, ez a nemzet -, hogy régi nagyjainkon, Bartók Bélától kezdve, Kölcsey Ferencen vagy Madách Imrén keresztül hogyan képviselhetjük mi tovább ezt a hagyományt, hogyan állhatunk ki a magyar kultúráért, hogyan lehetünk büszkék a kultúránkra. Azt hiszem, Magyarországot mindig ez jellemezte, és nagyon szeretném, ha kultúrország maradnánk, kultúrállam maradnánk, és nem süllyednénk bele abba a nagy káoszba - amely sajnos világszerte jellemzõ -, hogy kommersz, ponyva dolgokkal foglalkoztatjuk a társadalmunkat. És ez a társadalom úgy is néz ki, a közbiztonságtól kezdve az erkölcsi állapotokig.
Kérésem az, hogy támogassuk a Thália Színházat. Nem kért engem föl senki, hogy képviseljem õket, fogadatlan prókátor vagyok. De azért szeretném, ha ezen elgondolkodnának, és köszönöm, hogy ezt a kisgazdapárti véleményt itt elmondhattam.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)