BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Európai Unióhoz kapcsolódásról és általában az európai integrációban való részvételünkrõl nagyon sok, nagyon magas színvonalú értekezés jelenik meg mostanában, és úgy gondolom, hogy ennek a tudományos konferenciasorozatnak valóban van egy óriási elõnye: a lakosság és az érdeklõdõk számára megvilágítja a csatlakozás lényegét és tartalmát. Más a helyzet azonban itt, a tisztelt Ház falai között, a parlamentben, mert úgy gondolom, hogy ennek az igen tisztelt grémiumnak egészen más feladata van a csatlakozást illetõen. Úgy gondolom, hogy az igazság lényegesen közelebb áll ahhoz, amit a miniszterelnök úr és Eörsi Mátyás itt kifejtett: az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás nem lehet pártpolitikai csatározások kérdése. Miért nem lehet az?
Azért nem lehet, mert az európai integrációs intézmények két legfontosabbikáról van szó, de Magyarország - és ez nem elfelejtendõ - számtalan olyan integrációs szervezetnek tagja ma már, ahol együtt dolgoznak a tisztelt Ház bármely oldalán helyet foglaló képviselõk. És ha ott, ezekben az integrációs szervezetekben tudunk úgy együtt dolgozni, hogy nem tûnik fel, ki melyik pártnak a tagja, ki melyik oldalon ül itthon, a parlamentben, akkor úgy gondolom, hogy ez tanulság lehet az itthon, a Ház falai között végzett munkánk során is.
Nem hiszem ugyanis, hogy lehet csatlakozni akár az Európai Unióhoz, akár a NATO-hoz úgy, hogy a végsõ célt elfogadjuk, de közben a hozzá vezetõ út tekintetében öt-hat önálló stratégiát állítunk föl. Ezekben a szervezetekben ugyanis olyan mûködési rendszer van, ahol kormányok, kormányközi szervezetek tárgyalnak más kormányokkal, és egyfajta úton lehet megközelíteni ezeket a szervezeteket. Meggyõzõdésünk szerint nem teoretikus vitákra van tehát szükség, hanem arra, hogy az elkövetkezendõ idõszakban meghatározzuk azokat a közvetlenül elõttünk álló feladatokat, amelyek alapján a csatlakozás a NATO- hoz és az Európai Unióhoz valósággá válhat.
Sokan idézték az elmúlt napokban Schumant, az európai egyesülési gondolat atyját; sokkal kevesebben idézték az európai konvenciót az emberi jogokról, amely 1949-ben, az Európa Tanács létrejöttével megnyitotta az utat az európai integráció irányába. Mindezt azért kell hangsúlyozni, mert az európai integráció egy komplex folyamat, amely komplex folyamatnak a két szervezet csupán megtestesítõje.
Ami a kérdõívet illeti - hiszen ez is elõkerült már ebben a vitában -: a kérdõív nem követelményrendszer. Nem lehet összehasonlítani a kérdõív 159 oldalán felsorakoztatott kérdéseket a majdani csatlakozás követelményrendszerével. A kérdõív egy olyan anyag, amelynek kitöltése során az ország önmagáról alkot egy képet, a követelményrendszer pedig az elkövetkezendõ másfél év alatt fog tulajdonképpen kialakulni, a kormányközi konferencia határozatainak megfelelõen.
A maastrichti szerzõdésben ugyan benne vannak az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételei, de a kormányközi konferenciának, amely márciusban nyílt meg Torinóban, éppen az a feladata, hogy az egész intézményrendszert felülvizsgálja, és képessé tegye az Európai Uniót arra, hogy befogadja a csatlakozni kívánó országokat.
(16.00)
E tekintetben tehát maga a követelményrendszer is állandó változásban lesz.
Magyarországnak tehát nem a tegnapi, nem a mai követelményeket kell betartania, hanem fel kell készülnie arra a követelményrendszerre, amely 1998- at, illetve az azt követõ idõszakot fogja majd fémjelezni. Ebbõl pedig az következik, hogy Magyarországnak meg kell határoznia saját ipari, mezõgazdasági és szolgáltató szférájának fejlõdését, és ezt kell összhangba hozni a majdani követelményrendszerrel; meg kell tehát találnunk azt az utat, amely közös Magyarország és Európa számára. Az persze teljesen nyilvánvaló, hogy aki egy ilyen szervezetbe be kíván lépni, annak a szervezethez alkalmazkodnia kell, és nem elvárnia azt, hogy a szervezet alkalmazkodjon hozzá. Ez utóbbinak ugyanis némileg csekélyebb az esélye.
Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy Magyarország mezõgazdasági ország és a lakosság négyötöde mezõgazdaságból él, úgy gondolom, hogy ezek azok az érvek, amelyeket nekünk nem szabad hangoztatni, mert ha a statisztikai és kérdõíveket kitöltjük, ebbõl rögtön ki fog derülni az, hogy a modern Magyarországon soha nem volt a mezõgazdaságban foglalkoztatottak száma ekkora, mint ahogy egyetlen európai országban sem. Nem szeretnék számháborúba bocsátkozni, de úgy gondolom, hogy a foglalkoztatottak felénél több az elmúlt idõszakban ezen a területen nem dolgozott.
De nem a számháború a dolog lényege, hanem az, hogy úgy gondolom, Magyarországnak meg kell találnia azt az utat az Európai Unióhoz és a NATO- hoz, amelyet megtalált az OECD-hez. Éppen ezért értetlenül állunk azzal szemben, amikor harmadik-negyedik országokkal való tárgyalásainkat megpróbálják úgy beállítani, mintha ehhez a csatlakozáshoz valakitõl elõzetes engedélyt szeretnénk kérni. Az azonban nem tagadható, és ezt szeretném hangsúlyozottan leszögezni, hogy a bõvítéskor a NATO mint az európai biztonsági rendszer legfontosabb eleme, igenis figyelembe veszi mindazoknak az országoknak az álláspontját - és tetszik, nem tetszik, kiemelten Oroszország álláspontját is -, amelyek jelen vannak az európai színtéren, és amelyek véleménye az európai biztonsági rendszer jövõje szempontjából nem elhanyagolható. Ez azonban nem jelent semmifajta vétójogot. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy Magyarországnak csak azokkal az országokkal van tárgyalnivalója, amelyek már belül vannak az európai integrációs szervezetekben, akkor úgy gondolom, ez a fajta politika Magyarországot kiszorítaná az európai integrációból.
Befejezésül: a Magyar Szocialista Párt azt szeretné, ha az elkövetkezendõ idõszakban sokkal kevesebb nyilatkozatháború és sokkal több akció, értelmezhetõ, okos akció lenne, nemcsak itt a Ház falain belül, hanem elsõsorban azokon a területeken, ahol meg kell valósítani az integrációs célokat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)