DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP) Elnök úr! Tisztelt Országgyûlés! Köszönöm a szót, és különösen örülök annak, hogy a vezérszónoklatok, az igazságügy-miniszter úr véleményének és a bizottság elnöke ismertetõ véleményének elhangzása után elkezdõdik érdemben az új magyar alkotmány koncepciójának a tartalmi és érdemi vitája, és hogy ebben a sorban elõször én szólalhatok meg, ami nyilván csak véletlen és nem érdem kérdése.
Az általános rendelkezéseken belül két témakörhöz szeretnék hozzászólni. Elõször az állam megnevezése, az államforma kérdéséhez, az államot meghatározó jelzõk használatához.
Elhangoztak a különbözõ szakmai viták során olyan vélemények, hogy tulajdonképpen ez nem jogi feladat, nem igazán jogi tartalmú vagy jogi jelentõségû ügy az, hogy mi az ország hivatalos megnevezése, vagy ha az jogi jelentõségû is, de az, hogy végül is milyen jelzõket használ az alkotmány az állam megnevezése során, az nem, hanem az inkább fogalmazási kérdés, inkább ott valamilyen vonzó megjelenítésre kell törekedni, hiszen nincsen tartalmi funkciójuk ezeknek a jelzõknek.
Vegyük sorra azokat a jelzõket, amelyeket az új alkotmány koncepciója ajánl, amelyek megegyeznek egyébként a jelenleg hatályos alkotmányban található, az államformát és az állam jellegét meghatározó jelzõkkel. De mielõtt ezeket számba venném, nevezetesen a köztársaság, a független köztársaság, a demokratikus jogállam, a jogállam és a szociális állam körüli vitákat, hát hadd tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon mi a jelentõsége, van-e tényleges tartalmi funkciójuk és jelentõségük ezeknek a jelzõknek. Én azt gondolom, hogy van. Jogi jelentõségük, politikai jelentõségük van ezeknek a jelzõknek. Egyrészrõl az állam hivatalos megnevezését pontosan, egyértelmûen rögzíteni kell az alkotmányban, ezt teszi az összes többi alkotmány is. Elhangzott éppen tegnap egy hozzászólásban az, hogy talán nem kellene itt a hivatalos megfogalmazás során a Magyar Köztársaság elnevezést használni, hanem egyszerûbb lenne a Magyarország kifejezés használata. Ebben kétségtelenül van igazság, azonban a Magyarország kifejezés egyrészrõl egy földrajzi egységre utalás, másrészrõl egy demográfiai, egy népességet körülíró, illetve a kettõt együtt meghatározó definíció. A hivatalos elnevezések során soha nem az országra utalást használják - gondoljunk arra, hogy: nem Németország, hanem Német Szövetségi Köztársaság, nem Ausztria, hanem Osztrák Köztársaság, nem Anglia és csatolt társai, hanem Egyesült Királyság, nem Franciaország, hanem Francia Köztársaság az államnak a hivatalos megnevezése.
Úgy gondolom, hogy indokolt Magyarország esetében is megõrizni a jelenleg hatályos alkotmányból hivatalos elnevezésként a Magyar Köztársaság elnevezést. Itt is van mindjárt egy kis vita, de sok idõt erre nem szánnék, mert ez - úgy gondolom - 1989. október 23-án eldõlt, hogy a köztársasághoz vajon fûzzön-e valamilyen jelzõt a hivatalos elnevezés során az alkotmány vagy sem. Én azt gondolom, hogy az a helyes megoldás, ami a jelenleg hatályos alkotmányban van: sem népköztársaságra vagy más köztársasági jelzõs szerkezetre nem indokolt utalni. A legegyszerûbb megfogalmazást, a Magyar Köztársaság megfogalmazást kell hivatalos megnevezésként használni. Ennél fontosabb indok az, hogy az állam megnevezés kapcsán alkalmazott jelzõ az állam társadalmi jellegére utalna, és ez pedig már elkötelezettséget jelent valami mellett, és elhatárolódást jelent valamivel, valamikkel szemben.
Harmadrészrõl: a megnevezések értelmezési keretül, értelmezési bázisul szolgálnak például az Alkotmánybíróság számára. Akkor, amikor Magyarország fölvállalja az alkotmányban azt, hogy a jogállami kifejezést a magyar állam jelzõjeként használja, akkor ebbõl nagyon is kemény és egyértelmûen levezethetõ konzekvenciák következnek. Az elmúlt hat évben is voltak viták a körül, hogy vajon egy jogállamban mi tehetõ meg és mi nem tehetõ meg, és hogyan tehetõk meg, és ez a jelzõ a jogállamiságra utalás az Alkotmánybíróság több határozatában elõfordul mint értelmezési keret, és ebbõl vezetett le alkotmánybírósági határozatokat, ítéleteket, döntéseket, de az igazságszolgáltatás szervei is ebbõl értéktartalommal, és nemcsak értéktartalommal, hanem jogi logikával, következtetésekkel nagyon egyértelmû és nagyon meghatározott következtetésekre juthatnak, és nem juthatnak más típusú következtetésekre. Mondjuk például, a jogegyenlõtlenséget semmilyen formában nem lehet a jogállamiság követelményébõl levezetni. Vagy mondjuk a jogalkotás során a jogforrások hierarchiájának a felbontását semmiképpen nem lehet levezetni, semmilyen módon nem lehet megalapozni, ha a jogállamisági klauzula ott szerepel az állam megnevezésénél.
Negyedrészt: ezek a jelzõk elhatárolódást jelentenek, mert minden meghatározás valamilyen pozitív elkötelezettség, és egyúttal minden definíció elhatárolódás attól, amivel szemben meghatározza, amivel szemben elkötelezi magát az állam. Vegyük sorra ezeket a jelzõs szerkezeteket!
Az elsõ mindjárt az, hogy Magyarország köztársaság. Ez elhatárolódást jelent két irányban. Egyrészrõl abban az irányban, hogy Magyarország nem monarchia. A szakértõi vélemények között és a politikai viták során is elhangzottak olyan vélemények, hogy népszavazás döntsön arról, hogy Magyarország vissza kíván-e térni a monarchiális államformához, a monarchiális parlamenthez és a monarchikus demokráciához. Hadd jegyezzem meg, hogy Európában, Kelet- és Nyugat-Európát figyelembe véve például több a monarchiális államformában és berendezkedés keretében mûködõ állam, mint a köztársasági államformában mûködõ állam, tehát a monarchiális államforma a 20. század végén nem feltétlenül jelent valamiféle korábbi alkotmányos monarchiához, feudális társadalmi berendezkedéshez és egyébhez való visszatérést. Ebben a kérdésben azonban én úgy gondolom, hogy a magyar történelem letette a voksát, és nincs indok arra, hogy ezt a döntést megváltoztassuk. Ezt a döntést az 1946. évi I. törvény megtette. Akkor, amikor - úgy tûnik -, véglegesen lezárta az államforma-vitát, a király nélküli királysággal szemben a köztársaság mellett tette le a voksát 1946. február 1- jével, akkor, amikor a magyar parlament összes - egy párt kivételével minden - pártja megszavazta a köztársasági államformára való áttérést. Természetesen ez még lehet vita kérdése, de az alkotmányozás során egyértelmûvé kell tenni az elkötelezettséget valamelyik megoldás mellett. Én a magam részérõl ma már ezt nem tartom népszavazásra érdemes ügynek. Tisztelve azok véleményét, akik valamilyen monarchiális megoldás mellett szállnak síkra, de úgy vélem, hogy nincsen olyan tömeges szakmai vagy társadalmi igény az államforma megváltoztatására, ami indokolná ennek, esetleg népszavazáson való eldöntését.
A köztársasági államforma melletti elkötelezéssel kapcsolatban vetõdik fel a másik kérdés. Nevezetesen, hogy miféle köztársaság legyen? Egyszerûen csak arra való utalás legyen a köztársaság, hogy nem monarchia, hiszen ebben az összetételben semmi mást nem fejez ki a köztársasági államforma, mint egy tagadást. Egy tagadást, a monarchiális államformával szembeni tagadást fejezi ki. De hát lehetne, és volt Magyarország hivatalos elnevezése népköztársaság, lehetne valamilyen más jelzõs szerkezettel megoldott köztársasági elnevezési forma. Én azt gondolom, hogy egyrészrõl az elmúlt negyven évtõl való egyértelmû elhatárolódás, másrészrõl a monarchiával szemben az államformát egyértelmûen meghatározó, egyszerû megoldás, a Magyar Köztársaság elnevezés tökéletesen megfelel.
(9.30)
Ezért én a magam részérõl, ismerve a szakértõk között meglévõ, illetve a társadalom szûkebb körében meglévõ vitákat, azt javaslom, hogy maradjon, és támogassa majdan a parlament is a normaszövegben a Magyar Köztársaság elnevezést.
A következõ jelzõ a független jelzõ. Ez benne van a jelenleg hatályos alkotmányban is, és az új alkotmánykoncepció is azt javasolja, hogy õrizze meg az új alkotmány a független jelzõt, tehát Magyarország elnevezésében maradjon meg az, hogy a Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam.
Van-e jelentõsége a független jelzõnek? Azt gondolom, hogy van. Mégpedig azért, mert 1989-90-et megelõzõen Magyarország, mintegy 45 évig a korlátozott szuverenitás, sõt szuverenitása teljes elvesztésének állapotában volt. Mind nemzetközi relációban korlátozott volt a szuverenitása, mind belsõleg korlátozott volt a szuverenitása. Nemzetközi relációban tulajdonképpen, egy nemzetközi diktatórikus rendszer részeként kénytelen volt nemzetközi külpolitikai jogosítványairól, fõhatalmi jogosítványairól lemondani, kénytelen volt olyan nemzetközi gazdasági és nemzetközi katonai szövetséghez csatlakozni, amelyrõl nem az ország, nem a parlament és nem a társadalom döntött, hanem belpolitikailag egy meghatározott csoport. Másrészrõl belsõleg is korlátozva volt Magyarország fõhatalmi jogosítványainak demokratikus gyakorlása és birtoklása. Erõszakosan hatalomra került és a hatalmat monopolizáló politikai csoport birtokolta, sajátította ki a fõhatalmi jogosítványokat. Túl hosszú volt ez az idõszak egyrészrõl és túl közel van ez az idõszak.
Ezért én a magam részérõl feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az alkotmányban megjelenjen a független államra való utalás, ez a felszabadultság, ez egyúttal valamilyen üzenettel rendelkezõ kifejezés az alkotmányban. Annak a felszabadultságnak a kifejezésre juttatása, amelynek nem volt túlságosan sokáig, vagy hosszú idõszakon keresztül birtokában a magyar nemzet.
A demokratikus jelzõ használata szükséges-e, vagy sem. Azt gondolom, hogy elõször is tisztázni kell azt, hogy a demokratikus jelzõt más jelzõ nélkül kell az alkotmányban megtartani, tehát sem a népi demokráciára, sem a szocialista demokráciára, sem a polgári demokráciára való utalást nem tartom helyesnek. Ezek inkább tipizálási osztálybasorolási lehetõségek a különbözõ államformák között. Egyértelmûen és pontosan kifejezi a hatalom szerkezetével és társadalmi berendezkedésével kapcsolatos üzenetet az alkotmány szövege akkor, amikor a demokratikus jogállam, demokratikus állam elnevezést javasolja.
Mit jelent a demokrácia ebben az esetben? Egyrészrõl azt, amit mondottam, értelmezési keretül kell, hogy szolgáljon késõbb hozandó döntések, értelmezések számára. A demokrácia jelenti egyrészrõl a hatalom szerkezetét. A demokratikus hatalomszerkezet nagyon sokféle formában és változatban ismert a világon. De egyértelmûen el kell határolni a demokratikus hatalmi szerkezetet az antidemokratikus szerkezeti megoldásoktól. Például a hatalom kizárólagos birtoklásától, például a hatalom erõszakos megszerzésétõl, ezek a tilalmak nevesítve benne vannak a jelenleg hatályosban, és terveink szerint benne lesznek az új alkotmány koncepciójában. Rendkívül fontos ennek a jelzõnek az értelmezési keretként való megõrzése, rendkívül fontos a hatalom szerkezetére utalás szempontjából való megõrzése, mindenféle egyéb jelzõ, tehát polgári, népi demokrácia, szocialista demokrácia, szociális demokrácia, vagy bármilyen más jelzõ használata nélkül. A demokrácia emellett, amellett hogy hatalmi szerkezetre utalást jelent, emellett érték is. A demokrácia értéke, axiológiai értelemben vett értékrendje más, mint a diktatúra értéke. Mások a levezethetõ alapelvek, megoldások jogintézményi és szervezeti megoldások, mint a diktatúráé. A diktatúrával nem fér össze a versengõ többpártrendszer, nem fér össze az önkormányzatok alanyi jogként való meghatározása. A demokráciából viszont szükségszerûen következik a versengés, nemcsak a pártok szintjén, hanem a szakszervezetek szintjén és a különbözõ egyesületek és szervezetek szintjén egyaránt. Úgyhogy azt gondolom, hogy a demokrácia értékére való utalás miatt feltétlenül szükséges, vagy emiatt is szükséges a demokratikus jelzõ megõrzése. A demokrácia ezen túl a hatalom minõségét, sõt nemcsak a hatalom minõségét, hanem a társadalmi élet, a társadalmi berendezkedés, mindennapi életünk minõségét is jelenti, és az erre való utalás, megint csak értelmezési keretként, üzenetként, illetve egyértelmû alapként és bázisként, funkcionálás szempontjából fontos.
A következõ jelzõ a jogállam. Errõl is folytak és folynak szakértõk között is viták, van olyan szakértõi vélemény a most beérkezettek között is, amelyben azt javasolja a vélemény elõadója, hogy felesleges a jogállami klauzulának a megõrzése az alkotmányban, mert a jelenleg hatályosban benne van. Felesleges, mert természetes, hogy egy demokratikus köztársaság jogállam. Énszerintem nem természetes, hogy önmagát demokratikusnak nevezõ állam jogállam. A demokráciához hozzátartozik, annak "conditio sine qua non"-ja a jogállamiság, de nem feltétlenül függ a kettõ egymással össze. Minden jogállam demokratikus, ezt mondhatjuk, de nem minden magát demokratikusnak nevezõ állam - és elsõsorban a diktatúrák szoktak tetszelegni önmaguk demokratikusként való bemutatásában - tehát nem minden önmagát demokratikusnak nevezõ, belsõleg esetleg diktatórikus állam, vagy maskara-demokráciaként mûködõ állam jogállam.
Én elfogadom azt az aggályt, amelyet fõleg jogászok képviselnek, hogy nem szabad az alkotmányban a jogállam definícióját adni. Tehát nem szabad valamiféle tudományos igényû meghatározását adni a jogállamnak. Ezzel én egyetértek. De a jogállamiság követelményeit az alapelvekben, az egyes fejezeteknél, az emberi jogokon belül különösen, de azon túl, az egyes fejezeteknél, például a bíróságról szóló fejezetnél, az ügyészségrõl szóló fejezetnél, az önkormányzatokról szóló fejezetnél, az alkotmányvédelemrõl szóló fejezetnél, nagyon egyértelmûen le lehet vezetni, s a jogállamiság követelményébõl, amennyiben emellett kötelezi el magát a magyar állam, nagyon pontosan és egyértelmûen levezethetõ alapelvek következnek, és nagyon pontosan és egyértelmûen megnevezhetõ megoldásokat kizár a jogállamiság megoldása és a jogállamisági klauzula. Úgyhogy rendkívül fontosnak tartom, hogy a jogállam elnevezése, az alapelvekkel együtt értelmezve és azokból értelmezve benne maradjon az alkotmányban.
Nem értek egyet azzal a megoldással, amelyik a szociális jogállam kifejezést javasolja, mivel a jogállam elé nem szabad újabb jelzõt tenni. Volt arra példa, hogy szocialista jogállam, például, ez sok esetben tudjuk jól, hogy fosztóképzõként funkcionál, azt jelentette a szocialista demokrácia, a szocialista jogállam, hogy nem demokrácia, hogy nem jogállam, nincs semmi értelme a jogállam elõtt valamiféle jelzõs szerkezet használatának. A jogállamiság egyértelmûen definiálható, alapelvekben lebontható, és konkrét jogintézmények koherens rendszerében kiépíthetõ és felépítendõ. Ezért a jogállam kifejezés használatát fontosnak tartom, viszont semmilyen más jelzõ használatát nem tudom elfogadni. Mert gondoljuk csak arra, mit jelent a jogállam kifejezés elõtt a szociális jelzõ.
Jogilag megmagyarázhatatlan. A szociális jelzõ a társadalmi berendezkedésre, a gazdasági életre s részben az emberi jogok érvényesülésére utal, de a jogállamiság ezeken messze részben túlmutat, részben ezektõl független tartalmat jelent.
Mindjárt rátérve a szociális állam, illetve a szociális jelzõ használatára, vegyük sorba azt, hogy miféle megoldásokat lehetne elképzelni, az állam megnevezés kapcsán a szociális jelzõ használata során.
(9.40)
Ismert a nemzetközi alkotmányozás gyakorlatában és a hazai szakértõi vitákban a "szociális állam" elnevezés javaslata. Másrészrõl a szociális jogállam, amit az elõbb már idéztem, illetve ahogyan a jelenleg hatályos alkotmányunk bevezetõ sorai szólnak, hogy szociális piacgazdaságot megvalósító állam a magyar állam.
Én azt gondolom, hogy ezek közül a szociális piacgazdaságra utalás egyfajta politikai társadalom-, gazdaságfilozófiai programból következik - ami nincs ellenemre egyébként -, de a piacgazdaság, igazság szerint soha nem szociális. A piacgazdaság az meghatározott közgazdasági elvek alapján mûködõ gazdaságszerkezet, amely önmagában, saját logikája alapján mûködik. Ezt a gazdasági szerkezetet lehet állami beavatkozással, jogi kötelezettségekkel, illetve korlátokkal ilyen típusú piacgazdaság, olyan típusú és amolyan típusú piacgazdaság irányába terelni.
De önmagában a piacgazdaság nem szociális; szociális jellegû vagy elkötelezettségû a kormányzat, a pártoknak a programja, illetve végsõ soron az állam lehet. Ezért én a "szociális piacgazdaság", illetve az elõbb elmondott érvek alapján a "szociális jogállam" kifejezéseket nem tartom helyesnek. Helyesnek tartom viszont, és szükségesnek és fontosnak tartom a szociális államra utalást. Ez nem egyszerû jelzõ, nem egyszerûen tetszetõs jelzõ vagy divatos jelzõ az állam megnevezése elõtt, hanem az állam kötelezettségét jelenti a szociális jogok érvényesítésére és kötelezésére. Nem azt fejezi ki, hogy az állam kell, hogy törekedjen a társadalmon belül a szociális és gazdasági jogok megvalósítására, hanem azt fejezi ki, hogy az állampolgárok kötelezik az államot a szociális jogok tiszteletben tartására, a lehetõségekhez képesti garantálására és érvényesítésére, és egyúttal az állami szervek mûködése számára keretet jelöl ki. Úgyhogy én a magam részérõl a "szociális állam" elnevezést rendkívül fontosnak tartom. Javasolom - jelenleg nem szerepel ti. az alkotmány koncepciójában -, én a magam részérõl javasolom ennek a jelzõnek a fölvételét az "állam"-megnevezés során.
A szociális kötelezettségek egyébként nemcsak a társadalom akaratából fakadnak. Fakadnak azokból a nemzetközi szerzõdésekbõl, amelyeket Magyarország aláírt. Nemcsak az 1948. december 10-i, az emberi jogoknak a deklarációját, hanem a két 1966-os nyilatkozatot, amelyek ebbõl vannak levezetve, és a gazdasági-szociális jogokról, illetve a kulturális jogokról szólnak. Ezek érvényes, Magyarországon kihirdetett szerzõdések. Azóta újabb részletezõ nemzetközi szerzõdéseket kötött Magyarorzság, sõt részszerzõdéseket, amelyek egyes területeken biztosítják meghatározott társadalmi rétegek, csoportok szociális jogainak az érvényesítését.
Másrészrõl az alkotmány koncepciója az ún. második generációs, tehát a szociális, gazdasági, emberi jogokat kimerítõen, vagy legalábbis taxációra törekedve fölsorolja a második részben. Ebbõl is következik az, hogy nem tehet mást az állam, mint ezeknek a jogoknak a garantálását és érvényesülését el kell hogy fogadja.
Továbbá, az állam szociális kötelezettsége elkötelezettség a társadalmi béke fenntartása mellett. Különösen akkor, amikor Magyarországon növekednek a társadalmi egyenlõtlenségek, amikor élezõdnek a társadalmi konfliktusok, amikor nem kellõen épült még ki a társadalmi érdekegyeztetésnek az a fóruma, fórumrendszere, amely a társadalmi béke megõrzését biztosíthatja; ebben a helyzetben különösen fontosnak tartom az állam kötelezettségét a társadalmi béke fenntartására. A társadalmi békét nem lehet más eszközökkel igazán fönntartani mint az igazságtalan társadalmi egyenlõtlenségek csökkentésével, a társadalmi konfliktusok békés rendezésére törekvéssel, a piacgazdaság nem kívánatos jelenségeibõl fakadó szociális egyenlõtlenségek kiküszöbölésével. Ez pedig mind az állam szociális kötelezettségét támasztja alá.
Úgyhogy természetesen nem várom el azt az alkotmánytól, hogy pártok programjaiba foglalt üzeneteket vagy célkitûzéseket foglaljon magában, hiszen ez az alkotmány minden pártra kötelezõ kell hogy legyen, és bizonyos értelemben a pártok fölötti jogi norma kell hogy legyen. Viszont az elõbb elmondott érvek alapján én úgy gondolom, hogy az államnak a szociális jogok garantálására való kötelezettségét egyértelmûen kifejezésre kell juttatni az alkotmányban, és ezt az biztosítja, hogyha nemcsak a gazdasági és szociális jogokat fogalmazza meg - fõleg nem egyszerûen állami kötelezettségként, ahogy jelenleg szerepel -, hanem emberi jogokként, amelyeknek a garantálására az állam köteles.
Az állam megnevezésével kapcsolatos jelzõs szerkezetek után néhány szót szeretnék szólni a fõhatalom birtoklásáról, és ezzel összefüggésben a "néprészvétel" elvérõl.
A fõhatalom birtoklása a modern társadalmakban osztott. Egyetlenegy szervezet sem birtokolja kizárólagosan - sem a parlament, sem a kormány, sem az igazságszolgáltatás szervei, sem a köztársasági elnök, vagy a király, ahol van -, hanem mindezek együtt birtokolják a szuverenitási jogosítványokat.
Nem kívánok tudományos vitát folytatni most itt a szuverenitás tartalmáról és arról, hogy a "szuverenitás" fogalom egyáltalán - akár a belsõ, akár a külsõ "szuverenitás" fogalom - vajon élõ, hatalomszerkezeti fogalom és jogi fogalom-e ma. De azt talán közösen és egyformán belátjuk, hogy a hatalommegosztás elve a fõhatalmi jogosítványokat, a szuverenitási jogosítványokat telepíti, egyiket ide, a másikat oda, a harmadikat amoda, úgy, hogy egyik se birtokolhassa és sajátíthassa ki kizárólagosan a fõhatalmat. Hanem a fõhatalomnak bizonyos jogosítványait, például a törvényhozó és a képviseleti jogosítványokat a parlament és az önkormányzatok, a kormányzási jogosítványokat a kormány, az ítélkezési jogosítványokat a bíróságok és az igazságszolgáltató szervek gyakorolják.
A modern demokráciák felépítésében elfogadott, több száz éve elfogadott elv ugyanakkor az is, hogy közvetlenül a fõhatalmi jogosítványokat gyakorolni, birtokolni a társadalom nem tudja. Ebbõl következik és ebbõl következõen mindenhol a parlamenti, illetve a közvetett demokrácia rendszere épült ki a maga bonyolult mechanizmusával. Hiszen a közvetett demokrácia keretében is a fõhatalom forrása a nép. Viszont nem közvetlenül, hanem részben parlamenten és önkormányzatokon keresztül, részben a közakarat formálásában résztvevõ pártokon keresztül, részben a saját érdekképviseleti szervezeteiken keresztül gyakorolja közevetett módon a fõhatami jogosítványokat.
Ez az élet, ez a hatalom, a modern hatalom megszervezésének a szükségszerûsége. Emellett azonban nem lehet természetesen eliminálni vagy nagyon szûk körrel beszorítani a közvetlen hatalomgyakorlásnak az eszközét. Nem elég deklaráció formájában kimondani azt, hogy a nép a hatalom forrása, és a nép gyakorolhat közvetlenül is bizonyos hatalmi jogosítványokat, hanem ezt garantálni kell. Erre többféle mód van. Azt gondolom, hogy legalább kettõt, egyrészrõl a népszavazást, másrészrõl a népi iniciatívát az alkotmányban nevesítetten meg kell jelölni, és önálló törvényben kell a részleteket szabályozni.
Úgy gondolom tehát, hogy a jelenlegi koncepcióval szemben szélesebben kell meghatározni a közvetlen részvétel lehetõségét, tágítani kell a kört. Nem elegendõ annak a garantálása, hogy meghozott törvények elfogadásáról vagy hatályon kívül helyezésérõl dönthet referendum, népszavazás formájában a nép, hanem biztosítani kell azt a jogot is - az alkotmányból levezethetõen -, hogy önálló törvénykezdeményezéssel, népi iniciatívával befolyásolhassa a parlamentnek az akaratát; akár kötelezhesse, vagy legalábbis véleményét kinyilváníthassa a parlament felé a társadalom, illetve a választópolgárok összessége.Úgyhogy a népszavazás és a népi kezdeményezés jogait és eszközformáit bõvebben, egyértelmûbben és pontosabban kell az alkotmányban meghatározni.
(9.50)
Végül az utolsó kérdés, amirõl szólni szeretnék az általános rendelkezések között, az az, amelyik a javaslat 2. pontjának utolsó bekezdésében szerepel, nevezetesen az, hogy az alkotmány tegye lehetõvé, hogy a magyar állam felségjogainak egy része nemzetközi szerzõdéssel átruházható legyen nemzetközi szervezetre.
A javaslat erre az esetre az Országgyûlés minõsített többséggel meghozott döntését javasolja. Ezt szükséges, de nem elégséges feltételnek tartom. Úgy vélem, ha a Magyar Köztársaság lemond felségjogairól, szuverenitási jogairól, akár külsõ, akár belsõ - például jogalkotói fõhatalmi jogosítványáról -, akkor ehhez nem elegendõ a parlament minõsített többséggel meghozott döntése, hanem az alkotmányban kellene kimondani azt, hogy ha a magyar állam felségjogainak akár külsõ, akár belsõ - hát gondoljunk a jogharmonizációra, gondoljunk az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán - Magyarország jogalkotói szuverenitása hirtelen minimalizálódik és lecsökken, például a gazdasági jogok, a szabványügyi jogok, a kereskedelmi jogok, a vám- és devizajog érvényesülése szempontjából.
Tehát akkor, ha a Magyar Köztársaság felségjogainak egy részérõl le kíván mondani, akkor azt népszavazással kelljen eldönteni. Példákat lehet sorolni: akár katonai nemzetközi katonai szövetséghez való csatlakozásról legyen szó - mondjuk a NATO-ról -, akár nemzetközi politikai vagy gazdasági szövetséghez való csatlakozásról - mint az Európai Unióról van szó -, akár Magyarország nemzetközi jogi státusát alapvetõen meghatározó kérdésrõl legyen szó, mint például a semlegesség kikiáltásáról. Ezeket a tárgyköröket és ezeket a témaköröket a parlament legyen köteles népszavazásra bocsátani. De ne az alkotmánykoncepció részeként - attól nagyon óvnék, hogy most az alkotmánykoncepcióban vagy a normaszövegbe építsük bele akármelyik konkrétan felvetett példát. Az alapelvet kell belefogalmazni, azt a jogi rendelkezést, hogyha Magyarország szuverenitási jogairól - mégpedig megkülönböztetném a külsõ- és a belsõ szuverenitási jogokat -, tehát a szuverenitási jogairól akár részlegesen - mert nyilván csak részlegesen mondhat le - le kíván mondani, akkor egy ilyen nemzetközi szerzõdés aláírása elõtt legyen köteles azt az adott konkrét ügyet népszavazásra bocsátani, s a népszavazás eredménye kösse a parlamentet.
Ily módon, elvileg akár még az új alkotmány elfogadása elõtt vagy az új alkotmány elfogadása után minden, az elõbb példálózóan felsorolt esetekben lehetõség lesz arra, hogy a magyar választópolgárok közvetlenül kinyilvánítsák akaratukat akkor, amikor valamilyen magyar felségjog részleges lemondásáról van szó. Viszont nem szabad és nem lenne jó megterhelni az alkotmány szövegét valamelyik konkrét megoldással, mert akkor az adott konkrét megoldás válik az alkotmányszöveg elfogadása vagy elutasításának a fõ kérdésévé, holott itt másról van szó. Viszont az alkotmányban feltétlenül indokolt ennek a jognak, ennek a kötelezettségnek a parlament számára kötelezõ, hát elõírásnak a megjelenítése az alkotmány normaszövegében. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)