DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Idõ hiányában most nem tudok foglalkozni olyan rendkívül lényeges elõkérdésekkel, mint például, hogy a jelenlegi idõszak alkalmas-e egy új alkotmány létrehozására, egyáltalán szükséges-e új alkotmányt létrehozni és ha igen, mikor. Elég volt-e az alkotmánykoncepció társadalmi vitájára megszabott 45 nap és elég-e a koncepció országgyûlési vitájára engedélyezett 40 óra. Mindezen kérdésekre azonban a koncepció vitájának zárszavában hangsúlyosan vissza kívánok térni.
Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Köztársaság új alkotmányának szabályozási elvei elsõ és második részéhez, azaz az általános rendelkezésekhez és az emberi és állampolgári jogokhoz hozzászólva, elsõsorban a szociális jogállam és a szociális jogok kérdéskörével kívánok foglalkozni.
Talán kevesen tudják, hogy Korniss Gyula, a kitûnõ magyar államelméleti szakember már 1933-ban írt a kérdés fontosságáról. "Az államférfi" címû könyvében Bismarckról szólva a következõképpen fogalmazott: "Az államot nem pusztán jogállamnak fogta fel, hanem szociális államnak is, amelynek kötelessége a gazdaságilag gyengét megvédeni." Õ vezette be például a munkásoknak állami kényszerbiztosítását betegség, baleset, munkaképtelenség és öregkor esetére. Ennek a monumentális szociálpolitikai alkotásnak sokáig nem volt párja Európában. Ha a német vaskancellár, Bismarck már a múlt században felismerte e kérdés horderejét, akkor száz évvel késõbb mi pláne nem lehetünk érzéketlenek a szociális szféra kérdései iránt. Különösen nem lehet érzéketlen e tekintetben a Kereszténydemokrata Néppárt, amelynek egyik fõ jellemzõje a szociális elkötelezettség és a társadalmi igazságosság.
Az alkotmánykoncepció az elsõ rész elsõ pontjában, amely az állam megnevezésérõl és az államformáról szól, e kérdésrõl a következõt mondja: "Az állam, illetve a társadalmi berendezkedés szociális jellegét az alapvetõ alkotmányos elvek és célok, valamint az emberi jogok megfogalmazása során kell kifejezésre juttatni." Az alapvetõ alkotmányos elvek és célok között az elsõ rész harmadik pontjában valóban szerepel az állam kötelessége az állam szociális feladatainak az ellátására, azonban ez még az állampolgárok részére tényleges szociális garanciát nem tartalmaz, hiszen ez valóban csak elvet és célt jelent.
Az állampolgárok részére tényleges szociális garanciát az jelentene, ha a szociális jogok, az emberi és állampolgári jogok között, bíróság elõtt kikényszeríthetõ alanyi jogként, valódi alapjogként lennének feltüntetve. Ezzel szemben a szociális jogok az alkotmánykoncepció második rész I. fejezetének g) pontjában nem valódi alapjogként, hanem csak az állam távoli céljaként vannak szabályozva, ami azt jelenti, hogy a jogokat az állam nem köteles biztosítani alapjogként az állampolgár részére, illetve e jogok biztosítására az állam csak fokozatosan, a gazdaság teherbíró képessége arányában lesz köteles. Azt meg természetesen a mindenkori kormánytöbbség fogja eldönteni, hogy a gazdaság teherbíró képessége már lehetõvé teszi-e e jogok biztosítását. Ez tehát nem garancia.
A Kereszténydemokrata Néppártnak viszont az az álláspontja, hogy a szociális jogok alapjogként való biztosítása az állampolgárok részére nem függvénye a gazdaság teherbíró képességének, mivel a társadalmi szolidaritásnak és igazságosságnak mindenfajta gazdasági helyzetben érvényesülnie kell, sõt kedvezõtlen helyzetben még inkább.
Most nézzük közelebbrõl, hogy tulajdonképpen milyen szociális jogokról van szó, amelyeket az alkotmány-koncepció csak az állam távoli céljaként, nem pedig valódi alapjogként kíván biztosítani az állampolgárok részére. Ezek a jogok például a szociális biztonsághoz és ellátáshoz való jog, a pihenéshez, a szabadidõhöz, a munkaidõ ésszerû korlátozásához, a rendszeres fizetett szabadsághoz és a törvényes munkaszüneti napokra járó díjazáshoz való jog.
Úgy gondolom tehát, hogy a felsorolt jogokat az állampolgárok részére az állammal szemben bíróság elõtt kikényszeríthetõ alanyi jogként kell szabályozni az alkotmányban, nem pedig csupán az állam céljaként. Ilyen alkotmányi szabályozás hiányában a felsorolt kérdésekben olyan törvények születhetnek, amelyek alapján például a munkáltatók nem lesznek kötelesek e jogokat maradéktalanul biztosítani a munkavállalók részére, és ez a munkavállalók teljes anyagi és egzisztenciális kiszolgáltatottságát eredményezheti. De véleményem szerint az állampolgárok részére alapjogként kell biztosítani olyan, a koncepcióban még államcélként sem szereplõ jogokat, mint például a méltányos minimálbérhez való jog vagy a munkavállalóknak a vállalat, üzem ügyei iránti informálódási joga, vagy a társadalombiztosításhoz való jog, ami a munkáltatóval szemben áll fenn, azért, hogy a munkavállaló keresõképtelenség esetén is kapjon ellátást.
Természetesen arról szó sincsen, hogy a szociális szférát érintõ minden vonatkozást az állampolgárok alanyi jogaként kellene szabályozni az alkotmányban, hiszen akkor úgy járnánk, mint az úgynevezett szocialista alkotmányok, amelyek minden jogot deklaráltak az állampolgárok javára, de az semmit sem ért, mert egyrészt nem lehetett az alapján a bírósághoz fordulni, másrészt számos esetben a jog biztosítása az állam részérõl a valóságban eleve teljesíthetetlen volt, mint például a lakáshoz való jog.
A Kereszténydemokrata Néppárt természetesen egyetért azzal, hogy az alkotmány a szocialista alkotmányok puszta propagandisztikus deklarációival szemben normatív legyen, vagyis ami benne jogként megfogalmazódik, az a bíróság elõtt is érvényesíthetõ legyen. Így például maga a munkához való jog egy piacgazdaságban teljesíthetõség hiányában nem ismerhetõ el bíróság elõtt kikényszeríthetõ alanyi jogként, viszont mint államcélt javasoljuk beemelni a koncepcióba, és ez magába foglalná az állam azon igyekezetét arra, hogy törekedjék a lehetõ legteljesebb körû foglalkoztatásra.
Átgondolandónak tartjuk tehát, hogy a szociális szférát érintõen mely jogokat lehet alapjoggá tenni, és melyeket kell államcélként szabályozni. Egy további példával élve: a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint feltétlen bíróság elõtt kikényszeríthetõ alapjogként kell az alkotmánykoncepcióban szabályozni az állampolgárok alapszintû egészségügyi és szociális ellátáshoz való jogát.
(13.50)
Ez a társadalmi szolidaritás alapján jár alanyi jogként azoknak, akik önhibájukon kívül munkanélkülivé válnak, vagy egyébként valamely okból rászorulnak. Ugyanekkor e körben az egészségügyi ellátás terén államcélként lehetne szabályozni a megelõzést, tehát azt, hogy az állam feladata és kötelessége a társadalom egészének egészségvédelme, amely magában foglalja például a járványok elleni küzdelmet, a gyermekhalandóság csökkentését és így tovább.
Ugyancsak államcélként lehet például a társadalmi esélyegyenlõség biztosítását szabályozni. Az alapszintet meghaladó egészségügyi ellátás és szociális biztonság alapja viszont már csak a jogosultakra kötelezõ társadalombiztosítási hozzájárulás, amelyhez, illetve ilyen alapok képzéséhez azonban az államnak is hozzá kell járulni.
Tisztelt Országgyûlés! A rendszerváltozásnak 1990-ben kettõs célja volt. Diktatúra helyett demokráciát, állami tervgazdaság és állami tulajdon helyett magántulajdont és szociális piacgazdaságot akart.
Az akkor módosított alkotmány preambuluma is célként, idézem: a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenetet jelölte meg.
Az akkori diktatúra összeomlott, a többpártrendszer és a parlamenti demokrácia intézményei nagyrészt kiépültek.
A rendszerváltozás másik fõ célja azonban a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállam, azaz a szociális jogállam eszméje nem található az elõttünk fekvõ alkotmánykoncepcióban.
Ez azért rendkívüli hiányosság, mert ettõl függ, hogy egy állam erkölcsi értéknek és egyenrangúnak tekinti-e a munkát a tulajdonnal. Az utóbbi kétszáz évben Európában az állam, a diktatúrákat kivéve, alapvetõen háromféleképpen viszonyult a szociális szférához és a munka világához.
A 150-200 évvel ezelõtti szabadversenyes gazdaságon alapuló klasszikus liberális állam modell, amely jogállam volt, de nem szociális jogállam, a szociális jogokat mint alanyi jogokat nem ismerte, és az arra rászorult állampolgároknak a közigazgatási szervei útján a szegényellátás keretében kérelemre nyújtott vagy nem nyújtott szerény alamizsnát, gondoskodást.
Az állampolgár e tekintetben tehát kiszolgáltatott volt az államnak. E korban a szociális jogok mint alapvetõ emberi jogok még nem léteztek, csak a szabadságjogok, mint például a sajtó-, a szólás-, a gyülekezési és egyesülési szabadság.
A szociális jogok alapjogként való megjelenése, illetve a szociális jogállamok késõbbi megjelenése alapvetõ változást hoz az állam és az állampolgár, az állam és a társadalom viszonyában. Azt jelenti, hogy ettõl kezdve az állampolgár a szociális biztonságot nem alamizsnaként, hanem azt az állammal szemben bíróság elõtt kikényszeríthetõ alanyi jogként kapja, vagyis a szociális biztonságot nem kérelmeznie kell, hanem az jár neki. És ha e jogát megsértik, akkor a bírósághoz fordulhat.
A szociális jogállam tehát, amely ma tipikusnak tekinthetõ Nyugat-Európában és amely a szociális piacgazdaság megfelelõje, és amelynek a mai formáját a bajor kereszténydemokrata államférfi, Ludwig Erhardt dolgozta ki, a szociális jogokat a társadalmi igazságosság jegyében biztosítja az állampolgároknak.
Míg tehát a liberális piacgazdaságra épülõ liberális jogállam csupán önmagát korlátozza, s így biztosítja a klasszikus szabadságjogokat - de bele nem értve a szociális jogokat -, addig a szociális piacgazdaságra épülõ szociális jogállam aktív szociális funkciót lát el, és a szociális funkció kereteit és érvényesülését az alkotmány határozza meg.
A harmadik állammodell egyébként a jóléti állam, amely a liberális és a szociális államon túlmenõen az állampolgár egész életkarrierjét biztosítani törekszik. Ez a modell azonban csupán néhány igen gazdag államban van, fõleg Skandináviában, de ott is nagyon komoly viták tárgya, hiszen ez a szisztéma rendkívül erõs adóelvonást és állami újraelosztást kíván meg, ami visszavetheti a gazdasági növekedést és elveszi az egyén felelõsségét a saját sorsa alakításáért.
Jelenleg Magyarországon a már csaknem lezajlott privatizáció során a társadalom nagy többsége teljesen tulajdon nélkül maradt. Felmerül a kérdés, hogy az állam alkotmányos szinten magára hagyja-e az állampolgárt, vagy pedig a szociális szférában korrekciós és kompenzáló mechanizmusokat alkalmaz. Természetesen a részletes szabályok nem az alkotmányra, hanem törvényekre tartoznak, de alkotmányi keretek nélkül semmi garancia nincs arra, hogy a törvényekben érvényesülnek a szociális jogok.
A neves német alkotmányjogász, Abendort Wolfgang meghatározása szerint - melyet a demokratikus és szociális jogállam az NSZK alaptörvényében címû munkájában fejtett ki - a szociális jogállam annak az elismerése, hogy az elõtte fennálló társadalmi rendet az alkotmány igazságtalannak tartja.
A szociális jogállam a társadalmi rend megváltoztatásának eszköze ilyenképpen. Az állam beavatkozó, s mint ilyen, nem maradhat semleges. A társadalmi igazságosság csak a közremûködésével valósítható meg. A társadalmi igazságosság tehát nem valósítható meg a gazdasági erõk liberális elven mûködõ játékával.
A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint az alkotmánykoncepcióban az állam megnevezésénél a szociális jelzõt is szerepeltetni kell. Tehát a Magyar Köztársaság nemcsak független demokratikus jogállam, hanem szociális jogállam is legyen. Csak az állam megnevezésénél alkalmazott szociális jelzõ, valamint az emberi jogi részben alanyi jogként megfogalmazott szociális jogok nyújtanak hatékony védelmet az állampolgároknak, ugyanis csak ebben az esetben lehet szociális jogsérelem esetén bírósághoz fordulni.
Az ilyen tartalmú szabályozás ugyanakkor a szociális jogokat alkotmánybírósági védelem alá is helyezi, mivel az e jogokat sértõ jogszabállyal szemben alkotmányos panasszal lehet élni az Alkotmánybírósághoz.
Az ilyen tartalmú szabályozás azért is szükséges, mert már Európában a szociális jogok szerves részét képezik az emberi jogoknak, ezek pedig egységesek és oszthatatlanok, továbbá a nemzetközi dokumentumokban is a szociális jogok zöme alapjogként van megfogalmazva, nem pedig pusztán az állam céljaként.
Az alkotmány koncepcióját mindezek alapján a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni. Elfogadhatatlan, mert a korszerû európai alkotmányokkal ellentétben az állampolgárok alapvetõ szociális jogait nem a bíróság elõtt is kikényszeríthetõ alapjogként, hanem csak az államnak céljaként szabályozza.
Elfogadhatatlan, mert egy múlt századi elavult liberális állam modellt rögzít, amelybõl hiányzik a szociális szempont. És ezzel a jövõre nézve konzervál egy igazságtalan és egészségtelen társadalom szerkezetet, amelyben egy vékony gazdag réteg mellett nem nyújt jogvédelmet az anyagilag leszakadó és rászorult milliós tömegeknek. Pedig ha valamikor, akkor hazánk történetének jelen periódusában erre igen nagy szükség lenne.
Az új alkotmány koncepciója tehát a jelenlegi formájában nem felel meg egy modern európai szociális jogállam alkotmányával szemben támasztott követelményeknek. (Taps.)