DR. TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fidesz vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A törvényjavaslat, amely T/2423. számon fekszik elõttünk, az egészségügyi ellátási kötelezettségekrõl szól és a területi ellátási normatívákról, de valójában igazi célja a kórházi ágyszám drasztikus leépítése, radikálisan rövid idõ alatt. Véleményünk szerint a javaslat kizárólag az ágyszámra koncentrál. A törvényben alkalmazott képlet, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint nem valamilyen tudományos meggondolás szerint jött létre, hanem egy meghatározott cél: 10 ezer kórházi ágy leépítése függvényében számították ki, ehhez igazították hozzá tulajdonképpen a képletet. Ha jól értem, akkor 160 különbözõ paraméter alapján próbálták meg kiszámolni azt, hogy milyen képletet is alkalmazzanak a normatíva kialakításához, és ez a 160 különbözõ paraméter már önmagában is magában rejti a hibák lehetõségének számos módját.
A Fidesz véleménye szerint valódi reformra van szükség, jó koncepcióra, és ez nem az. Elõször a feltételeket kell megteremteni, csak utána lehet ágyszámot csökkenteni. A fordított megoldás veszélyezteti a betegellátást. Véleményünk szerint három alapvetõ problémát kell elõször megoldani. Az egyik ilyen az alapellátás, a másik a járóbeteg-ellátás, a harmadik pedig a szociális gondok és az egészségügy összefonódott helyzete, ennek kettéválasztása és ennek megoldása. Az alapellátás kérdésében azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy szükséges a jelenlegi alapellátásban dolgozók számának növelése, mindkét oldalon. Egyrészt a felnõtt betegeknél, a felnõtt alapellátás növelése, már csak azért is, mert a háziorvosi ellátásban igen nagy számban jelennek meg naponta a betegek a háziorvosoknál, és az ottani megfelelõ szintû ellátásuk biztosítása - fõleg az utóbbi idõben megnövekedett lehetõségeik szerint - problémákat okozhat.
Azonban ennek a kielégítõ megoldása nem biztos, hogy egyszerûen fog kialakulni és megoldódni. Egyrészt azért, mert a háziorvosi ellátásban dolgozók természetesen féltik a számukra eddig kialakult körülményeket attól, hogy lényegesen többen jelennek meg a háziorvosi ellátás szintjén, és így a számukra kialakított, jelenleg jól mûködõ finanszírozási rendszer rosszabbá válhat, részint pedig azért is, mert az elõzõekben is szóltak már arrról, hogy ma már egyszerûen adminisztratív eszközökkel nehéz egy új ellátási rendszert az alapellátásban, csak úgy, kialakítani.
(11.30)
A másik ilyen alapellátásban, a gyerekorvosi alapellátásban kicsit könnyebb lehet a helyzet, hisz a házi gyermekorvosi ellátás nem terjed ki Magyarország egész területére, körülbelül a 2/3-a az, ami teljes házi gyermekorvosi ellátásban részesül, és amennyiben itt gyerekkórházi ágyak, illetve gyerekosztályok bezárására kerülne sor, abban az esetben könnyebbé válna az ittlevõ megüresedett orvosi állásoknak a pótlása, mert itt nagyobb a lehetõség.
Ez azonban itt is egy sor problémát vet fel, hisz teszem azt, egy Budapesten megszüntetett gyermekorvosi állásból nem következik az, hogy az ott dolgozó gyermekorvos majd valahol egy távoli vidéki faluban tud könnyen gyerekorvosi állást vállalni.
Tehát ez mindenképpen számos problémát fog jelenteni, de az alapellátás kérdésének radikális megoldása nélkül, és ez az elsõ pontja javaslatunknak, nem lehet hozzáfogni e probléma széles körû rendezéséhez. A másik ilyen a járóbeteg-ellátás szintjének a javítása és lehetõségeinek bõvítése. Véleményünk szerint nagyobb átjárhatóságot kell biztosítani a járóbeteg- ellátásban dolgozó szakorvosok és a kórházban dolgozó orvosok munkájának és lehetõségeinek körében, mint ez több nyugati országban is ismert.
Ez további olyan lehetõségeket teremt, amelyek az új reform bevezetését megkönnyíthetik. Jelenleg a járóbeteg-ellátás területén az országban rendkívül nagyok a különbségek, a vidéki legrosszabb megyében a járóbeteg-ellátási óraszám és a budapesti átlagóraszám között négyszeres a különbség, ez tehát mindenképpen egy olyan anomália, amire oda kell figyelni. Itt kell megemlítenem még azt a pontot is, hogy néhány évvel ezelõtti adat szerint, míg Magyarországon egy átlagos polgár 16 alkalommal jelent meg orvos elõtt, 16 alkalommal fordult egy évben orvosi ellátásért, addig ez az adat Svédországban egy állampolgárra vetítve 4 volt. Tehát négyszer akkora volt Magyarországon, Svédországéhoz képest.
Természetesen ez a különbség nagyon sok okból fakad. Fakad abból az okból, hogy egyrészt valóban Svédországban valószínûleg jóval szervezettebb az egészségügy, esetlegesen ugyanazokat a vizsgálatokat nem végzik el az alapellátásban, a szakellátásban és a kórházban, mint nálunk ez sajnos sokszor még most is elõfordul. Fakadhat abból is, természetesen, hogy a magyar lakosság egészségügyi mutatói jelentõsen romlottak, és sajnos romlóban vannak, míg Svédországban lényegesen jobb a helyzet. Fakadhat továbbá sok más finanszírozási kérdésbõl is, valamint fakadhat abból is, hogy nyilván a svédországi egészségügy lényegesen jobb technikai felszereltséggel rendelkezik, amely elõsegíti azt, hogy kevesebb helyen kell egy betegnek megjelennie, mint Magyarországon.
A harmadik ilyen pont, amit véleményünk szerint meg kellene oldani még bármiféle leépítés, struktúraátalakítás elõtt az, hogy a szociális kérdésekben próbáljunk meg kialakítani egy, a jelenlegitõl jelentõsen eltérõ rendszert. Mindannyian tudjuk azt, hogy ma egy jelentõs probléma, fõleg a vidéki kórházak esetében az, de ez természetesen Budapesten is fennáll, hogy számos olyan beteg fekszik a kórházi ágyakon, akik valójában nem igényelnek kórházi ellátást, hanem a szociális helyzetük miatt kerülnek olyan helyzetbe, hogy az orvosok kénytelenek biztosítani számukra a betegágyat. Hisz ha például egy vidéki kis faluból valakit egy egyszerû lábtöréssel, egy idõs enbert, egy egyszerû lábtöréssel behoznak a kórházba, lehet, hogy azért kell a traumatológiai osztályon számára az ágyat biztosítani, mert ez az idõs, egyedülálló beteg ember nem volna képes a maga ellátására otthon, a maga falujában.
Ebbõl tehát számunkra két alapvetõ kérdés fakad a szociális rendszer és az egészségügy kapcsolata területén, hogy egyrészt szükség van arra, hogy a fekvõbeteg szociális ellátás kialakítása megtörténjen, az eddigiekhez képest szélesebb mértékben, és amíg ez nem történik meg, addig nehéz a kórházi ágyszám leépítése, a másik pedig az, hogy a házi betegellátás, amirõl sokan és sokfélét beszéltek már eddig, annak a valóságos érdemi kiépítése megtörténjen, hisz addig nem tudom, hogy tud dönteni majd egy orvos, például egy ilyen idõs beteg esetében, hogy õ hazabocsátható-e vagy sem, hisz így az ellátása veszélyeztetve van.
Ez tehát az a három pont - véleményünk szerint - amelyek megoldása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy normális és egészséges reform kibontakozhasson.
Több véleményt eljuttattak valószínûleg minden képviselõtársamhoz, de kifejezetten az egészségüggyel foglalkozókhoz is, amelyek a szakszervezetek, orvoskamarák véleményét tükrözik. Engedjék meg, hogy a Budapesti Orvosi Kamara egyik levelébõl idézzek egy mondatot, amely azt mondja, hogy helyes az a koncepció, hogy a betegeket a legracionálisabban, legolcsóbban különbözõ szintû orvosi munkahelyeken lássák el, de elõbb meg kell teremteni a megfelelõ kapacitást, háziorvosi, szakrendelõi ellátást, házi betegápolást, ápolási kórházakat, és csak utána lehet az aktív ágyak számát drasztikusan csökkenteni.
Ez az tulajdonképpen, ami alátámasztja az elõbbiekben elmondott, három pontban felvázolt javaslatunkat, a Budapesti Orvosi Kamara véleménye szerint.
A stratégia nem látszik igazán ebbõl a törvényjavaslatból. Valójában itt csak tüneti kezeléssel próbálkozik meg a kormányzat. Hangsúlyozom, hogy az ágyszám csökkentésének következménynek kell lennie, nem pedig kiindulópontnak. Ki kell mondani, az elõzõ vélemények alapján is, hogy ez a törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van. Az ágyszám leépítésénél a javaslat, optimális esetben többszáz orvos munkanélküliségérõl és több ezer egészségügyi dolgozó munkanélküliségérõl beszél. Valójában ennél jóval több is lehet ez a szám.
Nincs megoldva az elõbb említett három alapkérdés, és az orvosok átképzése sem. A Magyar Orvosi Kamara ezzel kapcsolatban a következõt mondja: "Az egészségügyi kormányzatnak felelõsséget kell vállalnia az orvosok megfelelõ elhelyezkedési lehetõségeinek kimunkálásáért, az alap- illetve járóbeteg- szakellátásba való áramlás feltételei, átképzések, rezidensi rendszer bevezetése, nyugdíjba vonulás kérdése tisztességes megélhetéssel stb.
Az említett rendszer olyan hiányokat okoz a betegállátó rendszerben, amelynek következményei beláthatatlanok. A kórházi ágyszámok regionális elv szerinti merev szabályozása, az adott körülmények között leginkább racionálisan mûködõ progresszív ellátás teljes rendszerét boríthatja fel, errõl részletesen szóltak elõttem többen is, többek között Surján László képviselõtársam.
Egy jó reform esetén szükséges az egészségügyi ellátás, és jelenleg az egészségügyben kezelt szociális problémák - amikrõl az elõbb már beszéltem - elkülönült, finanszírozási rendszerének kialakítása is. Errõl beszél egy hozzánk érkezetett levélben az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is, amelyben azt is elmondják, hogy a struktúra átalakítására középtávon, 3-5 éven belül van reális lehetõség, és nem ilyen gyors módszerrel, hiszen az általam felsorolt feltételek kialakításához mindenképpen idõre van szükség.
A prevencióra, a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, valamint a krónikus rehabilitációs és ápolási szociális ellátórendszerek kiépülésére feltétlenül szükség van, míg az intézmények megszüntetésére való törekvést az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nem tudja támogatni.
(11.40)
Kiindulópontnak mi a finanszírozási reformokat kell hogy tekintsük. Ez az új kormány megalakulása óta véleményünk szerint sajnálatosan lelassult.
Tisztelt Ház! Szólni kell itt még az orvosi egyetemeknek a képzéssel kapcsolatos problémájáról. A Magyar Orvosi Kamara errõl úgy nyilatkozik, hogy az orvosi egyetemek helyzetét a felsõoktatás támogatottságának csökkentése és az egészségügyi szervezetváltás tervezett leépítései együttesen katasztrofálissá tehetik. Ez egy komoly figyelmeztetés, azt hiszem, az orvosi kamara véleménye. A Budapesti Orvosi Kamara szintén hozzátesz ehhez egy mondatot, amit engedjenek meg, hogy idézzek: az ágyszámcsökkentés az orvosképzés és az orvostovábbképzés ellátását lehetetlenné teszi, miután az egészségügyben az oktatáshoz megfelelõ beteganyag kell.
Tisztelt Ház! Szolnoki Andrea, tisztelt képviselõtársam megemlítette, hogy a törvénytervezetben bizonyos intézmények, így a HM a BM, illetve a MÁV számára a szükségesnél nagyobb biztosítékok állnak rendelkezésre. Én ezzel a véleménnyel maradéktalanul nem tudok egyetérteni, legalább is a HM esetében semmiképpen sem, mert azt gondolom, hogy a Honvédelmi Minisztérium kezelésében levõ honvédkórházak azok ma Magyarországon, amelyek egy valódi katasztrófahelyzet esetén a leginkább alkalmasak arra, hogy akár polgári katasztrófa, akár más katasztrófa történik az országban, leginkább a leggyorsabban tudjanak reagálni erre az adott helyzetre, éppen ezért - véleményem szerint - egy bizonyos fokú védettség számukra mindenképpen szükséges. Nem hallgathatom el itt, hogy magam is három évet dolgoztam egy honvédkórházban, tehát itt lehet lobbyvéleményként is ezt elmondani, másfél évet mint sorkatona, és másfél évet mint a Honvéd Kórház Általános Sebészetének dolgozója, de úgy érzem, hogy ezt el kellett mondani. Kaptunk több levelet még, egybõl engedjenek meg, hogy egy rövid idézetet elmondjak, a Magyar Kardiológiai Intézetnek a véleményét, amelyet azért tartok nagyon fontosnak, mert ma Magyarországon az összes halálozási ok 52%-a szív- és érrendszeri problémák miatt következik be. Ez egy olyan alapvetõ probléma, amivel nem lehet nem szembenéznünk, és ezzel kapcsolatban említi meg a Magyar Kardiológusok Társasága a következõ véleményt: A szív- és érbetegek szakosított ágyszáma ma is alacsonyabb a szükséges 9 ágy/tízezer lakos aránynál, ennek a felét sem éri el. Kardiológiai, illetve kardiológiai rehabilitációs ágyszám feleslegérõl így józan szakmai megítélés alapján nem szólhatunk. Magyarországon a kardiológia és a szív-, érrendszeri betegségek jelentik a legnagyobb problémát, akkor azt hiszem, erre a törvényjavaslatban jobban oda kell figyelni. Megérdemli azt.
Az az új finanszírozás, vagy a speciális kódszám, vagy nem tudom minek nevezhetem, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel, számos problémát fog felvetni a késõbbiekben. Az egyik ilyen az anyagi kényszer, amely orvosetikai problémákat fog felvetni, hogy ki jut be majd arra a kevesebb ágyra. Ugyanis a rendszer önmagában nem oldja meg azt, ez az átalakítási szituáció nem oldja meg azt, hogy kevesebbb beteg legyen, kevesebb beteg kerüljön be a kórházi ellátási rendszerbe, ugyanakkor ma is több olyan kórház van, amely igen magas kihasználtságon mûködik, hogyan fognak ott majd dönteni arról, hogy kiknek az ápolásáról mondjanak le, kik jutnak be majd ezekre az ágyakra. Ez feltétlenül sok problémát fog jelenteni a következõkben. És itt egy idézetet hadd mondjak el még egy, a Budapesti Orvosi Kamara hozzánk intézett levelébõl, amely úgy szól, hogy az OET finanszírozási kényszere miatt azt a beteget, akit eddig a kórház helyesen továbbküldött, most maga fogja ellátni, holott erre megfelelõ háttérkapacitása nincs, pl. sebészeten, gyomorrák diagnózissal operált beteget inoperábilisnak nyilvánítanak, holott megfelelõ háttér esetén operálható, vagy belgyógyászaton, mellékvese betegséget látnak el megfelelõ laboratóriumi háttér nélkül. Ezek olyan valós problémák, amelyeket mind a Magyar Orvosi Kamara, mind a Budapesti Orvosi Kamara felvetett, vagy akár a Magyar Kardiológusok Társasága, vagy az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, amire véleményem szerint oda kell a Háznak figyelnie, és a törvényjavaslat, bár számomra és a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára így nem elfogadható, mert nem onnan közelíti meg a problémát, ahonnan meg kellene közelítenie, hanem más oldalról közelít, de tudjuk azt, hogy a parlamenti többség természetesen e javaslatot meg tudja szavazni, és meg is fogja szavazni, azért megpróbálkozunk azzal, hogy módosító indítványainkkal igyekezzünk a helyzeten valami módon javítani.
Egy utolsó problémát még, ha megengedik, a hátramaradt idõben felvetnék, miszerint az elmúlt 10 évben a hozzám eljutott rendelkezésre álló adatok szerint az egészségügyben körülbelül a felére csökkent az elkölthetõ, megelõzésre és a gyógyításra fordítható pénz reálértéke. Ugyanakkor itt szembe kell nézni az egészségüggyel, hogy a high-technológia rendkívüli árrobbanása az egészségügyben még fokozottabban érvényesült, mint más területeken, általában az országban. Hacsak másra nem, gondolunk arra, hogy a jelenlegi infláció mellett is... elnézést... a jelenlegi inflációs nyomás mellett is az egészségügyben lényegesen magasabb inflációs nyomás helyezkedik rá a kórházakra és az egész egészségügyi ellátásra és magukra a betegekre is, hisz akár csak a május 1-jei 35%-os gyógyszerár-emelésre gondolunk, vagy a kórházi gépek beszerzésénél az igen magas árrobbanásra gondolunk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy itt az egészségügyben az inflációs problémák sokkal fokozottabban jelentkeznek, ezek is okozhatták többek között azt a helyzetet, hogy az egészségügyben az elmúlt 10 évben a felére csökkent a reálellátás. Az idõm lejárt, és mivel egy közelgõ látogatás is itt áll a Parlament elõtt, úgy illik, hogy befejezzem. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket, és miniszter úr, kívánom, hogy a törvény jobb legyen, mint a javaslat.