DR. SOLYMOSI JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársak! Egy eléggé sajátos és furcsa helyzetbe keveredtem, tudniillik jó néhányszor álltam már itt ezen a pulpituson, és ahogy önök már sokszor hallották, legtöbbször úgy szoktam kezdeni a hozzászólásaimat, hogy igaz, hogy az Agrárszövetség képviselõje vagyok, de miután tagja vagyok az SZDSZ frakciójának, egyeztetett véleményünk van, és nyugodtan mondhatom az Agrárszövetség és az SZDSZ egyeztetett véleményét. De miután önök is hallották, hogy Mészáros Béla képviselõtársam, frakciótársam jónéhányszor hozzászólt már a mai ülésen is, most egy kicsit elbátortalanodtam, most már nem mondhatom azt, hogy egyeztetett vélemény van az SZDSZ-szel, legfeljebb azt remélem, hogy az SZDSZ frakciójának a többségi véleményét tolmácsolhatom, illetve nagyon remélem, hogy a társadalom többségének a véleményét is fogom mondani. Miután elég késõre jár az idõ és elég késõn kaptam szót, elõttem már nagyon sok mindent elmondtak, ez lehetõséget ad arra is, hogy rövidebbre fogjam a mondanivalómat, és nem fogom ismételni azt, amit már elõttem elmondtak és én is el szerettem volna mondani, legfeljebb hivatkozni fogok majd egy-két képviselõtársamra.
Tisztelt Országgyûlés! Általánosságban azt hiszem, hogy bár mások is megfogalmazták, de én sem tudom kihagyni, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi az oka annak, hogy ezt a törvényt már öt-hat kormány akarta megváltoztatni, és igazából senki nem mert hozzákezdeni a törvény megalkotásához, nem merte senki elvállalni a beterjesztését.
Szakmai törvényrõl lehetne szó, akár néhány óra alatt is megalkothatná a Magyar Országgyûlés, s ehelyett hónapok óta megy a vita, a háttérmunka, s itt a parlamenten belül is nagyon nehezen tudunk egységes véleményt kialakítani. Tehát óriási politikai viharokat kever ez a törvény mindig, akármikor kerül napirendre, és vita van a társadalomban, vita van a frakcióban, vita van az Országgyûlésben - egyszerûen nincs egyetértés ebben a kérdésben.
Nem tudom, hogy önöknek mi a véleményük, de bennem az a vélemény alakult ki, hogy a társadalom általában nem ismeri, hogy mirõl van szó. Most már még azt is merem mondani, hogy a tisztelt képviselõtársaimnak egy jelentõs része sem ismeri, hogy mirõl van szó, és én nem is nagyon látok olyan nagyon nagy akaratot, hogy megismerjék, egyáltalán mit jelent egy ilyen vadászati törvény. Én úgy látom, hogy beidegzõdött vélemények vannak, kialakult valami oknál fogva - és biztos megvolt ennek az oka - a vadászatról egy vélemény, legtöbbször a híres pártvadászatokat emlegetik és ebbõl vonnak le következtetést, úri kiváltságnak tartják nagyon sokan, és ez, akármit is csinálnak, mindig csak a mások kárára megy, és lehetne ezt még nagyon sokáig sorolni. Tehát azt hiszem, valahogy a meggyõzõ munka ezen a területen elég sok hiányosságot szenved.
Általában nem ismeri a társadalom, hogy nem egy új dologról van szó.
(20.30)
Hiszen Magyarországon ma is van vadászat, és ma is vadásztársaságokban folyik a vadászat, közel 800 vadásztársaság mûködik az országban, általában a területük 5000 hektárnál kezdõdik, az is elõfordul, hogy 20 ezer hektár is lehet egy vadásztársaság területe. És mint ahogy már szó volt róla, közel 45 ezer magyar vadász vadászik ezen a területen, s közel ugyanannyi vagy valamivel kevesebb külföldi jelenik meg évente az országban. És azt sem nagyon tudják, hogy ezeknek a vadászoknak, ennek a 45 ezer vadásznak a döntõ többsége - és én nyugodtan merném mondani, mivel van némi rálátásom a vadásztársaságok összetételére -, ma is 60-70 százaléka egyszerû ember, de ismerek olyan vadásztársaságot, ahol több mint 80 százalék az egyszerû, kétkezi munkásoknak az aránya. Tehát nem valami úri passzióról van szó, hanem nagyon sok esetben egyszerû emberek számára adott lehetõségrõl.
Elhangzott az is, hogy az árbevétel, ami olyan ötmilliárd körül van évente, alig jelent valami nyereséget. Ezt a nyereséget is legtöbbször a vadásztársaságok a fejlesztésre, a környezet csinosítására, alakítására fordítják, hogy a késõbbiekben a lehetõség meglegyen arra, hogy vendégvadászokat fogadjanak, illetve a bérleti díjat fizetik belõle, ami az utóbbi idõben most már nem túlzottan kevés, igaz, hogy volt valamikor, amikor szinte ingyen hozzá lehetett jutni ezekhez a területekhez, de az utóbbi idõben ugyancsak megnövekedett az ára ezeknek a vadászterületeknek.Azt is kevesen tudják, hogy ma is fizetnek nem kevés tagdíjat a vadászok, a vad értékesítésébõl származik a bevétel és a vadásztatásból, amihez nagyon nagy társadalmi munka társul, amit elõírnak minden vadásznak a vadásztársaságok, függetlenül attól, hogy valaki segédmunkás vagy esetleg vezérigazgató. Nem kevés költségbe és kiadásba kerül az, hogy minden vadásztársaságnak hivatásos vadászt kell ma is foglalkoztatni ami a szakszerûséget mindenképpen biztosítja.
Nem lehet azt sem eltitkolni, hogy azért feszültségforrások is vannak, feszültségek is halmozódtak fel bõségesen, különösen azzal, hogy Magyarországon egy óriási tulajdonváltás történt, a tulajdonváltás, nyilvánvaló, személyekhez kapcsolódik, és egy régi vadásztörvény és a megváltozott tulajdonosi környezet nem mindig találja meg a megfelelõ kapcsolatot egymással. Tehát ezen a területen mindenképpen változtatni kell.
Feszültségforrás az is, hogy jó néhány bérkilövõ társaság mûködik az országban, és nagyon sokan vannak vagy többen vannak olyanok, akik szeretnének vadászni. Tehát ebben a mai környezetben nem egyszerû dolog a vadásztársasághoz bejutni. Nem egyszerû a bérkilövõ társaságoknak vadászati lehetõséget biztosítani, pláne akkor, hogyha nincs meg a megfelelõ anyagi hátterük, és õszintén meg kell mondani, ma is drága már a vadászat. Egyre inkább hallunk olyan híreket, hogy visszaadják az engedélyt, eladják a puskát, átadják a vadászati lehetõséget. Egyszerûen a mai árviszonyok mellett már nagyon sokan nem tudják ma sem megfizetni, nem beszélve arról, hogy ez a hír, az a híressé vagy hírhetté vált százezer forint, amit Bernáth Varga Balázs emlegetett, s azt hiszem, hogy sokszor vissza fogja még hallani, pláne mert csövenként említette..., ezeknek a kisebb keresetû embereknek, nyugdíjasoknak általában egy kétcsövû puskájuk van, ráadásul a szerencsétleneknek még nem is százezret, hanem kétszázezer forintot kellene, mert több puskájuk nincs, tehát mindjárt kétszázezer forintot kellene fizetniük, de azt hiszem, hogy nem is gondolta ezt komolyan Bernáth Varga Balázs sem. Van bizonytalanság bõségesen ebben a mostani helyzetben. És senkinek nem jó, nagyon óriási teret öltött az orvvadászat. Tehát lehetne ezt tovább sorolni.
Egy a lényeg: tehát úgy nem maradhat, ahogy eddig volt, mindenképpen változtatásra van szükség. Éppen ezért én úgy érzem, hogy bármennyire is politikai feszültséget gerjesztett a kormány beterjesztése, nem lehetett tovább halogatni, és nem lehet elkerülni a törvény megalkotását. Átmeneti idõszak van Magyarországon. Éppen ezért fölösleges itt évszázados demokráciákra hivatkozni, hogy mi történt, vagy hogy csinálják a nem tudom, milyen, 500 éve demokratikusan mûködõ országokban.
Magyarországon 1990-ben történt a rendszerváltás, más viszonyok alakultak, és alakulófélben vannak most a társadalmi-gazdasági viszonyok az országban. Éppen ezért egy átmeneti jelleghez igazodó törvényre van szükség. Ez a törvény pedig megítélésem szerint ezt az átmeneti jelleget jól tükrözi.
Abban, hogy tulajdonhoz köti a vadászati jogot, nincs is vita. Ebben szinte minden frakció, minden politikai tényezõ egyetért. Tehát én úgy látom, nem is igen foglalkozik senki ezzel a kérdéssel. Ebben egyetértés van.
Vita van másik két témakörben, mégpedig a vad tulajdonával és a vadászterület nagyságával kapcsolatban. Nekem is lenne megjegyzésem, és tudnék nagyon sok példát mondani a két kérdéssel kapcsolatban, de nagyon jól összefoglalta ezt a két témakört a vezérszónoklatában Házas József már annak idején, a mai nap folyamán pedig Gombos András és Pálos Miklós, aki a történelmi visszatekintésével egészen a római kortól napjainkig levezette, hogy hogyan alakult ki a vad tulajdonlásával kapcsolatos helyzet. Õk fölhívták ezzel kapcsolatban jó néhány dologra a figyelmet. Én nem akarok erre még egyszer kitérni, de talán egy korabeli idézetet én is felolovasnék, talán a jegyzõkönyv számára érdekes lehet. Ez az idézet pedig egy háború elõtti idõszakból származik, s a következõképpen szól:
"A vadállomány jogi megítélése szempontjából csak egy részkérdés, hogy a vad szabadon él és vándorol, másrészt azonban az egész társadalom számára jelentõs ökológiai, természeti értéket képvisel, amit az államnak mint valamennyi polgára képviselõjének kötelessége megfelelõen védeni. A res nulliusként való szabályozás ez alól a kötelesség alól való kibújás egy módja, amely elsõsorban a természeti örökség elherdálására alkalmas."
Azt hiszem, hogy ezen is érdemes elgondolkodni, mint ahogy azon is érdemes elgondolkodni, amit Gombos András számokkal, tudományos vizsgálatokra alapozva ismertetett a vadak mozgásterületével kapcsolatban, és egyáltalán azon is érdemes elgondolkodni, hogy hogyan lehet olyan területen vadászni, ahol évente 0,8 db szarvast lehet elejteni. Szóval, lehetne ezt a kérdést tovább folytatni.
Tény az, hogy vannak még mindig szabályozatlan kérdések, és lehet, ha a törvény részleteit sokkal többen ismernék, akkor talán kevesebb vita korbácsolódnék. Lesz még itt, gondolom, vita majd a különbözõ eljárási módszerekkel kapcsolatban, a területek kialakításával, igazgatási kérdésekkel, a földbérlõkkel, az önkormányzatok szerepével kapcsolatban, de ezekre úgy tudom, hogy már most is nagyon sok módosító javaslatot adtak be képviselõtársaim, a késõbbiekben pedig, gondolom, lesz módunk, lehetõségünk, hogy a részletes vita során konkrétan kitérjünk majd ezekre a kérdésekre, hisz most csak általános vitáról van szó.
Végezetül még egy rövid gondolatot. Nagyon sokszor emlegetni szokták ebben az országban, és a parlamentben is többször halljuk, hogy na, már megint elkezdett dolgozni a vadászlobby, a 45 ezres vadásztársadalom megint csinál magának egy törvényt.
(20.40)
Úgy gondolom, hogy ha a vadászok maguknak csinálnának törvényt és csak a saját érdekeiket néznék, akkor valószínûleg úgy nyilatkozott volna itt minden vadász hozzászóló, hogy maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. Ne változzon semmi, hiszen a mai vadászoknak az lenne az érdekük, hogy semmi ne változzon, ez jelentene egy állandó pozíciót a számukra. Ennek ellenére úgy hallottam - és azt hiszem, mások is így hallhatták -, hogy nagyon korrekt vélemények voltak, a vadász képviselõk, a vadászok és általában a magyar vadásztársadalom is egyetért azzal, hogy Magyarországon olyan változások történtek az utóbbi idõszakban, hogy nem lehet, hogy a vadászat úgy maradjon, ahogy régen volt. Tehát itt is nagyon nagy szükség van a kor szelleméhez igazodó változtatásra.
Legfeljebb arról lehet szó, hogy a vadászok nyilvánvalóan szakmai oldalról közelítenek meg sok mindent, és lehet egyeztetett véleményük. Én úgy fogalmaznék, hogy a vadászoknak van egyeztetett szakvéleményük, és ez - miután sokszor megfogalmazódott az is, hogy a vad és egyáltalán a vadgazdálkodás Magyarországon nemzeti kincs és a vadászok ezt a nemzeti kincset akarják megvédeni -, tehát a vadászok véleménye is ebben a mostani helyzetben talán megegyezik a társadalmi érdekekkel is.
Éppen ezért azzal szeretném befejezni, hogy talán érdemes lenne e törvény megalkotása során odafigyelni annak a bizonyos - idézõjelbe tett - "vadászlobby"-nak a véleményére. Köszönöm szépen. (Taps.)