VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Mielõtt rátérnék az érdemi észrevételeimre a bizottság jelentésével kapcsolatban, annyit hadd jegyezzek meg, nagy örömömre szolgált, hogy Keller László képviselõ úr hozzászólását hallgathattam, hiszen a vita harmadik hetében végre már nemcsak Békesi László próbálja elmagyarázni, hogy miért volt kifogástalan és minden gyanú felett álló ez a tranzakció, hanem más képviselõ is; és olyan képviselõ, aki ebben nem volt érintett - ezt külön örömmel fogadom. Azonban felszólalásával kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy nem pusztán arról van szó, hogy az a vizsgálóbizottság a Budapest Bank könyvelésének a megítélését vállalta volna magára, hiszen a bizottság szól arról, hogy a Pénzügyminisztériumban is különbözõ elírások vagy pontatlanságok történtek.
Ezek után szeretnék rátérni a mondandómra. A rendszerváltás utáni idõszak egyik nagy kérdése volt, hogy újraélednek-e azok a rossz beidegzõdések, rossz reflexek, amelyek korábban, a második világháború után vagy a két világháború között a piacgazdaság intézményrendszereivel szemben a magyar lakosságot jellemezték. Újraéled-e például az a bizalmatlanság, ami a magyar bankrendszerrel szemben fennáll. Azt hiszem, hogy az a tranzakció, ami a Budapest Bankkal kapcsolatban lezajlott, nem segített abban, hogy ezek a rossz reflexek a magyar társadalom részérõl ne éledjenek újjá.
Fel kell tennünk a kérdést: a kormány eljárása vajon erõsítette-e ezt a bizalmat, amely a bankrendszer mûködéséhez elengedhetetlenül szükséges.
(21.10)
Vajon az Agrobank-, az Ybl Bank-ügyek után a kormány felmérte-e annak a veszélyét, hogy egy ilyen tranzakció kivitele, egy ilyen típusú tõkejuttatás mit jelent, mennyit használt vagy mennyit árthat egy ilyen pénzintézetnek és általában a pénzintézetek megítélésének? Azt hiszem, hogy nem. Ha ugyanis mérlegelte volna, hogy ennek a lépésnek milyen súlya van, akkor azt hiszem, hogy erre a lépésre nem kerül sor, és a magyar kormány a Pénzügyminisztériumon keresztül nem kerít sort a Budapest Bank ilyen típusú értékesítésének felgyorsítására. Ez a lépés ugyanis nélkülözte a bizalmat, sértette a törvényességet - errõl majd késõbb bõvebben szeretnék szólni -, csorbította az Országgyûlés jogosítványait, és ártott annak, akin igazából segíteni akart - és véleményem szerint így rontotta a bankrendszer társadalmi megítélését is.
Ezeket az állításaimat a következõ tényekkel szeretném alátámasztani:
A tõkejuttatásra vonatkozó 3331/1994-es kormányhatározat végrehajtása 1994. december 30-án kezdõdött a Pénzügyminisztérium nyilatkozatával, a Pénzügyminisztérium és a Budapest Bank Rt. közötti kötelezettségvállalásáról szóló megállapodás aláírásával. A megállapodásban az akkori pénzügyminiszter, Békesi László az 1995-ben befolyó privatizációs bevételre vállal kötelezettséget, azaz annak felhasználásáról dönt. Ez viszont az Országgyûlés jogkörébe tartozik, arról sem a pénzügyminiszter, sem a kormány nem dönthet.
Ezt támasztja alá az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 30. §-a, amelynek (1) bekezdése szerint: "az Országgyûlés a költségvetési törvényben meghatározza a bevételeket és a kiadásokat, fejezetenként és címenként"; valamint a (2) bekezdés: "a költségvetés elfogadásával egyidejûleg kell dönteni a többlet rendeltetésérõl vagy a hiány fedezésérõl".
A privatizációs bevételekrõl konkrétan az 1992. évi LIV. törvény 16. § (1) bekezdése rendelkezik, amely szerint: "a 15. § szerinti pénzbevételek elõirányzott mértékérõl és felhasználásáról, így különösen az államadósság törlesztésérõl az Országgyûlés, az éves költségvetési törvény rendelkezéseivel összhangban, az irányelvekben dönt" - vagyonpolitikai irányelvekrõl van szó. "Az irányelvekben meghatározza az állam törvényben vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges ingyenes vagyonátruházások mértékét, a kedvezményezettek körét, továbbá a bevételnek a vagyonügynökség által felhasználható hányadát."
Ugyanezen rendelkezést kell alkalmazni az ÁV Rt. által befolyt bevételekre vonatkozóan, mivel az 1992. évi LIII. törvény 11. § (3) bekezdése ezt mondja ki: "A vagyonkezelõ részvénytársaságot a hozzá tartozó üzletrészek, részvények értékesítése során az (1) és (2) bekezdésben foglalt korlátok között ugyanazok a jogok illetik meg, illetve kötelezettségek terhelik, mint az idõlegesen állami tulajdonban lévõ vagyon értékesítésérõl, hasznosításáról és védelmérõl szóló 1992. évi LIV. törvény szerint a vagyonügynökséget".
Tekintettel arra, hogy az 1995. költségvetési évre nem született vagyonpolitikai irányelv, egyetlen, a privatizációs bevétel felhasználására irányuló jogszabály maradt: az 1995. évi költségvetési törvény - amelyben azonban nem szerepel a 12 milliárd forint összegû hitelkonszolidációs államkötvény visszavásárlására felhatalmazás a privatizációs bevételekbõl.
A költségvetési törvény 9. § (2) bekezdése meghatározza a privatizációs bevételek mértékét 150 milliárd forint összegben, amelyet az Országgyûlés rendelkezése szerint kizárólag kamatkiadásra kell fordítani, más módon történõ felhasználása nem lehetséges - ezt az elfogadott törvény mondta ki.
Az 1995. évi pótköltségvetés már legalább 150 milliárd forint privatizációs bevétel befizetési kötelezettségét irányozza elõ, viszont nem határozza meg annak felhasználását. Ebben az esetben sincs azonban lehetõség a bevételek szabad felhasználására, illetve arra szóló kötelezettségvállalásra.
A teljes képhez tartozik, hogy a '95-ös költségvetési törvény 9. § (4) bekezdése ad némi lehetõséget a privatizációs bevételek felhasználására, a privatizációval összefüggõ közvetlen és közvetett kiadások fedezésére, összesen 22,5 milliárd forint összegben. A tõkejuttatás lebonyolítása alapján azonban ez az összeg nem lehet a fedezete a Budapest Banknak juttatott 12 milliárd forintos tõkeinjekciónak, mivel akkor a Pénzügyminisztérium az összeget azonnal - a költségvetési törvény hatálybalépését követõ napon - készpénzben utalhatta volna át a Budapest Banknak, és nem lett volna szükség hitelkonszolidációs államkötvény felhasználására.
Mi következik tehát, tisztelt képviselõtársaim, az elõbb elmondottakból? A fentiek szerint a privatizációs bevételekre vonatkozó jogi szabályozás a teljes privatizációs bevétel feletti rendelkezési jogosultságot az Országgyûlés hatáskörébe utalja. Mivel az Országgyûlés e hatáskörét nem adta át a pénzügyminiszternek, annak nem volt joga a bevételek felhasználásról rendelkezni, illetve arra vonatkozó megállapodást kötni.
Ugyancsak az Országgyûlés döntési jogosultságát támasztja alá a költségvetési törvény 8. § (2) bekezdése, amely a rendkívüli bevételek közé sorolja az állami vagyon felett tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkezõ szervezettõl származó privatizációs bevételeket; és mivel sem a költségvetési törvény, sem az államháztartási törvény nem ruházza át a meghatározott mérték felett való rendelkezési jogosítványokat más szervre, ezek általános elvei alapján ez marad az Országgyûlés hatáskörében. Itt tehát szerintem törvénysértés esete forog fönn.
Tisztelt Ház! A 12 milliárdos tõkejuttatás tényleges lebonyolítása 1995 februárjában történt meg, amikor az ÁV Rt. 12 milliárd forintot a tõketartalékából véglegesen és visszteher nélkül, azaz ingyenesen adott át a Budapest Bank Rt.-nek. Az eljárás ütközik az államháztartási törvény 108. § (2) bekezdésével, amely szerint: "az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyont ingyenesen átruházni csak törvényben meghatározott módon és esetekben lehet". Az ÁV Rt.-nek mint az állami vagyon kezelõjének, ugyancsak szükséges a törvényi, azaz országgyûlési felhatalmazás az ingyenes átadáshoz. Ezen felhatalmazást nem pótolja sem a kormány határozata, sem a pénzügyminiszter kötelezettségvállalása vagy egyéb nyilatkozata.
Tisztelt Ház! Összefoglalva: a fentiek alapján a Budapest Banknak juttatott 12 milliárd összegû tõkejuttatás lebonyolítása során legalább két esetben is megsértették a jogszabályokat, illetve nem vették figyelembe a jogalkotók akaratát. Ahogy elmondtam, megsértették a költségvetési törvényt és az államháztartási törvény idevonatkozó szakaszait, megsértették több esetben is az Országgyûlés jogkörét, jogosítványait.
Mivel ebben a vitában eddig még nem hangzott el, hogy ezért kit és milyen mértékben terhel személyi felelõsség, szeretnék erre is utalni. Utalnék arra, hogy mivel itt a magyar kormány egy elhatározott lépésérõl volt szó, szerintem felelõsség terheli a miniszterelnököt, Horn Gyulát, és felelõsség terheli azokat az aláírókat, akik ezt a megállapodást megkötötték, tudva azt, vagy nem tudva azt - ez már megítélés kérdése -, hogy milyen törvényeket sértenek meg.
Tehát a Pénzügyminisztérium részérõl felelõsség terheli az akkori pénzügyminisztert, Békesi Lászlót, és felelõsség terheli a Budapest Bank részérõl aláíró Bokros Lajost is. Köszönöm szépen a figyelmüket.