DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A mai napi vitában, amely az alapjogokról és a polgároknak a szabadságjogairól szól, két témáról szeretnék szót ejteni, nagyon röviden.
Az elsõ téma az a jogoknak, illetve az alapjogoknak a két kategóriára osztása az alkotmánynak a koncepciójában, a másik pedig egy konkrét személyi szabadságjog, az õrizetbe vétellel kapcsolatos szabadságjog, közkeletû nevén a habeas corpus-szal kapcsolatos kérdés.
Elõre bocsátom, hogy az elsõ kérdésben egyetértek a koncepcióval, a második kérdésben pedig nem értek egyet a koncepcióval, ahogyan azt a tegnapi vezérszónoklatban is jeleztem. A koncepcióban vannak olyan elemek, amelyeknek a módosítása mindenképpen szükséges lenne, és a Fidesz ezeket a további, késõbbi idõszakban fel is fogja vetni. Általában azonban a koncepciónak a lényegével egyetértünk, mind ahogyan ezt tegnap is, és annak idején a bizottsági ülésen megtettük, az ötpárti konszenzusnak a jegyében ehhez a Fidesz a maga hozzájárulását meg kívánja tenni.
Az alapvetõ jogoknak, a polgárok szabadságjogainak, valamint a szociális gazdasági jogoknak a két kategóriára osztása az alkotmány koncepciójában úgy jelenik meg, hogy van egy olyan kategória, azoknak a jogoknak a kategóriája, amely bíróság elõtt, alkotmánybíróság elõtt kikényszeríthetõ. Ezek között vannak olyanok, amelyeknél közvetlenül az alkotmány alapján lehet fordulni hozzájuk, és tulajdonképpen a koncepció ezt az irányt támogatja is, és van egy olyan kategóriája, amelynél más törvények alapján, más törvények biztosítják a bírósághoz fordulásnak a jogát.
Van egy olyan kategória, amelyet nagyon elnagyoltan - vagy általában - államcéloknak nevezünk, vagy olyan jogoknak, amelyek állami kötelezettség- vállalásokat állapítanak meg. A koncepciónak ezt a felosztását a társadalmi vitában a sajtó tudósításai alapján és a beérkezett anyagok alapján nagyon sok kritika érte, amely, véleményem szerint, alapvetõen egy félreértésre alapult. Nem arról van szó ugyanis, hogy ezeket a jogokat akár az alkotmány-elõkészítõ bizottság, akár a parlament, akár esetleg egy késõbbi alkotmány kisebb jelentõségûnek tartaná, esetleg ne tartaná nagyon fontosnak, fontos értékeknek, hogy egy európai társadalom a XX. század végén ne biztosítsa a bizonyos alapvetõ szociális jogokat, és ez ügyben ne teremtse meg a megfelelõ garanciákat. Egyáltalán nem errõl van szó. Tehát a félreértés erre alapszik. A megosztás az arról szól, hogy vannak olyan típusú jogok, amelyek klasszikusan, bíróság elõtt érvényesíthetõ jogok is, amelyeknek a feltételeit az állam minden körülmények között az államnak biztosítania kell.
Az államcélként, az állami kötelezettség-vállalásként megjelenõ jogok körében azonban ezt a fajta mindenáron és minden körülmények között való biztosítást nem vállalhatja fel az állam, hiszen ezek elsõsorban gazdasági jellegû, szociális jellegû jogosítványok, amelyek mindig az országnak az éppen adott jólétén múlnak. Vagyis, hogyha az ország szegényebb, akkor kevesebbet tud biztosítani ezekre a célokra, kevésbé tudja ezeket a feladatokat ellátni, hogyha pedig gazdag, akkor akár a jelenleginél vagy az egyébként elfogadottnál jelentõs mértékben többet is biztosíthat. A minimumgaranciáknak a meghatározása itt is fontos, és ez az, amit az alkotmánykoncepció e tekintetben lényegében el is végez. Éppen ezért ez a megosztás egy nagyon fontos kérdést érint, általában az alkotmány stabilitásának a kérdését. Az alkotmány jelenlegi formájában, ahol nincsen ilyen típusú megosztás, kvázi, úgy mondjam, alanyi jogként szabályozza ezeket a - most a koncepció által az államcélok, állami kötelezettségek vállalása közé sorolt - jogokat is. Ez is biztosítja lényegében az állam számára a mozgásteret. Gondoljunk csak az Alkotmánybíróságnak a különbözõ, e kérdésben korábban hozott, nyugdíjkérdésben hozott véleményére, vagy akár a Bokros-csomag bizonyos elemeierõl mondott véleményére, ahol az Alkotmánybíróságnak alapvetõen az volt a kifogása, hogy ezt ilyen rövid idõ alatt nem lehet bevezetni, a polgárokat nem lehet egyik pillanatról a másikra olyan helyzet elé állítani, hogy olyan gazdasági terhekkel számoljanak, amelyekkel eredetileg nem kellett, hiszen biztosítva volt a törvényben például a családi pótlékhoz való alanyi jogosítványuk vagy pedig más családi ellátásokhoz való joguk. Ennek következtében az államnak ma is van mozgástere. Ez azonban bizonyos értelemben az alkotmány megsértésével lehetséges.
Alkalmam volt az elmúlt idõszakban az ukrán alkotmánynak a tervezetét véleményezni, amely különösen kirívó példa volt ebben a tekintetben. Az ukrán alkotmány tartalmazta azt, hogy a nyugdíjakat konkrétan, szám szerint rögzíteni kell. Tehát összegszerûen rögzítette a nyugdíjakat, az áraknak a rögzítését, és nagyon sok minden ilyet tartalmazott. Mindezt már az úgynevezett kommunista idõszak utáni idõszakban. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon extrém példa, de valamilyen módon rávilágít erre a kérdésre, ez pedig az, hogy hiába próbál ez az ukrán állam mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt a jogot biztosítsa, hogy a nyugdíjak fix összegûek legyenek, ezt nem fogja tudni biztosítani, és nem is tudta biztosítani, vagy nem is tudta volna. Éppen ezért ilyen típusú, nagyon szigorú, túlságosan konkrétan meghatározott jogokat ide nem lehet betenni, és ezeknek a bírósági egy az egyben való kikényszerítése nem lehetséges. Nem azért, mert ne akarnák az alkotmányozók, hogy ezek a jogok érvényesüljenek, hanem arról van szó, hogy az ország konkrét gazdasági teherbíró képessége megengedi-e ezt, vagy pedig nem engedi meg. Ebben a tekintetben ez a fajta distinkció nagyon fontos. Mert mit tehet egy merev alkotmány esetén az országnak, az adott kormánynak a gazdaságpolitikája? Vagy megsérti az alkotmányt, vagy pedig az országot teljesen csõdbe viszi.
Ez a két variáció lehetséges. E tekintetben azt gondolom, hogy inkább az alkotmány betûjének és szellemének a betartása az, ami e tekintetben nagyon fontos, és ugyanakkor lehetõ kormányzati politikával kell elérni, hogy minél nagyobb jólét legyen az országban, és minél szélesebb körben lehessen biztosítani ezeket a jogokat.
Azt ismételten fontosnak tartom megjegyezni, hogy a minimumot, azt világosan meg kell határozni, és az alkotmánynak igenis kötelezettséget kell vállalni, hogy az ország társadalombiztosítást tart fenn, hogy a jólétre törekszik, vagy vannak szociális céljai, és ennek tekintetében lényegében meghatározza a kormányzatnak, a modern kormányzatnak a legszélesebb értelemben vett filozófiáját. Itt már csak ideológiai okokból sem szerencsés ezt a dolgot megkötni, mert van, hogy egy konzervatív kormány van hatalmon, van, hogy egy liberális kormány van hatalmon, van, hogy egy szocialista kormány van hatalmon, más és más a felfogása ezeknek a kormányoknak, ezeknek az eszméknek a politikai eszmékkel kapcsolatban. Más és más a gazdaságpolitikájuk, éppen e tekintetben nem szerencsés, hogyha az alkotmány rögzíti valamelyik, egyébként egymással versengõ ideológiának a hegemóniáját vagy túlsúlyát. E tekintetben azt gondolom, hogy a jelenlegi alkotmánytervezet, az alkotmánykoncepció megfelel ezeknek az igényeknek.
A másik téma, amirõl beszélni szeretnék, az a habeas corpusnak az ügye. E tekintetben az alkotmánykoncepciónak a 7. oldaláról hadd idézzem az idevonatkozó részt: "A személyi szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog, a szabadságtól való megfosztásnak csak törvényben meghatározott okból és törvényben meghatározott eljárás alapján van helye."
Az õrizetbe vett személyt a lehetõ legrövidebb idõn belül bíró elé kell állítani, vagy szabadon kell bocsátani. A szabadságkorlátozások eljárását a törvényben pontosan szabályozni kell, és a jogorvoslat lehetõségét az érintett számára feltétlenül biztosítani szükséges. A kényszermunka tilos, kivétel ez alól az elítéltek munkára kötelezése.
(11.10)
Tisztelt Országgyûlés! A személyi szabadsághoz való jog az egy klasszikus alapjog, és e tekintetben azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb szabadságjogok közé tartozik. Külön kiemelendõ, hogy egy olyan országban, amely alig 6 évvel utána van egy olyan rendszernek, amely az alkotmányt, az alkotmányos elveket, az emberi jogokat nem tartotta be, és tulajdonképpen egy kvázi forradalomban született új rendszer, ez még fontosabb, erre még inkább oda kell figyelni, azt gondolom, hogy az ilyen típusú, a büntetõjoggal összefüggõ jogoknál erre figyelni kell. Hadd idézzem ismételten - tegnap már idéztem õt - a múlt századi neves történészt, politikust Lord Macaulayt, aki szerint a habeas corpus törvénye az a legszigorúbb zabla, amit a törvényhozás valaha is a zsarnokságra kényszerített. 300 évvel ezelõtt - 300 évvel az angliai példa után - a most tárgyalt tervezet tesz ugyan egy halvány kísérletet ennek a polgári szabadságjognak a szempontjából garanciális jelentõségû klasszikus jognak az alkotmányi szintû szabályozására. A javaslatnak az elõbb idézett passzusa kimondja, hogy az õrizetbe vett személyt a lehetõ legrövidebb idõn belül vagy szabadon kell bocsátani vagy pedig bíró elé kell állítani. Az általam ez ügyben az alkotmányt elõkészítõ bizottságban megtett módosítás a lehetõ legrövidebb idõn belül kitételt kifogásolja, és azt szeretné átváltoztatni az európai normának megfelelõ 72 órára.
Javaslatom nagyon egyszerû oka, hogy enélkül az egész szabálynak igazából - legalábbis az alkotmányos szinten - nincsen semmi értelme. Az 1679-es angol habeas corpus törvénynek a lényege és politikai személyi szabadságot biztosító jelentõsége épp a meghatározott idõtartam kimondásában áll. A habeas corpus indoka az volt, hogy - idézem -: "Nagy késedelmek fordultak elõ a börtöntisztviselõknél, akik különbözõ kibúvókkal kerülték meg, hogy a kiadott parancsoknak engedelmeskedjenek, s ennek következtében számos királyi alattvalót tartanak fogva esetenként hosszú ideig is, ami az alattvalók megterhelését és zaklatását jelenti." - ez egy XVII. századi idézet. A híres törvény ennek megakadályozására született. Ha csak azt írnánk bele az alkotmányba, hogy a lehetõ legrövidebb idõn belül kell a bíró elé állítani az õrizetbe vett személyt, akkor épp az angol jog habeas corpus törvény elõtti állapotát szentesítenénk, amikor még lehetett arra hivatkozni, hogy a távolság, a közlekedés - és még ki tudja mennyi ügyet lehet elõcitálni - nem teszi lehetõvé, hogy ne sértsék meg a szabadsághoz való elemi emberi jogot. Hiszen a legrövidebb idõ a körülmények szorításában a valóságban egészen hosszú idõ is lehet.
Hadd idézzek egy régi orosz közmondást. Mindenki tudja az orosz nyelvben járatos képviselõtársaim közül, hogy a "kis szicsasz" és a "nagy szicsasz" között jelentõs különbség van, tehát ilyen értelemben az azonnal, a legrövidebb idõ nem biztos, és nem feltétlenül azt jelenti, hogy ilyen gyorsan, 72 órán belül bíró elé kerül az elkövetõ. A módosító javaslatom a 72 órás korlátra azért került elvetésre, mert nem volt meg a szükséges többség. Az ellene elhangzó érvek nagyon hasonlóak voltak ama húzódozó angol börtöntisztviselõkéhez, vagyis hogy nincsenek meg az ehhez szükséges feltételek, illetõleg az alkotmány szintjén ezt nem szükséges szabályozni, hiszen a törvények tekintetében lényegében az Európa Tanács követelményének megfelelõen ezek az elvek már jelentõs mértékben érvényesülnek. Én azért küzdöttem, hogy az alkotmány szintjére is jusson el ez a szabály. Angliában 300 esztendõvel ezelõtt a mainál sokkal nehézkesebb közlekedési és hírközlési viszonyok közepette garantálni lehetett egy ennél rövidebb idõtartamot is. Nem értem, hogy az Európa felé kacsingató Magyarország a XXI. század küszöbén miért ne tudná ezt rövid idõn belül egy ilyen alapvetõ szabadságjog tekintetében megtenni. Ha a 72 óra alkotmányos garantált állása nem vihetõ, akkor pedig ne szemérmeskedjünk a "lehetõ legrövidebb idõn belüli" szófordulatokkal. Ha pedig kivihetõ, akkor egyáltalán nem baj, hogy ilyen alkotmányos ösztönzést adunk a kormánynak.
Mivel ezzel a most elfogadandó alkotmányszöveggel mindenképpen hosszabb ideig fogunk együtt élni, ezért én fontosnak tartom, hogy ez a 72 óra rögzítésre kerüljön. Hiszen a habeas corpus szabály mit sem ér a határozott idõtartam nélkül, így az alkotmánytervezet által javasolt megoldás a "legrövidebb idõn belüli" gumizáradékkal olyan, mintha a sajtószabadságot úgy akarnánk biztosítani, hogy kimondjuk az alkotmányban, hogy a lehetõ legkisebb cenzúra megengedett. Mielõtt azonban az utóbbi megoldásnak hívei akadnának, hangsúlyozom, hogy csak példáról van szó. Ismét egy lordot idézek, Lord Byron gondolatával szeretném zárni felszólalásomnak ezt a részét, aki ezt mondta: "Szeretem a habeas corpust, már akkor, amikor részünk van benne." Byronnal én is szeretném vallani, hogy nekünk is részünk lesz ebbõl 300 év múlva. Itt egy gondolatjelet hadd tegyek a hozzászólásomhoz, mert esetleg veterán, a demokratikus parlamentben régen ülõ képviselõtársaimnak, hogy úgy mondjam, "déjá vu" élménye támadhatott, hiszen 1990. június 18-án hangzott el ennek a felszólalásnak egy jelentõs része egészen minimális módosításokkal, az akkori alkotmánymódosítás során, amit többséggel ugyan elfogadott akkor a parlament, hogy az alkotmányba belekerüljön ez a 72 óra, tehát az 50% fölött volt az elfogadási aránya, de nem érte el az alkotmány elfogadásához szükséges kétharmados arányt. Éppen ezért ez a kérdés ma is aktuális, és nemcsak azért aktuális, mert akkor nem fogadta el az Országgyûlés ezt a javaslatomat, módosító javaslatomat, hanem azért is aktuális, mert az alkotmány-elõkészítõ bizottságban sem sikerült sikerre vinnem ezt a javaslatot, annak ellenére, hogy igazából a magyar jog - részben azzal szemben is, amit itt az idézetben hallhattak - már túllépett ezen a perióduson, hiszen az Európa tanácsi ajánlásoknak az eredményeképpen, illetve az Európa tanácsi csatlakozásnak követelménye volt, hogy ezeket az eljárási jogokban rögzítsük. Ennek megfelelõen én most azt nem értem, és azzal nem vagyok egészen tisztában, hogy miért ne lehetne ezt a 72 órát - ami egyébként egy Európában bevett és más alkotmányok által is tartalmazott elem - ebbe az alkotmányba bevenni. Remélem, hogy ezzel a hozzászólásommal sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy a Fidesz nagyon fontosnak tartja ezt a kérdést, és bizonyos értelemben szimbolikus jelentõségûnek is. Szeretnénk látni az alkotmányban ezt a 72 órás szabályt, ehhez kérem az önök támogatását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)