GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tekintettel arra, hogy itt, a vitában a felszólalások többsége a bizottság ajánlásával egyetértõ volt - egyetlen kivétellel, s ez Sepsey Tamás képviselõtársamé -, amikor az összefoglalóról gondolkodtam, nyilvánvalóan adódott a feladat, hogy csak ezekre az észrevételekre kell igazán reflektálnom.
Sepsey Tamás - mint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja - megválasztatott abba a munkacsoportba, amely eredetileg összeállt arra, hogy feldolgozza a pályázatokat. Nagyon örültem volna, ha a képviselõ úr velünk együtt eltölti azt a néhány hétvégét, amíg a pályázatokat feldolgoztuk, s akkor talán nagyobb rálátása lett volna mindarra, aminek során ez az ajánlat megfogalmazódott. Õ átadta ezt a szerepet egy másik ellenzéki képviselõtársának - természetesen ez jogában állt.
Mindazonáltal, ha õ idehozott egy tiltakozó levelet, amely Gál Zoltán elnök úrnak íródott - megjelölvén a tiltakozó szervezet nevét, és vezetõjének aláírása is szerepel ezen a lapon -, legalább annyi fáradságot elvártam volna egy képviselõtársamtól, hogy bejön az irodámba, elkéri azt a pályázatot, amelyet elutasított a bizottság, beletekint, és mérlegeli, hogy ezek után érdemes-e errõl beszélni itt, az Országgyûlés nyilvánossága elõtt. (Dr. Sepsey Tamás széttárja karjait. - Dr. Schamschula György, Sepsey Tamáshoz fordulva: Kérdezd meg most!) Sajnálom, hogy ezt nem tette meg - mert nyilvánvalóan nem került sor erre, hiszen önmagát hozta ezzel kellemetlen helyzetbe. Ez - sajnos - egy olyan pályázat volt, amely nem ütötte meg azt a mértéket, amelynek alapján jó szívvel lehetett volna támogatásra javasolni.
Képviselõ úr itt hosszan beszélt arról, hogy pártpolitikai preferenciákat érvényesített volna a bizottság. Kezében volt a támogatott szervezetek listája. Azt gondolom, úgy lett volna illõ, ha a lengyelek Szent Adalbert Társaságát, a németek Szent Gellért Társaságát és a cigányok Keresztény Egyesületét ugyancsak felsorolja - tehát ha mellérakja ezeket is. Akkor már sokkal különb lett volna a kép annál, amit itt a képviselõ úr mondott; mert egész egyszerûen vissza kell utasítanom azt az inszinuációt, amit ezzel sugallt, hogy ugyanis a bizottság pártpolitikai elfogultságok alapján döntött. Nem így történt.
Az, hogy egy szervezetnek ilyen vagy olyan neve van, hogy a nevében valamiféle ideológiai vonzódást is kifejez, nem befolyásolta a bizottságot akkor, amikor az ajánlásait megtette.
Azt mondta képviselõ úr, hogy közalapítvány, sõt cigány közalapítvány is van már az országban, és ezt figyelembe véve kellett volna talán az arányokat másképpen kialakítani. A Kisebbségi Közalapítvány kerete 400 millió forint, a Cigány Kisebbségi Közalapítványé 150 millió forint. Kérdés, hogy arányosnak tartaná-e az Országgyûlés - vagy talán a képviselõ úr maga is -, hogy 400 milliót a nem roma szervezetekre fordítson a költségvetés a közalapítványi keretekben, 150 milliót a roma szervezetekre. Úgy gondolom, ez a kérdés így, önmagában nem vethetõ fel, téves a kiindulási pontja.
Rosszallta, hogy az önkormányzatokat nem tekintettük partnereknek, miközben õk a legitim képviselõi a kisebbségeknek. Ez így van, ez a törvény szándéka.
(16.50)
Mindazonáltal elég nehéz helyzetbe került volna az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, ha mondjuk a cigány országos kisebbségi önkormányzatnak kellett volna megítélnie a cigány szervezetek munkáját. Ismerve a cigányok meglehetõsen széttagolt belsõ helyzetét, belsõ ellentéteiket, aligha lenne ajánlatos a bizottság számára ezekbe a belharcokba beavatkozni azáltal, hogy a cigány önkormányzatot mint legfontosabb tanácsadót hallgatnánk meg a cigány szervezetek támogatásának ügyében.
Hasonló a helyzet egyébként a többiekkel is. És itt már rátérek arra a kérdéskörre, amit képviselõ úr említett, és képviselõtársaim ugyancsak szóba hoztak. Valóban, a németek kimondták még az országos önkormányzat megalakulása elõtt országos szervezetük feloszlatását, és jogutódként a majdani önkormányzatot, a késõbb létrejött önkormányzatot jelölték meg. Amikor bizottságuk döntött az országos szervezetek támogatásáról, akkor a német szervezeteket így is meglehetõsen preferálva vette figyelembe.
Ha az országos szervezetek támogatását levesszük - mondjuk mindjárt a szlovákok esetében, hiszen õket hozta fel példának a képviselõ úr -, az országos szervezettõl eltekintve 1,4 millió forint a különbözõ szlovák szervezetek támogatásának összege.
Kérdés - és ez az, amit egy kicsit sarkosabban fogalmazok meg, mint ahogy Hága Antónia képviselõtársnõm tette -, hogy vajon az Országgyûlésnek van-e joga beterelni a kisebbségi szervezeteket az országos önkormányzatokba. Úgy gondolom, hogy nincs. Volna erre pénzügyi eszközünk, ha a kisebbségi támogatásokat teljes egészében az önkormányzatoknak adnánk. Vállalja-e annak a politikai ódiumát bárki ebben a Házban, hogy ezt a lépést megtegyük? Ha úgy gondolja képviselõtársam, hogy igen, akkor érdemes errõl, ennek megoldásáról, politikai következményeirõl - hazai és nemzetközi következményeirõl egyaránt - beszélni.
Végezetül szeretném emlékeztetni képviselõtársamat és az Országgyûlést is arra, hogy akkor, amikor a németek támogatásáról döntöttünk a bizottságban, a bizottság önmagának ígéretet tett arra, hogy a német országos szervezet hiányát kompenzálni fogja az önkormányzati támogatásoknál, 10-11 millió forinttal. Éppen azért, mert azok a szervezetek, amelyek a valamikori német országos szövetség égisze alatt mûködtek, átmentek az önkormányzat ernyõje alá.
Remélem az Országgyûlés ezt is méltányolni fogja majd szempontjaink között, amikor az önkormányzati támogatásokra vonatkozó törvényjavaslatot ideterjesztjük, és remélem, hogy akkor képviselõtársam éppen ilyen lelkesen fogja támogatni a németeknek nyújtandó pluszt, mint ahogy ezt a mínuszt most reklamálta. Mert azt hiszem, ennek a dolognak ez a megoldási módja, és nem az, hogy az egyébként a bizottságban túlnyomó többséggel és ellenzéki rokonszenvvel is elfogadott ajánlatot most szétbombázzuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)