BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Ez sajnos nem olyan harmonikus napirendi pont, mint az elõzõ, de mint látni fogják, ebben az esetben is legalább annyi jó hírrel, mint amennyi rossz hírrel örvendeztethetem meg önöket. Én ugyanis két jó hírrõl, és egy rossz hírrõl szeretnék önöknek beszámolni. Az elsõ jó hír a magyar parlamenti demokráciáról szól, a másik jó hír a kormánykoalícióról, a rossz hír pedig az ellenzékrõl, legalábbis annak egyes részeirõl.
Kezdeném az elsõ jó hírrel. Csépe Béla képviselõtársunk tegnap már említette a vitában: jó hírünk arról szól, hogy mûködik a parlamenti demokrácia Magyarországon, lezárta munkáját - elõször a magyar parlamenti demokrácia történetében - egy parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet a Házszabály alapján az Országgyûlés a kormány tevékenysége egy pontjának kivizsgálására hozott létre. Hogy ez mennyire jó hír, azt az mutatja, hogy elsõ ízben jutott el ide a magyar parlamenti demokrácia, noha nem elsõ ízben történt kísérlet arra, hogy a kormány tevékenységének nem világos ügyeiben egy parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre. Csak hogy világossá legyen valamennyiünk számára, milyen fontos az, ami itt történt, engedjék meg, hogy fölidézzem azt az elõzõ két esetet, amikor az elõzõ ciklusban az akkori ellenzék kísérletet tett parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására.
1992. november 2-án két indítványról is szavazott az akkori Országgyûlés. Az egyiket Jánosi György képviselõtársunk, a szocialista párt részérõl, a másikat Mécs Imre, Tölgyessy Péter, Szigethy István és Eörsi Mátyás képviselõtársaink, a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl nyújtották be, és mindkét indítvány arra irányult, hogy vizsgálják ki azt a bizonyos október 23- ai Kossuth téri incidenst. Az akkori Házszabály, amelyhez az akkori kormánytöbbség ragaszkodott, csak úgy tette lehetõvé parlamenti vizsgálóbiztotság létrehozását, ha azt a parlament abszolút többsége megszavazza, tehát csak a kormánypártok egyetértésével lehetett vizsgálóbizottságot létrehozni. Márpedig az akkori kormánykoalícióból egyetlenegy képviselõ sem támogatta a vizsgálóbizottság létrehozását. Vizsgábizottság ebben az ügyben nem jött létre, és ennek az lett a következménye - szeretném erre fölhívni a tisztelt Ház figyelmét -, hogy mindmáig rajtaragadt az MDF-kormányon és Boross Péter akkori belügyminiszter úron a gyanú, hogy valami nem stimmelt abban az október 23-ai eseményben. Parlamenti vizsgálóbizottságról van szó.
Egy évvel késõbb, 1993 októberében ismét szavazott a tisztelt Ház egy másik vizsgálóbizottsági javaslatról, amelyet még májusban terjesztett elõ Nagyné Maczó Ágnes képviselõtársunk, az úgynevezett MDF-Fidesz-székházügyrõl. Akkor is az a szabály érvényesült, hogy abszolút többség kellett egy vizsgálóbizottság megalakulásához, és akkor a két érintett párt képviselõinek nagy része elutasította ezt a kezdeményezést: az MDF-ben összesen öten támogatták, a Fideszben egyetlenegy támogatója sem volt annak, hogy az MDF- Fidesz-székházügyet kivizsgálja az Országgyûlés. Nem alakult meg a vizsgálóbizottság. És ismétlem: ebben az esetben is éppen az érintettek jártak rosszul, mert a dolog nem tisztázódott, hogy ott mi történt, és mindmáig ráragadt az MDF-re meg a Fideszre az, hogy az államtól kapott székház eladásából szerezte azt a pénzt, amelyet a választási kampányban elvesztegetett - és a választók kellõképpen honorálták is ezt.
Most más a helyzet. Most a jelenlegi kormánytöbbség kezdeményezésébõl olyan Házszabály van, hogy elegendõ az ellenzék, a 28 százalékos ellenzék is ahhoz, hogy vizsgálóbizottság jöjjön létre, de ráadásul a jelenlegi kormánytöbbség is támogatta azt, hogy ha egyszer vádak merültek fel a kormánnyal szemben, akkor azt vizsgálja ki parlamenti bizottság. A kormánypárti képviselõk is megszavazták, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság megalakuljon, és a vizsgálóbizottság elvégezte munkáját. Ez, tehát a parlamenti demokrácia kifogástalan érvényesülése az elsõ jó hír, amirõl számot kell adnunk.