PÁPAI MIHÁLY (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Elõttünk fekszik a T/1662. számú törvényjavaslat, amely a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról szól, és ezen problémát lenne hivatott teljeskörûen, a mai kornak megfelelõen rendezni. Ezen törvény megalkotását nagy figyelem kíséri szerte az országban, úgy a szakmai körök, mint a vadászok, valamint a tulajdonosok részérõl egyaránt.
Nekünk, képviselõknek az a feladatunk, hogy lehetõleg olyan törvény szülessen, amely a nemzeti sajátosságokat, az európai normákat is figyelembe véve, hosszú távon oldja meg a vadászat minden problémáját. Sajnos, az elõttünk lévõ tervezet jelenlegi formájában erre nem alkalmas, ezért számos ponton módosításra szorul.
Hogy a vadászati jog valóban a föld tulajdonjogának elválaszthatatlan része legyen, annak egyik sarkalatos kérdése a vadászterület nagysága, ami megítélésem szerint - minimális területnagyságot véve alapul - 300 hektárnál kell hogy kezdõdjön. Ugyanis hazánkban ekkora terület az, amivel tulajdonosként egy természetes személy rendelkezhet. Ez nem azt jelenti, hogy ekkorának kell lenni egy vadászterületnek, de a tulajdonosok érdekei megkívánják, hogy a vadászati jogot ne csak névleg és formálisan kösse a törvény a föld tulajdonjogához. Mindenképpen ki kell zárni a tulajdoni érdekek csorbulásának, esetleges szándékos kijátszásának legkisebb lehetõségét is. Az általam javasolt 300 hektáros terület nem jelenti a nem kívánt felaprózódást, csak a lehetséges alsó határt, hisz a vadászterületté nyilvánítás a vadászati hatóság kizárólagos joga lesz.
Alaptalan az az aggodalom is, hogy kisebb vadászterületen ellehetetlenül a vadgazdálkodás, hiszen ezt a hatóságilag létrehozandó, esetleg több tízezer hektáros vadgazdálkodási körzetekben, tudományos alapokra helyezve kell folytatni. A törvénytervezet szerint, ha a minimális vadászterület 3000 hektár lenne, ez egyes vadfajok esetében szükségtelenül nagy, avagy adott esetben a szükségesnek is csak töredéke, például a gímszarvasnál. A 3000 hektáros nagyság ellentmond éppúgy a hazai hagyományoknak - és itt igenis vissza kell térni a hagyományokra -, mint a nemzetközi gyakorlatnak. A háború elõtt 200 katasztrális hold volt a legkisebb vadászterület, jelenleg például Németországban 75 hektár, Ausztriában 115 hektár.
A jelenleg hatályos jogszabály 4000 hektáros elõírásai ellenére a gyakorlatban sok helyen alakultak ki ésszerûnek látszó megoldások. Sok vadásztársaság hallgatólagosan felosztotta tagjai között a hivatalos vadászterületet. Nem ritka az az eset sem, hogy a vadászatra jogosult kisebb területet enged át bérvadászat céljaira különbözõ jogi megoldások alkalmazásával. Ha a 3000 hektár marad, akkor fennáll annak a veszélye, hogy ebben az esetben csak az állami területeken valósulhatna meg a vadászati jog önálló gyakorlása. A földtulajdonosok jelentõs része eleve nem tudná gyakorolni az õt megilletõ vagyonértékû jogát, a társult vadászati jog feltételrendszerének túlszabályozottsága miatt.
A törvénytervezet számos ponton ellentmondásba keveredik a modern piacgazdaság alapelveivel is. Szakhatóságra bízza a vadászati jog hasznosításának ellenõrzését, és beleszólási lehetõséget biztosít neki a bérleti díjak alakulásába. Megítélésem szerint ez semmiképpen sem jó, mert adott esetben szûkítheti a lehetséges haszonbérlõk körét, és a jelenlegi állapot fenntartását célozza.
Egy kevésbé sikerült törvény a föld tulajdonosát, az élõhely gazdáját közömbössé, rosszabb esetben a vadállomány, illetve a vele gazdálkodó ellenségévé teheti. Ennek káros következményei felmérhetetlenek. Szükséges, hogy a parlament olyan törvényt alkosson, amely a vaddal való, illetve az élõhelyen való gazdálkodást harmonikussá teszi, hisz a vad mint az egységes élõrendszer egyik eleme, a rendszerbõl kiragadottan, külön nem kezelhetõ. Álláspontom szerint a vad ne az állam tulajdonát képezze, hanem res nullius, uratlan jószág legyen. Ez megfelel a mértékadó európai gyakorlatnak és hazai hagyományainknak egyaránt, valamint egyértelmûvé, jogilag értelmezhetõvé és kezelhetõvé teszi a vadászati jog földtulajdonhoz való kötését. A közhatalmat gyakorló állam az uratlan jószágot minden eszközzel védheti valamennyi polgára javára. Amíg egy állami tulajdonlás esetén a tulajdonosi jogokat gyakorlót nevesíteni kell, s fennállhat annak a veszélye, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló vagy gyakorlók visszaélhetnek az állam által adott jogosítványokkal, a rájuk bízott jogkörüknél fogva korlátozhatnák vagy nehezíthetnék a földtulajdonos vadászati jogainak gyakorlását. Ezenkívül az állami tulajdont képezõ élõvad által jelentett terhek jogilag az államot sújtanák.
A vadgazdálkodási és vadászati rendeltetésû létesítmények vonatkozásában az új jogosultat törvénnyel kényszervásárlásra kötelezni megítélésem szerint lehetetlen, hiszen az új és a régi bérlõ között semmiféle jogviszony nem áll fenn. Ha a régi bérlõ megfizette volna az elõtte lévõ jogosultnak az ott lévõ berendezések árát, akkor némi jogalapja lenne az õt követõktõl való követelésre. Ellenkezõ esetben ezek a vagyontárgyak kölcsönös megegyezés tárgyát kell hogy képezzék. Amennyiben a megegyezés nem jön létre, az új jogosultnak meg kell adni a lehetõséget, hogy kötelezhesse a volt haszonbérlõt a berendezések eltávolítására. A jövõben helyhez kötött berendezések felállításához a tulajdonos engedélye legyen szükséges, s ezekre a berendezésekre értelemszerûen a tulajdonjog terjedjen ki.
Nagyon fontos a vad élõhelyének védelme, de ennek címén, megítélésem szerint, túlzottan nem korlátozhatók a tulajdonos jogai sem. A vadállomány megõrzése és fejlõdése egyik elsõdleges cél kell hogy legyen, de a természet rendjének megbomlását eredményezhetné egy természetes szelekciót túlságosan korlátozó beavatkozás, egy túltakarmányozás, és semmi mást nem szolgálna, csak a vadászati lehetõségek bõvítését - az elmondottak fõleg a nagyvadállományra érvényesek.
Mindenképpen kívánatos az állomány legkisebb szintjének, különösen erdõterületeken és természetvédelmi területeken legmagasabb szintjének szabályozása is. Ezeken a területeken természetvédelmi érdekek figyelembevételével a faj, illetve az élõhely védelmének szempontjai alapján kell a fenntartható állomány felsõ határát meghatározni. A vadállomány által az erdõkben okozott károk felmérésébe mindenképpen be kell vonni az idáig is jól mûködõ, szakhatósági jogosítványokkal ellátott, személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezõ erdõfelügyelõségeket. Annál is inkább, mert ezt õk idáig is végezték, felesleges lenne új szakértõk beállítása, ezáltal a vadászati hatóság, az önkormányzatok, valamint a bíróságok értelmetlen terhelése.
(18.50)
Nem teljesen világos, hogy a megyei FM-hivatalokban mûködõ vadászati felügyelõk, akik jelenleg az elsõ fokú hatósági feladatokat látják el, maradnak-e, vagy valamilyen regionális átszervezés miatt megszûnnek, ami szerény megítélésem szerint nem lenne szerencsés. A vadászati hatóság bizonyos fokú centralizációja már csak a távolságok miatt is nehézkesebbé tenné annak mûködését, valószínûleg növelné a költségeket is.
A vadászati hatóság jogosítványai a törvények betartatására, a szakszerû gazdálkodás ellenõrzésére, illetve a vele kapcsolatos intézkedési feladatokra terjedjenek ki. Ne legyen befolyása a haszonbérleti díjakra, ezt a piacnak kell szabályoznia. A vadászati hatóság a költségvetésbõl kapja a finanszírozását, felesleges a mûködtetésében nem érdekelt ágazatok megterhelése vadvédelmi hozzájárulással - különben is, a vadvédelmi hozzájárulásnak más célja kell hogy legyen.
Az általam elmondottakat összefoglalva: a születendõ vadászati törvénynek összhangban kell lennie a természetvédelmi és az erdõtörvénnyel, meg kell szüntetnie a vad- és az élõhely-gazdálkodás mesterséges különválasztását. A tulajdonosi jogok messzemenõ figyelembevételével meg kell teremteni annak a lehetõségét, hogy Magyarország természeti értékei - benne a vad - az utánunk jövõ nemzedékek számára is fennmaradjanak. Olyan gazdálkodást kell folytatni, amely nemcsak a nyereséget tartja szem elõtt, hanem félti, óvja a természetet, és mindent megtesz egyensúlyának fenntartásáért.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ehhez kérem az önök megértõ segítségét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)