FRANCZ REZSÕ (MSZP): Köszönöm a szót. Nem képzelhetõ az, hogy ilyen kis területeknél pontosan követhetõ legyen - akár az elõttem felszólaló Schamschula úrra is utalnék - a vadkár kérdése vagy a vadgazdálkodás. És ha már a csiga szóba került, meg kell jegyeznem, hogy Magyarországon létezik Csiga Terméktanács, a természetvédelmi területeken pedig szigorúan tilos csigát gyûjteni. Ebbõl kiindulhatnánk, hiszen az a célja, hogy mindig legyen egy olyan érintetlen, háborítatlan terület, ahonnan a következõ csiganépségek kirajzanak... (Bogárdi Zoltán: Generációk!)
Arról nem beszélve, hogy a három és fél centinél kisebb átmérõjû házzal bíró csigát még gyûjtésre sem fogadják be. Tehát ha a csiga oltalommal bír, vannak szabályok, amelyek elõírják, mit szabad, mit nem, a vadászatnál ugyanúgy meg kell ezt tenni. Mivel a csigát árutermelésre gyûjtik, áruként adják el, az értékesítésénél van egy kontroll, mert ha nem veszik meg, hasznavehetetlen. Na már most, ugye, a vad esetében ez teljesen más. Mert ha csak arra hegyezzük ki a kérdést, hogy le kell lõni, azt meg lehet csinálni: el lehet ejteni a vadat teljesen titokban, haza lehet vinni, lehet hasznosítani. Csigával kevésbé él a magyar - valljuk be -, a vadhús annál inkább kelendõ. Ha tehát nincs meg az a társasági kontroll, ami korábban is élt és jelenleg is él, hanem ahhoz a két és fél hektárhoz vagy négyszáz négyszögöl lucernaföldhöz kötjük a vad elejtésének jogát, hadd ne mondjam, mi várható ebben az esetben, és mivé lesz a magyar vadgazdálkodás! Ugye, ezt nem kívánhatja senki?
Úgy gondolom, hogy a viták nem minden ok nélkül valók. Ha a véleményeket ütköztetjük, az egy dolog, de a vadat tekintsük elsõdlegesnek. Köszönöm a figyelmüket.