CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tehát a mai napirend elsõ témája az a határozati javaslat, mely a Budapest Bank részére juttatott 12 milliárd forintos állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló határozati javaslat.
Ezt a javaslatot az a bizottság terjesztette be, amely a tisztelt Háznak majdnem teljes egyetértésével alakult meg akkor, amikor a közvéleményt erõsen foglalkoztató események történtek a Budapest Bankkal kapcsolatban.
Elõször is szeretnék vitába szállni azokkal a kritikákkal, melyek itt a tisztelt Házban napirend elõtt is és ennek a témának a tárgyalásánál is elhangzottak, amelyek tulajdonképpen morálisan is, egészen szokatlan módon ezt a jelzõt is hallottuk, tehát morálisan megkérdõjelezték e bizottság létrejöttének, mûködésének a létjogosultságát, illetõleg rámutattak arra, hogy itt, kicsit tömörítve, egy olyan tevékenység folyt, amely a sok hûhó semmiért cím alatt foglalható össze.
Vitába kell szállnom ezekkel a kritikákkal elsõsorban azért, mert végül is ez a bizottság olyan események hatására alakult, melyek igenis a közvéleményt erõsen foglalkoztatták, és én azt hiszem, hogyha egy parlament vizsgálóbizottságot állít fel, akkor a tevékenységét illetõen lényegében már csak egy mérce van, hogy valós-e az, amit mond, illetõleg van-e mulasztása, amirõl nem beszél.
Ezek az események, amelyek fölkavarták egy kicsit a közvéleményt, tulajdonképpen két módon történtek. Az egyik volt az a titokzatosság, ami övezte ezt az állami támogatást, a másik pedig ennek az összegnek a nagysága, amely nem vitás, hogy az utca emberét, a közvéleményt kicsit mellbe vágta, olyan körülmények között, amikor megszorító intézkedésekrõl tárgyal a parlament, s amikor oly kevés pénz jut nemes célokra is.
A titokzatosság indokolta ennek a bizottságnak a létrejöttét egyik oldalról. Az történt ugyanis, hogy a kormány egy titkos határozattal döntött úgy, hogy a Budapest Bank részére még ennél is nagyobb összegû támogatást ítél meg. Ezt mi nem vitatjuk, hogy természetesen ha banktitok kategóriájába esõ, vagy egyáltalán a kormánynak olyan gazdaságpolitikai szándékait érintõ határozatról szó van, amelynek nyilvánosságra hozatala árt az ügy érdekének, akkor azt valóban titkos határozattal lehet meghozni. De ugyanakkor, amikor egy olyan döntésrõl volt szó, amely egy konkrét bankot, mégpedig egy részvénytársaság formájában mûködõ bankot érint, oda juttat bizonyos állami támogatást, akkor ennek a titoknak lényegében valahol föl kell oldódnia, hiszen az egy lehetetlen valami, hogy a bank részvényesei ne tudjanak arról, hogy végül is milyen támogatás került ahhoz a bankhoz, ahol õk is részvényesek. Ezért történt az, hogy a Budapest Bankot az értékpapír-törvény megsértéséért tulajdonképpen meg is bírságolták.
A mi tájékozódásunk szerint a Budapest Bank tulajdonképpen kicsit zavarban volt, hogy egy titkos kormányhatározatot hogyan hozzon nyilvánosságra, és ezért lépte át ezt a bizonyos határt, amikor végül is megsértette az értékpapír-törvényt, amiért teljesen jogosan megbírságolták.
Ez volt az a titokzatosság, amirõl nekünk az a véleményünk, ismét hangsúlyozom, hogy amíg állami érdekeket sért valami, akkor természetesen legyen titkos a kormányhatározat, hiszen azért is van ez a mûfaj.
De ugyanakkor, amikor arról van szó, hogy egy bankban már le is kell könyvelni azt a bizonyos támogatást, ami ismeretes módon még abban az évben meg is történt, amikor részvényeseket érintõ tranzakció van, akkor ez a titokzatosság meg kell hogy szûnjék egy bizonyos határnál, és ez nem szûnt meg. Ez volt az egyik ok, ami a közvéleményt kicsit fölkavarta.
A másik pedig az összegnek a nagysága, ami, amint már az elõbb említettem, eléggé mellbe vágó volt, hogy az emberek hallották, hogy akkor, amikor a Bokros-csomagban 9 milliárdnyi az az összeg, amelyet a családi pótlékkal kapcsolatos változások miatt meg lehet takarítani, akkor itt egyszer csak 12 milliárdról hallottak az emberek, és fölmerült bennük az, hogy hogy lehet. Ez nem vitás, hogy nem mint készpénz merült fel, de hangsúlyoznom kell, hogy azért mégiscsak ez is beletartozik az értékpapír-kategóriába, hiszen egy már kibocsátott kötvényrõl van szó, amelyet végül is valamilyen módon - késõbb visszatérek rá, hogy milyen módon - odajuttattak a Budapest Bankhoz. Tehát az embereket itt nem az foglalkoztatta, hogy most ez készpénz-e vagy nem készpénz, hanem az, hogy egyáltalán ez valamilyen összegû, és ilyen nagy összegû értékpapír, amely esetleg valami más területrõl hiányzik.
Ezért én nem találom véletlennek azt, hogy itt a parlament elõtt tüntetõk is a táblájukra írták ezt az összeget. S a mi véleményünk szerint ilyen esetben a parlamentnek igenis meg kell vizsgálnia azt a kérdést, amely a társadalom széles rétegeit, természetesen elsõsorban az elesetteket, mindazokat, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak, foglalkoztatja.
Tehát ezért állítom azt, hogy ennek a bizottságnak a létrejötte teljesen reális és indokolt volt, és emlékeztetek rá, hogy valamennyi párt megszavazta ezt, úgy tudom, hogy majdnem teljes konszenzus volt ezen a téren. Tehát ilyen módon nem értem azokat a felvetéseket, amelyek most utólag azt mondják, hogy ez morálisan nem volt jó, és miért kellett egyáltalán ennek a bizottságnak mûködni, hiszen csak turkált valamiben, de nem talált semmit.
Szeretnék még visszatérni arra is majd, hogy mit talált, de az alapállás tisztázását nagyon fontosnak tartjuk, hogy igenis, ha egyszer a parlament megszavazott egy vizsgálóbizottságot, akkor az õ mûködésével kapcsolatban csak olyan mércét állítsunk, hogy amit a jelentésében, a határozati javaslatában feltüntet, az valós-e, illetõleg hogy van-e valami mulasztás. Én úgy vélem, hogy Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr már elhangzott nyilatkozata ebben a témában a mérvadó, aki arról tájékoztatta a tisztelt Házat, hogy egyes intézkedéseket már megtett, illetõleg bizonyos intézkedéseket kilátásba helyezett. Tehát igenis volt értelme a bizottság mûködésének.
Szeretnék kitérni arra, hogy mivel nem foglalkozott a bizottság, ami miatt szintén kritikák érték, és egypár gondolatot elmondani arról, hogy miért nem foglalkozott ezekkel. Itt két dolog van. Az egyik a bankkonszolidáció, a másik pedig a bankprivatizáció.
(16.20)
Emlékeztetek rá, hogy ez a bizottság azért alakult - hiszen itt van a címében is -, hogy a Budapest Bank részére juttatott 12 milliárdos állami támogatás körülményeit vizsgálja meg. Tágabb értelemben persze ez a két terület is idetartozik, azonban a bizottság - rögtön a megalakulásakor - eldöntötte, és ebben az ellenzéki és kormánypárti képviselõk között egyetértés volt, hogy ezzel a két területtel nem fog foglalkozni. A bankkonszolidációval elsõsorban azért nem foglalkozott, mert az elõzõ parlamenti ciklusban megindított és ebben a ciklusban folytatott bankkonszolidáció nem értékelhetõ egyetlen bank kiemelésével; tudniillik összehasonlítások kellenek, és az egész bankkonszolidáció értékelésére már párhuzamosan megalakult egy másik vizsgálóbizottság, és nyilvánvaló dolog, hogy ha ez a bizottság valami értékítéletet mond csak a Budapest Bank konszolidációjáról, ez majd keresztezi a másik bizottság mûködését, vagy pedig félreértésekre adhat alkalmat.
Én úgy vélem - ez személyes véleményem -, hogy a Budapest Bank részére juttatott korábbi bankkonszolidációs összegeknek olyan pozitív hatásuk volt, amely által, ha összehasonlítást végeznénk - de hangsúlyozom, ez a bizottság ezt nem végezte el -, akkor a Budapest Bank bizonyos relatív jó osztályzatot is kaphat. De ez nem ennek a bizottságnak a feladata, hogy ezt kimondja - ez a személyes véleményem. Ennek ellenére a bankkonszolidáció megtörténte után a Budapest Bank - mint az elsõ számú olyan kereskedelmi bank, amelyet privatizációra kijelöltek - még mindig olyan állapotban volt, hogy negatív eredménytartalékának feltöltésérõl kellett gondoskodni.
És itt jön a második téma: a privatizáció - hogy miért nem foglalkoztunk ezzel is. A bizottságnak tudomása volt arról, hogy a privatizáció folyamatban van; ezért is tartott ilyen sokáig a bizottság mûködése, mert hónapokig nem ülésezett a bizottság, éppen azért, mert az általunk is fontosnak ítélt privatizációt veszélyeztette volna, ha közben már bizonyos dolgokat felszínre hoz, illetõleg értékel. A privatizáció érdekében történt ez a tõkejuttatás - ezt a bizottság nem is vonta kétségbe, megállapította.
Elterjedt hasonlat volt ebben a Házban is és a sajtóban is, hogy itt tulajdonképpen a menyasszony felöltöztetésérõl volt szó. Habár a privatizációról mi most itt nem akartunk értékítéletet alkotni, engedjenek meg, hogy annyit mégis elmondjak ezzel kapcsolatban, hogy itt azért szó sem volt arról, hogy ezt a menyasszonyt valami díszes ruhába sikerült volna felöltöztetni, és ilyen módon valami kiváló árért kelt volna el. Ez nem következett be, ez az én véleményem. Itt legföljebb arról lehet szó, hogy igen hideg körülmények között adtak valami ruhát, valami leplet a fázós menyasszonyra, és ilyen módon valahogyan mégiscsak létrejöhetett a privatizációja. Tehát olyan felöltöztetés, amely nagyon díszessé és kelendõvé tette volna, azt hiszem, nem történt. De ennek a tranzakciónak az eredményeképpen mégiscsak történt egy privatizáció, amely egy különleges kategóriájú privatizáció volt, hiszen a vevõ által fizetett pénz tulajdonképpen a bank keretei között maradt, és lényegében ennek a segítségével történt aztán meg a tõkeleszállítás és a tõkefelemelés, valamint a bank mûködõképessége folytonosságának biztosítása.
Úgy véljük, a bankprivatizációról értékítéletet akkor lehet igazán mondani, ha egy bizonyos idõ elteltével értékelhetõ a bank tevékenysége és az, hogy érdemes volt-e ilyen tranzakcióval megmenteni ezt a bankot. De még egyszer hangsúlyozom, ez nem volt a bizottság feladata.
Szintén nem volt a bizottság feladata a Budapest Bank állapotának vizsgálata, ami miatt végül is szükség volt a negatív eredménytartalék feltöltésére, elsõ menetben 13,5 milliárd forint értékben. Mivel erre szükség volt, erõsen fölmerült a közvéleményben a Budapest Bankkal kapcsolatban az a vélemény, hogy ilyen körülmények között az akkori vezérigazgatónak - aki késõbb pénzügyminiszter lett -, hogyan lehetett kifizetni 16 millió forintos végkielégítést. Én azt szeretném ezzel kapcsolatban ismét megjegyezni, amit ebben a Házban már el is mondtunk, hogy ez ugyan jogilag rendben volt, de ha valami ebben az egész Budapest Bank-problémakörben morálisan megkérdõjelezhetõ - mint ahogy a tevékenységünket kérdõjelezték meg morálisan -, akkor ez a végkielégítés az, ami a magyar közvélemény szemében morálisan igenis továbbra is megkérdõjelezhetõ. De ez sem volt bizottsági téma.
Most már konkrétan rátérve a bizottsági témára, el kell mondanom azt, hogy habár leszögezésre került, hogy a privatizáció érdekében, nem költségvetési pénzbõl, nem készpénzben történt ez a tranzakció, és végül is vissza lett fizetve, tehát visszakerült az államkincstárba, ennek ellenére a bizottság igenis súlyos fogyatékosságokat állapított meg, amibõl a következtetéseket le kell vonni.
Tágabb értelemben úgy lehet fogalmazni, hogy az állami tulajdonosi szerep gyakorlása nem történt egészen megfelelõ módon. Megállapítottuk, hogy akkor, amikor a tranzakció el lett határozva és ezzel kapcsolatban jogi lépések is történtek, tulajdonképpen egy személy volt a bankprivatizációs kormánybiztos, a PM-ben a banki tulajdongyakorlás irányításáért felelõs fõcsoportfõnök és az ÁV Rt. igazgatóságának elnöke. A bizottság megállapítása az volt, hogy túlzott volt ennek az egy személy kezébe való tétele, és ezzel is összefüggésbe lehet hozni mindazokat a problémákat, amelyek fölmerültek.
Végül is december 8-án született egy titkos kormányhatározat, amely végrehajtásának határideje december 31-e volt. December 30-án a kormánybiztos - a bizottság megállapítása szerint - feljegyzést adott az akkori pénzügyminiszternek, aki ennek alapján még aznap nyilatkozatot tett és megállapodást kötött - tehát a Pénzügyminisztérium és a Budapest Bank Rt. -, hogy egy 13,5 milliárdos, már december 20-án kibocsátott kötvénycsomagot a Budapest Bank rendelkezésére fog bocsátani egy ilyen tranzakció céljából.
Nos, ez az a megállapodás, amely a bizottság véleménye szerint - és ez kormánypárti és ellenzéki vélemény alapján egyaránt fennáll, itt tehát nem csak ellenzéki véleményt mondok - végrehajthatatlan volt. Itt elhangzott az, hogy ennek a végrehajtása tulajdonképpen nem ekkor, decemberben, hanem februárban történt, és ezért végül is mégiscsak végrehajtható volt. Elhangzott itt ugyanakkor az is, hogy ezt a megállapodást nem kellett végrehajtani, mivel '95. december 15-éig nem történt privatizáció. Ez a két megállapítás egymásnak tulajdonképpen ellentmond. A bizottság véleménye az, hogy az eljárásban itt keletkezett egy probléma, hogy végül is egy titkos kormányhatározat végrehajtása érdekében még akkor, abban az évben született egy megállapodás, amelyet azonban korrigálni kellett február 16-án, azért, mert a PM-nek nincs és nem is lehet eredménytartaléka, abból tehát nem lehetett realizálni ezt a megállapodást. Ezért a február 16-ai korrekció alapján történt meg az a tranzakció, amivel itt mi foglalkozunk.
(16.30)
Tehát ez az az eljárási probléma, amin a bizottság fennakadt és igen sokáig foglalkozott vele; végül is megállapításait a jelentésben közzétette.
Február 16-án már korrekcióval - és ekkor állt helyre tulajdonképpen az a helyzet, hogy a törvényeknek megfelelõ formában történik a tranzakció - a Pénzügyminisztérium az ÁV Rt.-vel kötött megállapodást, illetõleg az ÁV Rt. külön a Budapest Bank Rt.-vel. Ebbõl, tehát a két megállapodás közötti problémából alakult ki ez a számviteli probléma is, amelyet itt a Házban már ismertettek - erre én nem akarok részletesen kitérni. Úgy gondoljuk a bizottság részérõl, hogy ezt mindenképpen a Pénzügyminisztérium elé kell utalni, és akkor ott kell a megfelelõ korrekciót kialakítani.
A bizottság ellenzéki tagjaként én magam is aláírtam egy módosító indítványt, amellyel a tisztelt Ház elõtt fekvõ határozati javaslatot kívánjuk korrigálni, ennek az elfogadását ajánljuk. Itt nagyon röviden arról van szó, hogy ott kell javítást eszközölni a bizottság által benyújtott indítványhoz képest, hogy a tõkejuttatás közvetlen költségvetési kihatással nem jár. Itt szükségesnek tartjuk a "közvetlen" szó beszúrását, továbbá szintén szükségesnek tartjuk a "közvetlen" szó beszúrását ahhoz a mondathoz, hogy a tõkejuttatáshoz a Budapest Bank vezetõségének anyagi érdekeltsége nem fûzõdött. Ugyanis itt nyilvánvaló dolog, hogy a közvetlen anyagi érdekeltségrõl lehet csak szó.
Javaslatunk szerint a 2. pontot el kellene hagyni, mert egy országgyûlési határozatban tulajdonképpen nem tartjuk szükségesnek kimondani azt, hogy végül is a tõkejuttatás végsõ formájában megfelelt a hatályos jogszabályoknak, és itt be van szúrva egy gondolatjeles kivétel, hogy "a végrehajthatatlan megállapodás kivételével". Ezt mi zavarónak tartjuk egy országgyûlési határozatban megjelentetni, ezzel tulajdonképpen a határozati javaslatnak nem kell foglalkozni, ott van a jelentés, abban le van írva, hogy ez hogyan történt, és abból le lehet vonni bizonyos következtetéseket.
Végül szükségesnek tartjuk a határozati javaslatba azt is beleírni - ami tény -, hogy az értékpapír-törvényt is megsértették. Továbbá azt, hogy a tõkejuttatás során az ügyiratkezelési rend megsértése miatti felelõsség megállapítása is felmerülhet; az természetesen a kormányzat felelõssége, hogy ennek a megvizsgálása után milyen lépéseket tesz.
Összefoglalva: úgy gondoljuk, hogy ennek a bizottságnak a mûködésére szükség volt, és az rávilágított bizonyos eljárási problémák meglétére, de ugyanakkor a közvélemény felé is megadta azt a tájékoztatást, ami szükséges volt. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)