DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Ház! Bevezetõben magam is szeretnék emlékeztetni arra, hogy a nyugdíjrendszer reformjának kérdése - és ennek keretében a nyugdíjkorhatár emelésének ügye - már az Antall-, illetve a Boross-kormányzat idején is felmerült. Az akkori elképzelések szerint a nõk nyugdíjkorhatárát fokozatosan a férfiakéhoz igazítottuk volna, majd az ezredforduló után, ugyancsak fokozatosan további nyugdíjkorhatár emelésére került volna sor.
Az ekkor elfogadott törvényjavaslat e reform kezdõ lépéseként már rendelkezést tartalmazott a nõk nyugdíjkorhatárának emelésére, amit az érintettek által önként választhatóvá tettünk.
Akkor a most kormányon levõ pártok, az akkori ellenzék, ez ellen a javaslat ellen éles támadásokat indítottak és szociális érzéketlenséggel vádolták meg az Antall-, illetve Boross-kormányzatot. Most ugyanezek a pártok, kormányra jutva, sokkal keményebb nyugdíjkorhatár-emelési intézkedéseket fontolgatnak és akarnak a mai ellenzékkel és az országgal elfogadtatni. A politikai tisztesség mindenképpen megkívánná, hogy a mostani kemény intézkedéseket tervezõ kormánykoalíció elismerné a korábbi kormányzat ez irányú kritikájának igaztalan, álságos voltát, de minimálisan legalább annyit, hogy korábban tévedtek. Hiteltelenné válik ugyanis az a kormánypolitika, mely szemrebbenés nélkül változtatja meg az ellenzéki korában hangoztatott nézeteit. És ez egyébként fordítva is igaz: hiteltelen az az ellenzéki politika is, mely könnyedén megfeledkezik arról a politikáról, melyet kormányzati felelõsség mellett magáénak vallott.
A nyjgdíjrendszer mûködésével kapcsolatban az elmúlt hat év során érzékelt gondokat és nehézségeket látva nem tagadhatjuk: ezek a nehézségek, ezek a problémák rendkívül nagyok, olyanok, melyek hosszabb távon a nyugdíjrendszer mûködésének ellehetetlenülésével fenyegetnek. Ezért látnunk kell, anélkül, hogy önmagában még a felmerült konkrét intézkedésekkel egyetértenénk vagy azokat támogatnánk, hogy egy kormány sincs könnyû helyzetben, és ha kellemetlen, népszerûtlen intézkedéseket mérlegel, azt nem jókedvébõl teszi.
A nehézségek kényszere arra szorít minket, hogy nyitottan gondoljunk végig minden lehetséges intézkedést, mely a nyugdíjrendszer eredményes, hatékony átalakítását, egy jól mûködõ új nyugdíjrendszer kialakítását szolgálja.
Ugyanakkor nem lehet kétséges: a nyugdíjreform nem járhat olyan úton, mely a nyugdíjasok életviszonyainak további romlását eredményezi, vagy amelyik nincs tekintettel a nyugdíjközeli lakosság tényleges viszonyaira és méltányos érdekeire.
Tisztelt Ház! A továbbiakban nyugdíjrendszerünk ellehetelenülését fenyegetõ objektív bajok és nehézségek közül eggyel szeretnék kiemelten foglalkozni, a demográfiai viszonyaink kedvezõtlen alakulásának kérdésével. Úgy vélem és õszintén remélem, hogy ez a vita alkalmas annak érzékeltetésére, hogy azok a politikai erõk, amelyek már régóta vészharangot kongatnak népességi mozgalmi viszonyaink kedvezõtlen alakulása miatt, nagyon is reális, feszítõ gondokra igyekeztek a társadalom figyelmét felhívni.
Remélem, hogy e vita is érzékelteti azt, hogy amikor a keresztény értékek jegyében a gyermekvállalás, a család fontosságáról szólunk, ha aggódunk az abortuszok számának alakulása miatt, akkor nem egyszerûen ideológiai vitát indukálunk. E problémakör tükrében aligha vitatható, hogy azok az értékek, melyeket mi itt nem kevesen, természetesen alapvetõen filozófiai, erkölcsi jelentõségûnek ítélünk, e jelentõségén messze túlhaladóan olyan kézzelfogható, gyakorlati, gazdasági-társadalmi kihatással bírnak, melyek háttérbe szorulása vagy perifériára kerülése a társadalom egészére katasztrofális következménnyel járna.
Mire utalok közelebbrõl? Ma Magyarországon 2 700 000 nyugdíjas van, és 4 millió állampolgár képezi a lakosság aktív, keresõfoglalkozást ûzõ részét. Miután az önálló társadalombiztosítási rendszerek, mint amilyenek az OTI, a MABI - és még sorolhatnék másokat - voltak, a háború után tönkrementek, illetve államosításra kerültek, s miután az Antall-kormányzat alatt kialakított Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat már csak vagyon híján is fényévnyi messzeségben van attól, hogy önellátó nyugdíjrendszer bázisát képezze, miként az elmúlt évtizedekben, ma is az a gyakorlati helyzet, hogy a mindenkori nyugellátás alapját és fedezetét az aktív népesség produktuma utáni járulék képezi. Ezt tudjuk. Valójában a nyugdíjak összességét régóta nem tudja fedezni, ezért a nyugdíjrendszer a nyugdíjjárulékok mellett rendszeres költségvetési támogatásban is részesül.
Azt hiszem, nem nehéz belátni, még ha rendkívül leegyszerûsített is ez a közelítés, hogyha ma élne és koránál fogva a jelenlegi aktív népességet növelné az a sokak szerint 5 millió meg nem született állampolgár, akiket a demográfiai viszonyaink miatt szót emelõk oly sokszor szóba hoznak, vagyis ha 4 millió helyett 9 millió ember produktuma utáni járulék állna rendelkezésünkre, akkor egyfelõl ma az egyes aktív embert, de a magyar gazdaság egészét is egyrészt sokkal kisebb összegû járulékfizetés terhelné, másfelõl a nyugdíjasok nyugdíjellátásánek biztosítása sokkal bõkezûbben, magasabb színvonalon valósulhatna meg.
A XX. század végén mégiscsak be kell látnunk, hiába van törvényben elõírt általános, kötelezõ biztosítási rendszer, egy társadalom igazi biztosítása megfelelõ számú aktív népesség létezésében rejlik. Mint ahogy századokon át, most is a gyermekvállalás, a gyermekáldás az igazi biztosítéka az ember jövõjének.
A keresztény értékek szóhasználatát, most a mindenki számára való közérthetõség érdekében hátrahagyva, kimondom: egy nemzet, egy társadalom elöregedése létezésünk, jövõnk húsba-vérbe vágó kérdésévé válik. Mert igen tisztelt képviselõtársaim, a mai 2 700 000 nyugdíjast még megnyugtathatjuk, hogy ma még, ha nehezen is, ha keserves, és egyes érdekeket hátrányosan érintõ nyugdíjreformmal összekötött intézkedések árán is, tudnunk kell biztosítani a nyugdíjas társadalom méltányos nyugellátását - amire, én is hadd tegyem hozzá zárójelben: megpróbáltatással terhelt munkás életmódjával ez a nyugdíjas társadalom messzemenõen rászolgált - , de az önök, a 40 évesek nyugdíja alapjainak megteremtése tekintetében már nem vagyok ennyire nyugodt.
(12.10)
Ha nem lesz elegendõ utód, ha nem lesz elegendõ nagyságú aktív lakosság, akkor ki fogja azt a járulékot megtermelni és biztosítani, amibõl a mi nyugdíjunkat majd biztosítani lehet.
Tisztelt Ház! A gyermekvállalást érintõ szociálpolitikai kérdések az elõbbiek okából szorosan összefüggnek demográfiai viszonyaink alakulásának következményével, és ez, még egyszer mondom, nem egyszerûen ideológiai, nem egyszerûen erkölcsi, hanem egyben gazdasági, hosszabb távon - túlzás nélkül állítható - létkérdés. Ezért is küzdöttünk oly keményen a Bokros-csomag gyermekvállalási hajlandóságot csökkentõ intézkedései ellen, jóllehet - ha a lelkiismeret tükrébe nézünk - a gyermekvállalás kérdése nemcsak a Bokros- csomag, nemcsak a szociálpolitika kérdése. Politikai szinten kétségtelenül elsõdlegesen az, de látnunk kell az egész nyugati civilizációban és a magyar társadalomban is eluralkodott értékvesztés romboló hatását.
Szem elõl vesztettük értékeinket és ezért - legalábbis ezen a területen - társadalmunk létalapjainak vészes lesoványodásával, következményeiben pedig a társadalom nagy részének testi-lelki és egyben anyagi elnyomorodásával kell keserves árat fizetni.
Felszólalásomat azzal a gondolattal zárom, hogy ha problémáinkat le akarjuk küzdeni, ha a nemzet és a társadalom részére valóban nyugodt jövõt kívánunk biztosítani, akkor a nemzeti sorskérdéseket - így például az olyan súlyú ügyet, mint a demográfiai viszonyunk alakulása vagy az ennek alakulásától elszakíthatatlan nyugdíjreform problematikáját - nem szabad pártcsatározások kicsinyes szempontjainak alárendelni. Olyan kérdésekrõl van szó, amelyek - mint alapvetõ nemzetstratégiai kérdések - a legszélesebb nemzeti összefogást, együttmûködést igénylik emberhez méltó viszonyaink, jövõnk biztosítása érdekében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)