SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Ház! A bibliai intelem, hogy "tisztelt apádat és anyádat, hogy hosszú életû legyél ezen a földön", talán kevés alkalommal aktuális annyira, mint most, amikor a csõd felé tántorgó nyugdíjrendszer átalakításáról vitázunk.
A viták látszólag arról szólnak, hogy milyen legyen a majdani szép, új világ. A valós tétjük viszont az, hogy az elkövetkezendõ legalább húsz évben milyen sors vár azokra, akik nem vagy csak alig részesültek vagy részesülhetnek a reform elõnyeibõl, kik és milyen arányban viseljék az átmenet terheit. Találóan állapította meg meg a Világbank egyik, még '89-ben készült tanulmánya, hogy a magyar nyugdíjrendszer túl sok embernek túl korán, túl kevés pénzt oszt.
'90-ben a nyugdíjrendszer belsõ igazságtalanságait még az jellemezte, hogy a korábban megállapított nyugdíjak jelentõsen veszítettek értékükbõl, valamint hogy a nyugdíj nagysága vajmi kevés összefüggést mutatott a ledolgozott évek számával és az átlagkeresettel.
Az idõk folyamán annyi változott, hogy a meglevõ problémák mellé még egy új probléma csapódott: az újonnan nyugdíjba menõk rendre az átlagos nyugdíjszint alatti nyugdíjjal kerülnek be a rendszerbe, ezért a legszegényebb nyugdíjasok köre egyre bõvül. Az a gazdasági probléma sem oldódott meg, hogy az elviselhetetlen járulékmérték mellett is csak szegény ellátású nyugdíjakra futja. Ahogy egy nyugdíjas találóan megjegyezte: ez a nyugdíj meghalni sok, élni viszont kevés.
Az, hogy a társadalombiztosítás válságban van, nem hazai jelenség, ezt mi is tudjuk. A Bismarck által megálmodott rendszer mindenütt a világban válságban van, és azt sem lehet számunkra vigasztaló, hogy az egyéb típusú nyugdíjrendszerek is hasonló problémákkal küszködnek. Ezek a nyugdíjrendszerek ugyanis életre hívásuk pillanatában merõen más feltételekre teremtõdtek, mint amelyek most, a század végén jellemzik a fejlett országokat. A születésszám csökkenése, az élettartam meghosszabbodása olyan mértékben változtatta meg az aktív és az inaktív lakosság arányát, hogy ezek a nagy ellátórendszerek képtelenek voltak megfelelni az elvárásoknak.
Mielõtt azonban önök örvendezni kezdenének, hogy a nyugdíjrendszerünk válsága a legfejlettebb országokhoz való hasonlatosságunk eredménye, ki kell ábrándítanom önöket: a magyar nyugdíjrendszer válsága merõben más okokra vezethetõ vissza. Itt az az érdekes esemény zajlott le, hogy a születések száma ugyan nálunk is csökkent, de az életkor meghosszabbodása meg sem közelítette a fejlett országokban élõkét, a nyugdíjrendszer mégis hasonló válságokat mutat.
Ennek a helyzetnek a megoldására a kormány elkészített egy javaslatot. Ha ezt a javaslatot az ember végigolvassa, akkor egy "déjá vu" élménye keletkezik, mert az anyag kísértetiesen emlékeztet az MSZP elhíresült hirdetésére - annyiban, hogy ugyanolyan jól hangzó utópia, bár lássuk be, nélkülözi a hirdetésre jellemzõ suta bájt.
Mi is a baj ezzel a kormányzati elképzeléssel? Hadd szóljak errõl egypár szót részletesen. A rendszer, amelyet leír, csábítóan stabil rendszer lehetne, hiszen ki ne vágyna arra, hogy a nyugdíja több forrásból táplálkozzon, és hogy a különbözõ gazdasági hatásoknak ne legyen olyan nagymértékben kitéve. Nem nehéz belátni, hogy egy vegyes rendszer, ahol a nyugdíjak egyrészrõl az aktív befizetõk, az aktív dolgozók befizetéseibõl, másrészrõl az élet során felhalmozott tõkébõl állnak, kevésbé érzékeny a piaci, foglalkoztatási változásokra, mint azok a rendszerek, amelyek csak az egyik formára építenek.
Csak hát... - s most jön a lényeg. Mint a beszédem elején említettem, a magyar nyugdíjrendszer egyik legfõbb paradoxona, hogy az igen magas járulékszint mellett sem jut elegendõ pénz a nyugdíjakra. Ha tehát ebbõl a rendszerbõl valaki pénzt akar kivonni, azt két módon teheti meg, tisztelt államtitkár úr. (Dr. Kökény Mihály felé fordulva:) Vagy a már nyugdíjban levõktõl vonja el a pénzt, vagy a még aktív dolgozókkal fizettet duplán, esetleg mind a két réteggel fizettet.
A kormány javaslata mindenesetre balladai homályban hagyja annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy kik lesznek az általa javasolt megoldás vesztesei. Csak a nyertesek személyét láthatjuk ebbõl a javaslatból biztosan: a kormány által kijelölt pénzembereket. Igen, hölgyeim és uraim, a javaslat nyertesei egyedül a kormány által kijelölt pénzemberek!
A megoldást nem is nagy túlzással nyugodtan nevezhetjük a XXI. századi békekölcsönnek. Nehéz lenne másnak nevezni azt a megoldást, amikor az állam arra kényszeríti polgárait, hogy jövedelmük jelentõs részét kötelezõen magáncégeknek adják át, míg az állam csak a befizetett összeg visszafizetésére vállalna garanciát. Ez annyit jelent - hogy megértsük egy konkrét példán keresztül -, ha ez a rendszer mûködött volna korábban, akkor az az ember, aki 20 évvel ezelõtt befizette fizetése felét, azaz 500 forintot, az most 500 forintot követelhetne az államtól. (Taps a Fidesz és az MDNP padsoraiban.) Szép, ha az ember bízik a kormány antiinflációs ígéreteiben, de hát azért ennyire nem kellene!
A megoldással ez a legfõbb baj. Maxwell óta ugyanis tudjuk, hogy a magán- nyugdíjalapok is igen könnyedén ki tudnak ürülni.
(11.20)
Abban az esetben, ha ez bekövetkezne, ha bekövetkezne az MSZP-SZDSZ-kormány által itt leírt konstrukció, akkor az a fiatal, akitõl duplán szedtek be a boldog öregkor ígéretével, sokkal nyomorúságosabb helyzetbe fog jutni, mint ahova a rendszer nélkül juthat. A kormány javaslata persze egy egészen egyedi trükköt alkalmaz arra, hogy úgy tûnjék, ez a bizonyos átmenet önmagát finanszírozza. Az a megoldás, hogy a befizetéseket állampapírokba kell fektetni és ezzel finanszírozni lehet a nyugdíjalap hiányát, semmi mást nem jelent, hölgyeim és uraim, minthogy tovább növeljük az államadósságot, amit majd a kamataival együtt az állampolgároknak kell megfizetni újra és újra. A jelen javaslat tehát arról szól, nem másról, hogy a kormány úgy juttatna pénzügyi klientúrájának milliárdokat, hogy azt velünk, fiatalokkal és a nyugdíjasokkal egyaránt fizetteti meg.
Ehhez az alapvetõ kérdéshez képest aránytalanul nagyobb súllyal foglalkoztatja a közvéleményt a nyugdíjkorhatár emelése. Mielõtt Bauer Tamás SZDSZ-es képviselõtársam, aki sokkal jobban szereti a Fidesz választási programját olvasgatni, mint az SZDSZ ígéreteinek beváltásán fáradozni és egy kétperces felszólalásban töredékesen idézni a programunk idevonatkozó bekezdését, én megteszem helyette, márcsak azért is, mert per pillanat nincs jelen. "Változatlanul szükségesnek tartjuk a férfi és nõi nyugdíjkorhatár egységesítését. Ez a lépés elengedhetetlen feltétele a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitásának. Ám hiába lett meghirdetve az emelés, ha nem lettek megteremtve a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételei. Ennek hiányában olyan merev szabályozással találnák szemben magukat a nyugdíjkorhatár közelében lévõk, ami méltánytalan velük szemben és ráadásul ellentmond minden jelentõs politikai erõ ígérgetéseinek. A következõ lépéseket látnánk célravezetõnek. Különbséget kell tenni a törvényes nyugdíjkorhatár és a minimális nyugdíjba vonulási idõ között. A minimális nyugdíjkorhatár azt az idõpontot rögzíti, amely elõtt nem lehet nyugdíjba vonulni. A törvényes korhatár a teljes nyugdíjra való jogosultság idõpontja. A minimális és a törvényes korhatár között nyugdíjba vonulók csökkentett skála szerint jogosultak a nyugdíjra, a törvényes korhatáron túl dolgozók pedig pótlólagos százalékpontot kapnak a késõbbi nyugdíjba vonulásért cserébe. Ezen intézkedések meghozatala nélkül nem lehet a korhatár emelését végrehajtani."
Ennyi az idézet a '94-es programukból. Mielõtt a tisztelt kormánypárti hölgyek és urak megörülnének, hogy ez alig különbözik a kormány elképzelésétõl, ki kell ábrándítanom önöket: az általuk javasolt intézkedések nem azok az intézkedések, amelyek meglétét a programon számon kérjük. Önök merõben más, merõben drasztikusabb korhatáremelésrõl beszélnek ebben az anyagban, amit letettek elénk. Az ugyanis, hogy túl sok ember kerül be a nyugdíjrendszerbe, nem lehet vita kérdése, hiszen az elmúlt 10-15 évben a nyugdíjba vonulók száma megkétszerezõdött. Ám aki emiatt az alacsony nyugdíjkorhatárt okolja, csak részben jár közel a probléma valós okához. Nem ez a lényegi kérdés. A nyugdíjrendszer szempontjából ugyanis nem a törvényes nyugdíjkorhatár az érdekes, hanem a tényleges nyugdíjba vonulási idõ. Ha ezt megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy az érintettek 25-30 százaléka már tíz évvel a nyugdíjkorhatár elõtt bekerül a nyugdíjrendszerbe. A legnagyobb baj azonban az, hogy a kormány Bokros Lajos távozása után is puccsszerû megoldásokkal próbálkozik. Pedig ha valami, akkor a nyugdíjrendszer igazán alkalmatlan ezeknek a megoldásoknak az elviselésére. Az itt meghozott drasztikus döntések kifutása évtizedekben mérhetõ, és a pillanatnyi fiskális megoldásokért igen súlyos árat kell majd a késõbbiekben fizetni.
Mi következik ebbõl, tisztelt képviselõtársaim? Ha a kormány által tervezett drasztikus nyugdíjkorhatár-emelés lesz végrehajtva, annak a nyugdíjrendszerre gyakorolt hatása 2010-re várható. Ha viszont az általunk elfogadható megoldás kerülne bevezetésre, annak ez a hatása 2015-re jelentkezne. A kettõ közötti különbség arról szól, hogy szabad-e több százezer ember létbiztonságát 15-20 év múlva jelentkezõ elõnyökért, esetleges elõnyökért veszélyeztetni. A mi válaszunk erre határozottan az, hogy nem. Nem gondoljuk, hogy lennének ebben az országban az úgynevezett modernizáció oltárán feláldozható nemzedékek. Sem a foglalkoztatáspolitikai helyzet, sem a lakosság egészségi állapota nem alkalmas arra, hogy a nyugdíjkorhatárt az önök által javasolt módon végrehajtsuk és megemeljük.
Az egyetlen elfogadható megoldás a továbbdolgozás ösztönzése, és nem az a megoldás, hogy a nyugdíjba menetelt büntessük. Ez egyébként önmagában indokolja a nyugdíjreformot, mert jelenleg minden racionális megfontolás arra ösztönzi az embereket, hogy a lehetõ legkorábban kerüljenek be a nyugdíjrendszerbe, mert a továbbdolgozás nemhogy magasabb, hanem alacsonyabb nyugdíjakat fog eredményezni a jelenlegi rendszerben. Ilyen meglévõ szabályok mellett büntetõszankciókkal fenyegetni az érintetteket, nos, ez túl van a fair, a korrekt eljárás határain. Már ha valaki egyáltalán számít ilyenre a kormány részérõl! (Moraj az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások: Ez kedves!)
Tisztelt Kormánypárti Képviselõk! Hadd hívjam fel a figyelmet arra is, hogy az önök által javasolt korhatáremeléssel nem lehet megoldani a nyugdíjrendszer problémáit. Például növelni kellene a gazdaság teljesítõképességét, szigorítani kellene a járulékbehajtó tevékenységet. Amikor önök errõl a drasztikus korhatáremelésrõl beszélnek, ne felejtsék el azt sem, hogy kormányzásuk két éve alatt sikerült a családtámogatási rendszert, a szociális ellátó-rendszert alapjaiban megrázni, leépíteni. Az infláció 30 százalék körüli, az átlag korhatár ma Magyarországon 62 és fél év. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Milyen korhatáré? - Zaj a bal oldalon.) A kormány korhatár- emelési javaslatát nem tudjuk támogatni.
Tisztelt Képviselõtársaim! A mi javaslatunk a nyugdíjreformra más, mint a kormányé. Tudjuk, hogy nincs olyan megoldás, ami mindenkit kedvezõbb helyzetbe hoz, és felelõsen azt sem ígérheti senki, hogy a nyugdíjreform rövid távon több nyugdíjat jelent majd mindenkinek. Javaslatunk legfõbb elõnye az, hogy igazságosabb lesz a rendszer. Mit is javaslunk konkrétan?
Egy olyan háromlépcsõs nyugdíjrendszert, amelynél minden lépcsõ más forrásból keletkezik, ezért lényegesen stabilabb, mint a jelenlegi, csupán a bérekre kivetett járulékokból táplálkozó rendszer. Az elsõ lépcsõje az állampolgári alapnyugdíj. Ez egy egységes összegû ellátás lenne, és ezt az összeget bizonyos életkor után mindenki megkapná. Ily módon egy alapjövedelmet biztosítana azok számára is, akik egyébként nem szereztek jogosultságot a nyugdíjra. Ennek az alapnyugdíjnak a nagysága a költségvetés és a Nyugdíjbiztosítási Alap közötti feladatmegosztástól függ. Az alapnyugdíj bevezetése nem érinti a már meglévõ megállapított nyugdíjakat, itt csupán egy technikai jellegû kettébontásról lehet szó. Érinti viszont azt a 100-200 ezer idõskorút, akinek a korábbi rendszer hibája miatt nincs nyugdíja.
A második lépcsõ az úgynevezett munkanyugdíj lenne. Ez az az ellátás, ami leginkább hasonlít a jelenlegi nyugdíjra, hiszen nagysága a ledolgozott idõtõl és a keresettõl függ. Itt kell megszüntetni a nyugdíjrendszer belsõ igazságtalanságait okozó anomáliákat. A jelenlegi rendszerben a havi átlagkereset degresszíven, tehát csökkenõ mértékben számít bele a nyugdíjalapba. Azaz minél magasabb valakinek a fizetése, annál kisebb részét veszik figyelembe a nyugdíja megállapításánál. Ráadásul azt a bizonyos táblázatot, aminek alapján ez a számítás történik, a kétszámjegyû infláció ellenére évek óta változatlanul hagyták. Ennek következtében az újonnan megállapított nyugdíjak valóságos értéke évrõl évre kevesebb. Ehelyett egy olyan rendszerben gondolkozunk, ahol az egyéni befizetések nyilvántartása alapján a nyugdíj alapja arányos az élet során teljesített befizetésekkel, és ezzel igazságosabb lesz. Ennek az egyik technikailag egyszerû megoldása a pontrendszer, ahol a befizetéseket például a mindenkori átlagbér arányában tartják nyilván, és így a befizetések indexálása a nyugdíjba menetelkor érvényes átlagbér alapján történik.
A jelenlegi rendszer másik igazságtalansága, hogy az a bizonyos skála, amelynek segítségével kiszámítják a havi átlagkeresetbõl a szolgálati idõ alapján a tényleges nyugdíjat, azoknak kedvez, akik keveset dolgoztak, és bünteti azokat, akik hosszabb ideje dolgoznak. A szolgálati idõ hosszának ez a kezelése igazságtalan és a nyugdíjasok egyik legfõbb sérelmét jelenti.
(11.30)
Ezért javaslatunk: a nyugdíjskála lineáris legyen, tehát minden ledolgozott év egyformán számítson a nyugdíj megállapításánál.
Az általunk javasolt rendszer harmadik lépcsõje a kiegészítõ nyugdíjbiztosítások rendszere. Ez lenne az a tõkefedezeti elem, amirõl önök a kötelezõ rendszeren belül beszélnek. Ellentétben a kormánnyal, mi úgy gondoljuk, hogy ezt az elemet meg kell hagyni a szabad szerzõdéskötés körében, és az államnak a befektetések biztonsága feletti õrködés, valamint az öngondoskodás ösztönzésén kívül nincs más szerepe. Belátjuk persze, hogy ez a megoldás kevesebb hasznot juttat a kormány pénzügyi klientúrájának... (Zaj az MSZP soraiban.).., mint ha törvényi verdikttel köteleznénk a polgárokat befizetésre, de a nyugdíjreformnak talán mégsem az õ boldogításuk az elsõdleges célja.
Pokorni Zoltán képviselõtársammal beadtunk egy olyan önálló javaslatot, amely arról szól, hogy a gyermekek után korhatárkedvezmény járna. Ez a javaslat konkrétan arról szól, hogy három gyermek után öt évet, két gyermek után három évet, egy gyermek után pedig egy évet kapna korkedvezményként az illetõ anyuka, illetve apuka. A nyugdíjrendszer problémáinak egyik oka a demográfiai helyzet. Ezt elõttem már nagyon sokan elmondták. Egyre kevesebb gyermek születik, így majd kevesebb lesz a járulékfizetés, a járulékfizetõ állampolgár is. Javaslatunkkal egyrészt ösztönözni szeretnénk a gyermekvállalást, másrészrõl pedig elismerjük a gyermekneveléssel járó felelõsséget.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjrendszer reformjának eredménye évtizedekre befolyásolja emberek millióinak életét. A reform nem egy választási ciklusra szóló döntés, és a rossz döntések sok esetben már nem vagy csak részben lesznek korrigálhatóak. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy bár a nyugdíjrendszer állapota sürgeti a reformot, azt úgy kell végrehajtani, hogy a lehetõ legszélesebb társadalmi egyetértés övezze, nemcsak azért, mert hosszú idõre szóló döntések végrehajtásának ez az egyik garanciája, hanem azért is, hogy mindenki számára tervezhetõ legyen a jövõje. Ezt a mai években nem lehet mindenkirõl elmondani. Az a megoldás, ami jelenleg folyik, hogy évente kétszer módosítjuk a társadalombiztosításról szóló törvényt, mára már alapjaiban veszélyezteti az állampolgárok jogbiztonságát.
Tisztelt Ház! Összefoglalva, az álláspontunk a következõ. A kormány által közzétett koncepció számunkra nem elfogadható, mert elfogadhatatlan kockázatoknak teszi ki mind a jelenlegi nyugdíjasokat, mind pedig a jövõbelieket. Véleményünk szerint egy beérett felosztó - kirovó nyugdíjrendszer kormány által javasolt átalakítási kísérlete a pénzügyi kalandorság határát súrolja. Nem tudjuk elfogadni a nygdíjkorhatár önök által javasolt módját, mert az sokkal több kárt okozna az érintetteknek, mint amennyi haszon származna esetleg belõle a társadalom egésze számára hosszú távon. Itt zárójelben hadd mondjam el, hogy nagyon szívesen látnék egy olyan hatástanulmányt, amelyben önök kiszámoltatnák azt, hogy mennyi pénzt, mennyi megtakarítást remélnek a korhatáremelésbõl, és e mellé odatennék, hogy mit jelent ez a munkaerõpiacra, a foglalkoztatásra, a magyar állampolgárok egészségi állapotára és a szociális ellátórendszerre. Szeretettel várnék egy ilyen hatástanulmányt és egy ilyen anyagot.
Javaslatunk egy olyan stabil rendszer kialakítását célozza, ahol az átmenet nem igényel jelentõsebb új beruházást, megõrzi a szerzett jogokat, és mûködése kapcsán stabil nyugdíjakat tud garantálni, a gyermekvállalást pedig méltányolja a korhatár megállapításánál. Tisztelt kormánypárti és ellenzéki képviselõk, köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)