G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES, az FKGP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves képviselõtársaim! "Mátyás király óta, mert nem lehettünk hatalmon, mert mindig idegen uralkodók vagy egyszerûen nagyhatalmaknak az ügynökei uralkodtak rajtunk, politikusaink nem kerülhettek fel a forradalmak kivételével olyan pozícióba, hogy rányithassák a nemzetnek a sorsát. Mások sérelme nélkül, de a nemzet hasznára." Ezeket Sánta Ferenc élõ klasszikusunk mondta 1989-ben egy tv-nyilatkozatban.
Nagyon megszívlelendõ megfigyelések ezek, hogy a hosszú s különbözõ gyarmati elnyomások miatt nem juthattak hatalomhoz az olyan politikusaink, akik mások sérelme nélkül, de mindenképpen a nemzet hasznára cselekedtek volna. Aki jól ismeri a magyar történelmet, annak nem kell magyarázni, hogy mit jelentenek ezek a sorok, s hogy mennyire igazak. Gondoljanak csak az elmúlt évtizedek orosz vagy ha úgy tetszik, szovjet hódoltság idejére. Vajon a mi érdekeinket képviselõ politika zajlott? A vezetõ politikai elit vajon a mi érdekünkben végezte ki Nagy Imrét? Vajon a mi érdekünkben verette le az '56-os forradalmat? Vajon a mi érdekünkben kínozták és vetették börtönbe Mindszenty Józsefet? Vajon a mi érdekünkben számûzték Nagy Ferenc néhai miniszterelnököt, vagy Varga Bélát, a Nemzetgyûlés egykori elnökét? Vajon a mi érdekünkben készítettek olyan alkotmányt, melynek következtében a középszerûség mûködési szabályzatához igyekeztek lealacsonyítani mindenkit, a tegnap diktátorai a mai demokraták.
Ne vegye senki zokon ezeket a szavakat. Hiszen egy rendszerváltó folyamatban egyáltalán nem mindegy, hogy kik akarnak alkotmányozni, s az sem, hogy milyen szellemben. Vagyis, hogy kié az alkotmány, kinek készül, egy szûkebb letûnt rendszerét túlélt, kontraszelektált helytartó elitnek vagy a nemzetnek.
Kinek az érdekeit védi egy újnak mondott alkotmánykoncepció? Az úgynevezett szocialista alkotmányt a rendszerváltozás kezdetén, a hatalmon lévõ nómenklatúra úgy alakította át, hogy ez a szûk réteg, hogy finoman fejezzem ki magam, megszerezhesse a nemzeti vagyon nagy részét, a nemzet pedig kimaradjon mindenbõl.
De kikbõl is áll ez az új uralkodó csoport? A nemzet logikus elképzelése és várakozása szerint '90-ben annak kellett volna történnie, hogy az orosz birodalmi háttér nélkül maradt helytartó elit teljesen és végérvényesen elveszti politikai és gazdasági hatalmát, s helyükre a természetes kiválasztódás szerint, egy új, a népnek elkötelezett vezetõ réteg kerül. Természetesen szimpátiával fogadva mindazokat, akik fokozatosan távolodtak a helytartóságtól s õszintén közeledtek a nemzeti érdekek felé. És mi történt?
Láthatjuk, hogy szinte teljesen mindegy, ki van hatalmon. A régiek vagy az újak, vagy ennek a koalíciós keveréke, hiszen folyamatosan úgy politizálnak, mintha még mindig helytartók lennének. Vagyis külsõ érdekeltségek felé még most is elkötelezettebbek, mint a nemzet irányában.
Már a '80-as évek elején egy szûk hatalmi csoport, megérezvén a keleti birodalmi helyzet ingadozását, az állam egyre nagyobb mérv eladósításával, egy újabb, más irányú függõségi helyzetbe kényszerítette Magyarországot. Mire az egyiktõl megszabadultunk, már a nyakunkon volt a másik. Ennyit a függetlenségünkrõl és a független alkotmányozásról.
Ez az új függés minden ellenkezõ híreszteléssel szemben nem a stabilitást, nem a nemzet érdekeit szolgálta, hanem a helytartó elit érdekeit, hatalmi pozícióinak átmentését, mint láthatjuk, eszmétõl, ideológiától teljesen függetlenül.
Ezért akarják a tényleges helyzetet megint más színben feltüntetni, az újabb függést függetlenségnek beállítani, hogy a nemzet még meglévõ önvédelmi reflexeit teljesen kioltsák. Hiszen, ha úgymond, szabadok vagyunk, akkor nem kell a szabadságért küzdeni. Az európai politika és e mostani alkotmányozás egyik legnagyobb kérdése tehát az, hogy felszabadulhat-e a magyarság több évszázados függõségi helyzetébõl.
A belsõ politikai szituáció ma is változatlan. Szemben áll egymással a függõ helyzetet képviselõ helytartó elit és a függõségben tartott nemzet. A most érvényben lévõ alkotmányra 6-7 év eltelte után már van bizonyos fokú rálátásunk. Ma ennek a kerekasztal-alkotmánynak az égisze alatt szinte mindent meg lehet csinálni. Ha az SZDSZ kezdeményez népszavazást a nép ellen, akkor az legitim. Akkor az alkotmányos, akkor kiírják és véletlenül alkotmányosan úgy alakul a helyzet, hogy néhány ezer szavazattal elütik a népet az elnökválasztás jogától.
Ha más gyûjt össze történetesen nem száz-, hanem kétszázezer aláírást, és éppen a polgári szabadságjogokat tûzön-vízen át védõ SZDSZ van hatalmon, akkor ugyanezen alkotmány szerint nincs népszavazás.
(10.50)
Miféle alkotmányos rendszer az, melyet, ha akarnak így értelmeznek, ha akarnak másképpen. Azért is figyelemre méltó az érvényben lévõ ideiglenes kerekasztal-alkotmány, mert az szinte teljesen megegyezik a most benyújtott koncepcióval. Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel az ideiglenes kerekasztal- alkotmánnyal is úgy járunk, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatokkal. Tehát egy óriási nagy blöff, hogy itt egy új alkotmány van. Sokat hangoztatjuk, hangoztatja fõleg a kormány, hogy itt nincs is más alternatíva. Bár õk szívesen elmélyednének más vélemények tanulmányozásában, szívesen meghallgatnának más elképzeléseket, de milyen sajnálatos, hogy ilyenek nincsenek. Emlékezhet azonban mindenki, hogy amikor a tisztelt Ház elé terjesztettem új alkotmánytervünket, amely egy teljesen kidolgozott, részletesen elkészített munka, itt van könyvben, indoklással együtt. Ez az alkotmány, amely alkotmány maga hetven oldal - és ehhez még indoklás is van -, összesen 160 oldal. Kossuth óta egyedülálló, a nemzet érdekében végzett önzetlen munka indoklására, a másságot toleráló, az alternatív megoldások felé nyitott parlament adott nekem kettõ, azaz kettõ percet.
Még a Szocialista Párt népi szárnyából sem állt fel senki, hogy legalább mi népiek adjunk neki kettõ és felet. Most pedig itt, általánosságokban megfogalmazott szabályozási elvekrõl - ami a korábbi kerekasztal-alkotmányhoz képest lényegesen új dolgot nem tartalmaz - beszélhetek harminc percet. Hát igen, ez így toleráns. Természetesen azért kaphattam meg ezt az õrületesen nagy idõt, mert a mi alkotmányunk függetlenségre törekvõ nemzeti alkotmány, nem pedig a régi s új helytartók klikkalkotmánya. Alapkérdésekben ellentétes állásponton vagyok, mint amelyek a jelenlegi alkotmányban megfogalmazódnak.
A most beterjesztett szabályozási elvekkel nagyon nagy bajok vannak. Már a preambulummal kapcsolatos indoklásban is ezt olvashatjuk: "Ki kell fejezni, hogy alkotmányunk a jelenhez szól, és nyitott a jövõ felé." Miért? Milyennek kellene lennie? Zártnak? Az ilyen elementáris erejû kitételek inkább a Holló Színház olyan jeleneteibe valók, ahol Tompika kifejti, hogy ez az alkotmánykoncepció komp akart lenni, de nem komplett. De maradjunk a preambulumnál. Megfogalmazódik az az óhaj, hogy a preambulum utaljon az alkotmányozás alanyára, vagyis idézem: "a Magyar Köztársaság állampolgárainak közösségére". Ez a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége kifejezés látszólag nagyon polgári, nagyon európai. Ráadásul a magyarkodók szemében vörös, vadító posztó lehet. Mi az, hogy állampolgárok közössége? Provokációnak sem rossz ez a magyar állampolgárok közössége meghatározás, ám valójában ennél sokkal elszomorítóbb a helyzet.
Ez a kifejezés, ez a meghatározás pontosan utal a szándékra. Ha azt mondom ugyanis, pl. hogy Pista, Ágnes, Kinga, Lilla, Csenge, ez egyáltalán nem ugyanaz, mintha azt mondom, hogy a G. Nagy család. Vagy mondok egy még aktuálisabb példát. Tegnap elnök úr, Gál Zoltán elnök úr köszöntötte itt a Parlamentben a holland királynõt. S köszöntõjében azt mondta, hogy a holland néppel több évszázados jó kapcsolatban vagyunk. Képzeljék el, ha azt mondta volna, hogy a Holland Köztársaság állampolgárainak közösségével jó a kapcsolatunk. Vagy ha azt mondja, hogy szeretettel köszöntöm a Holland Köztársaság állampolgárai közösségének királynõjét. Hogy mennyi a különbség a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége és a magyar nemzet meghatározások között? Éppen annyi, mint a magyar történelem és az amnéziában szenvedõ kontraszelektált elit között. Bármilyen furcsának is tûnik, egy nemzet alkotmánya nem pusztán paragrafusok halmaza, hanem az alkotmányos rendszer mögött jól érzékelhetõen ott kell húzódnia az adott nemzet történelmi, etikai, lelki, szellemi sajátosságainak, múltjának.
A magyar nemzet szóösszetételben a magyar szó nem faji hovatartozást jelent, hanem Európa egy adott helyén élõ közösséghez való tartozást, amely közösségnek sorsa, történelme azonos, de a nemzethez tartozó illetõ lehet történetesen rác, bosnyák, horvát, szász vagy tót. Saját nemzetiségi hovatartozását korlátozás nélkül vállalhatja, de másságával együtt közösen munkálkodik a szülõföldet, otthont adó magyar haza üdvére, természetesen a magyarsággal karöltve, s nem a magyarság ellenére. Ezt jelenti a magyar nemzet fogalma. Ha úgy tetszik alkotmányosan, s ebben ott rejlik a Szent István-i európaiság és a tolerancia öröksége is. Ma errõl sokan megfeledkezvén, a másságot olyan ideológiai pótszernek használják, hogy minél másabb valaki, annál nagyobbat rúghasson a szülõföldet, nyelvet, hazát adó magyarságba. Ma már szinte nem is más az, aki nem azzal kezdi másságának meghatározását, hogy utálja a magyarokat.
A Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége azért szerencsétlen meghatározás, mert nincs mögötte összetartó erõ, nincs mögötte tartalom. Én is állampolgár vagyok, te is, de egyébként semmi közünk egymáshoz. A magyar nemzethez való tartozás közös sorsot, egymásrautaltságot jelent, amelyben megjelenik fennmaradásunk alaptörvénye: az együvé tartozás nagy parancsa. Egyébként sem kell megriadni a magyar nemzet kifejezéstõl, hiszen történelmi tény, hogy a magyarság sohasem úgy határozta meg önmagát, hogy magyar csak az lehet, akinek az édesanyja magyar.
Egyébként a preambulumban mindenképpen meg kell fogalmazni, hogy a magyarság Európában szinte páratlan módon, igazságtalan körülmények között kénytelen élni. Hogy tudja mindenki - az eljövendõ nemzedékek is, és más európai népek is -, hogy miért él a határokon túl több mint hárommillió magyar. Nem tudom, hányan ismerik az egykori NSZK alkotmányának preambulumát, amelyben kimondatott, hogy minden német kötelessége minden német védelme. S nem emlékszem arra sem, hogy emiatt Eörsi Mátyás felelõtlennek, szélsõségesnek, irredentának, sovinisztának nevezte volna Helmuth Kohlékat.
Elképzeléseink szerint egy valóban új magyar alkotmányban a preambulumot a következõ módon kellene megszövegezni: "A magyar nép ünnepélyesen kinyilvánítja ragaszkodását az emberi jogokhoz s a nemzeti szuverenitás alapelveihez." István király államalapítása óta eltelt ezeresztendõs történelmünk két élesen elkülöníthetõ idõszakra bontható. 1526-ig független, szuverén államként illeszkedett a keresztény európai népek közösségéhez. 1526 után - nagyon rövid idõszakot kivéve - különbözõ hatalmak gyarmati elnyomása alatt sínylõdött. Ezen évszázadok alatt szabadságharcait, forradalmait leverték, háborúkba sodorták, majd - az európai történelemben példátlan módon - az országot feldarabolták.
(11.00)
Így adódott az a le nem tagadható, szomorú és tragikus helyzet, hogy önhibáján kívül több mint hárommillió honfitársunk került az anyaországon túlra, valamint a gyarmati elnyomások következtében kétmillióan szóródtak szét a világban. E krisztusi megaláztatások közepette a magyar nép - kinyilvánítva örökös békés szándékait - kötelességének tartja, hogy mindenkori vezetõi megkülönböztetett felelõsséggel viseltessenek az anyaországon kívülrekedt, de szülõföldjükön élõ honfitársai, s bárhol a világban élõ, minden magyarok sorsa iránt, hogy anyanyelvüket, kultúrájukat, emberi méltóságukat, egyéni és kollektív jogaikat megõrizhessék, gyakorolhassák Isten és az emberiség üdvére.
Sem több, sem kevesebb jogot nem kívánunk, mint bármely más szabad népnek, kik elkötelezték magukat Európa békés jövõje mellett. Ezen alkotmány gyökeresen szakít a népet félrevezetõ és kijátszó minden olyan joggyakorlattal, amely a gyarmati elnyomás idejébõl származik. Legnemesebb történelmi és jogi hagyományainkra alapozva olyan garanciákkal biztosított demokratikus rendszerben kívánunk élni, amelyben a magyar nép politikai, szellemi, gazdasági alávetettsége teljesen és végérvényesen megszûnik. Alkotmányunk legfõbb célja, hogy mindenkori vezetõink soha ne szakadhassanak el választóiktól, és soha ne fordulhassanak szembe a békét, szabadságot, igazságot, és az egyetemes emberi jogokat tisztelõ nemzet akaratával.
Tehát, ha valóban egy olyan új alkotmányt akarunk készíteni, amely a nemzet érdekeit szolgálja, akkor véleményem szerint az alábbi lényeges, fundamentális kérdéseket kellene szem elõtt tartanunk.
1. A magyar népesség tragikus fogyásának megállítása a magzati élet védelmével.
2. A termõföld idegen állam, vagy annak polgára tulajdonába nem kerülhet.
3. Legnemesebb nemzeti hagyományainkon nyugvó oktatás minden szinten, történelemhamisítások nélkül.
4. Nemzetileg elkötelezett, a politikai hatalommal arányosan osztott, manipulációktól mentes, a határon túli magyarság életével, sorsával rendszeresen foglalkozó közszolgálati rádiózás, televíziózás.
5. A köztársaság elnökét közvetlenül mindig a nép választja.
6. A szent korona a Parlamentben kerül elhelyezésre, s az Országgyûlés, a kormány, a köztársaság elnöke a korona elõtt esküszik föl a nemzetnek.
7. Az Országgyûlés képviselõi, Kossuth Lajos elvei alapján, bármikor visszahívhatók.
8. A konstruktív bizalmatlanság megszûnik, a kormányzati, miniszteri felelõsség lép a helyébe. Kormánytag nem lehet képviselõ.
9. Az ország mindenkori vezetõi megkülönböztetett felelõsséggel viseltessenek a határon túl élõ magyarok sorsa iránt, hogy anyanyelvüket, kultúrájukat megõrizhessék, egyéni és kollektív jogaikat gyakorolhassák.
10. Az eddigi titkos, népnyomorító hitelek felülvizsgálata. Állami költségvetés keretében hitel felvételét ezt követõen csak az Országgyûlés engedélyezheti.
11. Állami tisztséget kettõs állampolgár nem tölthet be.
12. A hatalmi ágak tényleges szétválasztása olyan formában is, hogy a parlamentbõl a kormány és a köztársaság elnöke költözzön el, s a parlamentet ne õrizhesse soha többé a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres testület. (Derültség az SZDSZ padsoraiban.)
Ha e lényeges kérdésekben nincs változás, nem támogathatjuk az új alkotmányt. A fejezetenkénti tárgyalásnál fogom ismertetni részletesen álláspontunkat a szuverenitásról, az alapjogokról, az állami intézményekrõl, az államhatalmi ágak elválasztásáról, az államháztartásról, a jogalkotásról, a jogforrási hierarchia rendszerérõl, a külsõ és belsõ jog kapcsolatáról, az alkotmány elfogadási rendjérõl is.
A most ismertetett fundamentális kérdések arra is rávilágítanak, hogy a nemzet jövõje szempontjából teljesen mindegy, hogy éppen baloldali vagy jobboldali erõk kormányozzák az országot. A döntõ szempont az, hogy hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez. Hiszen miféle politikai vakság az, mikor mindenki tud a nemzet tragikus fogyásának állapotáról, s akkor a hatalmon lévõk abortusztörvényt hoznak, bezáratják a szülõotthonokat, s családnyomorító intézkedések történnek. Amikor már-már kipusztulás fenyegeti az õshonos lakosságot, akkor sajnálkozva széttárják a karjukat: sajnos nincs más megoldás, mint a betelepítés.
Pusztuló, tudatosan pusztított nemzetnek hogyan lehetne jövõje? Ismerjük az õsi mondást: akié a föld, azé a hatalom. Ha idegen állampolgárok tulajdonaiba kerülnek földjeink, akkor elveszíthetjük hatalmunkat saját hazánk felett. Az új gyarmatosítás ilyen formáját meg kell akadályoznunk - alkotmányos eszközökkel.
Mindenki értesülhetett a napokban arról is, hogy az osztrák határ közelében milyen feszültségeket okozott az illegális földvásárlás, s nem szorul külön magyarázatra, hogy milyen fontos alkotmányos kérdés ma már a közszolgálati rádiózás, televíziózás kérdése is. Ma az ún. függetlenséggel való takarózás például azt jelenti, hogy az SZDSZ-es kultuszminisztert az esti híradóban mindennap több alkalommal is mutogatják (Derültség az SZDSZ padsoraiban.), s közben a parlamenti közvetítést elõbb-utóbb megszüntetik.
De már most is ott tartunk, hogy a híradó Radics Pétert vagy Berecz Annát közvetíti parlamenti tudósítás címén, miközben senki sem láthatja, hogy öt-hat ember jelenlétében zajlik - sajnos - az esti órákban a plenáris ülés. Pedig a hatalmon lévõk a választásokon fennhangon hirdették, hogy õk aztán, ha hatalomra kerülnek, becsületesen részt vesznek az üléseken, és nem lesznek olyan foghíjas sorok, mint az MDF kormányzásának az idején. Ez a független közszolgálati televízió arra is gondosan ügyel, hogyha a képviselõk itt a pulpitus elõtt mondják beszédeiket, akkor az épp elnöklõ házelnök testét derékban levágják. (Általános derültség.) Épp elég, ha Magyar Bálintot látja a pártatlanul tájékoztatott közvélemény. A parlamenti munkáról információt adó sajtótájékoztatókat az MDF idejében még közvetítette a híradó, ma már nem. Miközben a világ jelentõs és jelentéktelen eseményeirõl hosszú tudósításokban számolnak be, a határon túli magyarság életérõl alig hallunk valamit. Néha elintézik annyival az ügyet, hogy épp mit mondott Funár.
Alkotmányban kellene rögzíteni, hogy hatalommal arányosan osztottan, manipulációktól mentesen kellene kialakítani a közszolgálati rádiózást, televíziózást. Nem is beszélve a saját kultúránk iránti elkötelezettségrõl. A köztársaság elnökének választási módja körül igen nagy a zavar. Nyilatkozatok kapnak lábra a sajtóban, hogy az MSZP mégis a közvetlen elnökválasztás híve, hogy a KDNP is ezen az elven van, s aztán minden marad a régiben. Ez a helyzet azt eredményezte, hogy már a második ciklusban a vesztes SZDSZ adja a köztársaság elnökét. Lassan úgy néz ki, hogy egy SZDSZ-es monarchiában élünk. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Elõször a nép feje fölött megkötött paktum által szerezték meg az elsõ közjogi méltóság pozícióját, most pedig egyszerûen lenyelték az MSZP-t, egy látszatellenfelet is produkálva. A köztársaság elnökének közvetlen megválasztása a nemzet elidegeníthetetlen joga, s ez az igény az ország lakosságának többségében még most is megfogalmazódik, ezért nem engedték a népszavazást kiírni. A közvetlenül választott köztársasági elnök nem függ a parlamenttõl, nem függ a pártoktól, s néhány parlamenti párt vezetõjétõl, és garanciális, kiegyensúlyozott szerepet játszhat a kormány, a parlament és a hatalmi ágak között. A köztársaság elnökének a néptõl kell függnie, s nem a pártok alkujától.
(11.10)
Nagyon érdekes a Szent Koronának mint nemzeti történelmi szimbólumnak a kérdése. Amikor elõször felvetettem, hogy a korona nem tekinthetõ pusztán múzeumi tárgynak, hanem itt a Parlament épületében a helye, ezen nagyon megütköztek. Igaz, akadtak neves alkotmányjogászok, akik azt javasolták, hogy ezt az elképzelést nem szabad elvetni, de ma már örömmel tapasztalom, hogy a szocialista képviselõk közül is többen osztják ezt a nézetet.
A korona egyrészt államalapító királyunk eredeti koronája, tehát történelmi örökség. Az istváni mû tárgyi megtestesítõje, mely az oly sokat emlegetett európaiságot és toleranciát is szimbolizálja. Másrészt a magyar politikai kultúra és etika legnemesebb hagyományait is fémjelzi, az örök igazságokra, a világügyelõ isteni törvényekre utalva. Csomor Lajos ötvösmûvész kutatásai szerint a Jézus-ikonnal szemben valaha a Boldogasszony ikonja helyezkedett el, fölötte a szentlelket szimbolizáló leszálló galambbal. Ezért állítja Csomor Lajos, hogy a magyar Szent Korona Szentháromság tanának egyik legtökéletesebb tárgyi megjelenítése. Micsoda bizonyíték ez számunkra támadóinkkal, rágalmazóinkkal szemben, hogy a magyar politika a kezdet kezdetén az európai erkölcs szellemiségével átitatva uralkodott.
A honfoglalás 1100. évfordulójának legszebb eseménye az lehetne, ha a magyar koronát 1996. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között átszállítanák ide a Parlamentbe, és a következõ választások után minden alkalommal a korona színe elõtt tenné le az esküt a nép által választott köztársaság elnöke, a parlamenti képviselõk és a kormány. Ez a hõn óhajtott valódi nemzeti egységet is szimbolizálhatná.
Nagyon bosszanthatja a mostani képviselõket a visszahívhatóság intézménye. Többször elmondtam már, és most újra megismétlem: nem kommunista találmányról van szó. Kossuth Lajos fogalmazta meg, hogy ahol két választás között a vezetõk magukat elmozdíthatatlannak tudhatják, ott nem demokrácia van, hanem uralom.
Kossuthnak volt bátorsága szembenézni saját tévedéseivel is a számûzetésben, amikor alkotmánykoncepcióját megírta. Rá aztán senki se mondhatja, hogy nem volt polgár, nem volt liberális, nem volt hazafi, vagy nem volt demokrata. Kossuthnak teljes mértékben igazat kell adni, hiszen egy demokráciában a hatalmat a nemzetnek folyamatosan ellenõriznie kellene. Pusztán azért is, mert a hatalom elõbb-utóbb elemberteleníti az embert, ha nincs állandó kontroll alatt, s ez nem az ember, hanem a hatalom természetébõl fakad.
Tegyük fel a kérdést: mit szólnának ahhoz, ha felvennének egy munkást csapágy készítésére és õ rövid idõ után fogaskereket kezdene el gyártani? Azt mondanák, hogy "nem probléma, üsse kõ", vagy esetleg felállítanák az illetõt, ám õ azonnal tiltakozna, hogy csak úgy nem lehet õt elküldeni, mert négy évig azt csinál, amihez kedve van. Ha ezt helyesnek tartják, akkor az egész országban minden állampolgárra ki kell terjeszteni - a stabilitásra hivatkozva - a négyéves elmozdíthatatlanságot, mert az mégiscsak súlyos diszkrimináció, hogy csupán a képviselõ garázdálkodhat szabadon a mandátumvadász jegyével. De kinek az érdekében?
Az idõm lejárt, nem kívánom tovább részletezni az egyes intézményekrõl, a részletekrõl a késõbbi vitában minden ülésen szólni fogok. (Taps az ellenzék padsoraiban.)