DR. TAKÁCS IMRE, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszonyok! Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim, Uraim! Tisztelt Vissi Úr! Örülök, hogy a szakma is képviselteti magát ebben a vitában, és remélem, hogy ennek alapján az, amit mondok, érthetõ lesz.
Torgyán úr egyrészt túl terjedelmesnek tartotta a törvénytervezetet, kifogásolva, hogy miért nem egy-két oldalon foglaltuk össze a lényeget... (Dr. Torgyán Józsefné: Szó sem volt ilyenrõl!).., a másik oldalon felsorolta azt, hogy mi maradt ki a törvénytervezetbõl. Azt hiszem, ez a mondat ellentmondásos, de mindegy.
A másik, amit szeretnék mondani, az az, hogy Torgyán úr áttekinthetetlennek tartja a törvénytervezetet. Én - lehet, hogy a szakmámból adódóan - áttekinthetõnek tartom, és az indoklását is megfelelõnek tartom. Azok a hivatalok, amelyekrõl Torgyán úr szólt, hogy a törvénytervezetben szerepelnek, azok már az elmúlt öt évben is léteztek.
Nem akarok a továbbiakban vitatkozni azokkal a gondolatokkal, amelyeket a frakcióvezetõ úr elmondott, majd a részletes vitában hátha sor kerül erre.
Tisztelt Képviselõtársaim! A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1967. számú törvényjavaslat megvitatásával és elfogadásával hozzájárulunk a fejlett piacgazdaság kialakulásához, mert a piaci koordináció igen fontos erkölcsi követelményei a magántulajdon tiszteletben tartása, a szerzõdéshûség és a tisztességes verseny. Csak a tisztességes piaci magatartás és verseny biztosít a vállalkozók számára olyan normálprofitot, aminek forrása nem az árak indokolatlan emelése, hanem a piaci igényekhez való folyamatos alkalmazkodás, a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése. Azt nem kell bizonyítani, hogy ezáltal kedvezõen alakul a nemzetgazdasági egyensúly és a költségvetés bevételei is. Végsõ soron ezen törvényjavaslat, illetve ennek elfogadása szerteágazó pozitív hatást gyakorol a gazdasági, társadalmi folyamatokra.
Érdemes felvetni azt is, hogy mit értünk tisztességes piaci magatartáson. A piac szereplõinek olyan döntését, cselekedeteit, amikor nemcsak saját érdekeiket, hanem mások érdekeit is figyelembe veszik. Ezen magatartást jelentõsen meghatározza a piac jellege, formája. Az atomizált piacon, amikor sok az eladó és vevõ, ezért az árak a termelõktõl, a vevõktõl függetlenek, a piaci résztvevõk csak árelfogadóként tevékenykedhetnek; a termelõk csak a mennyiséggel tudják az árakat befolyásolni.
Ezzel ellentétes helyzet alakul ki az oligopol és monopol piacon. Ekkor az államnak be kell avatkoznia nemcsak a tisztességes piaci magatartás, hanem a hatékonyság növelése érdekében is. Ekkor azonban különösen indokolt betartani azt az elvet, amely szerint piacból annyit, amennyi lehetséges, állami beavatkozásból annyit, amennyi szükséges. Csak így lehet a piacgazdaság elõnyeit biztosítani.
"A piacgazdaság legfontosabb politikai elõnye az, hogy toleráns az emberek különbözõségével szemben" - állapítja meg Scitovszky Tibor, az USA-ban élõ magyar származású professzor, hiszen a piac fajra, nemre, származásra való tekintet nélkül mindenkinek zöld utat mutat a gazdaság gyarapodásához.
A piac legfontosabb gazdasági elõnye az, hogy a fejlõdés motorja, hiszen innovatív, új ötleteket megvalósító vállalkozását, munkáját magas profittal honorálja. Ez a magas profit társadalmilag igazságos, tisztességes, hiszen a korszerûbb és jobb termékért a fogyasztó hajlandó többet fizetni.
A piaci koordináció a bürokratikus koordinációnál lényegesen jobban biztosítja a különbözõ erõforrások szükségletekhez igazodó elosztását és hatékony felhasználását, így jobban megvalósítja a termelés-fogyasztás összhangját. A piac jól informálja a termelõket arról, hgoy miképpen használják fel jövedelemmegtakarításukat. A piac azzal is a fejlõdést serkenti, hogy a takarékosan, alacsony termelési költséggel dolgozók számára növekvõ hasznot biztosít.
A monopólium azonban akkor is magas profitot érhet el, ha nem csökkenti a költségeit, hiszen nem árelfogadó, hanem ármeghatározó szerepe van. Így a monopolpiacon nem érvényesül a hatékonyságnövelõ kényszer. Ezért bizonyos esetekben nem lehet lemondani a közvetlen árszabályozásról, a hatósági árakról és az árbejelentési kötelezettségrõl.
Az természetes, hogy a piacgazdaságban a monopóliumok - így például az energiatermelõ és -szolgáltató vállalatok is - gazdasági profitot kell hogy realizáljanak. Ez akkor következik be, ha a piaci ár magasabb, mint az átlagköltségek minimuma. Azonban az energiaszektorban is szükséges annak elemzése, hogy milyen költségnemek, költségelemek indokoltak és melyeket lehet a hatékonyság növelésével csökkenteni.
Az állami beavatkozást igazolja az USA gazdaságtörténelme is. Az Egyesült Államokban a múlt század utolsó harmadában számottevõ volt az ipar fejlõdése, a kisvállalatok csõdbe jutottak, létrejöttek a nagyvállalatok és azok egyesülései. Ennek ellensúlyozására 1890-ben az USA-ban megalkották az elsõ antitröszttörvényt, amely megtiltott minden olyan szerzõdést, amely a versenyt korlátozza. Magyarországon elõször 1931-ben szabályozták a kartellek tevékenységét; száz évvel az USA-ban bevezetett antitröszttörvény után 1990- ben hazánkban is elfogadták a tisztességtelen piaci magatartás tilalmát kimondó LXXXVI. számú törvényt, és most kerül sor az ezt továbbfejlesztõ 1967. számú törvényjavaslat megtárgyalására.
Ezen törvénytervezet, valamint a múlt évben elfogadott közbeszerzési törvény és a közeljövõben remélhetõleg a parlament elé kerülõ reklámról szóló törvény között igen szoros kapcsolat van. Ezen összefüggések közül most csak arról szólok, hogy mindegyik szabályozás arra törekszik, hogy a gazdaságban érvényesüljenek az etikai normák.
Amartya Sen, a Harvard Egyetem professzora mondta: "Aki ma belép a közgazdaságtan területére, jobb, ha felhagy az etika minden reményével." Való igaz, hogy az erkölcsfilozófia a köldökzsinórjától elszakadt, a túlzottan szakosodott közgazdaságtan nem biztosít táptalajt az etikai döntéseknek. Az etika a cselekvések finom szabályozását segíti elõ, hiszen elképzelhetetlen minden döntést szerzõdéskötéssel szabályozni. A piacon érvényesülõ erkölcs a kölcsönös bizalom kialakulását eredményezi, ez pedig csökkenti a szerzõdéskötés költségeit.
Az 1967. számú törvénytervezet is hozzájárul az etikai normák kialakulásához, azonban hozzáteszem, hogy a kamaráknak óriási szerepük van abból a szempontból, hogy etikai kódexeket állítsanak össze, és az USA példája alapján, ahol a nagyvállalatok mintegy 80 százaléka rendelkezik etikai kódexszel, Dániában etikai mérlegbeszámolókat készítenek, jó lenne nálunk is az etikát fontosabb dologként kezelni.
A törvényjavaslat általános indoklása megemlíti, hogy a sok új vállalkozás, a piaci viselkedés normáinak hiánya, a piaci szerkezet jelentõs átalakulása megköveteli a hazai versenyjog továbbfejlesztését.
(11.10)
Úgy gondolom, az eddig elmondottakból kitûnik, hogy én a piaci viselkedés normáinak hiányát tartom a legfontosabbnak, elismerve azt, hogy ez szorosan összefügg az említett okokkal is. A továbbfejlesztés legfontosabb oka azonban az, hogy hazánk a jövõben az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, s az 1991-ben Brüsszelben aláírt európai megállapodás igen sok feladatot jelölt ki a törvényjavaslat megalkotói számára. Az európai megállapodás szerint a társult országoknak - így hazánknak is - az Európai Unió versenypolitikai szabályozását kell valóra váltani. Ennek alapján nem lehet a vállalkozások számára olyan állami támogatást nyújtani, amely azáltal, hogy azokat elõnyben részesíti, torzítja a versenyt. Ez a követelmény a támogatások újragondolását igényli.
A megállapodás 62. cikke szerint összeegyeztethetetlen minden megállapodás a vállalatok között, amelynek az a célja, hogy a versenyt megakadályozzák, korlátozzák vagy torzítsák. Megjegyzem, hogy az 1990-es törvény a hazai versenyszabályozásban csak a korlátozásról és a megakadályozásról szól; a jelenlegi törvénytervezet viszont kiegészíti ezt a torzítással is. A megállapodás összeegyeztethetetlennek tartja az egy vagy több vállalat által uralkodó helyzettel való visszaélést hazánk vagy a Közösség területének egészén vagy jelentõs részén.
Az 1990-es versenykörülményekhez képest igen fontos változást tartalmaz ezen törvénytervezet IV. fejezete, amelyrõl a miniszter úr már szólt, így errõl én nem kívánok szólni.
Egyet lehet érteni azzal, hogy a mentesülés rendszere Magyarországon is beépült a törvényjavaslatba. A mentesülés szempontjait a törvény határozza meg, a mentesülésrõl pedig a jövõben kormányrendelet dönt.
A törvényjavaslat V. fejezete, amely a gazdasági erõfölénnyel való visszaélés tilalmáról szól, az Európai Unió definícióját alkalmazza, és megszünteti azokat a formális küszöböket, amelyek eddig a piaci részesedéshez kapcsolták az erõfölényt.
Számomra az egyik legnagyobb gondot "A vállalkozások összefonódásának ellenõrzése" címû IV. fejezet okozza. A 24. § alapján a vállalkozók összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha az érintett vállalkozások elõzõ üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a 10 milliárd forintot meghaladja. Azzal egyet tudok érteni, hogy szükség van egy adott értékhatárra, de inflációban lehet, hogy indexálásra lenne szükség. Egyes országok más módszerekkel is próbálják az értékhatárt megállapítani.
Teljes mértékben azonosulok - és ezt nagyon fontosnak tartom - az európai megállapodás 67. cikkével, amely szerint - idézem -: "Magyarországnak csak olyan mértékben kell biztosítani, hogy jövõbeni jogszabályai a Közösség jogszabályaival összeegyeztethetõk legyenek, amennyire lehetséges." Ez azért is helyénvaló, mert igen nagy különbség van a fejlett országok és hazánk piacgazdasága között, az országok fejlettsége között, ezért érdekeink egyes esetekben eltérõek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy a törvényjavaslat néhány részérõl még véleményt mondjak.
Helyénvalónak tartom a hitelképesség fogalmának azt a megközelítését, hogy azt nemcsak monetáris értelemben használja, hanem az üzleti megbízhatóságot is jelenti ez.
Az elmúlt évtizedek hiánygazdálkodása és az elõzõ években, valamint jelenleg életünket néha zavaró reklámzuhatag után helyeselni lehet a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmáról szóló III. fejezetet. Jól tudom, hogy ez nem helyettesíti a fogyasztóvédelmi szabályozás reformját, mégis segíti a fogyasztókat vásárlási döntéseikben.
Az 1990. évi LXXXVI. törvény 11. §-a kimondja, hogy tilos a fogyasztókat az áru kelendõségének fokozása érdekében megtéveszteni. A jelen törvénytervezet emellett azt is tartalmazza, hogy tilos a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, ugyanis a javaslat tiltja az olyan eladási módszereket, amelyek a fogyasztók választási szabadságát korlátozzák. Nem szabad a fogyasztók számára hamis információkat adni, vagy olyan információkat elhallgatni, amelyek a döntést hátrányosan befolyásolják.
A törvényjavaslat pozitívuma, hogy a vállalkozások számára a törvénybe ütközõ cselekedetek miatt megállapított bírságok befizetése a versenytanácsi döntéssel végrehajtandó, nincs halasztó hatálya a bírósági megtámadásnak.
Úgy gondolom, sikerült felvillantanom azt, hogy ezen törvényjavaslat a nemzetgazdaság számára hatékonyan mûködõ vállalkozások és a háztartások, a fogyasztók érdekében készült el, és ezen javaslat elemzésével is sikerül hozzájárulni nemzetgazdaságunk s ezáltal az egyének anyagi gyarapodásához.
A vita során ne feledkezzünk el Samuelson és Nordhaus gondolatáról, amely szerint: "A piac néha cserben hagy bennünket. Vannak piaci kudarcok is. A kormánynak ezért fontos feladata a hatékonyság, az igazságosság és a stabilitás biztosítása. Ha a gazdaságot kormányzat és piac nélkül akarnánk mûködtetni, az olyan lenne, mintha egy tenyérrel próbálnánk meg tapsolni."
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)