DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége az eddigi vitában is félreérthetetlenné tette azt, hogy támogatja az alkotmányozást. Kívánatosnak tartja, hogy a megújított alkotmány még ebben a ciklusban megszülessen. Ezért úgy gondolom, tisztelt képviselõtársaim, hogy a vitának ebben a szakaszában én már megengedhetek néhány olyan észrevételt, amely talán kritikusnak tûnik, de éppen a hatékonyabb munkát és az eredményességet szolgálja.
Tisztelt Ház! A két nagy alapjogcsoport közül, nevezetesen részben a szabadságjogok, részben a gazdasági és szociális töltetû jogok közül a szabadságjogok területe ma Magyarországon bátran tekinthetõ sikerágazatnak. Az idetartozó törvényi garanciák erõsek, nemcsak az alkotmány tartalmazza hiánytalanul a szabadságjogokat, hanem jelentõs részük tartalmát stabil 2/3-os törvények részletezik, és megkerülhetetlen alkotmánybírósági döntések értelmezik. Gondoljunk csak a vélemény-nyilvánítás szabadságára, az információszabadságra, a magántitok vagy a személyes adatok védelmére, vagy a lelkiismereti és vallás- szabadságra. Az itt felmerülõ problémák ma már inkább jogalkalmazási, mintsem jogalkotási oldalról kezelhetõk. Ezért a szabadságjogok körében, szerintem, kerülni kéne a jogok újrafogalmazását. A jelenlegi alkotmányban és a kétharmados törvényekben rögzített definíciókhoz, tartalom-meghatározáshoz csak akkor lenne szabad hozzányúlni, ha a gyakorlat félreérthetetlenül felveti a pontosítás igényét.
Vigyázni kellene, tisztelt képviselõtársaim, arra, hogy a bevált, illetve a joggyakorlat által szerves fejlõdésnek indult formák véletlenül se essenek a múló divat vagy egyszerûen csak a fontoskodás szülte átfogalmazás áldozatául. Azért említem ezt, mert bizonyos alkotmány-elõkészítõ körökben tapasztalható egyfajta mindent átírni szándékozó láz, mintha mindent most kéne újra kitalálni. Miközben olyan, a jelenlegi alkotmányból hiányzó vagy szegényesen megfogalmazott részek beépítésével vagy újragondolásával foglalkozunk, mint például a közpénzügyek, vagy az igazságszolgáltatás, ne feledkezzünk el arról, hogy velük ellentétben az alapjogi fejezet a jelenlegi alkotmány talán legélõbb, legerõsebb fejezetét képezi. Figyeljünk arra, hogy a hatályos alkotmány tartalmilag nem kommunista alkotmány, amivel gyökerestül szakítani kéne, hiszen az egykori ellenzéki kerekasztal-tárgyalásoknak és az elsõ szabadon választott parlament által 1990 nyarán eszközölt változtatásoknak az eredménye. Tehát ez az alkotmány maga is a rendszerváltás terméke. Annak ellenére is alkotmány, hogy bevezetõje az átmenetiségre utal. Ezért figyelnünk kell a jogfolytonosságra, és a forradalmi újraalkotás helyett a kiegészítés és továbbfejlesztés szándékával kell közelítenünk hozzá. Nemcsak sok energia takarítható meg így, hanem fölösleges politikai és jogi izgalmak is megelõzhetõk, ha a már leülepedett kérdések nem kavarodnak fel újra, nem kell például újra vitatkozni azon, hogy mi az államtitok, vagy mit jelent az oktatás felügyelete. Az szabadságjogok lényeges tartalmára kihatással nem bíró, pusztán jogdogmatikai vagy jogesztétikai megoldásoktól vezérelt módosításokat tehát mindenképpen kerüljük el. A jogesztétikai kielégülésnél ugyanis többet ér a jogintézmények stabilitásába vetett hit erõsítése, ezt pedig nem szolgálja az, ha árgus szemekkel kell figyelni, hogy egy már gyakorolt szabadság vajon újra a már megszokott tartalommal kerül-e az új alkotmányba.
Tisztelt Ház! Hogy egy kissé konkrétabb legyek, hadd szemléltessem az eddig elmondottakat egy példával. A lelkiismereti és vallásszabadság, amely már említésre került ma, azon jogok közé tartozik, amelyeknek az elvgyûjtemény megpróbálta felvázolni a tartalmát. Ha ezt összevetjük a hatályos alkotmány rendelkezéseivel, rájövünk, hogy hiányzik belõle a lelkiismereti vagy vallási meggyõzõdés kinyilvánításának mellõzéséhez fûzõdõ jog, pedig ez az úgynevezett negatív szabadság nem kevesebbet jelent, mint annak a garanciáját, hogy akarata ellenére ne tarthassák nyilván az ember vallási meggyõzõdését, például a hatóságok vagy az iskola.
Az is kiderül, hogy a vallásgyakorlás szabadsága a szertartási cselekményekre szûkül, holott annak számos szertartásokon kívüli egyéb formája is létezik, és erre helyesen is utal a hatályos alkotmány.
Nem csoda, tisztelt Ház, hogy több olyan észrevétel is érkezett, amely arra hívja föl a figyelmet, hogy a szabályozási elvek ezen a területen visszalépést jelentenek a lelkiismereti és vallásszabadság jelenlegi védelmi szintjéhez képest.
Én utánanéztem az ügynek és elolvastam az alkotmány-elõkészító bizottság vonatkozó jegyzõkönyvét, és nem találkoztam szûkítési szándékkal, tehát valószínûleg csak figyelmetlenségrõl van szó. Ez a figyelmetlenség azonban elkerülhetõ lenne véleményem szerint, ha az átírási vagy újrafogalmazási módszer helyett a jelenlegi alkotmányszövegbõl indulna ki az ember, és úgy tennénk föl a kérdést, hogy akar-e változtatni a hatályos szövegen a törvényalkotó, és ha igen, akkor hol.
Ha már ezt a témát a lelkiismereti és vallásszabadságot említettem, hadd jegyezzem meg, hogy egy dologgal valóban kiegészíthetõ lenne ezen a területen az alkotmány szövege, és ez irányban is számos javaslat érkezett. Nevezetesen azzal, hogy a vallásszabadság garanciái között az állam és az egyház elválasztásának elve mellett az egyházak egyenjogúságának elvét is rögzítenénk. Ugyanis ezzel semmi újat nem tennénk, ezt már tartalmazza a vallásügyi törvény, és a személyek jogegyenlõségének elvébõl levezetve - alkotmányos elvként - az Alkotmánybíróság is alkalmazza.
Mégis, szimbolikusan nagy jelentõségû lépés lenne a kisebb felekezetek fájdalmas történelmi tapasztalatai, a megaláztatások és a gyakorlat során még most is tetten érhetõ diszkrimináció miatt. Ráadásul, egy hosszú idõre visszanyúló polgári törekvést erõsítene meg alkotmányosan a Ház, gondoljunk csak az 1848-as követelésekre, amelyek között a felekezeti jogegyenlõség is szerepelt. Sõt, szimbolizálná azt is, hogy egyfajta kisebbségvédelem - amely nem terjed túl az egyenjogúság biztosításán - a vallási kisebbségekre is kiterjed. Ezek, szemben a nemzeti kisebbségekkel, sosem kértek pozitív megkülönböztetést, pusztán csak annyit, hogy hátrányosan ne diszkriminálják õket. És azt is meg kell említeni, hogy bár kisebbségi jogvédelem címén ma elsõsorban a nemzeti kisebbségek ügyével foglalkozunk, és ez a problémák ismeretében így van rendjén, nem lenne helyes teljesen megfeledkezni arról, hogy a kisebbségvédelem eredetileg vallási területen jelent meg. A reformáció idõszakának és az azt követõ századoknak a vallási természetû kisebbségvédelmi szerzõdései mind ezt tanúsítják. Például az 1555-ös augsburgi vallásbéke vagy az 1648-as westfaliai béke.
Ráadásul, egy ilyen alkotmányos gesztus a legtradicionálisabb kisebbségnek, a vallásinak, annál is indokoltabb, mivel tegnapelõtt a Ptk. módosítása kapcsán egy jogi értelemben kisebbségnek sem minõsülõ sajátos életmódközösségnek tett nagy gesztust a parlament többsége.
Tisztelt Ház! A kisebbségeknél maradva üdvözölni szeretném, hogy a koncepció fenntartja a határon túli magyarokért való felelõsség alkotmányos kinyilvánítását, annak ellenére, hogy voltak jogtudósok, akik ennek célszerûségét megkérdõjelezték. Mi tudjuk, tisztelt Ház, hogy ez számunkra nem jogdogmatikai probléma, hanem politikai és erkölcsi felelõsségünkbõl fakadó természetszerûség.
Annak is örülök, hogy a koncepció megtartja az emberi jogok fejezetében a nemzeti kisebbségi jogokat, annak ellenére, hogy felvetõdött: ezek, racionális okokból, külön fejezetben szerepeljenek. Ez nem lett volna szerencsés, hiszen szimbolikusan is jelezni kell, hogy a kisebbségi jogok - bár kétségtelenül hordoznak karakterbeli eltéréseket -, mégiscsak az emberi jogok szerves részét képezik. Ennek pedig, különösen a védelmi jellegbõl, védelmi szempontból, védelmi helyzetüket illetõen van jelentõsége.
Míg a klasszikus szabadságjogokhoz, tisztelt Ház, csak kivételesen szabad hozzányúlni, addig a szociális jogokat illetõen valóban nagy horderejû kérdést kell tisztázni, mennyiben kikövetelhetõ jogok ezek.
A szabadságjogokkal ellentétben - ahogy már erre már több utalás is történt - ezek mind alkotmányos jellegüket, mind kikényszeríthetõségüket illetõen vitatottak. A tervezet jó irányban keresi a probléma feloldását, állami kötelezettségként vagy államcélként nevesítve benntartja õket az alkotmányban, ugyanakkor félreérthetetlenné teszi, hogy ezek elérését az állam biztosítani nem tudja, arra csak törekedni tud - és köteles is - a teherbíró képessége arányában.
Véleményem szerint e célok elérésének legbiztosabb módja, ha az állam elsõbbséget biztosít a gazdasági növekedést generáló jogoknak: a szabadságnak és a tulajdonnak. Hiszen szociális juttatást csak abból lehet adni, ami van.
(13.40)
A szülõknek a gyermeknevelés módjának megválasztására irányuló joga azonban szerintem semmiképpen sem redukálható államcéllá, hanem ezt alanyi jogként kell deklarálni, hiszen nem a meglétük, hanem csak a velük való élés módozatai függhetnek az állam teherbírásától.
Tisztelt Ház! Fontos feladatunk az alkotmányos jogok korlátozása területén fennálló ellentmondások tisztázása is, jelenleg ugyanis az alapjogok lényeges tartalma nem korlátozható. Ha azonban a valóságból indulunk ki, ennek az ellenkezõjét látjuk, hiszen bizonyos kivételes esetekben korlátozható a személyi szabadság, a sztrájkjog, vagy akár a tulajdonjog lényeges tartalma is. Feloldandó az az ellentmondás is, hogy Magyarországon törvényes erõvel érvényesülõ Európai Emberi Jogi Konvenció sokkalta szélesebb körben teszi lehetõvé a jogkorlátozást, mint maga az alkotmány. Szerintem a jogkorlátozásról szóló részen még van mit javítani, ugyanis nem teljesen egyértelmû az abban megfogalmazott iránymutatás.
Természetesen nem feltétlenül kell követnünk a konvenciót, hiszen nagyobb garanciák biztosítása nem jelenti a nemzetközi jog sérelmét. Jelentõs elõrelépés viszont, hogy a tervezet beemeli az alkotmány sáncai közé az alkotmánybíróság által alkalmazott arányossági tesztet, kimondja, hogy a korlátozás akkor alkotmányos, ha a korlátozási jog kényszerítõ, elkerülhetetlen és a korlátozás arányos az elérni kívánt céllal. Természetesen itt pontosítani kell, hiszen ez a cél nem lehet akármi, csak alkotmányos jog vagy alkotmányos cél. Ez a rendelkezés egyébként óvatosságra is int abban az értelemben, hogy az alkotmány esetleges túltelítése jogokkal és intézményekkel, paradox módon éppen az alkotmány garanciális értékét áshatja alá. Minél több benne a jog és az intézmény, tisztelt képviselõtársaim, annál nagyobb a veszélye annak, hogy ezek kijátszhatók egymással szemben. Tehát már csak garanciális okokból is megfelelõ önmérsékletre van szükség.
Tisztelt Ház! Megjegyzéseimmel kifejezetten a további munkát szerettem volna megkönnyíteni és köszönöm a figyelmet. (Általános taps.)