DR. KIS ZOLTÁN földmûvelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Kapronczi képviselõ úr által elõadottakból egy eklektikus kép bontakozik ki elõttem, részben a hatvanas évek tervgazdaságát sírja vissza, másrészt a szövetkezetesítés ellen agitál nagy hangosan, mondván, hogy a kistermelõket senki nem védi meg, a kistermelõk ellen szándékos hadjárat folyik.
Én azt mondom kedves jó Kapronczi uram, hogy a támogatásokat csak abból a pénzbõl tudjuk finanszírozni és adni, amelyet az adófizetõk befizetnek, és csak az a termelõ számíthat támogatásra, aki vállalja, hogy a vállalkozását legálisan, elszámolhatóan, és az állam felé is bemutatottan fogja a továbbiakban is folytatni. Ebbe bele kell hogy tartozzanak a kistermelõk is. Ugyanis nagyon sok termelési rendszerben egyáltalán nem lehet átlátni azt sem, hogy mit termelnek, hogy hogyan termelnek, az állami támogatást mire költik. Ebben az országban jelen pillanatban közel egymillió kistermelõ van. Ebbõl az egymillióból egyetlenegy sem produkált egy millió forintnál nagyobb árbevételt, ehhez képest õk állítják elõ a sertésállomány közel 50%-át, a baromfinak 70%-át, a zöldség-gyümölcsnek 60%-át.
Érdekes módon ezek az adatok egyáltalán nincsenek köszönõ viszonyban az általunk kimutatott árbevételekkel, még csak jelzésértékkel sem.
(21.30)
Én nagyon szeretném, ha ez megközelítõen azonossá válna, bemutathatóvá, a legális gazdaság számára elérhetõvé, amely piacszabályozást feltételez úgy, hogy a tisztességes hasznot meg tudják kapni, és azt termeljenek, amit el is tudnak adni. Egyebekben, amit a búzatermelésrõl mondott, az meg messze nem igaz, mert a búzatermelésnek a 95%-át nem a kistermelõk, hanem a nagygazdaságok állítják elõ, mert az élet már csak ilyen, hogy három-öt hektáron egyszerûen nem érdemes és nem is tudnak olyan mértékû búzamennyiséget elõállítani, amelyet el is adnának. A kistermelõk annyi búzát termelnek, amennyit az állataikkal feletetnek. Õk a piacon nem jelennek meg mint piaci szereplõk, ezeket az adatokat készséggel adom az ön kezébe, ha egyszer megtisztel azzal, hogy a minisztériumban ilyen adatokat felkutasson. Ezek az úgynevezett búzalefölözési akciók, amelyekrõl ön úgy beszélt, mint a termelõk tönkretételének eszközérõl, nem arra az egymillió tonna búzára vonatkoznak, amelynek az exportengedélyét már a termelõk a kereskedõkkel együtt egy meghatározott kvóta szerint felosztottak, 700 ezer tonnát kaptak a termelõk, 300 ezer tonnát kaptak a kereskedõk, hanem a jövõbeni, a termés minõségét és mennyiségét ismerve, a jövõben kiadásra kerülõ exportengedélyeknél, illetve a konkrét kiviteli realizált szerzõdések esetében elõfordulhat, és elõ is kell hogy forduljon, hogy amennyiben az értékesítés irreális magas hasznot jelent, márpedig most egy 26-28 ezer forintos tonnánkénti ár ez már az, ott az állam igenis élhet a lefölözéssel, illetve az exportadónak a bevezetésével, tonnánként "x" forint erejéig, amelybõl azt az intervenciós alapot hozza létre, amely nemcsak a termelõi támogatásban, hanem az állattenyésztési támogatásban is megjelenik.
Ugyanis gondoljon bele, ilyen belföldi búzaárak mellett körülbelül hogy alakul majd az állattenyésztésnek a rentabilitása, s hogyan lehet majd az állattenyésztési árakban azokat a költségeket érvényesíteni, amelyekrõl ön már szólt a gázolaj kapcsán. Csak azt felejtette el mondani, hogy a fogyasztási adó 70%-a visszaigényelhetõ amiatt, hogy a kompenzációt az Útalap miatt lehetõvé tudjuk tenni. Én nagyon szeretném, ha az ilyen jellegû hozzászólások nagyjából megmaradnának a szakszerûség szintjén, és a hiteles tájékoztatás érdekében azokról az adatokról beszélnénk, amelyekrõl a közvélemény felé mi már több olyan tájékoztatást is megtettünk, amelyek egyértelmûen azt jelezték, hogy a termelõnek az ilyen irányú elvonó szerepét és pénzeszközökben történõ korlátozását nem tervezzük. A megfelelõ kereskedelmi haszonból történõ osztozkodást, azt viszont megkívánjuk, és létre is fogjuk hozni, még akkor is, ha ez bizonyos köröknek nem tetszik. Ilyen árak mellett az agrárpiacnak szabályozott piacnak kell kennie, ez azonban nem jelenthet olyan garantált áras fölvásárlási intézményesített rendszert, mint amilyenrõl ön beszélt. Egyebekben a rendtartási törvény a garantált árat nem haszonorientált árként, hanem - egy esetleges piaci zavar elhárítása érdekében - az állam által alkalmazott kényszereszközként ismerteti, azzal, hogy egy átlagos költségszint mellett ez nyereséget nem tartalmaz. Ez a garantált árnak a jogi definíciója. Amivel ön keveri, azt irányárnak hívják, az irányár is szerepel az agrárrendtartási törvényben, ezt a terméktanácsnak kell gyakorlatilag javasolnia, és a miniszternek ez alapján meghirdetni, és az ilyen irányáras szabályozás jelenti éppen annak a beavatkozásnak a lehetõségét, amelyet ön is mond, hogy amennyiben a piaci körülmények kapcsán az irányártól lényegesen eltér a termékértékesítéskor az ellenérték, akkor az állam akár szubvencióval, akár retorzióval, de beavatkozhat ebbe a folyamatba.
Én azt gondolom, hogy egy 26-27 ezer forintos tonnánkénti ár, az már mindenféleképpen egy vélelmezett irányártól - amely egy tisztességes nyereséget is feltételez - ténylegesen magasabb, és ezért egy ilyen jellegû pénzügyminisztériumi beavatkozás ellen nemhogy nem berzenkedünk, hanem azt egyenesen, kifejezetten kívánatosnak és hasznosnak tartanánk, de még egyszer a jegyzõkönyv kedvéért, ez már a korábban kiadott egymillió tonnás kiviteli engedélyek esetében nem alkalmazható. Tehát visszamenõlegesen az állam ilyen eszközzel nem élhet, a jövõre nézve azonban nem tartom kizártnak. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypártiak részérõl.)