FRANCZ REZSÕ (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A vezérszónoklatokban elhangzottakból egyértelmûen kirajzolódott, hogy melyek azok a fõbb kérdések, amelyekben nem értünk egyet. A vadászterület nagyságáról és az élõvad tulajdonlásáról van szó; én is ehhez kívánom a magam véleményét hozzátenni.
Több szenvedélyes hozzászólást hallottunk a 300 hektáros vadászterület mellett, amely állítólag összhangot teremtene a földtulajdonlás és a vadászati jog gyakorlása között. Ez az állítás hamis. A magyar örökösödési jogszabályok, a kárpótlási törvény és a földkiadások következményeként a hazai birtokviszonyok elaprózódott volta ismert valamennyiünk elõtt. Tehát sokkal több a földtulajdonos, mint a vadászati lehetõség. Ha nem kívánjuk az egy vadászra jutó területnagyságot az ésszerûtlenség határai alá zsugorítani, akkor mindegy, hogy 300 vagy 3000 hektár a minimális vadászterületi nagyság.
A vadászterületek elaprózódása feltétlenül egyet jelentene a vadászati fegyelem, a társasági kontroll fellazulásával, a vadsûrûség ellenõrizhetetlenségével, a vadgazdálkodás ellehetetlenülésével. Például ha valamely 300 hektáros vadászterületen a vadászati jog gyakorlója más selejtezési elveket tart fontosabbnak, mint a szomszédja, hosszú évekig hiába kíméli az állományt, mire a tenyésztési törekvései eredménye jelentkezne, a vad migrációja miatt máshol kerül terítékre a vad. Semmi haszna belõle! Képtelen lesz hosszú távra gondolkodni és cselekedni.
Nem fogadható el indokként az sem, hogy Zala vagy Vas megyében 3-500 hektáros községterületek vannak. Nem ez az általános. Mint ahogy nem lehet kiindulópontként Hódmezõvásárhely vagy Kondoros közigazgatási területét sem alapul venni. Egyáltalán: vitatom a vadászterület közigazgatási területhez kötését. A vadak különben sincsenek bejelentkezve a népesség-nyilvántartóba. A vadászati terület kialakításánál nem a közigazgatási terület a fontos, hanem a vad igényeit elõtérbe helyezõ, azt elsõdlegesnek tekintõ vadászterület megteremtése.
Tisztelt Országgyûlés! A beterjesztett törvény a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szól. Én úgy ítélem meg, a felsorolás egyben fontossági sorrend is. Téves az a felfogás, miszerint az uratlan jószág a határban kószál, kárt okoz, egyébként szabad préda, mint a veréb meg a pocok, csak nem mindenki irthatja. Micsoda disznóság! Ez így nem rendszerváltás!
Ezen törvény fontos tartalmi eleme a vad védelme, az élõ természet védelme. Nagyon fontos a vadgazdálkodás, hogy jó minõségû legyen a vad, megfelelõ legyen a vadsûrûség, elviselhetõ mértéken lehessen tartani a vadkárt, mi több, a vadászati jog gyakorlója legyen képes a vadkár anyagi terheinek érdemi viselésére.
A vad tulajdonjoga kérdésében az ellenzék is megosztott. Például a Független Kisgazdapárt vezérszónokának véleménye szerint a vad res nullius, uratlan jószág, míg a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka szerint "természetszerû erkölcsi követelmény, hogy a földön élõ vad és a vadászati jog azt a földtulajdonost illesse meg, akinek a földjén a vad megnõ és kárt okoz". Ha ezt komolyan gondoljuk, akkor a földtulajdonosnak saját vadja van, s akkor azt akár meg is jelölheti. A saját billogjával elláthatja, sõt talán kötelezni is lehetne rá, azon okoknál fogva, hogy a vadászott, vadon élõ állatok élettere lényegesen eltér a már egy korábban ellenzéki hozzászólásban említett csiga vagy giliszta mozgásterétõl. (Derültség a bal oldalon.) Míg egy giliszta egész életét leéli egy négyszögölön, addig a gímszarvas élettere több ezer hektárt is jelenthet. (Bogárdi Zoltán: Te még életedben nem láttál gilisztát!) Különben is, aki a csigát és a csigagyûjtést a vadhoz és a vadászathoz hasonlítja, az oly távol áll a vadászattól, mint a gímszarvas száguldása a csiga vánszorgásától.
Nem akarok eljátszani a gondolattal, vajon sikert aratna-e a német vagy az olasz vadászok körében, ha meghívnánk õket csigagyûjtésre vagy pocokirtásra. Ugye, nem! Miért adnak milliókat egy kapitális trófeáért? Miért jönnek hozzánk? Mert náluk nincs az, amit itt megtalálnak. A világranglista elsõ száz szarvasbikájából közel harminc darabot Magyarországon vittek terítékre.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mit mondanak önöknek a következõ helységnevek: Karapancsa, Pusztakovácsi, Nagykanizsa, Lenti, Ivánc, Lábod? (Bogárdi Zoltán: Kádár János!) Ezek a nevek a módosabb európai vadászok rendszeres zarándokhelyei. Felesleges a vadásztársaságok elleni hisztériakeltésre felhasználni az itteni vitát. A vadásztársadalom túl van egy meglehetõsen megalázó vizsgálati, vizsgáztatási tortúrán, amelynek a be nem vallott célja a vadászrosta volt. Az elmúlt húsz-huszonöt év eredményei igazolták a hazai vadászok cselekvõképességét, szakmai felkészültségét, önmérsékletét. Nagyon nehéz elképzelni, hogy a mai átlagos két és fél hektáros birtoktesten vagy akár a már sokat hangoztatott 300 hektáron megmaradna a nagyvad, hogy csak ott okozna kárt, onnét el ne kóborolna, ha meg megteszi, lehessen tudni, kinek a vadja van éppen a mi kukoricánkban.
Feltétlenül a 300 hektáros terület ellen szól az a körülmény, hogy a nagyvadak élettere több 300 hektáros területet is magába foglalhat, így bõ választék nyílna arra, hogy melyik vadászterület bérlõjétõl követeljék a vadkár megtérítését. Vagy kié a bevétel? Ahol megnõ vagy ahol terítékre hozták? Szerencsés esetben ugyebár a billog segíthetne. Felesleges Nyugat- Európából példákat hozni az ottani vadászterületi nagyságra; ha meg mégis megtesszük, tegyük azt okulásképpen. Macskaugrásnyi területek kialakításával sikerült elérniük, hogy a vadállományuk minõségi és mennyiségi romlása bekövetkezett - az olaszoknál nem ritkán a gólyát is megpuskázzák. Szóval a nyugati példa oda vezetett, hogy ide járnak vadászni.
Szükség is van rá. A külföldiek vadásztatása nélkül elmaradnának a bevételek, nem lenne mibõl fizetni a bérleti díjat, a vadkárt, a gépjármû- ütközések kártérítéseit. Viharos gyorsasággal apadna az állomány, ezzel csökkenne a vadkár is - lehet, hogy ez a megoldás? Meghal a beteg, megszûnik a betegség! Maradnának a nosztalgikus emlékek, mint a magyar mezõgazdaság egykori sikereirõl.
Nem árt idõnként visszatekinteni, hogy egy-egy politikai indíttatású döntésnek milyen súlyos kihatásai vannak. Idõnként okuljunk saját tetteinkbõl is!
Mi haszna van az államnak abból, hogy a magyar vadnak, vadgazdálkodásnak világhíre van? Haszonnak tekinthetõ, hogy embereknek munkát ad, hogy jelentõsen növeli az idegenforgalmi bevételeket, hozzájárul az ország devizabevételeinek fokozásához, hogy mindezzel együtt jelentõs személyi jövedelemadó-, áfa-, vám- és egyéb költségvetési bevételek keletkeznek.
(18.30)
Akkor arról nem beszéltem, hogy a vad - már ahol van - a természet része. Tehát a vad nem irtani való kártevõ, hanem védelemre szoruló, élõ nemzeti kincs. Ha pedig a nemzetünk kincse, akkor nemcsak a földtulajdonnal rendelkezõké, hanem mindnyájunké - a köztulajdon pedig nem lehet res nullius, nem lehet uratlan, gazdátalan. Az államnak kötelessége a nemzet kincseinek tulajdonlása, ezért állami felügyelete, élõhelyének védelme, egyáltalán, nemzeti kincsként való kezelése, a vaddal való gazdálkodás, a vad által okozott károk elviselhetõvé tétele. Ezen összefüggések törvényi szabályozása fontos és nélkülözhetetlen.
Mivel az általános vita zajlik, most van alkalmam Gyimóthy Géza képviselõ úrnak egy, a Független Kisgazdapárt vezérszónokaként március 19-én elmondott megjegyzésére reagálni. Említette, hogy a vadásztársaságok az áldemokrácia jegyében, mint a régi parlamentben is, bevettek egy fejõasszonyt, bevettek egy plébánost, egy papot, és azt is említette - idézem: "Én papgyerek létemre ellenzéki ember voltam mindig, soha nem voltam tagja egyetlen vadásztársaságnak." Adja az isten, hogy még hosszú idõn keresztül legyen papgyerek, örökös ellenzéki, és végül: ezzel a szemlélettel ne is törekedjék vadásztársasági tagságra.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.)