Dr. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország 1100 éves történelmében most elõször tárgyalja demokratikusan megválasztott népképviseleti Országgyûlés a magyar alkotmányt.
Vitathatatlanul történelmi pillanatoknak lehetünk a részesei. Nemcsak a múlt távlatában történelmi azonban ez a pillanat - megítélésünk szerint -, hanem történelmi abból a szempontból is, hogy egy történelmi lehetõség nyílik meg az 1994-ben megválasztott törvényhozás számára. Lehetõség arra, hogy lezárja azt a rendszerváltó közjogi folyamatot, hangsúlyozottan közjogi részét ennek a folyamatnak, amely 1989-ben a háromoldalú tárgyalásokkal, a nemzetközi szakirodalomban is alkotmányos forradalomnak nevezett reformfolyamattal megindult.
Ezért a szabaddemokraták képviselõcsoportja nevében, a magunk részérõl fontosnak tartjuk, hogy ezzel a lehetõséggel - ami most megnyílt elõttünk - éljünk. Úgy ítéljük meg, hogy ez a lehetõség nem biztos, hogy még egyszer visszatér ebben az évezredben, és nem biztos, hogy a következõ évtizedekben nyílik hasonló jó lehetõség.
Akik arra számítanak, hogy esetleg a következõ országgyûlési ciklusban jobb, számukra elfogadhatóbb alkotmány születhet, azoknak választ kell adni arra a kérdésre, hogyha most nem tud a magyar választók bizalmából itt ülõ politikai pártok összessége megegyezni és egy nagyon széles, a történelemben az eljárásmód következtében elõírtan ritka, széles konszenzust megkövetelõ eljárás sikertelen marad, akkor meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy miért számítanak arra, hogy a jövõben ez a konszenzus - ami most nem jön létre - megszülethet. Miért számítanak arra, hogy 1998 vagy 2002 után jobb lehetõség nyílik a lehetõségre.
Mi úgy hisszük, hogy valóban nincs alkotmányozási szükséghelyzet. De egy politikai elit teljesítményét nemcsak az méri, hogy felismeri-e a szükséghelyzeteket, és ha igen, a szükséghelyzetnek megfelelõen tud-e döntéseket hozni, hanem az is méri - és azt hiszem a történelem elõtt a mostani politikai elitnek majd errõl is számot kell adnia, hogy hogyan él azokkal lehetõségekkel, amik megnyílnak a számukra.
Úgy érzem, hogy ki kellene használnunk ezt az alkalmat. Ki kellene használni az alkalmat nemcsak a jövõ perspektívájából, hanem a jelen perspektívájából is.
Ez a mostani alkotmányozó folyamat lehetõséget nyújt számunkra, akik az Országgyûlés patkójának különbözõ oldalain ülünk, hogy egy rövid idõre félretegyük azokat a nagyon éles vitákat - amik bennünket kétségtelenül megosztanak -, és olyan témákról, olyan ügyekrõl beszéljünk, amelyek hitem és reményem szerint valamennyiünket összekötnek. Hiszen az alkotmánynak azok az értékei, amik megjelennek a most tárgyalt elõterjesztésben, olyan értékek, amely értékekben 1989-1990 óta reményeink szerint valamennyien egyetértettünk. Hiszen eddig a Magyar Parlamentben nem kérdõjelezte meg senki az alkotmányos forradalom vívmányait és nem kérdõjelezte meg senki azt a közjogi struktúrát, azt a közjogi berendezkedést, amelyet az elmúlt 65 esztendõben mai mandátum- arányainktól függetlenül valamennyien közösen létrehoztunk.
Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy megítélésünk szerint tévednek azok, akik úgy érzik, hogy az alkotmányt azért kellene hátráltatni, mert ez a mostani kormánykoalíciónak egy sikert eredményezne.
Az alkotmány elfogadása nem a koalíciónak, nem a kormánynak jelentene sikert, hanem a fiatal, megújuló magyar demokrácia valamennyi szereplõje számára, valamennyi politikai párt számára és a politikán kívül, a demokráciáért aggódók számára jelenthetne sikert.
Itt kel felhívnom arra a figyelmet, hogy azok, akik a mostani vitákat követik, sokszor szem elõl tévesztik, hogy a viták nem kormánypártok és ellenzéki pártok között zajlanak, de nem is a pártok és a párton kívüli társadalom között zajlik.
Akik elolvasták azt a több száz állampolgári levelet, illetve szakmai észrevételt, amire Gál Zoltán elnök úr is és a miniszter úr is hivatkozott. Azok jól láthatják, hogy a sajtó híradásaiból hamis kép ábrázolódik ki. Az a hamis kép, hogy a politikai pártok egymással összefogva, a társadalom ellenében kívánnak alkotmányozni. Teljesen nyilvánvalóvá válik ezekbõl az észrevételekbõl, hogy azok a vitatémák, amiket itt az elõttem felszólalók már említettek - és amelyekre én is szeretnék majd utalni -, azok a vitatémák kivétel nélkül mind ugyanúgy megosztják a jogi szakma, a jogtudomány képviselõit, mint ahogy megosztanak bennünket is pártokon belül is, azonos párton belül is, vagy a patkó különbözõ oldalán is. Ugyanúgy megosztják ezek a témák a különbözõ társadalmi szervezeteket, szakmai fórumokat, szakszervezeteket, érdekképviseleti szervezeteket.
Az elmúlt napokban az alkotmány-elõkészítõ bizottság titkársága - amely titkárság az elmúlt idõkben valóban hõsies munkát végzett mind az elõkészítés munkájában, mind most a beérkezett szakmai anyagok feldolgozásában -, elkészített egy összeállítást, amely egymás mellé rakta a szakmai véleményeket. Mindenki számára élvezetes olvasmány, hiszen ugyanolyan hévvel dicsér egy megoldást, egy szakmai véleményt, mint amilyen hévvel szidja azt a megoldást egy másik szakmai vélemény. Az egyik szakszervezet a javaslat legjobb pontjának tartja azt a pontot, amit a másik szakszervezet a legrosszabb pontnak tart. Tehát a vélemények, a nézetek nem politikai elit és társadalom között oszlanak meg, nem pártok és társadalom, nem pártok és a társadalmat képviselõ szervezetek között oszlanak meg, hanem ezek a vélemények a szakma, a tudomány és az érdekképviseletek és ezek között politikai pártok és azok képviselõi között különbözõ, jó lelkiismerettel vállalt meggyõzõdések közötti véleményütközések.
Ezekrõl a vitákról azért jó vitatkozni, azért jó beszélni most, és azért jó élni a lehetõséggel, hogy hat év után elõször tárgyalunk két olvasatban törvényt, mert talán ez az esztendõ, és ennek az esztendõnek az elsõ fele is, amikor az elsõ olvasatban tárgyaljuk az alkotmány elveit, világossá fogja tenni a mi számunkra, és az alkotmány megalkotásában közvetlenül nem résztvevõk számára is, és világossá teszi az alkotmány megszületését figyelemmel kísérõk számára is, hogy minden fél számára, minden fél oldalán, szakmailag, politikailag és lelkiismeretileg is õszintén, jól vállalható argumentumok jelennek meg az egyes álláspontok mellett, és nem kell a másikban sanda szándékokat feltételezni.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mi azért támogatjuk a mostani javaslat megvitatását és elfogadását, mert úgy ítéljük meg, hogy az a konzervatív alkotmányozási folyamat, amelybe belekezdtünk az elmúlt esztendõkben, eljutott egy olyan pontig, ahol bizonyos kérdések továbbvitatása már nem visz elõre bennünket.
(10.20)
A szabaddemokraták nem az alkotmány-elõkészítõ politikai megállapodás elmúlt évi elfogadásától dotálják a mostani vitát, még csak nem is nyilvánvalóan a javaslat benyújtásától, nem is a kormányprogram megszületésétõl, hanem, mint ahogyan a korábbiakban említettem, és erre hivatkozott Gál Zoltán is és Vastagh Pál is, ezek a viták - 1989-90 óta folyamatosan - zajlanak.
Több száz szakmai és politikai fórum vitatta meg mindazokat a kérdéseket, amikrõl mi vitatkozunk. Több száz szakmai tanulmány készült el, cikkek, könyvek, publikációk sokasága mutatja ennek a vitának a sarokpontjait. Ezek a viták döntésre érettek. Abban az esetben, ha nem születnek meg a döntések, akkor az a bizonytalan állapot, ami ma is fennáll társadalmi életünk számos területén, kifejezetten károkat okoz. Károkat okoz azokban a kérdésekben, amire a miniszter úr hivatkozott felszólalásában. Károkat okoz az igazságszolgáltatás reformjának kérdésében. Hiszen azok a súlyos vitatémák, amik az igazságszolgáltatás reformját illetik, legyen szó az országos igazságszolgáltatási tanácsról vagy a négyszintû bíróságok rendszerérõl, ezek a vitatémák az állampolgárok hétköznapi életét - napi szinten - befolyásoló kérdések körül zajlanak, és amíg ezekben a kérdésekben nem születik döntés, addig a bizonytalanság állapota és addig az igazságszolgáltatással kapcsolatos kritikák sokasága fog megfogalmazódni.
Vitatémát jelent az önkormányzatiság milyensége, ezekben az ügyekben a bizonytalanság fenntartása a következõ években súlyos károkat eredményezhet.
Vitát jelent a gazdasági alkotmányosság, illetõleg a közpénzügyek alkotmányos szabályozásának elmaradása. Rendkívüli mértékben szegényedne a magyar közjog következõ néhány esztendeje, ha nem ragadnánk meg az alkalmat, és nem szabályoznánk a közpénzügyeket az alkotmányban, amirõl tudni kell, hogy ma a közpénzügyekrõl semmi nincs a magyar alkotmányban.
Ezért úgy látjuk, hogy a lehetõség elszalasztása kifejezetten károkat okozhat a magyar demokrácia jövõje szempontjából. Károkat okozhat az elmondottakon túl azért is, mert bizonyos viták nyitva hagyása mindig apropót ad olyan politikai törekvések megjelenésére és megerõsödésére, amely politikai törekvések - azt hiszem, valamennyiünk ebben egyetértünk - nem a demokrácia megszilárdítását célozzák, és amely politikai törekvések - megítélésünk szerint - legerõteljesebben a parlamenten kívüli pártok egyes köreiben jelennek meg.
Tisztelt Ház! A szabaddemokraták véleményét nyilvánvalóan nem lehet fél órában minden részletére kiterjedõen összefoglalni. Képviselõtársaim az egyes fejezetekhez részletesen is hozzá fognak szólni. Én a beszédemben a javaslat tartalmát illetõen három pontról kívánok beszélni. Elõször szólni fogok arról, hogy miket tartunk az alkotmány vívmányainak, mik azok az elemek, amiket mi úgy ítélünk meg, hogy jelentõs elõrelépést jelentenek a hatályos alkotmányhoz képest. Ezt követõen szólni kívánok arról, hogy melyek azok a pontok, amelyeknek a javítását, korrekcióját támogatjuk az elkövetkezendõ vitákban. Végül szólni szeretnék néhány olyan témáról, amelyekben a szabad demokraták az elmúlt években is karakteres álláspontot foglaltak el, és amelyek elõreláthatóan az elkövetkezendõ hetek legnagyobb vitáját fogják kiváltani.
Úgy ítéljük meg, hogy a mostani szöveg, amit az Országgyûlés vitat és amit a közvélemény megismerhetett, érdemben, összességében a mai hatályos szöveghez képest semmilyen alapvetõ jogot, állampolgári jogosítványt nem csorbít, tehát semmilyen tekintetben - ez alól egy kivételre majd utalni fogok - érdemében nem jelent visszalépést a mostani alkotmányos berendezkedéshez. Ezt egyébként garantálta az eljárási mód is, amelyben tárgyaltunk, és úgy ítélem meg, hogy ez az eljárási mód beváltotta a hozzáfûzött reményeket, valóban nem került veszélybe egyetlen olyan vívmány sem, amelyet 1989-ben vagy '90-ben az alkotmánymódosítások során elértünk.
Ugyanakkor számos vonatkozásban - erre már történt utalás - elõrelépést, kifejezetten progresszív fordulatot jelent a hatályos alkotmányozáshoz képest. A magunk részérõl három elemet szeretnénk kiemelni a teljesség igénye nélkül. Elsõként azt, hogy az emberi jogi fejezet az alkotmány jelenlegi utolsó fejezete, az alkotmány elejére került. Ez a lépés önmagán túlmutató, szimbolikus lépés, hiszen valóban kifejezi azt, hogy nem a polgárok vannak az államért, nem az államnak vannak polgárai, hanem a polgároknak van állama, a polgároktól indul, az egyéntõl, az állam polgárától indul a közjogi berendezkedés, és a polgárra vonatkozó, az egyén számára jogokat garantáló fejezetet szintén szimbolikus jelentõségû, a jogról szóló fejezet követi, és csak ezt követõen szabályozza az állami szervek rendszerét.
Úgy érezzük, hogy ez a lépés, önmagában is szimbolizálja a rendszerváltás tartalmát, azt a fordulatot, amelyet a rendszerváltás, a magyar közgondolkodásban eredményezhetett, és ennek a lépésnek - reményeink szerint - az elfogadandó alkotmányt követõ alkotmánybírósági ítéletekben is megjelenõ konkrét, érdemi tartalma lesz. De nemcsak az alkotmánybírósági védelmet teremti meg és erõsíti meg bizonyos értelemben a mostani tervezet, hanem egy olyan védelmet is, amely a hatályos alkotmány értelmében csak rendkívül korlátozottan érvényesül, ez pedig az alapvetõ jogoknak a bírósági kikényszeríthetõsége.
Megítélésünk szerint ez is egy lényeges, új elem, progresszív új elem a magyar alkotmányban. Hiszen azt jelenti majd, hogy az alapjogok megsértése esetén nemcsak akkor fordulhat valaki jogvédelemhez, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogi norma korlátozza az alkotmányos jogait, hanem akkor is bírósághoz fordulhat, hogyha úgy ítéli meg, hogy egy egyedi hatósági döntés korlátozza vagy sérti polgári jogait. Ez szerintünk történelmi értékû fordulat lehet az új alkotmányban. Progresszív elem, jelentõs elõrelépés - mint ahogy már említettem - a közpénzügyeknek az alkotmányban való megjelenése, és itt hangsúlyozottan, örömmel fogadjuk a fejezet címét is - nem állampénzügyekrõl szól ez a fejezet, hanem címében is arra utal, hogy közpénzügyek, a közösség pénzügyei azok, amelyekrõl itt rendelkezések jelennek meg. Ebben a fejezetben kifejezésre jut az a gondolkodásbeli változás, amely szintén a rendszerváltozáshoz kötõdik, nevezetesen, hogy nem az államnak van pénze, hanem a közösségnek, és ezzel a pénzzel az állam csak sáfárkodik, és nem az állam az, amely ad a polgároknak a sajátjából, hanem az adófizetõk pénzébõl tud adni az állam egyes állampolgároknak, egyes állampolgári csoportoknak, ezért az érvelésekben, a gondolkodásban, amikor egyes csoportok támogatását kéri valaki, akkor tisztában kell lenni, hogy ezt más csoportok, a társadalom más rétegeinek költségére tesszük, hiszen a pénz, amit adunk, a közé, és nem az államé.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyûlés alelnöke foglalja
el.)
Progresszív, pontos elem a közpénzügyek fejezetén belül a kiszámítható adórendszer alkotmányos elvének megjelenése. Ez a törvényhozó számára rendkívül súlyos, ma csak áttételesen létezõ kötelezettséget állapít meg, hogy az adórendszer reformjának alkotmányos korrekcióit csak a kiszámíthatóság keretei között - a hosszú távú tervezhetõség keretei között - lehet megtenni. Ez a mindenkori kormányzatok számára, a mindenkori kormánytöbbségek számára egy rendkívül erõs és korlátozó tényezõ.
A hatályos alkotmányhoz képest elõrelépés - mint ahogy már történt erre utalás - az igazságszolgáltatási fejezet, az 1989-90-es - szintén történelmi jelentõségû alkotmánynovellák, alkotmánymódosító csomagok - bizonyos értelemben mostohán bántak az igazságszolgáltatási fejezettel, a hatályos alkotmány legszegényebb, legkevésbé kiérlelt és legkevésbé szilárd talajon álló része az igazságszolgáltatási fejezet. Az a szöveg, amit most az elvek tartalmaznak, nem hibátlan, erre a következõ pontban szeretnék utalni, de lényeges elõrelépést jelent a mai szabályozáshoz képest.
(10.30)
Természetesen ezek csak a fõbb pontok. A részletekben is számos progresszív elemet tartalmaz a javaslat az emberi jogi fejezet katalógusának cizelláltságára és részletezettségére a miniszter úr is utalt, és utalhatnék számos más elemre is, de az idõ hiányában inkább azokról kívánok a következõ pontban szólni, ahol mi a továbbfejlesztés lehetõségeit fontosnak tartjuk, ahol jobbítani látjuk a beérkezett szakmai és állampolgári észrevételek nyomán a szöveget.
A szöveg sorrendjében - és talán nem a fontossági sorrendben - haladok, amikor megemlítem, hogy a magam részérõl megfontolandónak tartom azt az állampolgári észrevételt, amely kritizálja a szövegnek azt az elemét, hogy az ország nevét Magyar Köztársaságként jeleníti meg a szöveg. A javaslat úgy szól, hogy az alkotmány ne Magyar Köztársaságként nevezze meg az országot, hanem Magyarországként. A köztársaság egy államforma, amelynek az ország nevében nem feltétlenül kell megjelenni. Azt hiszem, ez kicsi elem, de talán nem jelentéktelen elem, ahol érdemes gondolkodni a változtatáson.
Egyetértek miniszter úrral és a kormány észrevételében megjelenõ kritikával, ami a népszavazás rendelkezéseit illeti. Valóban érdemes végiggondolni azt, hogy a közvetlen demokrácia eszközének a tervezettnél erõteljesebb lehetõségeket kellene biztosítani.
Egyetértek azzal is, hogy az emberi jogok katalógusa, illetõleg az a szöveg, ami megjelent, bizonyos értelemben félreértésekre adhat okot. Itt azonban meg kell jegyeznem a kellõ tisztelettel, hogy az Igazságügyi Minisztérium tervezete, amely ugye a tavalyi évben megjelent, sem - hogy mondjam - teljesen aggálymentes ebben a tekintetben, az állampolgári jogok és kötelezettségeknek a listáját tartalmazza, anélkül, hogy megjelenítené, hogy melyek az állampolgárok alapvetõ jogai és melyek azok, amelyek állami kötelezettségként jelennek meg.
Egyetértek abban azonban, hogy a következõ hetekben meg kell próbálni pontosítani a szociális jogoknak azon elemeit, amelyek alapvetõ kikényszeríthetõ jogként megjelenhetnek az alkotmányban, és meg kell jelölni azokat a pontokat, ahol ezek a szociális jogok alapjogi védelmet kaphatnak, tehát a közvetlen bírósághoz fordulás lehetõségét meg kell teremteni.
A közpénzügyek fejezetét, amit pozitív elemként említettem, két vonatkozásban továbbfejlesztendõnek tartjuk. Az egyik, hogy a közpénzügyekért való kormányzati felelõsségnek az intézményét határozottabban kellene megjeleníteni a szövegben, így elképzelhetõnek tartjuk azt, hogy az az elv, amire utaltam, hogy az állam csak sáfárkodik a közösség pénzével, határozottabb felelõsségi szabályok formájában jelenjen meg a szövegben.
Indokolt és kívánatos a szakértõi véleményekben is megjelenõ követelmény, hogy a közpénzügyeken túl a gazdasági alkotmányosság elemei is jelenjenek meg a szövegben, különösen Sárközi Tamás professzor úr szakmai véleménye foglalkozik ezzel a ponttal, erõteljes hangsúlyokkal.
Egyetértünk azzal, hogy tovább kell fejleszteni az igazságszolgáltatási fejezetet. A szabaddemokraták 1992 óta szorgalmazzák az országos igazságszolgáltatási tanács felállítását mint közjogi garanciát az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítására, és kívánatosnak tartjuk azt, hogy a Legfelsõbb Bíróság, illetõleg az Országos Bírói Tanács, valamint az igazságszolgáltatásban dolgozók szakmai szervezetei által beérkezett véleményekben megjelenõ négyszintû igazságszolgáltatás, négyszintû bírói fórumrendszer megjelenjen az új alkotmányban, ebben a szakmai konszenzus szinte teljesnek mondható. A vita részletesebb szakaszában errõl a jövõben majd szólunk.
Indokoltnak tartjuk, hogy az ügyészség mint a kormányzat igazságszolgáltatási hatalomra gyakorolt befolyása megjelenjen, tehát az ügyészség kormány alá rendelése megfelelõ közjogi garanciák megteremtésével - ahogy ezt a korábbiakban is állítottuk - indokolt. 1990 óta az SZDSZ amellett van, hogy a kormány alá kerüljön. Ennek korábbi módosításoknál is azt a feltételt szabtuk, hogy az országos igazságszolgáltatási tanács is jelenjen meg az alkotmányban.
Indokoltnak tartjuk az igazságszolgáltatás vonatkozásában azt a kritikát, hogy a fejezet címe ne bírósági szervezet legyen, hanem vagy bírói hatalom vagy igazságszolgáltatási hatalom. Ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a törvényhozás egy olyan hatalmi ágat erõsít meg az alkotmányon keresztül, amely mind a törvényhozástól, mind a kormányzattól független. A viták során természetesen ezen túlmenõen is nyitottak vagyunk a beérkezett észrevételek, illetõleg más pártok észrevételeinek megfontolására.
Nem tartjuk azonban elfogadhatónak azokat a törekvéseket, amelyek a parlamenten kívülrõl érkeznek a népképviseleti elv megkérdõjelezésére, illetõleg az Országgyûlés, illetõleg a népképviselet politikai felelõsségének fellazítására. Ebben a tekintetben kétirányú folyamatoknak lehetünk tanúi nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában. A folyamat egyik iránya, hogy növekszik az állampolgároknak, a polgároknak az elvárása a törvényhozásokkal szemben. Egyre több mindenben várják a törvényhozástól a megoldást, egyre több kérdésben hangzik fel a kiáltás egy visszásság láttán, hogy új törvény kell, a törvényhozók oldják meg törvényi úton ezt a problémát.
Ugyanakkor elindult egy másik folyamat is, amely egyfelõl a törvényhozás jogait a nemzetközi szervezetekhez csatlakozással eltávolítja a törvényhozástól. Mi magunk is számos esetben hoztunk törvényt az elmúlt esztendõkben, ahol a döntési szabadságunknak önként korlátot szabtunk az európai normák elfogadása által. De tisztában kell lenni azzal, hogy az európai normák, az integráció azzal az árral jár, hogy az itteni döntéshozók lehetõségei korlátok közé szorulnak, miközben a választópolgárok nem az általunk felhatalmazott nemzetközi döntéshozatali fórumoktól kérik számon a döntések milyenségét, hanem tõlünk.
A másik folyamat, aminek tanúi lehettünk, amikor politikai felelõsséggel nem rendelkezõ fórumok, testületek, szervezetek hoznak döntést, amely döntésre a politikai felelõsséggel rendelkezõ szervezetek csak pecsétet nyomnak, a felelõsséget vállalják, de olyan döntésekért kell vállalni a felelõsséget, amelynek a kialakításában nem lehetett szerepük. Ez a folyamat - amely folyamat mögött megítélésünk szerint sokszor a többpárti parlamenti demokrácia iránti bizalmatlanság vagy annak egyenes elutasítása jelenik meg - általunk nem támogatható folyamat, így mi korlátokat látunk a saját kompromisszum- készségünkben, abban, hogy hogyan engedjünk be olyan döntéshozatali fórumokat, amely döntéshozatali fórumok léte megfosztja a polgárokat attól a lehetõségtõl, hogy a tényleges döntéshozótól kérjék számon a döntéseiket.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nyilvánvaló, hogy az elkövetkezendõ napokban olyan vitatémák, mint az elnökválasztás módja vagy a szociális jogok szabályozásának mikéntje sok pro- és kontra érvet fognak felszínre hozni. A szabaddemokraták az elnökválasztás módja tekintetében változatlanul a parlamenti választás hívei.
(10.40)
Azért, mert olyan rendszert, olyan közjogi berendezkedést támogatunk, ahol a végrehajtó hatalom feje a kormány, amelynek vezetõje a miniszterelnök, és ez a miniszterelnök a parlamenti felelõsség intézményével rendelkezik. A miniszterelnökhöz kérdéseket lehet intézni, interpellációkkal lehet hozzá fordulni, vele szemben konstruktív bizalmatlansági indítványra van lehetõség. Ha a végrehajtó hatalom feje a köztársasági elnök lenne, felhívom a figyelmet, akkor ebben az esetben az elnök tevékenysége az ellenzék által nem számon kérhetõ, az elnöki rendszerekben nincs az elnöknek közvetlen ellenzéke, az elnökhöz kérdést nem lehet intézni, az elnök nem interpellálható, az elnök döntései a parlamentben nem vitathatóak, nincs közvetlen számonkérési lehetõség.
Elgondolkodtató az, hogy a diktatúrák által keserû tapasztalatot szerzett nyugat-európai országok miért választották, így a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország is miért választották a közvetlen választás helyett a parlamenti választás intézményét. Nem áll meg az az érv, amit sokan hangoztatnak, hogy a pártoktól eltávolítaná a közvetlen választás az elnököt, ki az, aki ne tudná ebben a házban, hogy melyik párthoz tartozik Bill Clinton vagy Jacques Chirac, vagy Aleksander Kwasniewski Lengyelországban, és ki az, aki tudja, hogy milyen politikai elkötelezettségû a Német Szövetségi Köztársaság elnöke.
A szociális jogokra röviden rátérve röviden azt szeretném elmondani, hogy az új kelet-európai alkotmányok közül a legnagyobb vonalúan a szociális jogokat az l993-as orosz alkotmány tartalmazza. Mi a magunk részérõl kívánatosnak tartjuk, hogy a szociális jogok nagyon széles körben érvényesüljenek. De úgy látjuk, hogy kockázatos az, ha az alkotmányba olyan jogok jelennek meg kikényszeríthetõ jogként, amely jogokat nem lehet kikényszeríteni. Ez olyan mértékben silányítaná az alkotmány normativitását és kikényszeríthetõségét, hogy tulajdonképpen nehéz lenne különbséget tenni egy ilyen alkotmány és a népköztársasági alkotmány között, amely tartalmazta, hogy a Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat, de soha nem tartotta tiszteletben.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A szabaddemokraták fontosnak tartják, hogy ebben az évben, a millecentenárium évében lezárjuk az alkotmányozás folyamatát, stabil, a következõ évezredre átnyúló olyan demokratikus alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak, amely alkotmánnyal méltán lehetünk részesei Európa civilizált nemzeteinek. Köszönöm szépen. (Taps.)