DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselõtársaim! Mindannyian átéltük az elmúlt évtizedeket, amikor - egy igen szûk pártelitet kivéve - egyikünk sem készülhetett politikai hivatásra. Nem ez volt a tanult foglalkozásunk, nem erre készülhettünk. Tehát teljesen hibás volna elvárni egymástól vagy bármelyikünktõl olyan felkészültséget, olyan rutint és olyan ütésállóságot, amely egy begyakorlott polgári demokráciában a politikai hivatást fölvállalók mindennapjait jellemzi.
Mindannyian emberek vagyunk, ember módjára élünk - igen, még ön is, igen tisztelt belügyminiszter úr (Derültség.) -, és ember módjára hibázhatunk. De meg kell vizsgálni, hogy egyes szavaink, egyes tetteink mögött mi húzódik meg. És nem szabad olyan galád módon eljárni, hogy az áldozattól, a kifosztott áldozattól még azt is megtagadjuk, hogy az õt ért sérelem miatt jajveszékeljen vagy átkozódjon. És hogy ezt az átkozódást a kifosztott ember, a tönkretett ember siralmát holmi súlyosabb bûnnek tüntessük fel, mint a kifosztást.
Egyenjogúak vagyunk. Tekintsük egymást becsületes, korrekt partnernek. És addig, ameddig bírói ítélet nem állapítja meg turpis szándékunkat, adjunk egymásnak bizalmat és hitelt. (Dr. Takács Imre: Ezt mondd a Homokinak!) A felszólalásom címe: A politika kultúra. Íme most rögtön kaptunk egy bizonyítékot arra nézve, hogy mennyire szükséges lenne mindannyiunknak a politikai kultúrához méltó viselkedés. (Taps a jobb oldalon.) Nagyon köszönöm képviselõtársam a példáját, amit itt rögtön produkált.
Óriási hiba az, amikor valaki egy politikai irányító helyzetben a politikai ellenfelének és nem ellenségének a szájában kívánja a szót megfagyasztani. Nem lehet. Adjuk meg egymásnak azt az emberi tisztességet, hogy megfigyeljük egymást és hangot adjunk egymásnak.
(8.50)
Ugyanakkor mélységesen súlyos hibának tartom azt, hogy egy kiváló koponya, egy mindannyiunk által nagyra becsült, csodálatos szürkeállomány rémképekkel fenyeget bennünket és közben önmaga követ el olyan súlyos hibát, amellyel a társadalmat igyekszik megóvni valami falra festett ördögtõl. Mert úgy hiszem, hogy azt, aki címkéz, aki könyvsátrak felborogatására bújtat - vagy arra hív fel, vagy annak lehetõségét egyáltalán megemlíti -, már nagyon nehéz lenne elhatárolni a könyvégetésektõl.
A magam részérõl helytelenítem ezt, és remélem, hogy az általam szellemileg egyébként nagyon nagyra becsült, kiváló koponya nyíltan elismeri ezt a hibáját - mindannyian emberek vagyunk, és õ is. Megadjuk neki is a tévedés jogát - a jó szándékú tévedés jogát -, de tiltakozunk az ellen, hogy aki nem gyakorlott politikus, és teszem föl, nem úgy fejezi ki magát, mint ahogy egy íróasztal melletti felkészülésben ez elvárható lenne, azt ezért sajtóössztûz alá vegyék. Mert mit jelent ez? Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy azok a személyek, akik a médiát irányítják, félnek az igazságtól, még akkor is, ha az igazság netán nem a legfogyaszthatóbb formában jelenik meg, ha az indulatok pillanatnyi befolyásolásának hatása alatt van. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idõ leteltét.) A valóságot, az igazságot, a szándékot kell nézni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)