KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnöknõ. Elnöknõ! Tisztelt Képviselõtársak! A Budapest Bank 12 milliárdos állami tõkejuttatását vizsgáló bizottság tagjaként szeretnék hozzászólni ehhez a vitához. Azonban nyilvánvalóan támaszkodom azokra a hozzászólásokra, amelyek a Fidesz részérõl eddig elhangzottak a vitában, nevezetesen Pokorni Zoltán és Varga Mihály hozzászólásaira. Tehát minden, az általuk érintett kérdésre nem szeretnék kitérni. Ugyanis megosztottuk egymás között a munkát abban az értelemben, hogy a problémahalmaz egy-egy szeletét igyekeztünk bemutatni a tisztelt Háznak.
Akkor, amikor a Budapest Bank vizsgálóbizottságot a parlament felállította, akkor egy nagyon világos és jól határolt felhatalmazást adott ennek a vizsgálóbizottságnak. S azok a képviselõtársak, akik felszólalnak a Budapest Bank vitában, az általános vitában, azok persze nem kell hogy tekintetbe vegyék ezt, de ezt elfelejteni és úgy érvelni, mintha ez a világos és lehatárolt felhatalmazás nem létezne, úgy gondolom, nem helyes álláspont. Arról van ugyanis szó, hogy példának okáért a bizottság nem azt kapta felhatalmazásul a parlamenttõl, hogy vizsgálja: általában az egész folyamat eredményeként a magyar államot érte-e kár vagy nem érte kár a Budapest Bank privatizációja során. Nem azt vizsgálta általában, hogy sikeres volt-e a Budapest Bank privatizációja vagy sem, még csak azt sem vizsgálta, hogy a Budapest Bank korábbi konszolidációs szerzõdései milyen problémákat jelentettek a Budapest Bank számára, amikor ez az akció, ez a 12 milliárdos állami tõkejuttatás elkezdõdött. Nem vizsgálta azért, mert a parlamenttõl felhatalmazást erre nem kapott, és a bizottság tagjai egyhangúlag szigorúan ragaszkodtak ahhoz a felhatalmazáshoz, amit a parlamenttõl kaptak. Hiszen a bizottság nem vizsgálhatja felül és nem módosíthatja ezt a felhatalmazást.
Azért kell ezeket a tényeket újra az emlékezetükbe idéznem, mert ennek kapcsán általános értékelõ megjegyzést csak vélelmezett tények alapján, illetve bizonyos tények alapján lehet tenni, ami viszont sem a jelentésben, sem a határozati javaslatban nincs benne. Az általános vita során számosan a kormánypárt és az ellenzéki képviselõk közül is olyan tényekrõl és következtetésekrõl beszéltek, amelyek sem a vizsgálóbizottság munkájában, sem a jelentésében, sem a határozati javaslatában nincsenek benne. Tehát hozzáteszem, hogy azok, amiket tényszerûen próbáltak beállítani a képviselõtársak, tényekkel nem alátámasztottak. Így például azt a kijelentést, hogy a Budapest Bank privatizációja során az állam jól járt, a bizottság jelentésébõl nem lehet kiolvasni. Nem azért, mert a bizottság eme tény megvizsgálására képtelen lett volna, hanem azért, mert erre nem volt felhatalmazása. Így a bizottság - véleményem szerint egyébként nagyon helyesen - ezt a kérdést nem vizsgálta.
Hasonlóképpen a korábbi konszolidációs folyamatot és annak vizsgálatát egy másik bizottság kapta feladatául, éppen ezért a korábbi konszolidációból eredõ problémákra legfeljebb utalni lehet, de a bizottság jelentése is nagyon szõrmentén csak annyiban foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy bemutatja: a 12 milliárdos tõkejuttatásra igazából miért volt szükség, illetõleg mi az a probléma, ami ennek a 12 milliárdos juttatásnak az alapját képezte.
A vizsgálóbizottság a munkájában alapvetõen a törvényességet vizsgálta és kizárólag a 12 milliárdos tõkejuttatással kapcsolatos törvényességet. Például a bizottságnak nem állt módjában betekinteni abba a kérdésbe, hogy vajon az az elhíresült korábbi ÁFI-székház, amit a Budapest Bank egyébként '95 folyamán 2,8 milliárd forint értékben kapott az államtól egy apport formájában, annak a lépésnek a törvényessége, annak a lépésnek a gazdasági indokoltsága hogyan néz ki. Ezt a bizottság nem tudta vizsgálni, legfeljebb meg lehetett említeni, mert a sajtóból azért értesültek a képviselõk arról a helyzetrõl, hogy a privatizáció során a Budapest Bank mégiscsak kapott egy ilyen ajándékot az államtól, ami a mi vélelmezésünk szerint szintén segíthette a privatizációs folyamatot. De hangsúlyozom, a bizottsági jelentésbõl erre sem lehet következtetni, mert erre nem állt módjában a bizottságnak kitérni.
Ezek után mire is volt a bizottság képes? Arra volt képes, hogy az Állami Számvevõszék szakértelmére és segítségére támaszkodva a 12 milliárdnak, ezen aktusnak a törvényességét vizsgálja, és azt vizsgálja, hogy a megfelelõ megállapodások értelmében visszakerült-e a Budapest Bankhoz az a 12 milliárd, amirõl itt szó van. Pontosabban a Budapest Bank privatizációja során teljesültek-e azok a feltételek, aminek kapcsán az állam végül is a 12 milliárdot visszavételezte. Varga Mihály úr részletesen beszámolt arról, hogy az egész 12 milliárdnak melyek az államháztartási törvénybe ütközõ problémái, illetõleg a költségvetési törvénybe ütközõ problémái, én erre nem szeretnék kitérni. Úgy gondolom, világos álláspont az, hogy a kormány ezen kormánydöntés meghozatalakor és az egész akció lebonyolításakor az államháztartási törvényt és a költségvetési törvényt megsértette, illetõleg olyan hatásköröket gyakorolt, amire igazából csak parlamenti felhatalmazás mellett lett volna módja.
(21.30)
A másik törvényességi probléma a nyilvánosság elõtt sokkal hamarabb kiderült az akció kapcsán, az Értékpapír Felügyelet eljárása kapcsán a nyilvánosság számára is világossá vált - nevezetesen, hogy a Budapest Bank a 12 milliárdos tõkejuttatás során egy olyan kötelezettséget nem teljesített, amit neki a törvények elõírnak. Ennek kapcsán egyébként hoztak érvényes határozatot: a Budapest Bankot 1 millió forintra, a Budapest Bank vezetõjét, Bokros Lajost 20 ezer forintra bírságolták azért, mert törvényeket nem tartottak be.
Azt gondolom, hogy ha valaki a büntetést és az indoklási szöveget tételesen olvassa, abból világosan kiderül, hogy az az aktus szorosan kapcsolódott ennek a 12 milliárdnak a sorsához. Tehát az elsõ törvénysértést maga az Értékpapír Felügyelet állapította meg. Az Értékpapír Felügyelet határozatából és indoklásából ez világosan kiderül.
A bizottság a jelentését egyhangúlag, 7 igen szavazattal fogadta el, tehát a kormánypárti és az ellenzéki képviselõk döntõ többsége a bizottság jelentését elfogadta, és támogatta szövegszerûen. Ez a jelentés szintén megállapítja azt a tényt, hogy a számviteli törvényt megsértették a 12 milliárdos állami tõkejuttatás kapcsán.
A bizottság ezt az álláspontját egyrészt arra alapozta, hogy az Állami Számvevõszék jelentésébõl ez világosan kiderült, és az Állami Számvevõszék szakértelmét, illetõleg segítségét a bizottság nem kérdõjelezte meg, ezt a véleményét megerõsítette vizsgálata során.
Hasonlóképpen támaszkodhatott a bizottság a Pénzügyminisztérium számviteli fõosztályának véleményére, amelyik szintén azt mondta, hogy a Budapest Bank a könyvelése során megsértette a számviteli törvényt. Az a számviteli fõosztály nyilatkozott errõl, aki egyébként az egyik legilletékesebb nyilatkozni ezekrõl a kérdésekrõl, lévén hogy a Pénzügyminisztériumban a számviteli szakkérdéseket õk felügyelik. Ennek a számviteli fõosztálynak a nyilatkozata szintén alátámasztotta az Állami Számvevõszék jelentésében foglaltakat, éppen ezért a bizottság jelentésében szerepel az, hogy a tranzakció könyvelése kapcsán megsértették a számviteli törvényt.
Jellemzõ módon a Budapest Bank könyvelését két, az ügyben egyébként érdekelt - és a Budapest Bank könyvelési oldalán érdekelt - személy vagy szervezet tartotta helyesnek: egyrészt a Budapest Bank könyvvizsgálója, aki, érthetõ módon, a mundér becsületét védte, illetõleg Békesi László, aki akkori pénzügyminiszterként szintén a mundér becsületét védte.
Ezzel önmagában nincsen semmi baj, hiszen módjukban áll nekik megvédeni a saját álláspontjukat. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, tisztelt képviselõtársak, hogy õk - különösen Békesi László - mindenki szakértelmét, aki megkérdõjelezte ennek az akciónak a hitelességét és törvényességét, megkérdõjelezték. Békesi László azt mondta, hogy aki ezt a kérdést nem látja a törvényekkel összhangban lévõnek, az nem ért a számvitelhez, nem ért ehhez a problémához, és ezt nem tudja megítélni. Mondta ezt az a Békesi László, aki személyében érdekelt abban, hogy ez a dolog törvényes legyen, miközben a kérdésben egyébként nem érdekeltek, akik nem a mundér becsületét védik - az Állami Számvevõszék szakértõgárdája, illetõleg magának a Pénzügyminisztériumnak a számviteli fõosztálya - azt nyilatkozták errõl az ügyrõl, hogy igenis törvénysértõ.
Nem szeretném a képviselõtársakat a könyvviteli problémák részleteivel untatni, ugyanis az a vitában korábban világosan kiderült: az álláspontok olyan szakmai kérdéseket érintenek, amelyek egy ilyen vitában nehezen kibonthatók. Az viszont kétségtelen, hogy a jelentés - amennyiben a parlament elfogadja - azt a mondatot fogja tartalmazni, hogy a számviteli törvényt megsértették az eljárás során. Az a kérdés, hogy mi következik ebbõl.
A bizottság még egy problémát feltárt a vizsgálata során: ez pedig az iktatási rend megsértése. Az iktatási rend akkor sérült meg, amikor a keletkezett iratokat, feljegyzéseket és szerzõdéseket - a Pénzügyminisztérium iktatási rendjétõl eltérõen - nem iktatták, iktatószámmal nem látták el. Természetesen lehet ezt lekicsinyelni - ahogy ezt meg is tette például Békesi László, az akkori pénzügyminiszter -, azonban aki lekicsinyli, attól félek, nem érti a hatalommegosztás kérdését, és nem tartja fontosnak azt az intézményt, aminek kapcsán a parlament a kormányzat munkáját felügyeli és ellenõrzi - ami a demokrácia egyik kulcskérdése. Az iktatás rendje azért alakult ki, illetve azért kellene hogy jól mûködjön, hogy a parlament adott esetben a kormány munkáját ellenõrizni tudja: meglegyenek azok az iratok, meglegyenek azok az iktatási rendek és nyilvántartások, amik kapcsán ellenõrizni lehet például, hogy a bizottság által megkapott iratok abban az idõben keletkeztek, abban a sorrendben keletkeztek, és ezek teljeskörûek. Ne feledjük el, hogy a bizottság, amikor vélelmezte azt, hogy ezek az iratok akkor keletkeztek és helyesen datálódtak, nagyfokú jóindulatáról adott tanúbizonyságot. Mert azt is mondhatta volna ez a bizottság - minden jogalapja meglett volna rá -, hogy ezeket az iratokat, amelyeket a bizottság számára a kormány átnyújtott, tegnap gyártották vagy tegnapelõtt, hiszen az iktatásban ezt nem lehet nyomon követni. Az, hogy gyûjtõszám alatt vannak ezek az iratok, csak azt jelenti, hogy egy dossziéban vannak - ez azért nem azt jelenti, hogy konkrétan lehet ellenõrizni azt, hogy a Pénzügyminisztérium a munkája során milyen iratokat keletkeztetett, milyen intézkedéseket foganatosított, milyen feljegyzéseket és emlékeztetõket, határozatokat alkotott.
Annál inkább problémás ez, mert bizonyos levelekben vannak olyan utalások, amelyek felvetik azt a kérdést, hogy vajon teljes körû levelezést kapott-e meg a bizottság. Bár Békesi László azt nyilatkozta, hogy nincs szüksége a bizottság jóindulatára, ennek ellenére a bizottság, az elsõ parlamenti vizsgálóbizottság, azt gondolom, helyesen - és ezt szeretném még egyszer hangsúlyozni - nem kiáltott azonnal ördögöt, nem mondta azt, hogy a kormányzat egész egyszerûen legyártatta ezt az irathalmazt - miután nem tudjuk ellenõrizni, így történt-e vagy sem -, hanem a bizottság abból az alapállásból indult ki, hogy az iratokat valamilyen félreértés folytán nem ügyiratkezelték, nem iktatták, de azok helyesek és az akkori állapotokat tükrözik.
Azt gondolom, hogy ez egy pozitív és kedvezõ hozáállás. Én nem is ezt kérdõjelezem meg. Azt gondolom, hogy ez mind a mai napig tartható.
A probléma az, hogy ha valaki kormányzati oldalról lekicsinyli ennek a kérdésnek a jelentõségét, akkor arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem érdekli vagy nem tartja lényegesnek azt, hogy olyan rendszer alakuljon ki Magyarországon, amelyben a kormány munkáját a parlamenti képviselõk ellenõrizni tudják, nyomon tudják követni, és adott esetben érdemben tudják vizsgálni azt a problémát, hogy egy adott akció törvényes volt-e vagy törvénytelen.
Azt hiszem, hogy amit nem lehet vitatni, az az, hogy az iktatás rendjét megsértették. Az ellenzéki képviselõtársak és fõleg a Fidesz véleményével nyilván számos kormánypárti képviselõ nem ért egyet a számviteli törvény megsértése kérdésében - bár a jelentés ezt tételesen kimondja -, fõleg nem ért egyet az államháztartási törvény és a költségvetési törvény megsértésében. Abban viszont nehéz lenne vitatkozni, hogy az Értékpapír Felügyelet eljárása egy jogi félreértésen alapult, és a Budapest Banknak kártérítési pert kellene indítani az állammal szemben, visszakövetelve azt az 1 millió forintot, amit azért fizetett ki büntetésként, mert - rosszul értelmezve a törvényeket -, az Értékpapír Felügyelet tévesen büntette meg. Hasonlóképpen Bokros Lajosnak a 20 ezer forintot is vissza kell fizetni.
Azért beszélek errõl ilyen ironikusan, tisztelt képviselõtársak, mert arra akarok utalni, hogy az a törvénysértés nyilvánvaló, és annak a tényét megint nehéz vitatni.
Ezek után a határozati javaslat lényegében úgy fogalmaz, hogy az akció során törvénysértés nem történt - ami enyhe túlzás. Különösen alátámasztják ezt azok a kormánypárti képviselõtársaink által foganatosított hozzászólások, amelyek így értelmezték az egészet: végsõ soron minden rendben volt, itt az államot semmi kár nem érte, itt az állampolgárok pénzt nem fordítottak erre, visszakaptak mindent, a történet egy sikertörténet, a Budapest Bank privatizációja egy sikertörténet, és az állam nagyon jól járt.
Az már talán csak az egészen odafigyelõ képviselõtársak figyelmét nem kerülte el, hogy maga Békesi László is úgy nyilatkozott egy kétpercesében, hogy adott esetben az is siker - és kétségtelen, talán mondhatjuk, hogy az is siker -, hogyha egy rossz bankot úgy tudunk eladni, hogy azért mi fizettünk ugyan, de legalább elvitték. Természetesen ez elõfordulhat, csak akkor ezzel kell szembenézni, és a Budapest Bank privatizációját nem sikertörténetként kell elõadni.
Ami viszont az ügy tétjét illeti, az sokkal komolyabb annál az én megítélésem szerint, mint ami a vitából eddig kiderült. Arról van ugyanis szó, hogy a kérdés úgy fogalmazható meg: be kell-e tartania a törvényeket és a jogszabályokat a kormánynak akkor, amikor kormányzati hatáskörben intézkedéseket foganatosít és eljár; vagy lehet úgy nyilatkozni ezekrõl a törvénysértésekrõl, amelyek itt kiderültek - a jelentés ezeket tartalmazza -, hogy ezek lényegtelen, nem fontos problémák, nemzetgazdasági szempontból szükség volt rájuk, aki a kákán is csomót keres, az megtalálja, és megérdemli.
(21.40)
A probléma ezzel az alapállással az, hogy megítélésünk szerint egy ország jogrendjét nem önmagában az tartja fenn és stabilizálja, hogy az állam törvényeket alkot és erõszakszervezeteket tart fenn annak érdekében, hogy a törvények betartását ellenõrizni és követelni tudja az állampolgároktól. Nagyon sok múlik azon, hogy az állampolgárok mennyire követnek önszántukból törvénykövetõ magatartást. Márpedig azt gondolom, hogy ez ugyanakkor egy adok- kapok, hoci nesze alapon eldõlõ kérdés. Ha az állampolgárok azt tapasztalják, hogy az állam a cél érdekében eltekinthet a rá vonatkozó jogszabályoktól, miközben arra szólítja fel õket, hogy jogkövetõk legyenek, szigorúan tartsák magukat a jogszabályokhoz, sõt adott eljár velük szemben - nagyon helyesen egyébként, ha nem jogkövetõ magatartást tanúsítanak -, ekkor romboljuk le az állampolgárokban azt a maradék törvénytiszteletet, ami még esetleg bennük van. Ha a magyar kormányfõ a parlamentben a feketegazdaság elleni vitanapon azt kéri, hogy tiszteljük a törvényeket, tartsuk be, akkor mit fog gondolni az a vállalkozó, aki azt hallja, hogy igen, a jelentés megállapít olyan jogszabálysértéseket és törvénysértéseket, amit egy kormánypárti többség is támogatott, és ennek az ég világon semmi következménye nem lesz, mert a kormány azt mondja, hogy ez jelentéktelen.
Ebben az esetben vajon mit fog szólni mondjuk az a bádogos, aki egy lakcímváltozás késedelmes bejelentése kapcsán az APEH-tõl olyan büntetést kap, ami komolyan veszélyezteti az üzletmenetét. Ugyanis Magyarországon olyan az eljárási rend, hogy adott esetben egy lakcímváltozás késedelmes bejelentéséért is igen komoly büntetést lehet húzni az adóhatóságoktól. Mit fog gondolni az állampolgár arról, hogy az államnak lehet, neki meg nem? Azt hiszem, erre kellene figyelni. Az ügy kérdése igazából az, hogy van-e következménye annak, hogy a kormány az eljárása során törvényeket és jogszabályokat sértett meg. Ha nincs semmi következménye, akkor ez az állampolgároknak jelzés lesz és irányadó lesz, a kormány akarva-akaratlanul vezérelni fogja a saját magatartásával az állampolgárok hozzáállását is. Nevezetesen az állampolgárok azt fogják mondani, hogy nagyon sajnáljuk, az államnak lehet, nekünk nem? Még tovább romboljuk azt a jogkövetõ magatartást, ami Magyarországon ma az életet jellemzi.
Éppen ezért lényeges elemnek tartanám azt, hogy ha a bizottság által elkészített jelentés tartalmazná, hogy jogszabályokat, illetõleg törvényt sértett a számviteli tranzakció, akkor a parlament szólítsa fel a kormányt annak érdekében, hogy járjon el, ezekben az ügyekben állapítson meg felelõsséget is. Hiszen a törvényeket nem általában sértik meg csak úgy elvontan az emberek, hanem azok a konkrét szereplõk, konkrét ügyekben konkrét jogszabályhelyeket sértettek meg. Nem véletlenül fogalmaz a bizottság úgy, illetve a bizottság nem fogalmaz úgy, hanem a bizottság ellenzéki képviselõinek egy csoportja fogalmaz úgy, hogy a parlament szólítsa fel a kormányt, hogy foganatosítson intézkedéseket saját hatáskörben és járjon el a felelõsség kérdésében. Ez még mindig nagyon jóindulatú és azt gondolom, érthetõ magatartás, hiszen ez a bizottság nem bíróság. Ez a bizottság nem tudja kimondani azt, hogy a felelõs iksz, ipszilon.
Nem tudja kimondani, mert Magyarországon más az alkotmány, a törvényesség konstrukciója. Magyarországon egy parlamenti bizottság nem lehet bíróság, nem tud ilyen határozatokat sem a parlamenttel elfogadtatni, sem maga nem tud ilyeneket kimondani. Nem is lenne helyes, ha kimondaná, mert a parlament, illetõleg a parlamenti bizottságok legfeljebb a politikai felelõsség ügyét vizsgálhatják, mert a törvények be nem tartásából eredõ felelõsség kérdése bírósági kérdés, nem bizottsági kérdés. Tehát azok a képviselõtársak, akik azt kérik a bizottságtól, hogy jó, jó, ha a bizottság megállapította, hogy a számviteli törvény sérült, akkor mutasson rá, hogy melyik paragrafus és milyen eljárás során sérült - attól tartok, hogy akik ezt követelik a bizottságtól, vagy nem olvasták el a Házszabályt, vagy nem értik azt, hogy a parlamentnek mi a dolga és nem tudják, hogy egy parlamenti bizottságnak mi a dolga, vagy nem értik a hatalommegosztásból adódó kötelezettségeket.
Én tehát azt gondolom, hogy a bizottság a jelentésében megfogalmazott törvénysértéseket és jogszabálysértéseket helyesen megállapítja, azonban a parlamentnek ebbõl érvényes következtetéseket kell levonnia. Ha ezt nem teszi, súlyos hibát követ el, mert nem követeli meg a kormánytól azt, hogy a kormány eljárásában, amikor intézkedéseket foganatosít, tartsa be a vonatkozó törvényeket és jogszabályokat. Ezzel pedig a parlament hozzájárul ahhoz, hogy az állampolgárok törvénykövetõ magatartása tovább romoljon.
A mi megítélésünk szerint ez súlyos hiba, egy jogállam attól jogállam, hogy az állampolgárok, a kormány és a parlament általában betartja a jogszabályokat. Azért mondom, hogy általában, mert értelemszerûen, ha például ebben az ügyben a bizottság ki is mutatott jogszabálysértést, ettõl nem gondolja azt - és úgy érzem, hogy erre az európai módon képviselt álláspontjában utalt -, hogy ez nem fordulhat elõ. Elõfordulhat, csak az nem fordulhat elõ, hogy erre a parlament úgy reagál, hogy nem történt semmi probléma. Arról van szó, hogy a kormány akkor tud a helyzet magaslatára emelkedve ebbõl az ügybõl jól kikerülni, ha nem fejeket követelõ határozatokat fogad el, hanem legalább akceptálja, tudomásul veszi azt a helyzetet, hogy felelõsök is vannak az ügyben, amennyiben törvénysértés történt. Ha az iktatás rendje sérült, akkor felelõsök is vannak ebben az ügyben, mert a Pénzügyminisztériumban van valaki, aki felelõs azért, hogy az iktatás rendje olyan legyen, amilyennek lennie kell. Ha pedig nem úgy történik, akkor a felelõsségi kört világosan meg lehet állapítani.
Tisztelt Ház! Ellenzéki képviselõtársaimmal a határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványban fogalmaztuk meg azokat a problémákat, amelyekrõl beszéltem. Kíváncsian várom, hogy a parlament milyen határozati javaslatot fog elfogadni. Azt hiszem, ha az eredeti határozati javaslatot fogadja el a parlament, azzal egy olyan üzenetet küld a társadalom számára, ami rossz, hosszú távon rossz. Nagyon remélem, hogy ezen tudunk módosítani, korrigálni. Akkor a kormány és a parlament ebbõl az ügybõl - idézõjelbe téve - jól is ki tud jönni, mert arról a nagyságról tesz tanúbizonyságot, hogy szembesül a hibáival, sõt adott esetben megfelelõ következtetésekre is jut akkor, amikor ezeket a hibákat egy parlamenti bizottság a tényfeltáró jelentésében vele szembesíti. Ha ez nem történik meg, akkor mindenki számoljon ezeknek a dolgoknak a következményeivel. Azonban úgy gondolom, hogy az általános vita lezárásáig és a határozathozatalig lehet mindenki optimista, utána viszont a vonatkozó következtetéseket mindenki levonhatja. Köszönöm a szót. (Varga Mihály tapsol.)