DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Legfõbb Ügyész Úr! A világ minden demokratikus országában a legfõbb ügyész alkotmányos joga és kötelessége, hogy a társadalom és a bûnözés viszonyrendszerének alakításában tevõlegesen szerepet vállaljon. Ezt meg is teszi Magyarországon is, de sajnos úgy, hogy egy állítólagos külföldi tudományos tantételt alkalmaz a hazai viszonyokra, olyat, ami koncepciójában eltér a hatályos magyar törvények szellemétõl. Ennek gyakorlati megvalósulása a büntetõjog szolgálati szerepét, a társadalomnak a bûnözéstõl való hatékony védelmét alapjaiban kérdõjelezi meg. Ez a szemlélet nagyban hozzájárult a jelenlegi magyar közállapotokhoz, amiben becsületes állampolgárnak lenni hovatovább nagyobb rizikót jelent, mint bûnözni.
A Magyar Hírlap 1993. július 17-ei számában legfõbb ügyész úr kifejtette együttélési doktrínáját: "Együtt kell élni a megnövekedett bûnözéssel". Erre a megállapításra a társadalom immunválasza sokkal hevesebb volt a szokásosnál, sõt, kifejezetten felháborodásának adott hangot.
A Magyar Nemzet 1995. szeptember 9-ei számában új szlogen látott napvilágot: "A társadalom nem kapitulálhat a bûnözés elõtt". Ez a megfogalmazása szemléletváltozást sejtet, a látszat azonban csal, mivel a legfõbb ügyész jogfelfogása nem változott azóta, amióta az együttélési doktrínát meghirdette.
A Magyar Hírlap 1993. július 17-ei számában kifejtett tézis már egyfajta társadalmi szerzõdés, mely szerint "A bûnözés bizonyos értelemben ár, amelyet egy szabad társadalom polgárai a szabadságért fizetnek". Vagyis az állampolgárok állítólag az egyre növekvõ bûnözést hajlandóak elfogadni, cserébe szabadságukért.
A társadalmi szerzõdés feltalálója, a szelíd filantróp, Rousseau, azt mondja a bûnözésrõl: "Minden gonosztevõ, aki megtámadja a társadalom jogát, bûncselekményével lázadóvá és hazaárulóvá válik. Ha megsérti a törvényt, megszûnik a társadalom tagja lenni, sõt, hadat üzen neki."
Figyelemre méltó, amit Rousseau a megnövekedett bûnözésrõl mond: "Jól kormányzott államban kevés a büntetés. Nem azért, mintha sokszor gyakorolnának kegyelmet, hanem azért, mert kevés a bûnözõ. Az államélet hanyatló szakaszában éppen a bûntények nagy száma biztosítja büntetlenségüket."
Ez akkor következik be, amikor a társadalom megtanul a bûnözéssel együtt élni, meggyõzõdve arról, hogy ez a szabadság ára.
A magyarországi bûnözés hatalmas méretei azt igazolják, hogy elérkeztünk a demokrácia és jogállamiság hatodik évében a Rousseau-i államélet hanyatló szakaszába.
Kérdezem legfõbb ügyész úrtól:
Miután a szabadságjogok alkotmányban garantált, elidegeníthetetlen jogai az állampolgároknak, az egyik egyénnek nincs joga kijelenteni, hogy a másiknak együtt kell élni a megnövekedett bûnözéssel, még akkor sem, ha a másik történetesen a legfõbb ügyész - sõt, akkor pláne nem. Hogyan gondolta felszámolni a szabadság árát az egyénnek vagy a társadalomnak?
Valóban együtt kell élnünk a megnövekedett bûnözéssel?
Várom legfõbb ügyész úr válaszát. (Taps a jobb oldalon.)