DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! A volt Jugoszlávia területén elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértõ cselekmények megbüntetésére létrehozott nemzetközi törvényszék alapokmányából fakadó kötelezettségek végrehajtásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban nagyon röviden szeretném csak összefoglalni a Néppárt véleményét - valamivel talán rövidebben is, mint a címe.
Rendkívül sajnálatosnak tartjuk azt, hogy szükség van arra, hogy errõl a törvényjavaslatról a parlament tárgyaljon és hogy egy ilyen törvényt hozzon. Azt szeretnénk, ha soha nem lenne rá ok, hogy a magyar kormány arra kényszerüljön: a parlament elé terjesszen egy ilyen törvényjavaslatot. De ez az ok Magyarországon kívül esõ ok, mi errõl nem tehetünk - rendkívüli módon sajnáljuk. Természetesen a törvényjavaslatot támogatni fogjuk, de nagyon szeretnénk, ha soha többet nem kellene ilyen törvényt hoznunk.
A nemzetközi bûnügyi jogsegéllyel kapcsolatos törvényjavaslatról pedig a következõket szeretném elmondani. Nagyrészt egyetértünk minden elõzõ hozzászólóval. Úgy tûnik, hogy mostanában a parlament a húsvét elõtti békében olyan törvényjavaslatokat tárgyal, amelyekben nagy egyetértés mutatkozik a patkó mindkét oldalán. Szeretném elõre jelezni, hogy ezt a törvényjavaslatot alapjaiban jónak tartjuk, támogatni fogjuk - természetesen nem minden módosítás nélkül. Ezért engedjék meg nekem azt, hogy ne mondjam el azokat a dicséreteket, amelyeket az elõttem szólók elmondottak, meg a bírálatokat sem, mert azokkal nagyrészt egyetértünk, hanem én most már csak olyan kérdésekkel foglalkozzam, amelyekrõl eddig nem volt szó.
Ez a törvényjavaslat jelentõs tartalmi, koncepcionális módosítást jelent az eddigi gyakorlathoz képest. Igazságügy-miniszter úr - ha jól jegyeztem fel - azt mondta, hogy jelentõs tartalmi módosítás van. Én szeretném azt mondani, hogy nemcsak jelentõs tartalmi módosítás van, hanem gyakorlatilag egy koncepcióváltás van. Ez a koncepcióváltás pedig a következõkben jelentkezik:
Ezen nemzetközi jogsegélyformák között a legtipikusabb vagy a legismertebb a kiadatás és újabban a büntetõeljárás felajánlása. Mindeddig a magyar jogban ezeknél a jogintézményeknél szükség volt az úgynevezett kettõs büntethetõségre. Ez hagyomány volt a magyar jogban. Ez a kettõs büntethetõség azt jelentette: nemcsak arra volt szükség, hogy az adott cselekmény mind a két államban - itt mindig két államról van szó vagy legalább kettõrõl - bûncselekmény legyen, tehát hogy legyen a büntetõ törvénykönyv különös részében egy olyan tényállás, amelyik az adott cselekményt leírja és büntetni rendeli, hanem arra is szükség volt, hogy az elkövetõ büntethetõ legyen mind a két ország joga szerint. Vagyis azt is jelentette, hogy nemcsak az kellett, hogy legyen a különös részben olyan nevû bûncselekmény, amely miatt - én most az egyszerûség kedvéért kiadatást fogok mindig mondani, de természetesen gondolok a többire is - a kiadatást kérik, hanem az is, hogy ne legyen semmiféle büntethetõségi akadály, vagyis ne legyen se büntethetõséget kizáró, se büntethetõséget megszüntetõ ok. Ez az állam szuverenitásának egy nagyon erõteljes érvényesítését jelentette és az állam joghatóságának is egy nagyon erõteljes érvényesítését.
Ez a javaslat ettõl a magyar hagyománytól eltér, és sokkal kevésbé kívánja érvényesíteni a joghatóságot, mert nem kívánja meg a kettõs büntethetõséget. Nem akarok most a továbbiakban a büntetõjogi részleteibe belemenni, a lényeg az: e szerint a javaslat szerint az kell csak, hogy mind a két ország büntetõ törvénykönyve szerint büntetendõ cselekményrõl legyen szó, de az már nem kell, hogy mind a két országban ténylegesen büntethetõ is legyen. Ez alól a javaslat maga egy-két kivételt állapít meg a 12. §-ában; nem sorolom fel ezeket a kivételeket, csak jelzem, hogy itt van néhány kivétel. A lényeg az, hogy alapvetõen eltér az eddigi koncepciótól, alapvetõen szakít az eddigi kettõs büntethetõséget megkívánó magyar szokástól.
De azt még hozzá kell tennem, hogy ez az eltérés egyébként egy nemzetközi tendenciát is tükröz. A nemzetközi egyezmények is ezt a tendenciát tükrözik. A Néppárt el tudja fogadni ezt a tendenciát, támogatni is tudja, csak azt nem szeretnénk, ha ez a Magyar Országgyûlésben ilyen világosan nem hangzott volna el. Tehát az Országgyûlésnek tudnia kell, hogy mirõl szavaz. Itt egy alapvetõ változás van, ez az alapvetõ változás elfogadható, helyeselhetõ, beleillik a nemzetközi fejlõdés vonalába, de tudnunk kell róla, hogy ezt tesszük.
Ezenkívül még egyetlen dologról szeretnék beszélni ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, ez viszont számomra egy problémát jelentett, és azt szeretném, ha sikerülne együttesen valamiféle megoldást találni.
A javaslat szerint a bûnügyi jogsegély nem teljesíthetõ olyan bûncselekményekre vonatkozóan, amelyeket politikai bûncselekménynek vagy azzal szorosan összefüggõ egyéb bûncselekménynek vagy katonai bûncselekménynek tekintünk. A katonai bûncselekmény teljesen természetes; az igazság az, hogy természetes az is: a javaslatban benne van, hogy a politikai bûncselekményre nem vonatkozik a bûnügyi jogsegély, tehát ilyenkor nem adható. A problémám azzal van, hogy nem sikerült igazán jól meghatározni ebben a javaslatban, hogy mi az a politikai bûncselekmény. Nagyon jól tudom, hogy száz éve nem sikerül jól meghatározni, mi az a politikai bûncselekmény, mert politikai bûncselekmény alatt nem az állam elleni bûncselekményeket szokták érteni, illetve sokféle elképzelés van arra vonatkozóan, hogy mit tekintünk politikai bûncselekménynek. De az biztos, hogy a politikai motívumból elkövetett bûncselekményeket és azokat a bûncselekményeket, amelyeket politikai célok végett követnek el, azokat politikainak szokták tekinteni. Tehát adott esetben politikai bûncselekmény lehet a fegyvercsempészet, adott esetben politikai lehet az emberölés, adott esetben politikai lehet a lopás, ha azért követik el, hogy meghatározott összeget juttassanak ebbõl valamiféle politikai szervezetnek. Tehát az a fajta meghatározás, amely ebben a javaslatban van, úgy gondolom, nem eléggé kielégítõ.
Az sem kielégítõ, ha azt mondjuk, hogy a törvényjavaslatban benne van: ha nemzetközi egyezmény másként rendelkezik, akkor a nemzetközi egyezményt kell alkalmazni, mégpedig a következõk miatt:
Éppen a leginkább politikainak tekinthetõ, ugyanakkor másik oldalról leginkább elítélt bûncselekmények vonatkozásában - és ezek a terrorcselekmények - nincsen nemzetközi egyezmény. Én most terrorcselekmény alatt nem azt értem, ami a büntetõ törvénykönyvben terrorcselekmény címszó alatt szerepel, mert a magyar büntetõ törvénykönyv szerinti terrorcselekmény egy államzsarolás gyakorlatilag, és a túszszedési egyezmény erre vonatkozik, tehát ez nem tekinthetõ politikai bûncselekménynek. Hanem olyasmire gondolok, amit minden magyar állampolgár terrorcselekménynek tekint, még akkor is, ha az elnevezése nem az. Tehát például egy adott szervezet politikai célok
érvényesítése végett bevág egy bombát egy áruházba, és ott meghal hatvan ember, és szétesik az áruház. Ez célja szerint politikai bûncselekmény, ugyanakkor rendkívüli módon sajnálnám, ha Magyarországon az ilyen cselekmények elkövetõit nem lehetne kiadni annak az országnak, ahonnan kérték.
Ezért a probléma további ecsetelése helyett arra szeretném kérni miniszter urat és képviselõtársaimat is, gondolkodjunk azon, hogyan lehetne megoldani azt, hogy ebbõl a törvényjavaslatból kiderüljön: mi az, amit semmilyen körülmények között nem tekintünk politikai bûncselekménynek, és egyértelmû legyen az, hogy gyilkosokat Magyarország nem rejteget - soha többé!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)