DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A pénzügyminiszter úr a mai napon elmondta már, hogy jogos követelmény volna az Országgyûléstõl, hogy érthetõen beszéljünk.
Azt hiszem, aki most meghallgatta a Chilével kapcsolatos vitát, az végképp nem ért semmit. Ugye, ha jól emlékszem, ugyancsak Ungár Klára tisztelt képviselõ asszony mondta azt a nap folyamán, hogy nem a chilei rendszert próbáljuk bevezetni - ezek után nem értem, mi szükség van a chilei rendszer apológiájára. (Derültség a jobb oldalon.)
Arról viszont, hogy milyen nyugdíjrendszert kíván a magyar állampolgár, volt egy felmérés, amit a magyar pénztárszövetség végzett. Ez nagyon érdekes, és talán meg kellene hallgatni az emberek véleményét, hogy mit szeretnének. Az embereknek olyan intézmények iránt van bizalma, ahol a közpénzek felhasználását állandóan ellenõrzik. Ez egy nagyon lényeges szempont! Ilyen elvileg a társadalombiztosítás, ilyen az önsegélyzõ egyesület, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár; míg az üzleti területen mûködõ pénzintézetek az üzleti titok leplébe burkolóznak, és pénzügyeik kevésbé nyilvánosak. Hányszor hallunk arról, hogy valami azért nem tárható fel, mert a pénzügyek üzleti titkot képviselnek!
Ugyancsak fontos az, hogy az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak fölött az ellenõrzés a tagok részérõl azt is magában foglalja, hogy ha elégedetlen a tag a pénztár mûködésével, akkor egy másikba viheti a pénzét, hátrányos feltételek nélkül, és nem úgy, mint az üzleti biztosítás területén.
Azt hiszem, ezek azok az emberi meggondolások, amelyek érthetõvé teszik azt, hogy milyen irányban kell elindítani a nyugdíjrendszer átalakítását akkor, ha arról beszélünk, hogy az embereknek valamiféle számításuk, valamiféle igényük is teljesüljön ebben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a jobb oldalról.)