DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap magam is egyetértettem Sepsey Tamás képviselõtársammal, hogy elszomorítónak tûnik az alkotmány vitája fölötti érdektelenség. A vitát hallgatva némileg enyhült az aggodalmam, egyrészt a vita színvonala miatt, másrészt pedig felmerült bennem az, hogy szerencsések vagyunk, szerencsés ez az ország, mert úgy tûnik, hogy nem érzi a társadalom, nem érzi az Országgyûlés sem, hogy ennek az alkotmánynak valamilyen drámai tétje lenne és történetileg nézve, ez mindenképpen örvendetes dolog, mert amikor most emlékeznek Tánczos Gáborra, a Petõfi Kör megszervezõjére, akkor végül is sokkal kisebb kérdésekbõl is drámai viták zajlottak, drámai viták törtek ki.
Tehát én azt hiszem, hogy az lehet a mai helyzetnek a feloldása, hogyha figyelünk egymásra, és nem csupán e szûk körnek szól a mondanivaló, nem csupán a szakembereknek, az alkotmányjogászoknak, vagy netalán a történészeknek, az utókornak szól a vita, hanem hogyha erre a vitára odafigyelünk legalább utólag és egymás érveire hallgatni tudunk, és így egy jobb alkotmány születik, akkor nem az a döntõ dolog, hogy hányan ülnek most a teremben, bár ezzel együtt természetesen kívánatos lenne az, hogyha az érdekeltek azért kellõ figyelemmel követnék, és jelenlétükkel is demonstrálnák azt, hogy azért van valójában tétje ennek a vitának.
Tisztelt Ház! Tegnap a vezérszónokok alaposan, idõnként ékesszólóan indokolták az új alkotmány szabályozási elveivel kapcsolatos véleményüket, és Szabad tanár úr régi órák szép emlékeképpen felidézte a magyar alkotmányosság hagyományait. A jelen alkotmányozási folyamatának történeti és politikai elõképeit és jogos bírálatban részesítette a koncepció néhány valóban, szerintem is veszedelmes, tételét.
Az elhangzottakhoz csak annyit kívánok hozzáfûzni, hogy a most meginduló parlamenti és társadalmi vita alkalmas lehet arra is, hogy eloszlassunk egy téveszmét. Egy olyan téveszmét, amit az elmúlt évtizedekben meglehetõsen eredményesen sulykoltak be a magyar társadalom, a felnövekvõ nemzedékek tudatába. Arra az állításra gondolok, hogy nekünk, a magyar államnak, nincsenek demokratikus hagyományai. Természetesen a modern népképviseleti demokrácia a három nagy, az angol, az amerikai és a francia forradalomból ered, de mint mûködõ rendszer, múlt századi amerikai mintákra nagyban építve Nyugat-Európában is csak e században alakult ki. Alapjai azonban Magyarországon is a rendi alkotmányosságban rejlenek. Abban a sokfelé sajnos még ma sem általános elvben, hogy a kezeket és a fejeket nem levágni, hanem megszámolni kell. Errõl még jó sok évvel ezelõtt Bihari Mihály képviselõtársunk egyetemén volt módom beszélgetni a hallgatókkal, s mondhatom, hogy nagyobb volt akkor a közönség, mert akkor a feszültség, a társadalmi feszültség, a tét nagyobb volt.
Most azonban abban a tekintetben helyénvaló hangsúlyoznunk és tanítanunk azt, hogy igenis vannak reprezentatív képviseleti alkotmányos hagyományaink és jó lenne, hogyha a mûvelõdési tárca ezt a következõ hetekben, hónapokban és a jövõben érvényesítené is a tantervekben, a tananyagokban. Tehát fontosnak tartom azt, hogy a társadalom ismerje fel és segítsünk neki felismerni azt, hogy igenis vannak ilyen hagyományaink, és csupán a reánk idegen szuronyok által kényszerített abszolutista rendszerek kényszerszünete volt az, ami megszakította azt a folyamatosságot, ami igenis visszamegy valóban a történelmietlenség vágya nélkül az Aranybulláig. Magyarországon az alkotmányosság és a demokrácia 1989-90. években történõ helyreállítása az nem valami új volt, hanem egy erõszakkal megszakított hagyomány folytatása és megfelelõ modern keretek közötti kiteljesítése.
A továbbiakban engedje meg a tisztelt Ház, hogy az alkotmány általános rendelkezéseinek néhány nemzetközi külpolitikai vonatkozásáról szóljak. Sok szó esett már arról, mennyire idõszerû a jelen pillanat egy új alkotmány elkészítésére. Én egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy sok szól az idõszerûség mellett. De csak abban az esetben, ha nem kizárólag a jelen viszonyokból, közte mai nemzetközi állásunkból indulunk ki, hanem azokból a célokból, amelyeket a politikai erõk közösen vallanak. Amelyek nemzetünk fennmaradását és jobb jövõjét meggyõzõdésem szerint egyedül biztosíthatják, vagyis az euroatlanti integrációba történõ közeli bekapcsolódásunktól.
Tudom, hogy a magyar társadalom egésze ma nincs kellõen tisztában e cél fontosságával, s még kevésbé van tisztában azokkal a veszélyekkel, amelyek az integrációból történõ kimaradásuk esetén nemcsak fenyegetnének, de meg merem kockáztatni, minden bizonnyal sújtanának is bennünket. Elhangzanak olyan javaslatok, hogy tartsunk népszavazást az ország semlegességérõl. Arról, hogy ez a semlegességi tétel kerüljön be az alkotmányba is, és sok más vonatkozásban merült fel egy elõzetes vagy közbensõ vagy több népszavazás javaslata.
Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy hivatkozzam egy friss élményemre, bár meggyõzõdésem régi, csak egy új érvet kaptam ennek alátámasztására, egyik kiváló kortársunk, Lubbers, volt holland miniszterelnök tíz nappal ezelõtt Prágában az új atlanti kezdeményezés kongresszusán a következõkre hívta fel a figyelmet: Ennek a példaszerû holland demokráciának a filozofikus elmélyültségi államférfija elmondta, hogy miniszterelnöksége kezdetén, 15 évvel ezelõtt egymillió honfitársa tiltakozott, amikor a növekvõ szovjet fenyegetés elhárítására cirkáló rakéták elhelyezését határozta el az akkori holland kormány, de õ, ez a vitán felül álló demokrata, ennek a demokráciának a miniszterelnöke, ellenállt a népszavazásra irányuló nyomásnak, mert tudta, hogy kormányának döntése olyan információkon alapul, amelyek nem állnak a tiltakozók rendelkezésére, sõt azok el sem hinnék, vagy el sem hiszik azokat a tényeket, amelyek miatt a döntésre szükség van.
Én a népfelség megnyilvánulásának mindenekelõtt a rendszeres szabad választásokat tartom. S a döntéseket a felkészült, az információkat ismerõ népképviselõk kezében akarom hagyni, máskülönben és kivált a mai gazdasági és gondolkodásbeli viszonyaink közepette, ki vagyunk téve a demagógia térnyerésének és a hamis próféták csábításainak.
(15.10)
Ezért azt tartom fontosnak, hogy a közszolgálati televízió és a nyilvánosság egyéb fórumai hathatós közremûködésével ismertessük meg végre az országgal, hogyan függ jövõnk össze az euroatlanti integrációval, és e tanítási és tanulási folyamat keretében szülessék majd olyan alkotmány, amely minden jelentõsebb módosítás nélkül alkalmas lesz arra, hogy hazánkat biztos révbe vigye, államunk hajóját lehorgonyozza, a jól mûködõ tagjainak biztonságot és jólétet nyújtó két intézmény, a NATO és az Európai Unió kikötõjében. Ezt a programot hirdette meg az 1990-es szabad választások nyomán Antall József pontosan hat évvel és egy nappal ezelõtt, amikor a kormányprogram negyedik vezérelveként leszögezte, hogy kormánya, idézem: "Európai kormány lesz a szónak nemcsak földrajzi értelmében."
Az, hogy akkori politikai ellenfeleink ma részleteiben ugyan igen sok kívánnivalóval, de azt a hat évvel ezelõtti programot folytatják, akkori döntéseink helyességét csak igazolja, s a felelõs ellenzék dolga ma az, hogy a mai kormányt önmaga által meghirdetett elvei és céljai betartására késztesse. A viszonyok, a körülmények természetesen változtak az elmúlt hat évben, de az integráció megvalósulása ma sürgetõbb és egyben jobban, könnyebben meg is valósítható, mint 1990-ben volt. Azzal a caveat-tal, azzal a figyelmeztetéssel azonban messzemenõen egyetértek, amit Szabad György képviselõtársam, a Néppárt tegnapi vezérszónoka tegnap kifejtett, hogy tudniillik a szuverenitás egyes elemeinek majdani átruházhatóságát a legnagyobb körültekintéssel kell megfogalmazni.
Az 1991. évi augusztusi moszkvai puccskísérletet megelõzõen még a Varsói Szerzõdés 1991 júliusi feloszlatása után is jelen volt az akkori Szovjetunió politikájában az az igény, hogy a jó államközi viszony kereteit megfogalmazó kétoldalú szerzõdésben szuverenitásunkat korlátozó, súlyosan korlátozó paragrafus szerepeljen, és sajnos ez a formula ma visszaköszön a NATO-ba történõ belépést ellenzõ magatartásban. Tehát videant consulész. Képviselõtársaim! Honfitársaim! Vigyázzunk!
Tisztelt Ház! Egyetértek azzal az elvvel, hogy az alkotmányban mint külpolitikai jellegû államcél szerepeljen a nemzetközi együttmûködés iránti elkötelezettség. Beleértve a béke és biztonság fenntartása, esetenként megteremtése érdekében szükséges lépésekben való részvételt, azt, ami most folyik többek között Boszniában.
A biztonság valóban oszthatatlan, közérthetõbben szólva, aki nem segít a bajba jutottakon, az nem várhat segítséget, ha maga kerül veszélybe. Ez nemcsak a polgárok esetében áll fenn, hanem az országok esetében is.
A Magyar Demokrata Néppárt és személyesen én, nem értek egyet viszont azzal, ha a határon túli magyarságért viselt felelõsség csupán deklaratív. Egyfajta kinyilatkoztatás, és az nem hatja át az egész alkotmány szellemét. A Magyar Köztársaság alkotmánya egyben a magyar nemzet alapvetõ törekvéseinek a kifejezõdése. Már pedig a magyar nemzet nem korlátozódik a köztársaság területén élõ állampolgárokra. Azok egy kisebbsége nem magyar, de az alkotmánynak természetesen az õ államalkotó voltukat is ki kell mondani, ahogy ez jelenleg is történik és jogaikat példamutató módon kell biztosítania. De az alkotmánynak, tükröznie kell azt a rendkívüli helyzetet is, hogy nemzetünk egyharmada határainkon kívül él, zömmel más állam polgáraként. Ezért szükséges a különbségtétel az állami zászló és a nemzeti színek között. Amit érthetetlen és elszomorító módon a jelenlegi parlamenti többség elvetett. Nyomatékosan kérem a törvényhozást, hogy az új alkotmányban módosítson ezen és helyezze vissza az állam lobogójára õsi címerünket, megkülönböztetve azt a minden magyar nemzeti színét jelentõ címer nélküli piros-fehér-zöld zászlótól. Ugyanez az összmagyarságban gondolkozó szemlélet nem elégedhet meg azzal, hogy az állampolgárság megszerzésénél, idézem: "A magyar származásúak számára kedvezõbb feltételek biztosíthatók." Nemcsak a megengedõ módot találom meg nem engedhetõnek, de vitatom az elvet is.
Az Európai Unióban, ha majd mi is és szomszédaink is tagjai leszünk, minden magyar számára, akinek bármelyik felmenõje magyar állampolgár volt, bárhol is él, biztosítani kell a magyar állampolgárság megszerzésének a jogát. Nem zárva ki egy vagy több más állampolgárság egyidejû megtartását. Ezzel korántsem a Kárpát-medencében, de jelenlegi határainkon kívül élõ magyarság bevándorlását, ne adj isten, egyesek által preferált elûzését kívánom könnyebbé tenni, hanem számukra a magyar nemzet tagjaként való megmaradást. Ugyanezt a célt hivatott elõmozdítani az a javaslat is, amit Sepsey Tamás képviselõtársam ma mondott itt el a Ház elõtt, nevezetesen azt, hogy az állami jelképek sorába iktassuk vissza a magyar Szent Koronát, a magyar ezeréves államiság szimbólumát, az õ érveit nem szükséges megismételnem, teljes mértékben egyetértek vele pártom nevében is.
Andrássy Gyula, a második felelõs magyar miniszterelnök fia, ifj. Andrássy Gyula 1901-ben könyvet írt "A magyar állam fennmaradásának és alkotmányos szabadságának okai" címmel.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Ház! Nekünk most alkotmányt kell írnunk, sõt mi több, úgy kell élnünk és politizálnunk, hogy az Andrássy címében szereplõ kettõs célt nemzedékek távlatában biztosíthassuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps jobb oldalról.)