DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Nem akartam kétpercesre jelentkezni, de azért hadd tegyem hozzá Békesi képviselõtársam legutolsó nyilatkozatára, hogyha jól emlékszem, volt Magyarországnak '94 vége felé egy pénzügyminisztere, aki ország-világ elõtt azt hangoztatta, hogy Magyarország lesz a következõ - a pénzügyi összeomlást, Mexikó esetét hozván fel példának - ország, amely tönkre fog menni. Ezek után én nem is csodálkozom - de nemcsak én, aki nem vagyok járatos a pénzügyi ismeretekben, hanem a szakemberek sem csodálkoztak - azon, hogy némely külföldi befektetõ meggondolta magát, hogy abba az országba jöjjön befektetni, ahol a pénzügyminiszter a teljes összeomlás csõdjével fenyegeti a befektetõket. Akkor inkább elmentek talán Csehországba, ahol messze nem álltak olyan jól, mint mi, de ott a pénzügyminiszter mosolygott, széttárta a karját, és azt mondta: nálunk nagyon jó minden. És oda fektettek be!
Úgyhogy amikor képviselõtársaim ismét tapsolnak Békesi exminiszter úrnak, akkor meg kell fontolni, hogy most az ellenzéket próbáljuk kitapsolni ebbõl a Házból, vagy esetleg az érveket akarjuk valójában megfontolni.
(12.30)
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Én nem tudom olyan bombasztikusan kezdeni a felszólalásom, mint Bauer képviselõtársam, hogy jó híreim vannak, meg rossz híreim vannak. Tényeket szeretnék elmondani, értékítéletetet szeretnék errõl a jelentéstervezetrõl mondani anélkül, hogy hírösszefoglalót adnék az elmúlt négy, öt, harminc vagy negyven év eseményeirõl.
Valóban nagyon fontos és az Országgyûlés eddigi története szempontjából mérföldkõnek számít, hogy egy vizsgálóbizottság jelentését tudjuk megvitatni. Éppen ezért az az álláspontom: nem mindegy, hogy ez a vita milyen módon folytatódik le, hogy ez a vita milyen eredményt fog hozni, mert most van lehetõségünk arra, hogy a közvélemény nyilvánossága elõtt bizonyítsuk, hogy a kormány ellenõrzését az Országgyûlés végzi, és nem arról van szó, hogy az Országgyûlés segédkezet nyújt a kormánynak ahhoz, hogy bizonyos dolgokat eltussoljon.
Az elõbb egy kétperces hozzászólásban utaltam arra, hogy kormánypárti képviselõtársaim, úgy látszik, nem érzékelik, hogy amikor Medgyessy pénzügyminiszter úr fölszólalt ebben a vitában, nagyon finoman, de bizonyos dolgokat elismert. Vele vitatkozott utána Békesi képviselõtársam harminc percen keresztül, hogy ugyan már, hogy lehet a számviteli törvény elõírásainak a megsértését feltételezni. Nemcsak az én szakmai hozzáértésemet vonta kétségbe, de a jelenlegi pénzügyminiszter szakmai hozzáértését is, és természetesen kétségbe vonta a Számvevõszék szakmai hozzáértését és a Pénzügyminisztérium számviteli fõosztályának a hozzáértését. Azt hiszem, ezek után ebben a házban egy orákulum van: Békesi exminiszter úr, aki mindenrõl meg tudja mondani, hogy hogy kell értelmezni. Igaz, hogy az erre hivatott szervezetek másként vélekednek, de ennek az az oka, hogy õ érintett az ügyben, a többi szervezet meg nem érintett az ügyben.
A vizsgálóbizottság jelentése, igen tisztelt képviselõtársaim, lehetõséget ad arra, hogy az ország közvéleménye hiteles képet kaphasson arról, hogy a politika összefonódik-e oly mértékben a gazdasággal, hogy ez kedvezõtlen irányban befolyásolhatja a törvényhozók döntéseit. Magyarországon a kilencvenes évektõl kezdve a társadalom nagy rétegei leszakadnak, a társadalom egy kis rétege viszont hihetetlen jövedelemre tesz szert. A társadalomban sajnos a piacgazdaság intézményeivel kapcsolatban számos negatív értékítélet alakult ki. Ennek bizonyos mértékben alapja van. Nekünk ennek a vizsgálóbizottsági jelentésnek a megvitatása során talán az is a feladatunk, hogy azért mutassunk tiszta képet a társadalomnak, a választópolgároknak, hogy tudjuk bizonyítani: a politika legmagasabb szintjein nincs meg az az összefonódás, amely érdekeltté tenné akár a kormányt, akár a képviselõket, hogy ne mutassanak rá az elmúlt idõszakban a bankprivatizáció során elkövetett hibákra.
E tekintetben nem az az érdekes, hogy '94 júliusában egy új kormány lépett be, mert a bankkonszolidáció hamarabb elkezdõdött, és ennek a folyamatnak az elemzése nyilvánvalóan nem a jelenlegi kormány idõszakára esik, hanem felöleli a korábbi kormányzat idõszakát. A képviselõk - akiket ide küldtek a választópolgárok - azzal jöttek ide, hogy felelõsségteljesen tudják a kormány munkáját ellenõrizni. És ebben nem befolyásolhatja az értékítéletüket az, hogy jelenleg kormánypártiak vagy ellenzékiek akkor, amikor az ország gazdasági életét valóban nagymértékben befolyásoló bankprivatizációról esik szó. Ha itt történnek visszaélések, ha ebben a kérdésben szakmailag rossz döntések születtek, akkor annak a beismerése valóban a kormány nagyságának lenne a jele.
Viszont a másik cselekvési lehetõség, hogy inkább eufemisztikus megfogalmazásokba bocsátkozom, bizonyos tényeket elhallgatok vagy másként kívánok megvilágítani, azt jelenti, hogy nem tudunk szakítani az elmúlt évtizedek gyakorlatával, nevezetesen azzal, hogy nagy emberek sosem bukhatnak meg, hogy nagy disznóságok sosem derülhetnek ki. Ez nem azt jelenti, hogy ezt nagy disznóságnak nevezném... (Dr. Lamperth Mónika: Hanem csak úgy általában!).., tehát én tartózkodnék ettõl az értékítélettõl; úgy általában szóltam, ahogy képviselõtársam megjegyezte.
Ebben a kérdésben a vita eddigi menete során számomra én azt a következtetést vontam le, hogy megpróbáljuk elhallgatni az igazi okokat, megpróbáljuk a valódi felelõsöket mentesíteni a felelõsség alól. És ez kár. Ez azért kár, mert ha az elsõ vizsgálóbizottság jelentése kapcsán ilyen rossz gyakorlatnak vetjük meg az alapjait, akkor a további vizsgálóbizottságok számára sem adódik sok esély.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Ennek a vizsgálatnak melyek azok a megállapításai, amelyek valóban eufemisztikusan próbálják a felelõsséget enyhíteni? Az elõttem felszólaló képviselõtársam nagyon részletesen szólt arról, hogy a Budapest Bank korábbi elõtörténete alapozta meg, hogy ez a politikai érdeklõdés homlokterébe került. S akkor nem lehet szó nélkül hagyni azt a megállapítást, amit a határozati javaslatban önök el akarnak fogadtatni, hogy nem fûzõdött anyagi érdeke a bank vezetõinek a 12 milliárd forintos tõkejuttatáshoz... - látom, hogy Bauer képviselõtársam mosolyog. Közvetve nem! Nincs egyetlenegy olyan szerzõdés az ÁV Rt. vagy a Pénzügyminisztérium, valamint a Budapest Bank között, hogy a 12 milliárd forintos juttatás kapcsán a Budapest Bank vezetõi bármiféle anyagi juttatásban részesülnének.
De nézzük meg az ellenkezõjét, hogyha nem lett volna, akkor mi történt volna, mert akkor a közvetlen anyagi érdekeltséget nyilvánvalóan ki lehet mutatni. Elhangzott az elõbb Békesi képviselõtársam felszólalásában, hogy létrejött egy konszolidációs szerzõdés a Pénzügyminisztérium és a Budapest Bank között, és ez nagyon elõnytelen volt a Budapest Bankra nézve, mert elõírta, hogy 1994 végére a teljes kockázati céltartalékot meg kell képeznie. Kiderült, hogy 7,9 milliárd forintos eredménye mellett, ha meg kell képezni, az 13,4 milliárd forintos veszteségre fog változni. Ennek következtében a saját tõkéje 1,5 milliárd forint körül alakul, ami azt jelenti, hogy éppen csak fél milliárddal haladja meg a minimális 1 milliárdos szintet. Tehát ez lett volna a következménye annak, ha nem történtek volna különféle állami intézkedéssorozatok.
Ki kötötte meg a szerzõdést - tehetném fel a költõi kérdést Békesi miniszter úrnak... (Dr. Toller László: Szabó Iván.)... - a Budapest Bank részérõl? Tudniillik egy szerzõdés - és miután ügyvédként elég sok szerzõdéskötésnél részt vettem, elmondhatom, hogy - két félnek az egybehangzó akaratnyilatkozata. Tessenek megnézni a polgári törvénykönyvet, az így rögzíti. Ha a Budapest Bank vállalta ezeket a feltételeket, utólag elhihetõ, hogy szakmailag hozzáértõ volt az a bankvezetés, amely ilyen feltételrendszert elfogadott? (Keller László: Mert rádiktálták!) Nem diktáltak itt senkire semmit, tisztelt képviselõtársaim. Magyarország egy demokratikus jogállam. (Derültség a bal oldalon.) Ezt a magyar alkotmányból tudom idézni. Ha valaki nem ért egyet, akkor - mint Kósa képviselõtársam - lemondhat, és nem kell tovább a bank elnök-vezérigazgatói székében ülni. Úgy látszik, ott egy kényelmes ülés adódott, mert ezeket a szerzõdési feltételeket elvállalták, aláírták - kényszer, fenyegetés, erõszak nélkül.
Nincs Magyarországon olyan polgári bíróság, amely elfogadná ezt az igen gyenge színvonalú érvelést, hogy a Budapest Bankot kényszerítették a szerzõdés aláírására. Aláírta, vállalta! Szakmailag jól tette? Nem tette jól! Azokból a reakciókból, amelyeket kormánypárti képviselõtársaim elõadnak, látható, hogy nem tette jól. Akkor viszont jó volt a bank igazgatósága? Jó volt a felügyelõbizottsága? Jók voltak azok az ellenõrzõ szervezetek, amelyek irányították a bankot? Nem voltak jók! Akkor világos: ha ez a bank továbbra is mûködni akart, ha jó hírnevét meg akarta õrizni, valamint az alkalmazottak meg akarták õrizni a magas fizetésüket, szükség volt erre a 12 milliárd forintos tõkejuttatásra.
(12.40)
Az eredmény tekintetében miniszter úr azt mondta, milyen kimagasló a 7,9 milliárd forint. Nem olyan kimagasló az! Szakemberek véleménye szerint nagyon sok összetevõje van az ilyen eredményeknek. Ha képviselõtársaim elolvasták az Állami Számvevõszék egy korábbi véleményét, akkor tudják, hogy az Állami Vagyonkezelõ Részvénytársaság, valamint a Budapest Bank között még Szekeres Szabolcs elnök-vezérigazgató úr idõszakában olyan szerzõdések születtek, hogy az ÁV Rt. 100 milliókat helyezett ki a Budapest Banknak betétre, igen alacsony kamat mellett. Az ÁV Rt. a költségvetés felé nem teljesítette befizetési kötelezettségét, de valami oknál fogva a Budapest Banknak nagyon kedvezményes hitelt nyújtott.
Nem hozom összefüggésbe, hogy amikor Szekeres Szabolcs úr eltávozott az Állami Vagyonkezelõ Részvénytársaságtól, akkor épp a Budapest Banknál nyert elhelyezést. Ezek között nyilvánvalóan nincs oksági összefüggés. Nincs oksági összefüggés, hogy hirtelenjében vissza tudta fizetni az ÁV Rt.-tõl kapott - igen nagy társadalmi felháborodást kiváltott - a 30 milliós lakásépítési kölcsönét.
Nincsenek összefüggések, képviselõtársaim, de azért elgondolkodtató, hogy más bankok számára az ÁV Rt. ezt a nagyon kedvezményes hitelt nem nyújtotta. S még sorolhatnék más olyan dolgot, amely azt bizonyítja, hogy a Budapest Bank nem azért volt a legjobb bank, mert vezetése igen jó volt, hanem azért, mert bizonyos személyi összefonódás miatt jó lehetõségei voltak a Budapest Banknak.
Pokorni képviselõtársam részletesen szólt arról, hogy érdeke fûzõdött a privatizációhoz a menedzsmentnek. A privatizáció pedig csak akkor történhet meg, ha jók az adatok, a mérlegadatok. Ezért kénytelen a kormány decemberben foglalkozni a Budapest Bank tõkejuttatási ügyével. Ha nem lett volna olyan helyzetben a Budapest Bank, amilyen helyzetbe került 1994 végére, kellett volna a Magyar Köztársaság kormányának foglalkozni vele? Nem kellett volna, képviselõtársaim. Ez megint azt mutatja, hogy valami probléma van ennek a banknak a vezetésével, a szakmai hozzáértésével.
S ekkor jön utána a második lépcsõ, hogy a kormány, nem tudni miért, csak általánosságokban fogalmaz - ezt tartalmazza a jelentés is, ez nem hír: ez tény -, és rábízza a pénzügyminiszterre meg az ÁV Rt.-re, hogy valahogy oldja meg ezt "kis" 12, illetve akkor 13 milliárdos feladatot valamilyen módon. Véghatáridõ december 31-e. Azért december 31-e, mert a Számvevõszék véleménye szerint a könyvelés szempontjából ez nagyon fontos idõpont.
S ekkor mi történik, képviselõtársaim? Az a csapat, amelyet az expénzügyminiszter úr a felszólalásában hosszan dicsért, az a csapat december 8-ától kezdve nem tud mit csinálni. Nem tud mit csinálni, hogy hogyan és milyen módon oldja meg ezt a problémát. December 31-e a kormányhatározat végrehajtási határideje. Erre a tényre, hogy a Budapest Banknak az eredménye ily módon fog alakulni, nem decemberben figyeltek fel a bank vezetõi. Nem decemberben kellett volna a Vagyonkezelõ Részvénytársaság vezetõinek felfigyelniük, hanem sokkal korábban. Ez nem olyan volt, mint a mennykõ az égbõl! Az egész éves forgalom ismeretében lehetett tudni, hogy '94 végére ily módon akár 6, akár 8, akár 13 milliárd forintos negatívum fog keletkezni a bankban.
Megint meg kell kérdeznem, hol voltak azok a felelõs személyek, akiknek jelezniük kellett volna, hogy fennáll ez a probléma, és ki kellett volna dolgoztatni - nem december 8-ára, hanem sokkal korábban -, hogy milyen módon lehet ezt a problémát megoldani. Lehet azt mondani képviselõtársaim, bíztak abban, hogy még '94-ben privatizálják a Budapest Bankot, és akkor az egész kérdéskör fel sem merül. De akkor hol van felelõs kormányzat? Hol van felelõs pénzügyi kormányzat? Hol van a bankprivatizációért felelõs kormánybiztosnak a felelõssége, ha nem tette meg ezeket?
Ezen jelentés vizsgálata kapcsán nem lehet eltekinteni a kormányzati szervek munkájának minõsítésétõl. Itt lehet csak számon kérni, hogy felállított szervezetek, a Pénzügyminisztérium, az Állami Vagyonkezelõ Részvénytársaság, bankprivatizációs kormánybiztos a feladatuk magaslatán álltak-e vagy sem, elvégezték-e azt a feladatot, azt a munkát, amelyet rájuk bízott a kormány, vagy nem végezték el. Tudjuk jól, hogy utána felmentették a pénzügyminisztert, felmentették a bankprivatizációs kormánybiztost. Ezek is tények, nem pedig jó vagy rossz hírek.
De december 8-a és december 31-e között nem tudnak olyan megoldást találni, amely jogilag elfogadható lett volna erre a kérdésre. December 31-én a Pénzügyminisztériumban - anélkül, hogy az illetékes fõosztályokat, szakmai szerveket bevonnák - készül egyfajta szándéknyilatkozat, s december 31-én letelik a kormány által megszabott határidõ, anélkül, hogy a kérdés megoldódott volna. Az a szándéknyilatkozat, hogy rendelkezésre tart a Budapest Bank számára a pénzügyminiszter bizonyos mennyiségû államkötvényt, az égadta világon semmit nem jelent, joghatás kiváltására - tegnap elmondtam - nem alkalmas.
A rendelkezésre tartásból az égadta világon semmi nem következik, fõleg azért sem, mert utána valamikor, a következõ év elején jelzi ugyanez a bankprivatizációs kormánybiztos, aki ezt a nyilatkozattervezetet a pénzügyminiszter elé terjesztette aláírásra, hogy elnézést, álljon meg a menet, elfelejtkeztünk arról, hogy a Pénzügyminisztérium nem adhat át közvetlenül tõkét a Budapest Banknak, más megoldásban kell gondolkoznunk - s kigondol egy másik megoldást, amelyet a legnagyobb lelki nyugalommal ismét aláír a pénzügyminiszter úr. Az akkori pénzügyminiszter úr - elnézést! -, nem a jelenlegi. Anélkül egyébként, hogy a korábbi nyilatkozatot hatályon kívül helyezné. Ez megint formai, jogi rész.
De kérdem én: mennyire volt szakmailag felkészült akár a bankprivatizációs kormánybiztos, akár annak a kiváló csapata, akár az akkori pénzügyminiszter úr, ha a december 31-ei nyilatkozat alapján nem tudják a kérdést megoldani, ezért februárban egy teljesen másfajta konstrukciót kellett kidolgozni. Ez azért jelzésértékû lehet, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy amikor az ország igen nehéz gazdasági helyzetben volt, akkor milyen személyek irányították ezeket a tevékenységeket.
Ezt követõen egy szakmai vita bontakozik ki a számviteli törvény elõírásának megsértése vagy meg nem sértése terén. Korábban ebben a Házban már elhangzott, hogy igazából nincs igaza annak, aki a számviteli törvény megsértésére hivatkozik, mert Békesi úr szerint nem sértették meg a számviteli törvényt. A Pénzügyminisztérium számviteli fõosztálya írásban nyilatkozott, hogy a tõketartalékba adott juttatás csak pénzeszköz lehet. Ez mindenki számára nyilvánvaló. '94 decemberében ez nem volt nyilvánvaló mindenki számára. "Tõkeváltozást pedig csak a pénzmozgással egyidejûleg lehet könyvelni. A követelésekre vonatkozó tartalmi követelményeket is a számviteli törvény tartalmazza, amelyek között a tõkejuttatás mint követelés (ígérvény) nem szerepel. Az követelésként nem értelmezhetõ. Természetesen a tõkejuttatást az éves beszámoló mérlege helyett annak kiegészítõ mellékletében szerepeltetni kellett volna."
Az Állami Számvevõszék, amelynek köztiszteletben álló elnöke pártatlanságához kétség nem fér, azt mondja írásban adott véleményében, hogy megsértették a számviteli törvény 23. § (3) bekezdését és a 26. § (4) bekezdését.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Most tessenek tapsolni! Tegnap tapsoltak, amikor elmondtam, hogy megsérült a számviteli törvény, és Békesi úr azt mondta, hogy nem sérült meg, mert szakmailag neki igaza van. Akkor képviselõtársaim tapsoltak. Most tessenek tapsolni, Hagelmayer úr véleményére, aki jogszabályhelyeket mond, aki megmondja, hol, mit, miként sértettek meg. (Dr. Lamperth Mónika: Várjuk meg a végét!)
S mi lenne a következménye, igen tisztelt Ház, ha beismernénk azt, hogy nem alapelvek sérültek, hanem megsértették a számviteli törvényt? Ez az eseményeken semmit nem változtatna. Hadd hívjam fel azért Bauer képviselõtársam figyelmét, hogy az ellenzék milyen mértékadó volt akkor, amikor az egész vizsgálati jelentésnek a nyilvánosságra hozataláról úgy döntött, hozzájárul, hogy majd a Budapest Bank privatizációja után kerüljön az Országgyûlés elé, akkor vitatkozzunk róla.
(12.50)
És ezért hadd mondjam, az elõbb úgy éreztem, hogy a vádlottak padjára ülteti az ellenzéket Békesi exminiszter úr, amikor azt mondja, hogy az ellenzék miatt nem lehetett jó áron eladni a Budapest Bankot, és ez a felhajtás a Budapest Bank körül rontotta a Budapest Bank esélyeit. Akkor nem kellett volna eladni, tisztelt képviselõtársaim! Nem kellett volna eladni! Hát hogyha ekkora árat vesztett, akkor tartsa meg az állam. Elmúlnak ezek a hullámok, a 12 milliárd visszakerül év végére. És utána mi történik? Le kell szállítani a tõkét! És utána fölemelték a tõkét - az új tulajdonos -, és megy a Budapest Bank azon az úton tovább, amilyen úton idáig is ment. (Közbeszólás a jobb oldalon: Sürgõs volt nekik!)
Én úgy gondolom, hogy amikor egyes kormánypárti képviselõtársak demagógiával vádolják meg az ellenzéket, akkor tessenek már a saját padsoraikból megnyilvánuló demagógia ellen is fölszólalni. Mert ebben az országban biztos, hogy taplóra akad az a szikra, amelyik ebbõl a gyúanyagból táplálkozik, hogy az ellenzék miatt lehetett áron alul eladni a Budapest Bankot. Én idáig azt hallottam kormánypárti padsorokból, hogy nagyon jó áron adták el a Budapest Bankot. De ehhez képest akkor most már talán mégsem olyan szép a menyasszony, mint amilyen ruhába föl tetszettek öltöztetni.
Az egész tõkejuttatásról egyébként valóban helytálló az a hasonlat, amelyik megjelent a Magyar Hírlapban az Állami Számvevõszék elnökhelyettese tollából, hogy itt adtak egy hozományt a menyasszonynak - az volt a 12 milliárd forint - , nagyon tetszett ez a võlegénynek, hogy milyen nagy a hozomány, és ezért a võlegény a jegyajándékából mindjárt vissza is fizette a hozományt az apósnak. Erre szokták mondani kártyanyelven: pénz az ablakban!
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Én úgy gondolom, ennek a vitának a tanulságait a kormánypárti képviselõknek meg kellene szívlelniük. Higgyék el nekem, sokkal többet jelentene az Országgyûlés iránti megcsappant bizalom helyreállítása terén, hogyha ki mernénk mondani bizonyos dolgokat ebben a Házban, anélkül, hogy fejeket követelnénk. Mert itt nem arról van szó, hogy indítsanak büntetõeljárást egyes személyek ellen; itt nem arról van szó, hogy az ellenzék mindenáron bûnbakot kíván, hanem arról van szó, hogy a tények alapján megállapítható, hogy nem megfelelõ módon jártak el azok a szakemberek, akik mindig a szakértelmûségükre hivatkoznak; véletlenül nem tudták a szakértelmûségükkel megoldani ezt a problémát. (Közbeszólás a jobb oldalról: Lejárt az idõ!)
Az Országgyûlés e tekintetben olyan döntést kell hogy hozzon, amely a vizsgálóbizottságok további mûködése számára is példamutató. Ehhez képviselõtársaim - kormánypárti képviselõtársaim - részérõl nyilvánvalóan önmérsékletre van szükség. De hadd hivatkozzam most, ebben az esetben példamutató módon Horn Gyula miniszterelnök úrra, aki azt mondta, hogy ez a kormány képes beismerni a hibákat. Hölgyeim és Uraim! Tessenek beismerni a hibákat! Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon. - Közbeszólás a bal oldalról: Ti is!)