DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Az
elõbbi vitába azért nem kívántam beleavatkozni, mert napirend elõtti
felszólalásom nem kettõ, hanem öt percben ennek az elsõ negyedévi
statisztikának egy elemére kíván kitérni.
Nos, annyit szeretnék elöljáróban elmondani, hogy azt hiszem, abban
nincs vita közöttünk, hogy a XX. század embere elõtt általában a
hatékonyság az, amelyik, mintegy kívánatos elérni szándékozott cél ott
lebeg. Ennek a hatékonyságnak, vagyis minél kisebb ráfordításnál minél
több produktumnak az elérése az iparban és egy nemzetgazdaságban a
termelékenységgel fejezhetõ ki, vagyis ugyanakkora létszámmal mennyivel
több terméket lehet elõállítani, vagy ha ennek a pandanját nézem,
ugyanazzal a bérrel hogyan lehet jobban gazdálkodni és hatékonyabban.
Én azt hiszem, amikor arról beszélünk, hogy Magyarországon világpiaci
árakhoz viszonylag nagyon alacsony bérek tartoznak, emögött eddig meg
lehetett jeleníteni azt az alapvetõ problémát, hogy Magyarország átlagos
termelékenységi szintje jóval alacsonyabb az európai átlagnál és ebbõl
természetszerûen következik, hogy a bérek is elmaradottabbaknak kell
lenni, mint az európai átlag. Azonban az elsõ negyedévi statisztika ebbõl
a szempontból nem jó üzenet a magyar társadalomnak, nem jó üzenet
általában azoknak, akik a hatékonyságban, a termelékenységben, az ország
felemelkedését látják, és joggal látnák ebben. Az egy más kérdés, hogy a
társadalom egészére igaz az, hogy az elsõ negyedévben is errõl az elõbb
nem esett szó, 10%-os termelékenységnövekedés következett be ebben az
országban, és ez országos átlag, és ehhez az országos átlaghoz 6%-os
reálbércsökkenés tartozik. Még akkor sem, ha ez a reálszférában nem ilyen
mértékû csökkenés, de valamelyes csökkenés ott is van.
Nagyon rossz üzenet, hogy minél produktívabban termel ez az ország,
annál jobban elmarad a jövedelmében, nemhogy követné a termelékenység
emelkedését, hanem még el is marad attól, akkor szinte az a kérdés
vetõdik fel, nem érdemes nekünk sem technikai fejlesztésbe, innovációba
fognunk, nem érdemes átvenni a külföldi modern technikát, mert minél
modernebben termelünk, annál kevesebbet fogunk keresni. Fõleg nem igaz
egy olyan társadalomban, ahol az elõbb említettek alapján az a helyzet
alakult ki, hogy nem vitathatóan Magyarország termelékenységi szintje
körülbelül a nyugat-európainak az egyötöde, ugyanakkor az átlagos
bérszínvonala körülbelül az egytizede.
Ami azt jelenti, hogy azonos termelékenységi szinthez Európában
kettõször annyi bér tartoznék, ehhez képest még további elmaradást
produkálni, világos, hogy jövedelempozícióban Magyarország egyre nagyobb
mértékû elmaradását fogjuk regisztrálni a fejlett nyugat-európai
országokhoz képest. Azonos termelékenységi szinthez fele bér, és ez még
csökken a termelékenység növekedésével.
És itt van egy alapvetõ problémánk, amelyik az elmúlt egy esztendõnek
a szociálpolitika és a jóléti kiadások területén való reformját és az
elõrevetített államháztartási reformot is érinti.
Teljesen logikusnak tartanánk, hogy a termelékenység növekedésébõl
bekövetkezõ bérnövekmény, amikor azt lehet mondani, hogy íme a reálbérek
növekednek, lehetne azt is mondani a társadalomnak, hogy ebbõl a növekvõ
reálbérbõl, immár az állami elosztórendszeren keresztül kapott kiegészítõ
béreket most már eljött az idõ, hogy csökkentsük, mert a társadalom
teherbíró képessége megnövekedett.
Az elmúlt negyven esztendõ arról szólt Magyarországon, hogy akkor is
volt egy, az európaitól ugyan lényegesen elmaradó ter-
melékenységnövekedés, ha az adataim nem csalnak, 1950 és 1995 között
körülbelül hétszeres, de ehhez képest a termelékenység növekedéshez
képest a társadalomban az aktív keresõk aktív közvetlen bérként ennek
csak egy törthányadát kapták meg, és egyre nagyobb hányada ment be az
állami elosztórendszerekbe.
Így sikerült elérni azt, hogy 1950-hez képest a 10% közvetlen bér,
állami elosztórendszer 90% közvetett bére mára körülbelül 50-50% között
alakul. Azonban azt nem lehet csinálni, hogy a reálbért is csökkentem, és
egyidejûleg csökkentem az idáig közvetetten a társadalomnak juttatott, de
közvetlen bérként soha oda nem adott bérhányadot. Akkor ebben az
országban lefékezõdik a technikai fejlõdés, lefékezõdik az a jövõkép,
amely abban látja a megoldást, hogy termelj jobban, hatékonyabban, és ez
a jövõ emelkedésének a záloga. Én ezt tartom a legriasztóbb adatnak az
elsõ negyedévben, melyben a kormány gazdaságpolitikájának az egész
foglalata benne van. (Az elnök megkocogtatja a poharát. Taps.)