JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy egy személyes vallomással kezdjem. Ez a hatodik alkalom, amikor ugyanarról a dologról, az alkotmányról, illetve annak egy szeletérõl ebben a házban megpróbálok néhány gondolatot megfogalmazni. És hadd tegyem hozzá - nem tudom sajnos vagy hál'Istennek - '87 óta ugyanazt kell elmondjam, mert hogy másképpen, és azt is hadd tegyem hozzá, hogy eddig nem nagy sikerrel, most nem szeretném megjósolni, hogy milyen sikerrel mondom el, amit elmondok.
Igyekszem elkerülni a már elhangzottakat - bár elég nehéz, de hát jó nem megismételni. Azokat a gondolatokat, amelyeket az ember ugyan elmondott volna, de képviselõtársaim már elmondták.
Mélységesen egyetértek a Ház elnökének tegnap elhangzott felhívásával, készüljön a stabilitást elõsegítõ alkotmány - tegyük hozzá, készüljön egy idõtálló és lehetõleg egyértelmû alkotmány. Ha nagyon akarjuk, biztos vagyok benne, megtehetjük.
A szabályozási elvekkel kapcsolatban négy vonatkozásban van észrevételem. Az elsõ három a melléklet II. részéhez, az utolsó az elsõhöz kapcsolódik. Véletlenül fordított sorrendben.
A kettes rész, amely ugyebár az emberi és állampolgári jogok címet viseli. Önmagában is különleges jelentõségû, amint arról Szigeti képviselõtársam, Fodor képviselõtársam is megemlékezett, nem szeretnék a méltatók sorába most felsorakozni. De el kell mondanom, jómagam is hangsúlyos voltával mélységesen egyetértek. És különleges jelentõségû nemcsak a sorrendiség miatt, hanem azért, mert megadja az elvek egyensúlyában az elfogadható értékrendet.
Ez örvendetes pozitívum. Ha emlékszünk rá, eddigi alkotmányunk - ha jól emlékszem - XI. fejezetében foglalkozik az emberi jogokkal, azaz elõbb foglalkozik a bankkal, mint az emberi jogokkal.
E rész I. fejezetének b. 1) pontja a következõképpen fogalmaz: Rögzíteni szükséges az alkotmányban az emberi jogok alanyait. Nos ennél a pontnál szeretnék megállni, s ide idéznék egy alkotmányjogászi véleményt, amely szerint klasszikus féligazságként lehet felfogni azt a fejtegetést, hogy mivel az államot az állampolgárok összessége alkotja, következésképpen a szabadságjogoknak mind forrása, mind alanya az egyes ember.
A teljesebb igazság viszont az - s ezt vallom én is -, hogy a társadalom nem individuumok amorf tömege, hanem egy sajátosan tagolt, sokféle közösségbõl álló formáció.
Ebbõl következhet, hogy az alkotmánynak nem csupán az egyént, hanem a társadalom szervezõdéseit, közösségeit - idegen szóval úgy szoktuk mondani: kollektíváit - is államalkotónak, a jog alanyának kellene tekinteni.
S ezzel eljutottam a második kulcsszóhoz, nevezetesen az államalkotó kitétel használatához. A II. rész 1. fejezetének f), u) pontja szerint ugyanis, idézem: "ki kell nyilvánítani a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó mivoltát is, akiknek joguk van a képviselethez".
Ezen a ponton tehát az új alkotmány nem óhajtana változtatni a régi szövegén, amit én helyeslek. Ez esetben azonban szembesülnie kell saját ígéreteivel.
Igaz ugyan, hogy a '89-90-es alkotmányozás során a kisebbségek parlamenti képviseletét a paktum zárójelbe tette, de 1993-ban a kisebbségi törvény elfogadása révén a parlamenti ígéret formálisan is becikkelyeztetett - ezzel a csúnya szóval.
A konszenzus, amellyel ez az aktus megtörtént, a választójogi törvény módosításánál ugyan már újra megbomlott, s így az ígéret ígéret maradt, s ez már azt hiszem több, mint kínos kérdése bel- és külpolitikáknak.
Ezentúl számolnunk kell azzal a kihívással is, amelyet az Alkotmánybíróság teremtett 24/1994-es határozatában. Ebben visszanyúlva, mint ahogy mindannyian ismerjük, saját 35/1992-es határozatához, megállapította, a kisebbségek országgyûlési képviseletére vonatkozó külön törvényi szabályozás e végzés meghozataláig nem történt, nem született meg. Sõt indoklásában kimondja, ki kell nyilvánítani - pardon - indoklásában kimondja, a képviselet szükséges elõfeltétele annak, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezõi szerepüket betölthessék. Majd késõbb olyan kiemelkedõ fontosságú törvényi szabályozásról van szó, amelynek a Magyar Köztársaság területén élõ nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, és ezek között képviseletét biztosítania kell.
(13.00)
Mi következik ebbõl, tisztelt képviselõtársaim? Az Alkotmánybíróság annyira expliciten fogalmazta meg a kisebbségek parlamenti képviseletének alkotmányos követelményeit, hogy azt az országos önkormányzatok értelemszerûen nem, s természetesen a kisebbségi jogok ombudsmanja sem válthatja ki. Dilemma elõtt állunk, dilemma elõtt áll az alkotmányozó: kívánja-e a kisebbségek parlamenti képviseletét, s ha igen, állást kell foglalnunk, állást kell foglalnia az alkotmányozó országgyûlésnek, milyen módon valósítható ez meg. De ez már a IV. rész c. pontjához vezetne, s ezzel itt ma nem foglalkozunk.
Az Alkotmánybíróság határozata tehát visszafordíthatatlanná tette a fent jelzett ügyet, pontosabban visszafordítható, de ez aligha járható út politikailag. Ugyanis vissza kellene vonni a kisebbségi törvény által biztosított jogot, illetve nem tekinteni államalkotónak a kisebbségek közösségeit.
A harmadik idevonatkozó észrevételem alapjában a szerkezetet érinti, bár természetesen tartalmi megfontolást takar ez is. El kellene dönteni, el kellene döntenünk, részletes alkotmányt óhajt az alkotmányozó vagy keretalkotmányt? A szabályozási elvek ugyanis kissé felemás képet mutatnak. Errõl Sepsey képviselõ úr is szólt. Az általam taglalt állampolgári jogok egy részét például kétharmados törvénybõl beemeli az elõterjesztõ az elsõ fejezet f), u) pontja alá. Pedig a nyelv, anyanyelv szerepel az f), cs) pontban, az oktatáshoz való jog beilleszthetõ az f), j) pontba, valamint a továbbiak f), ö), illetve az f), d) pontokba.
A legalkalmasabbnak viszont azt az eljárást tartanám, ha az alanyi jogok felsorolásánál az f), gy) ponttal jelölt, a gondolat- és vélemény-nyilvánítás szabadságának joga után - az az érzésem, hogy a tartalom és a jelleg hasonlósága miatt mindenképpen - következhetne az alábbi szövegû új bekezdés, pl. így: "Az állampolgárok etnikai identitásának szabad megválasztásához, kifejezéséhez és megéléséhez való jog." A jelölés értelemszerûen sorolódna tovább.
Tisztelt Ház! A negyedik észrevétel alapjában egy megerõsítés, illetve egy megfontolásra javasolt felvetés. A megerõsítés abban állna, miszerint véleményem az, hogy megállapíthatók a koncepció alapján a kisebbségvédelmi nemzetközi szerzõdések, illetve azok általunk már ratifikált és remélhetõleg a más nemzetek általi ratifikálás után sem keletkezhetnek olyan kötelezettségeink, amelyek majd alkotmánymódosítást igényelnének. Legalábbis a koncepcióból én ezt olvasom ki.
Nemzetközi szerzõdésekbõl eredõ feladataink, kötelezettségeink végrehajtása hatályos jogszabályaink segítségével valószínûleg megoldható. Ezzel alapjában kimondtam, hogy én a monizmus híve lennék. Nem vagyok jogász, dehát errõl itt sok szó esett, megértettem, hogy ez ezt jelenti. A felvetés, amelyet megfontolandónak tartok, a szabályozási elvek mellékletének az elsõ részéhez, I. részéhez, annak is a 3/3 - véletlenül 3/3-as - pontjához kapcsolódik.
Az általános rendelkezések, alapvetõ célok és elvek cím alatt felsorolt követelményeit kettõ - most ott nem található - jelzõszerkezettel kiegészíttetni javasolnám, azaz az állam kötelességévé tenném a kisebbségi jogok, illetve a szerzett jogok védelmét. Mirõl is van szó? Arról, hogy felvetõdik a kérdés - ez is elhangzott ma délelõtt már -, amennyiben az alkotmány törvényekben biztosított jogokat nem teljes körûen, de megismétel, nem szûkíti-e ezzel a törvények teljességének erejét? Más szóval: részesítse speciális alkotmányerejû védelemben a kisebbségi jogokat, az eddigieket túlmenõen. Elvben elképzelhetõ egy általános érvényû utalás, amely például a következõképpen hangzana: az alkotmány a kisebbségek törvény, vagy nemzetközi szerzõdés révén létrejött jogait szerzett jogoknak tekinti, s ennek megfelelõ alkotmányos védelmet biztosít számukra.
Egy ilyen utalás garancia lehetne a mindenkori magyar kormány, illetve a mindenkori magyar parlament álláspont változtatása esetére is, amivel természetesen senki sem számol. Tudnunk kell azonban, hogy a nemzetközi joggyakorlat elismeri az ilyen elvet, s a jog alanyának hozzájárulása nélkül nehezen tartja elfogadhatónak a bármilyen jellegû beavatkozást ilyen esetekben. Ha a vázolt út nem járható, akkor esetleg alkalmazhat az alkotmány egy olyan kitételt, ami egyértelmûvé teszi, hogy az általa kiemelt és nevesített jogokat nem szabad úgy értelmezni, hogy a már kodifikált, törvényekben megfogalmazott jogok visszavehetõk, szûkíthetõk az érintettek hozzájárulása nélkül. Mindezeket szerettem volna valamennyiünk figyelmébe ajánlani. Köszönöm figyelmüket. (Általános taps.)