DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Ismerve a pénzügyminiszterek és a pénzügyminisztériumi munkatársak alapvetõ idegességét a költségvetési hiánytól, azt hiszem, nem mehetünk el szó nélkül a mellett a mondat mellett, amit pénzügyminiszter úr az elõbb mondott.
Tisztelt Képviselõtársaim! Valóban érdemes adott helyzetben költségvetési hiányt fölvállalni, ha az a hiány a gazdaság motorjává alakítható valamilyen formában. Ez természetesen nemcsak a szóban forgó nyugdíjrendszerre lehet igaz, hanem igaz lehet sok minden más dologra is. De talán állammentesíteni lehet a beavatkozást, ezek a kis befektetési alapok föltehetõleg ügyesebben mûködnek, mint valami központi állami beruházás.
Éppen ezért szükségesnek tartok néhány veszélyt megemlíteni, csak azért, hogy elõbbre menjenek a dolgok. Az egyik az, ha a forrást a hiányra helyezzük, akkor ez nyilván kötvénykibocsátást jelent, és azt jelenti, hogy egy olyan nemzedékre terhelõdik ennek az összegnek a tényleges kifizetése, amelyet éppen a demográfiai helyzet miatt amúgy is súlyos nehézségek fognak gyötörni. Tehát itt nagy körültekintés kell ahhoz, hogy hogyan terítjük szét ezt a terhet a következõ generációkon.
A másik a garancia kérdése. Ha a dolog olyan gyönyörû, hogy csak úgy elvétve van egy-egy Maxwell-féle probléma, akkor nem kell annyira ódzkodni ettõl a garanciától; most az szerepel az anyagokban, hogy a tõkére igen, a kamatokra nem. Ha visszaszámolom, hogy az, aki nyugdíjaskorában élni akar majd ebbõl a tõkefedezeti nyugdíjból - hogy abból hányadrész a tõke és hányadrész a fölhalmozott kamat -, akkor azt gondolom, hogy nem megnyugtató a tõkére adott garancia.
Másrészt alkotmányos problémák is vannak: vajon jogunk van-e ahhoz, hogy rákényszerítsünk embereket, hogy befektessék a pénzüket egy valamilyen kockázatra, és ebben a kockázatban magukra hagyjuk õket.
Az idõm letelt, majd ha lesz alkalmam, folytatom. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)