BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Félidõben vagyunk: a kormányciklusból kettõ év eltelt, és várhatóan kettõ év van hátra. Ilyenkor át szokták tekinteni ágazatonként a kormány tevékenységét, mit tettek meg, mi az, amit még várhatunk, hogy a kormány megtesz ebben a négyéves ciklusban.
Sok jót nem mondhatunk, de konkrétan a mezõgazdaság, illetve a vidék dolgai rendkívül rosszul állnak, még annál is rosszabbul, mint általában az ország ügyei.
Onnan kell elindulnunk, hogy mit is ígért ez a kormány annak idején, amikor hatalomra került? Azt is át kell tekintenünk természetesen, hogy ebbõl mit valósítottak meg, mit kapott a magyar vidék, milyen helyzetben van most a magyar vidék.
A választási eredmények azt mutatják, hogy a magyar vidék rendkívül nagy várakozással volt az új kormány iránt. Egyéni körzetekben 165 kormánypárti képviselõ jutott a parlamentbe, ugyanakkor az ellenzék oldaláról mindösszesen 8. Ez egy óriási siker, és ehhez a sikerhez nagymértékben hozzájárultak azok az ígéretek, amelyek a választási kampányban elhangzottak. Csak néhányat szeretnék ebbõl felidézni, ugyanis mindre nem volna idõm.
Elsõsorban azt ígérte a kormányzat, hogy a mezõgazdaságnál mintegy 100 százalékos állami támogatásra van szükség, és hatalomra kerülés esetén ezt a mezõgazdaság meg is kapja.
"Meg kell menteni a vidéket!" - hangzott el több oldalról is, bár erre én jómagam is, és néhányan, akik ismerik a vidéket, azt mondták, nem megmenteni kell, inkább a megmaradását kell biztosítani.
Ígértek támogatást szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak, ígérték a földhivatalok megerõsítését, természetesen a földkiadás befejezését és az agrár-intézményrendszer erõsítését is.
A vidéki választók joggal hitték, hihették, hogy folytatódik az a vidékbarát politika, ami az elõzõ ciklusra jellemzõ volt, csak elmaradnak a hibák. Elmaradnak azok a hibák, amelyeket õk hibának tartottak, és megvallom férfiasan, magam is rengeteg hibát véltem felfedezni az elõzõ ciklus agrárpolitikájában. Elmaradnak a szerencsétlen, végig nem gondolt intézkedések stb., stb.
De mi történt? Mi történt ehelyett? Azt kell mondanom, az ígéretekbõl szinte kivétel nélkül semmi sem valósult meg. A vidék a kormányváltást, illetve az azóta történteket egyértelmûen hátránnyal élte meg, és úgy hiszi ma is, hogy a folyamatok az õ hátrányára, azaz a vidék hátrányára történnek. Pesszimisták, joggal pesszimisták a vidéki emberek a jövõjüket illetõen, és ez rendkívül tragikus, veszélyes folyamatokat indíthat el. Én errõl itt a parlamentben már néhányszor beszéltem. Olyan megfordíthatatlan folyamatok erõsödhetnek fel újra, mint az elvándorlás, amivel régóta - tulajdonképpen a tsz-szervezésektõl kezdve -folyamatosan együtt élünk, és ezek beláthatatlanok a magyar vidék, a magyar falu jövõjét illetõen.
.
(16.20)
Tudni kell, hogy a leszakadás veszélye azoknak a rétegeknek az elvándorlását indukálja, akik képesek arra, hogy elmenjenek. Ez sajnos a kisebb része a vidéki lakosságnak - de sajnos ez a rész tudna biztosítani munkát a többieknek. Ha ez a mobil réteg elhagyja a falut, a leszakadás meggátolhatatlan. Oly mértékû leszakadásról kell beszélnem, amelybõl már nincs is felemelkedés. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezekre az emberekre, akik anyagilag nem tudnak az ingatlanáraknak megfelelni a városokban, sajnos egy gettósodás várható a városok szélén. S erre reális veszély van akkor, ha nem tudjuk helyben megtartani õket.
Ne feledjük el, a világon mindenhol az agrártámogatásnak olyan célja is van, hogy a lakosságot helyben tartsa. Sokkal kisebb költséggel, sokkal kisebb ráfordítással tarthatók helyben a lakosok, mint a városba menekülõ, ide beköltözõ, esetleges munkanélküliek újra munkába állítása kerülne.
A megszorító intézkedések - gondolok itt elsõsorban a Békesi-, a Bokros- csomagra, az újabb csomagnak még nincs neve, de valószínûleg lesz, és a vidékre ez is kedvezõtlenül fog hatni - nagyon kedvezõtlen hatással voltak a vidékre. Az önkormányzatok támogatásának csökkentése az elõbbi veszélyfolyamatot, amelyet elmondtam, erõsítette. Sok esetben szinte kilátástalan helyzetet indukált az önkormányzatoknál.
Ennek indokolására rendkívül sajnálatos módon elhangzottak olyan kijelentések, amelyeket Romániában hallottunk a hetvenes-nyolcvanas években vagy Magyarországon egy elõzõ, mindannyiunk által elítélt korszakban - miszerint rossz Magyarországon a településszerkezet, túl sok falu van, ennyi falu nem tartható fenn. Kérem, ez burkolt településrombolás újra. Egy településszerkezethez kell hozzáigazítani a vidékpolitikát, és nem egy elképzelt, íróasztal mellett leírt vidékpolitikához alakítani a településszerkezetet - de errõl is volt már szó.
Gondoljunk csak bele abba, hogy az az önkormányzat, amely pénzügyi nehézségekkel küzd, mit csinálhat!? Elõször is leadja az iskolát. Leadja az iskolát, mondván: nem tudom fenntartani. Azok a gyerekek a szomszéd faluba vagy a harmadik faluba járnak újra, mint annak idején a nyolcvanas években. Azok az iskolák, amelyeket az elõzõ idõszakban építettek - tornateremmel vagy anélkül -, üresen maradnak. De nem ez a fõ probléma, hanem az, hogy az a gyerek, aki nem a saját szülõfalujában jár iskolába, az nem tartozik sehová, nncs otthon. Nem tud megfelelni annak a kritériumnak, amelyet már Tamási Áron is leírt annak idején: "Mi dolgunk a világon? - valahol otthon lenni."
Ezek a gyerekek egész kiskorukban otthontalanok. Semmiképpen nem várható el tõlük, hogy majd, ha felnõnek, ha esetleg fejlesztõ-, beruházó-képességgel rendelkeznek, saját szülõfalujukban tegyék ezt, ott telepedjenek le, és ott indítsanak beruházást.
Az ajánlott megoldások, amelyeket önök, kormánypártiak ajánlanak ezeknek az önkormányzatoknak: mind, az összes tragédiába fut. Vegyenek fel hitelt - volt az ajánlat. Ezt a hitelt soha nem fogják visszafizetni - nem tudják visszafizetni. A másik megoldás, ami még rosszabb: vessenek ki helyi adót.
Kérem, aki azt képzeli, hogy a magyar aprófalvak nagy részében helyi adó fizetésére alkalmas lakosság van, az nem járt a XI. kerület határán kívül - esetleg nagyon gyors kocsival, hogy ne lássa azt, mi történik kívül az ablakon. Nincs adófizetõ lakosság ezekben a falvakban: egyik része munkanélküli, a másik része nyugdíjas. Tehát nincs kire kivetni azt a helyi adót, amelybõl az önkormányzat megélhetne.
Az egészségügy reformja hasonló hatással volt a vidékre. Tipikusan városi egészségügyi ellátásra készült ez a tervezet, figyelmen kívül hagyva azt, hogy mekkora lakosság él Magyarországon, vidéken. Az, hogy rendelõintézeteket, kis kórházakat zárnak be, adott esetben azt jelentheti, hogy 60-70 kilométerre van a legközelebbi kórház, a legközelebbi szakorvosi ellátás. Ugyanis a körzeti orvos, ahol, mondjuk, ezer vagy még ennél kisebb lélekszámú falu van, minden szakmában nem lehet szakorvos. Gondoljanak csak bele abba, hogy Perõcsénybõl, Vámosmikoláról, három átszállással mikorra ér be a beteg egy szakorvosi kezelésre, milyen költséggel; sok esetben már mentõvel kell szállítani. Mennyibe kerül ez?! Tehát megint az a hiba követõdött el, hogy egy forintot megtakarítottunk, csak ez az egy forint tíz forintba kerül a végén.
Sorolhatnám a vidéket sújtó intézkedéseket. Egyet említek meg még belõlük: az olajjal fûtõk bizonyos olajtámogatása. Kérem, ott, ahol nincs folyó gáz, ott, ahol az infrastruktúra fejletlen, a szocializmus alatt állami támogatással álltak át olajfûtésre. Azt mondták nekik, hogy ez a modern, ez az olcsó, oldják meg így a fûtésüket. Közben megöregedtek, nem tudnak szenet-fát szállítani, az olajfûtés ott a nyakukon. Ezt így megszüntetni, ahogy önök gondolták, ez lelketlen megoldás! Tudom, valamit tenni kellett. De azért, mert egyesek szõkítették az olajat, nem lehet azokat az embereket sújtani, akiknek ehhez az egészhez semmi közük.
A konkrétan a mezõgazdaságot érintõ intézkedéssor tragikus. Tragikus - és ha egy szóval akarnám jellemezni, az egészre az elbizonytalanítás a jellemzõ. A mezõgazdasági intézményrendszer elbizonytalanítása rettenetes veszélyekkel jár. Erre felhívtam az 1994. évi pótköltségvetés idején is a figyelmet, 1995- ben is, de süket fülekre talált. Tudom, önöknek az agrárintézmény-rendszer már a választások idején szálka volt a szemükben. Emlékezzenek csak kormánypárti képviselõtársaim, nagyon fontos pontként beépítették a kormányprogramba, hogy a földmûvelésügyi hivatalokat meg kell szüntetni. Szinte az elsõ intézkedésük volt az, hogy az ehhez az intézményrendszerhez kötõdõ, bár nem hozzátartozó falugazdász-hálózatot, úgy ahogy van, tönkretegyék. Végül is több átszervezésen és több elbizonytalanításon keresztül egy új név alatt sikerült megtartani, jelentõs vérveszteségekkel. De jelzem, minden elbizonytalanítás, minden elbizonytalanodás minõségi romlást eredményez. Nagyon sokan, akik tehetik, fogják magukat, elmennek, egy biztosabb állás után néznek.
Az 1994. évi pótköltségvetéstõl kezdõdõen folyamatosan egy negatív szelekciót indukáló intézményrendszer-politika zajlott. Elõször egymilliárdot, aztán félmilliárdot vontak el az agrárintézmény-rendszerektõl, és ez megtette a hatását. Azt azért jelzem: akkor amikor egy ország csatlakozni akar az Európai Unióhoz, ez a lépés tragikus lehet. Sokkal inkább erõsíteni kellene ezeket az intézményeket, nem pedig így gyengíteni. Nem beszélve arról, hogy ez az átrendezés, a mostani közigazgatási reform - a megyei dekoncentrált szervezetek egy egységbe vonásával - tovább folytatódik, és nem tudjuk, hogy mi lesz a hatása.
Sajnos, egyenes választ mind ez ideig nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy mi lesz a növény-egészségügyi és állat-egészségügyi szervezettel. Hogyan fog ez mûködni? Kedves képviselõtársaim, ezt akkor teszik önök, amikor itt van a nyakunkon egy halom ismeretlen - vagy nálunk ismeretlen - betegség; beszélve a kergemarhakórról, az erwiniáról - amely ezt a bizonyos almapusztulást idézi elõ -, a japán cserebogárról, kukoricabogárról és egyebekrõl. Olyan kártevõkrõl van szó, amelyek egy stabil szolgálat nélkül milliárdos károkat okoznak, és megint az történhet, amit az elõbb mondtam: egy forintért tíz forinttal fizetünk.
Elbizonytalanított minisztériumi és intézményrendszeri dolgozók természetesen hibát hibára halmoztak. Gondoljunk csak a következõkre: Magyarországon volt burgonyaügy, amikor a burgonya ára hirtelen 100 forintra futott fel; volt búzaügy, amikor a búzát 9-11 ezer forintért vásárolták fel - ma 30 ezer forint ugyanennek az ára.
(16.30)
Ebben az egészben azonban az az érdekes, hogy ezt elõre jeleztük, elõre megmondtuk: a világpiacon megy fel a búza ára, tehát információra van szüksége a termelõnek. Volt, amikor a szõlõt gyümölcsléként, mustként vitték ki Magyarországról; most a legújabb a kukorica, amikor önök ugyan megtiltották a kukoricaexportot, de a kukoricadara-exportot nem, tehát egyszerûen csak az történik, hogy ledarálják a kukoricát és úgy viszik ki az országból. A disznófelvásárlási problémák folyamatosan hol az egyik, hol a másik megyében jelennek meg, a legújabb ez a bizonyos tojásügy, amikor a tojáspiac összeomlott egy eddig még tisztázatlan import folytán, de nem vagyok benne biztos, hogy tisztázódik, mi is volt a hiba.
A törvényalkotás tragédiasorozat - ha röviden akarnék fogalmazni. Emlékezzenek csak: a szövetkezeti törvény módosításánál az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tagjai sem voltak hajlandóak megszavazni azt a kormányelképzelést, miszerint egy kényszerû közös földhasználat került volna be a szövetkezeti törvénybe. Ezt sikerült ugyan megakadályozni, de nem sikerült megakadályozni a falvankénti szétválás kiirtását a szövetkezeti törvénybõl, aminek az lett az eredménye, hogy azok sem tudnak szétválni, akik pedig mindkét oldalon - tehát úgy a vezetés, mint a tagság - szét akarnak válni, szeretnének a szövetkezetbõl két, három vagy több szövetkezetet csinálni.
Tömeges a szövetkezetek felszámolása, csak sajnos a '92-93-as helyzettel ellentétben ma már a tagság teljesen üres kézzel kénytelen elhagyni a kiüresedett, anyagi javaitól megfosztott szövetkezetet és nem tudja, mihez kezdjen - ez valóban az önök rossz propagandájának az eredménye.
A földtörvénybe szerették volna beiktatni a szövetkezetek, ezen keresztül jogi személyiséggel rendelkezõ vállalkozások, ilyenformán a külföldiek földvásárlási jogát is, ezt végül is sikerült elodázni - remélem, nem rövid idõre.
Az adórendszer legújabb sarjhajtása vagy visszhajtása, hogy a személyi jövedelemadóban a vállalkozók és a mezõgazdasági kistermelõk részére bevezetésre került a negyedévi adózás. Példa nélküli! Nem is tudom, honnan jött az ötlet. De gondoljanak csak bele! Természetesen ennek nem negyedévi adózás a neve, hanem adóelõleg, de az adóelõleg mértéke az arra az idõszakra befizetendõ adó mértéke, ebbõl adódóan nyugodtan nevezhetem negyedévi adózásnak. Gondoljanak csak bele abba: az a termelõ, aki leadja az állatait az elsõ negyedévben, leadózza a jövedelmét 48 százalékkal, utána pedig beáll a bankban a sorba, mert nem tud vetni, nem tudja betakarítani a takarmányát, és majd valamikor a következõ év márciusában vagy áprilisában kapja vissza azt a pénzt! Elõregyártott csõd az, amit ez a törvényhely, a személyi jövedelemadóról szóló törvény 49. §-a jelent.
Egyetlenegy törvény van még, a vadászati törvény, amelyrõl beszélni szeretnék. Mivelhogy a saját támogatói várakozásainak sem tudott megfelelni a kormány, ezért a törvényalkotásban próbált kompenzálni. A vadászati törvényben olyan ígéretek - immáron sajnos nem is ígéretek, hanem paragrafusok - jelentek meg, amelyekrõl nem hittem volna, hogy megjelenhetnek. Az, hogy a vadászterület bérleti díját maximálni fogja a törvény, legrosszabb álmomban nem jutott eszembe, csakúgy, mint az, hogy az állami erdõk vadászati jogát tulajdonképpen ne lehessen másnak eladni, csak az eddig ott vadászóknak, ez ugyanez a kategória. Az eddig vadászókat, akiknek nagy része nyilván önöket támogatta, akarják önök immáron törvénnyel kedvezõ helyzetbe hozni.
Az utolsó gondolat az agrártámogatás. Az agrártámogatás elmúlt kétévi története katasztrófatörténet, nem beszélve arról, hogy önök 100 százalékos támogatásnövekedést ígértek, ehelyett mintegy 33 százalékos csökkenés realizálódott. Számszerûen a '94. évi támogatás megfelel a '95. és '96. évinek, csak közben 50 százalékos infláció volt. Mondom: 33 százalékos csökkenés a 100 százalékos növekedés ígérete helyett, és ez immáron felelõtlen ígéret is, mert ezt azóta sem vallotta be a kormánypárti oldalon senki. Állandóan felelõtlenül ígérget úgy a minisztérium, mint a kormány, és sajnos ebbõl adódóan a gazdák sem tudnak tájékozódni. Tudjuk, 1995-ben, amikor már egy árva vas pénz nem volt a mezõgazdasági minisztérium tárcájában arra, hogy támogatásra kifizesse, pót-exporttámogatási pályázatot írt ki, az állattenyésztés növelése, illetõleg férõhelynövelés céljából szintén támogatást ígért a reorg-keretbõl, és a pénzügyminiszter az elmúlt év utolsó ülésnapján eljátszatta velünk itt azt a ronda játékot, mintha lenne pénz ebben a bizonyos kasszában: átcsoportosítást szavazott meg a tisztelt parlament 1995 decemberében, holott mindenki tudta, egy fillér nincs ebben a kasszában, és amit a minisztérium kifizethet, azt csak a '96-os keret terhére teheti. Ebbõl a bizonyos állatlétszám- és férõhelynövelésre beadott 2500 pályázatából talán 700-at, ha elbíráltak, arra volt keret. Amikor a pályázók, akik joggal hitték azt, hogy megfeleltek a pályázatnak, perrel fenyegetõztek, a minisztérium megígérte, hogy kifizeti, de ez a kifizetés kizárólag a '96. évi - jelzem: 33 százalékkal csökkentett - keret terhére történhet meg, és ez már egyenesen vezetett oda, hogy az idei agrártámogatási rendszer 19 nap alatt összeomlott.
Emlékeznek rá: itt, a parlamentben több alkalommal volt arról szó, hogy a kormány megjelentette december végén az agrártámogatási elképzeléseit '96-ra, majd anélkül, hogy a végrehajtási utasítás megjelent volna, vagy kétszáz helyen kellett módosítani ezt a bizonyos két rendeletet. Ez a két rendeletmódosítás is csak arra volt azonban elegendõ, hogy 19 napig éljen, aztán összeomlott. Hogyan lehetséges ez? - kérdezi az ember. Hogyan lehet az, hogy ennyire nem tud elõre látni az ország vezetése? Csak úgy lehetséges, hogy eleve rossz koncepció alapján indult a rendeletalkotás.
A kormány nem különítette el a különbözõ kereteket, nem mondta meg azt, hogy mennyit szán ebbõl a támogatásból külön épület-, építménytámogatásra, ültetvénytámogatásra, géptámogatásra, föld alapú támogatásra, exportra; nem voltak konkrétan elkülönítve a keretek, ebbõl adódóan természetesen nem is tervezhetõk. Nem tervezhetõ sem építõanyag, sem szaporítóanyag oldalon, ugyanis akkor, amikor épületoldalról beérkezik több száz pályázat, több milliós darabonként, természetesen az történik, hogy a másikra nem jut.
Az épületekre, ültetvényekre vonatkozó dolog - mint jeleztem - 19 nap alatt összeomlott, de a kormány nem jelentette be. A kormány csak hat hét után jelentette be, hogy ez a rendszer összeomlott, és nem fogadnak több pályázatot. Felvetõdik a kérdés: miért? Miért ez a felelõtlenség? Vagy esetleg idõközben információhoz jutottak kormánykörökhöz közelálló emberek, hogy még adjátok be a pályázatot, és érdekes módon villámgyorsan meg is kapták a döntéseiket? Amikor két héttel ezelõtt megkérdeztem az államtitkár urat, mi a teendõ azokkal, akik megkapták a határozatot, természetesen azt mondta: õnáluk is csökkentik az állami támogatás mértékét. Ugyanezt megkérdeztem a miniszter úrtól a mezõgazdasági bizottság ülésén, õ már azt mondta, hogy nem csökkentik. Jelzem: nem is csökkenthetik, nekik a kezükben van a határozat, ebbõl adódóan õk már elkezdhették a beruházást. Továbbmegyek: hogyan gondolta a minisztérium azt, hogy megszünteti ugyan a pályázatok befogadását, de aki 1996 tavaszán akar ültetvényt telepíteni, annál nem. Mi annak a kerete? Hogy lehet áthágni azt a rendeleti szabályt, miszerint érkezési sorrendben bírálják el a pályázatokat - stb., stb, számtalan kérdés vetõdhet fel.
(16.40)
De vannak szakmai kifogások is. Hogy lehetséges az, hogy rendeletben olyan szöveg szerepelhet, miszerint a nulla és öt aranykorona közötti szántóterület kapja a legnagyobb állami támogatást? Kérdezem én: aki valaha is a mezõgazdaságban járt - nem dolgozni, hanem látogatóba -, el tudja-e képzelni azt, hogy egy vagy két aranykoronás földet érdemes egyáltalán fölszántani? Honnan - egyszerûen nem is értem -, kinek az érdekében született ez a döntés? Itt megint azt kell föltételeznem, hogy megvolt a címzettje ennek a paragrafusnak, akinek ez konkrétan szólt.
Államtitkár úr van jelen, sajnos, miniszter úrral megint nem sikerült találkozni, immár hatodik alkalommal. Államtitkár úr több alkalommal elmondta nekem, hasonló kérdésekre, nem ilyen hosszú, összefoglaló agráráttekintésre, hogy az elõzõ kormány. Még mielõtt esetleg most is erre kerülne sor, kérem államtitkár urat, erre ne hivatkozzék. Én személy szerint nem voltam tagja az elõzõ kormánynak, de semmilyen kormánynak se. De nemcsak én, több mint tízmillió ember ebben az országban semmilyen kormánynak nem volt tagja, és várhatóan nem is lesz. Õk csak azt szeretnék - csak azt szeretnék, és nem többet -, hogy legalább a problémáikat megértsék, megértse a mindenkori kormány.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Más országokban, más helyeken, hasonló esetben - hasonló eset töredékének esetében - a minisztérium politikai vezetése azt szokta volt mondani: "túl nagy volt a cipõ, én errõl a posztról lemondok". Az itt felsoroltakból ehhez egészen kevés elég kellett volna legyen. Ha erre esetleg a minisztériumok politikai vezetése nem hajlandó, akkor ezen esetben a miniszterelnök szokott volt segíteni vagy kisegíteni.
Természetesen erre a költõi kérdésre most nem fogok választ kapni, ugyanis ilyen hajlandóságot nem látok. Arra viszont rendkívül nagy szükség volna, hogy a minisztérium végiggondolja, mi az, amit még tud tenni. Nem vagyok optimista - nem sokat. De mivel az elmúlt héten a miniszter úr látogatása a mezõgazdasági bizottságban rendkívül rosszul sikerült, mondhatni, nem tudott semmit se mondani, azt javaslom, hogy a mezõgazdasági bizottságnak mindenképpen a miniszterelnök urat kell meghallgatnia, megtudni, hogy egyáltalán milyen elképzelése van a kormánynak immáron a mezõgazdaság helyzetének az áttekintésére, illetõleg a mezõgazdaságban élõk helyzetének javítására.
Teljesen elbizonytalanították a mezõgazdaságban élõket és vállalkozni hajlandókat. Tönkretették a hitüket abban, hogy egyáltalán lehet kiszámítható döntés. Önök annak idején azt ígérték, hogy több évre kiszámítható támogatási rendszert akarnak kidolgozni. Több hétre szóló mezõgazdasági támogatási rendszert sem sikerült kidolgozni - és ez tragikus. Köszönöm, hogy meghallgattak.