DR. KIS ZOLTÁN földmûvelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Egy-két olyan gondolatra szeretnék itt röviden kitérni, amit talán képviselõtársam a gyakorlatból nem kellõen ismer szakmai tapasztalatok alapján, de nem helyesen interpretált sem a törvény, sem pedig az ahhoz kapcsolódó kiegészítõ jogszabályok alapján. Nevezetesen: szerencsésnek tartotta volna, ha az erdõtörvénnyel és a természetvédelmi törvénnyel együtt tárgyaljuk - ez történik. Ha itt befejezzük a hozzászólásokat, megy a természetvédelmi törvény, az erdõtörvény, pontosan ahogy ön is mondja. Ennek a belsõ szabályzatrendszere, az intézményi háttere koherens jelen pillanatban még - attól függõen természetesen, hogy a képviselõtársak milyen módosító indítványokkal lesznek majd képesek ezt a koherenciát fölbontani, mert vannak ilyen indítványok is.
Az állami tulajdon, amirõl ön beszél mind a vadászati jognál, mind pedig a vad tulajdonjogánál, az 1945-ben keletkezett szabályozás következménye, amikor is a Kisgazdapárt nagyon szép eredményt ért el a választásokon; megnyerte a választást, kiosztotta a földet, és látta, hogy ezzel a föltulajdonrendszerrel, ami kialakult - az átlag 4-5 holddal - nem lehet megfelelõ vadgazdálkodást folytatni. Ezért megelõzõ intézkedésként a vadat is állami tulajdonba vette, és a vadászati jogot is az államra ruházta rá. Ez szakmailag teljesen indokolt volt. Nem hiszem, hogy a Kisgazdapárt akkor valamiféle politikai nézeteket követett volna az államosítás terén.
Szólt a bevétel és a kiadás oldaláról. Sokkal több egyébként a bevétel, mint amit ön mondott; nem 150 millió dollár, azt jóval meghaladja: forintértékben több mint 5 milliárd forint. Azonban az ehhez kapcsolódó kiadások is közel 5 milliárd forintot tesznek ki. A tiszta nyeresége ennek az ágazatnak a tavalyi évben nem volt 150 millió forint sem. Ugyanis a vadállomány ilyen szintû fenntartása, mint amirõl ön is beszélt, igen költséges, és ebbe a költségtényezõbe be kell számolnunk - akár tetszik, akár nem - azt a munkát is, amelyet ez a negyvenegynéhány ezer vadász a maga területén a vadállomány fenntartása érdekében, ellenszolgáltatás nélkül végez. Mert az ellenszolgáltatás természetesen az a jogosítvány, hogy õ vadászhat, szórakozhat, és ezzel gyakorlatilag kiváltja ezt a lehetõséget. Ön azt mondta, hogy költséges sport, és nem örülnék neki, ha 100 ezer forintot kellene puskacsövenként fizetni.
Annak feltételezhetõen tényleg nem örülnék, ha puskacsövenként kellene 100 ezer forintot fizetni, de a kilõtt vadakért és a vadászati jog ellenértékeként igenis sokat fognak fizetni azok, akik változatlanul a vadászatot szeretnék fönntartani. Annak természetesen nem nagyon éljeneznék és nem lennék az elsõ szóvivõje, hogy - mondjuk - 100 hektáron vagy 200 hektáron önállóan tegyék ezt.
Nincs ellentmondás abban, amit ön mond, hogy egy hektárra hány tized vagy hány század vadász juthat - vagy 100 hektárra egy vadász juthat -, és akkor ez a vadászterülethez, a 300 hektárhoz talán így nem logikai összefüggésben illeszkedik. Ugyanis társas vadászatról van szó. Az egyéni vadászatot ez a törvény nem ismeri, csak társasági formában, nagyon helyesen. Egy társaságra - egy vadgazdálkodási egység kijelölésével, hektárra lebontva - akár 100 hektár alatt is lehet az egy vadászra jutó terület; de ezt a jogát nem gyakorolhatja önállóan azon a területen - mert ön is említette, és teljesen egyetértek önnel: a vadnak van egy természetes mozgástere, élettere, amihez a vadgazdálkodási egységet kell kialakítani, és a vadgazdálkodáson belül folytatni azt a költséges sportot, amit vadászatnak hívnak.
(20.20)
A vadkár esetében nem tudok önnel egyetérteni, amikor azt mondja, hogy mi az, hogy 5 százalékot el kell viselni a föld tulajdonosának a bekövetkezett kárból. Ez az 5 százalék elõször is olyan kicsi, és nehéz annak a mérhetõsége is, az mennyiben vadkár és mennyiben nem, ez nehézkessé teszi a dolgot, de ennek az ellentételezése az, hogy ha nem a földtulajdonos gyakorolja a vadászati jogot, ennek a vadászati jognak az ellentételezését bérleti díjban meg fogja kapni, és remélem, hogy nem annyi lesz a bérleti díj, mint amit most a jelenlegi szabályok alapján egyáltalán meg lehet állapítani, mert az nevetségesen kevés. Én nem vitatom, hogy az ön földjén jövõ-menõ vadászok a jelenlegi szabályozás alapján adnának önnek 25 forintot. Nem tudom, hogy mekkora földje van, de nem hiszem, hogy túl sokat tévednék a jelenlegi szabályozás esetében. El kell érni, hogy önnek ezt az 5 százalékot a vadászati jog ellenértékével megtérítsék, és ehhez képest önnek legyen egy olyan gazdálkodási köre, amelyben az egyéb károknak az elhárítására is mód van, ami a dúvadból eredõen, a dúvadirtás elõírásait betartva kötelezõen el kell végeznie ennek a társaságnak, a vadászati jog jogosultjának, még akkor is, ha ez nem kifejezetten nyereséges vagy szórakoztató tevékenység.
Összességében: abban, amit ön, egy kicsit már a részletes vitát is közelítve, szakaszonként felhozott, azokban az ellentmondást nem látom olyan kirívónak. Én úgy gondolom, hogy az ön álláspontjában is egy kicsit az a szemlélet dominál, amely a vadászatot mint kiemelt, fetisizált tevékenységet szeretné megregulázni - ami helyes, meg kell regulázni. De ezt ne tegyük úgy, hogy a vadgazdálkodásnak és a vad védelmének a kárára tesszük! Itt a földtulajdonos részét kell képezze ennek az egész ökológiai egységnek, aktív szerepet kell vállalnia, bevételt kell neki profitálnia abból, ha nem õ gyakorolja ezt a szórakozást; aki viszont vállalja a vadgazdálkodást és az ehhez kapcsolódó kötelezettségeket, az a sportban, a természetben és az ökológiai egységben egy olyan tevékenységet folytat, amelyhez ad is és ki is vesz belõle, amelybõl lesz majd adók és egyéb formájában közösségi haszon, és természetesen mind a földtulajdonosnak, mind a vadászatra jogosultnak egy-egy külön területen profitálási lehetõsége, ami a vadászatra jogosultnál nem effektív pénzbeli ellenszolgáltatást, hanem magát a sportot, magát ennek a szórakozásnak a kiváltását fogja célozni.
Köszönöm szépen, elnök úr.