GYÕR SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Egy nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk a vadászatról, a vadgazdálkodásról és a vadvédelemrõl, amellyel eddig csak egy törvényerejû rendelet és egy törvényfejezet foglalkozott.
Végtelenül sajnálom, hogy itt nem szakmai érvek, hanem nagyon sokszor politikai indíttatású okfejtések hangzottak el; azt hiszem, a vadászatról szóló törvényhez nem lenne szabad nekünk így hozzáállnunk. Az elõttem szóló Pálos képviselõtársam szakmai érvelésével kapcsolatban tulajdonképpen azt lehet elmondani, hogy azzal, amit õ a befejezõ részben említett, teljes egészében egyet lehet érteni, és azzal én is azonosulni tudok. Beszédének elején azonban õ is politikai síkra próbálta terelni ezt a teljesen szakmai jellegû törvényjavaslatot. Ahogy elmondta, hogy kik, mikor és hogyan vadászhattak, ugyanúgy el lehetne mondani, hogy ez már régebben, nagyon régen is téma volt, emlékezzünk például Tiborc panaszára a Bánk bánból. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ez már nagyon régi téma, és nem ezzel kell nekünk foglalkozni, mert a ma tárgyalandó törvényjavaslat egyértelmûen szakmai törvényjavaslat, és én is ennek a szakmai részét akarom kihangsúlyozni.
Nem választható el a vadról, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényjavaslat az erdõrõl és a természet védelmérõl szóló törvényjavaslatoktól, hisz mindkettõ a vad természetes életfeltételeinek biztosításával foglalkozik. A természet, az erdõ olyan életteret ad, ami elválaszthatatlan a vadgazdálkodástól.
Én a magam részérõl elmondhatom, hogy nem vadászom, bár alapvetõ foglalkozásom erdész, erdészeti technikumot végeztem, Mészáros Bélával valamikor egy iskolába jártunk, lehet, hogy egy tanár tanította nekünk a vadgazdálkodástant, és minden valószínûség szerint azonos elveket is vallunk. Teljes mértékben egyetértek vele abban, amit az elõbb a vadászatról nagyon szép nyelvi kifejezéssel mondott.
Úgy látom, a vadászatról érdekes módon sokkal több a vita, mint az erdõrõl, illetve a természetrõl. Azt hiszem, ez abból adódik, hogy vadászni mindenki jobban szeret, mint csemetét ültetni, tisztítani, gyéríteni, fát vágni, vagy bármilyen más olyan tevékenységet folytatni, ami a természet egyéb munkálataival függ össze.
A vadászat nemcsak sport, a vadgazdálkodás felelõsséggel is jár, mert a vadat nemcsak pusztítani, hanem tenyészteni is kell, és szeretni is kell a vadat - még ha ez a vadászattal talán ellentmondásos érzületnek is tekinthetõ. A vad - mind sokan említették - nemzeti kincs, az idegenforgalom nem elhanyagolható része; Francz Rezsõ képviselõtársam hozzászólásában ezt nagyon szépen elmondta.
Nem kívánok hosszan beszélni, nagyon racionális szeretnék lenni, éppen ezért rátérek arra, hogy ez a törvény három fõ kérdést tartalmaz, mégpedig azt, hogy kié a vad, kié a vadászati jog, és mekkora legyen a vadászati terület nagysága.
Azzal kapcsolatban, hogy kié a vad, véleményem szerint a törvény jól rendelkezik. Nem lehet uratlan jószág, mert az uratlanság - aminek se ura, se gazdája - egyértelmûen meghatározza a vad sorsát. Államinak kell lenni, ebben teljes egészében egyetértek azokkal, akik ezt a véleményt nyilvánították ki.
Kié legyen a vadászati jog? A vadászati jog egyértelmûen a föld tulajdonjogához köti a hasznosítást, és véleményem szerint nincs is értelme ezt különösebben bõvebben kifejteni. A magam részérõl teljesen egyetértek azzal, hogy ezt a törvényjavaslat kihangsúlyozza.
A vadászterület nagysága. A tervezett 3000 hektáros területtel a magam részérõl egyetértek. Több vadásztársasággal, illetve erdõgazdálkodási szakemberrel - volt osztálytársaimmal, évfolyamtársaimmal - megvitattuk ezt a törvényt, akik még a 3000 hektárt is kicsinek tartják a magyar nagyvad életteréhez viszonyítva. Az elõbb valamelyik képviselõtársam számadatokkal pontosan támasztotta alá, hogy egy szarvasbikának mekkora, hány hektár az élettérnagysága, õ 8-9 ezer hektárról beszélt. Én 10-15 ezer hektárban tudom meghatározni ezt az életteret. A 3000 hektárt el tudom fogadni, az 5000-et még inkább el tudnám fogadni - módosító javaslatom is erre vonatkozik -, de a 3000 hektárt egy sarokszámnak érzem, ezt támogatom. Azt hiszem, akik emellett szóltak, azok valóban a vadgazdálkodást tartották elsõsorban szem elõtt, nem pedig a tulajdonjogot és nem a minél kisebb részekre szakadt vadászati lehetõséget.
A jelenlegi magyarországi helyzetben, amikor a gazdaság még nem kellõképpen letisztult és a megfelelõ tulajdonosi mentalitás sem alakult ki mindenkiben, a vadállomány feletti rendelkezés ilyen nagymértékû magánosítása nagyon veszedelmes lehet a világhírû magyar vadállományra nézve. Amikor sokan a kis vadászterületek kialakítása melletti érvként említik a nyugat-európai vadászati viszonyokat, nem látják azt - vagy legalábbis nem akarják tudomásul venni -, hogy ez egyben negatív példa is, ha az ott élõ vadállomány mennyiségét és minõségét nézzük. Ha nem így lenne, nem járnának Kelet- Európába, nem járnának hozzánk, Magyarországra vadászni. Azt minden vadászati szakember vallja, hogy ha a szarvasállományunkat legalább a jelenlegi minõségben - ami pedig az utóbbi tíz évben jelentõsen romlott - meg akarjuk tartani, szükség van egységes kezelésben lévõ nagy területekre, ahol a vadgazdálkodási koncepció, a más ágazatokkal való összeegyeztetés és a szakmai hozzáértés egyaránt adott. Ezeknek a feltételeknek jelenleg az erdõ- és a vadgazdaságok felelnek meg.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
Sokan említették azt, hogy a törvénytervezet hosszú és agyonszabályozott. Talán valóban jobb lenne, ha 10-15 paragrafusban össze lehetne foglalni és egyértelmûvé lehetne tenni a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényt, azonban sajnálatos módon minél rövidebb a törvény, minél kisebb mértékben van szabályozva valami, annál több a kiskapu. Azt hiszem, híresek vagyunk arról Magyarországon, hogy a kiskapukat hamarabb megtaláljuk, minthogy a törvény szellemében járnánk el. Éppen ezért azt hiszem, szükséges a törvény ilyen mértékû szabályozottsága, még akkor is, ha a magam részérõl ezt én is túlzottnak tartom.
Le kell szögeznünk, hogy az elõbbiekben elmondottak szerint fontos nemzeti kincsünk a vadállomány. Aranyérmes trófeák, világrekorderek sora bizonyítja, hogy Magyarországon a vad kiváló minõségû, még akkor is - amint az elõbb említettem -, ha jelentõs mértékben romlott az elmúlt idõszakban. Ezt a minõséget meg kell õriznünk, de megõrizni csak úgy lehet, ha vigyázunk rá. Éppen azért, mert ez a törvényjavaslat ebbõl a szemszögbõl és ilyen mentalitással foglalkozik a vadgazdálkodással és a vad védelmével, a beterjesztett módosításokkal elfogadásra alkalmasnak tartom és elfogadásra is ajánlom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)