KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm elnök asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! A közelmúltban lezajlott politikai vita mentesít az alól a kötelezettség alól, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének gazdasági és társadalmi indokairól újra beszéljek. Ezt annál is inkább megtehetem, mert érdemi érvelés a nyugdíjkorhatár felemelésének szükségessége ellen nem hangzott el, és azok a képviselõtársaim is, akik a bizottsági ülésen ellenvéleményt fejtettek ki, belátták és beismerték, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése nem most vált elkerülhetetlenné, elkerülhetetlen volt már akkor is, amikor 1991-ben és 93-ban errõl a parlament országgyûlési határozatban, illetve törvényben döntött. Az elõttem szólótól gyökeresen eltérõ módon azt állítom, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése ugyan hátrányt jelent az ötvenen felüli nõknek - elsõsorban nekik és a hatvanéves életkorukat betöltõ férfiaknak -, ugyanakkor a generációk közötti megállapodás elmaradása a fiatalok és az idõsek számára katasztrofális helyzetet teremthet. Könnyen belátható, hogyha a ma ötvenen felüli nõk hosszú idõn át továbbra is fiatalon mennek nyugdíjba, és a nõi nyugdíjba vonulás korcentruma - mint tudjuk - alatta marad az ötvenhárom évnek, akkor egyrészt a szüleik nemzedékét hozzák megrendítõen bizonytalan helyzetbe, hiszen az aktívak járuléka nem fedezi, nem fedezheti a fiatalon nyugdíjba vonulók és a náluk idõsebb, a nagyszülõk nemzedékének biztonságos öregségét. Ezért a három nemzedék közötti generációs megállapodásra van szükség, ahol a fiatalok szembenéznek azzal a ténnyel, hogy remélhetõleg hosszú életû szüleik és nagyszüleik nyugdíját a maguk aktív életkoruk korában járulékukból fedezik, az én korosztályom szembenéz azzal a ténnyel, hogy a gyermekeik és a szüleik kedvéért hosszabb ideig kell maradnia a munkaerõpiacon, és mind a két generáció megpróbál tenni azért, hogy a hosszú életû szüleik öregsége biztonságos maradjon.
Ezért azt hiszem a beterjesztett törvényjavaslat ismeretében nem a korhatár emelésének szükségességérõl kell vitatkoznunk, hanem arról, hogy ez hogyan, milyen lépésekben történjék. Még egyszer ismétlem: a parlament 1993-ban döntött a nyugdíjkorhatár emelésérõl, és most, '96 tavaszán van elõttünk a beterjesztett törvényjavaslat. Ebbõl a késedelembõl természetesen adódik olyan feszültség, amelyik akár alkotmányos aggályokat is felvethet. Hiszen az 1940- ben születettek számára volt ötvenhat év az irányadó korhatár, a '41-esek számára ötvenhét év. Azonban nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy a '40- esek és '41-esek számára a felemelt korhatár csupán munkajogi korhatár lett. Ez azt jelenti, hogy õket ötvenhat, illetve ötvenhét éves életkoruk betöltése elõtt nyugdíjba nem lehetett elküldeni, viszont a jelenleg érvényes szabályozás lehetõvé teszi, hogy õk - még egyszer ismétlem - a '40-ben és a '41-ben születettek, ötvenöt éves korukban választhatták a nyugdíjas életet.
Ebbõl következõen az 1940-esekre és '41-esekre új törvényszabályt hozni már nem lehet. A számukra tehát az az engedmény, hogy a '41-ben születettek ötvenhat éves korukban büntetõ gondok nélkül elmehetnek nyugdíjba, kedvezményt nem jelent, hiszen ebben az évben töltik be az ötvenötödik életévüket és ötvenöt éves korukban is minden hátrány nélkül választhatják a nyugdíjat. A munkajogi védelem viszont megilleti õket ötvenhét éves korukig. Mindebbõl következõen a '42-es korosztály számára akármit is írunk a táblázat elsõ két sorába, a nyugdíjkorhatár emelése három éves továbbdolgozási kötelezettséget jelent. Én a magam részérõl vitatom ennek a feltétlen szükségességét és azt szeretném, hogyha a parlamenti vitában képviselõtársaim is támogatnának egy induló, alacsonyabb lépcsõt, ez annál is inkább nem kockázatos, mert az 1942- ben született nõk nagyon nagy része már ma is nyugdíjas, és élni fog azzal a tizenkét hónapos türelmi idõ adta lehetõséggel, ami a számukra is az ötvenöt éves életkorban történõ nyugdíjazást lehetõvé teszi.
A késõbbiekben erre még vissza fogok térni, csak itt szeretném megjegyezni, hogy az 1942-ben születetteknek már most, pontosabban 1996 januárjában a 42,6%-a már nyugdíjas volt - és még egyszer mondom - ha a 12 hónapos türelmi idõt is figyelembe vesszük, a '42-esek számára egy irgalmasabb, alacsonyabb kiinduló lépcsõ gyakorlatilag a társadalombiztosításra többletterhet nem hárít és nem háríthat, mert ez a korosztály rendkívüli módon megritkult. A nyugdíjba vonulók megkapták a nyugdíjba vonulásra a lehetõséget.
(11.50)
A másik kérdés ugyancsak a "hogyan történjék a korhatár emelése" kérdéskörben az, hogy az 1991-es országgyûlési határozatot vagy az 1993-as törvényt tekintsük-e kiindulóalapnak. A 91-es országgyûlési határozat ugyanis kimondta, hogy az egységes férfi és nõi nyugdíjkorhatár 62 év, de a 93-as törvény, a nõk nyugdíjkorhatárának emelésérõl rendelkezve, csak a 60 éves életkorig húzta meg a nyugdíjkorhatár-emelés konkrét lépcsõit. Én annak a megfontolását kérem képviselõtársaimtól, hogy nem maradhatnánk-e az 1993-as törvény talaján, nem megkérdõjelezve a 91-es országgyûlési határozatban leírottakat, hogy tudniillik az egységes korhatárnak 62 éves életkorban kell egységesülni a férfiak és a nõk számára.
Azt gondolom, hogy miután a foglalkoztatási helyzet, az aktivitás várható emelkedése valóban alapvetõen befolyásolja a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát, az évezredforduló tájékán is lehetõségünk van arra, hogy a nõk számára a 60 éves korról 62 éves korra történõ emelés idõpontját és lépcsõit akkor határozzuk meg, amikor a foglalkoztatási tendenciák már jobban láthatók. Ha akkor lesz muszáj, akkor is azt fogom mondani, hogy a muszájjal nem lehet vitatkozni, és el kell vállalnunk a döntést, ha a nyugdíjrendszer finanszírozhatatlannak bizonyul, vagy fenyeget a finanszírozhatatlanság veszélye. Például elképzelhetõ, hogy a 60 éves korról a 62 éves korra történõ két lépcsõt jobban elhúzva, az érintett korosztályok számára elõnyösebb módon lehet megvalósítani. Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy az igazán nagy létszámú korosztályok késõbb fognak kilépni a munkaerõpiacról.
A második dolog, amelyrõl röviden szeretnék beszélni, a szolgálati idõ és az idõ elõtti nyugdíjba vonulás lehetõsége. A kormány által beterjesztett változatot alapvetõen jónak tartom, hiszen azt hiszem a társadalom igazságérzetével találkozik az a szándék, amelyik a hosszú szolgálati idõt jobban elismeri, és a hosszú szolgálati idõvel rendelkezõ nõk számára elõnyösebb feltételek mellett teszi lehetõvé a korhatár elõtti nyugdíjba vonulást. Azt hiszem, Béki Gabriellához hasonlóan magam is meggondolásra ajánlhatom, hogy az idõ elõtti nyugdíjba vonulás milyen szolgálati idõhöz kötõdjék, tehát felvethetõ az a kérdés, hogy a 32 éves minimális szolgálati idõnek, amelyik feljogosít arra, hogy valaki a korhatár elõtt nyugdíjba menjen, nem lehet-e enyhébb változata, nem lehet-e lejjebb menni ennél a 32 éves kornál. Úgy gondolom, hogy az átmeneti idõszakban nemcsak lehetne, hanem kellene is, és a 30 évrõl történõ indulás, amelyiknek célállapotát én is a 35 éves szolgálati idõvel tételezem fel, megoldható és változatlanul állítom, hogy ez sem hárít elviselhetetlen többletterhet a társadalombiztosításra.
És akkor most hadd idézzem a többi számot is, hiszen az érintett korosztályok jelentõs része már nyugdíjban van, az elõbb a '42-esek nyugdíjas létszámát, arányát idéztem, az 1941-ben születetteknek 59%-a már nyugdíjas volt '96. január 1-jén, a '42-eseknél ez több mint 42%, a '43-asoknál 30,7%, a '44-eseknél 21%, a '45-ösöknél 18 %, és még a '46-osoknak is közel 16%-a már nyugdíjban van, természetesen beleszámolva ebbe a rokkantnyugdíjasokat és a foglalkoztatási indokból idõ elõtt nyugdíjba vonultakat is.
Mindebbõl tehát az következik, hogy a 30 éves szolgálati idõtartam nem növeli meg aránytalanul a nyugdíjba vonuló nõk számát - hadd használjam megint ezt a szót -, viszont irgalmasabb átmenetet biztosít az érintett korosztályoknak.
Ugyancsak megfontolandónak tartom, hogy ebben az átmeneti idõszakban, a nagyon hosszú szolgálati idõvel rendelkezõk - ennek a mértékét természetesen lehet vitatni - 55 éves kor alatt is elmehessenek nyugdíjba akkor, hogyha ezzel a megjelölt mértékû szolgálati idõvel rendelkeznek.
Ma a teljes nyugdíjra jogosító szolgálati idõ a tervezet szerint 40 év, megfontolandónak tartom, hogy az átmeneti idõszakban 40 éves szolgálati idõvel vagy azalatt húzott vonalon, valamivel alacsonyabb szolgálati idõvel, 55 éves életkor alatt is elmehessenek a nõk.
A harmadik kérdés, amirõl röviden szólni szeretnék, az úgynevezett malus- rendszer, tehát büntetés-e a nyugdíjba vonuló nõ számára az a tény, hogy a törvény az idõ elõtti korhatár elõtti nyugdíjba vonulás a nyugdíjalap százalékos csökkentésével együtt engedi meg. Azt gondolom, hogy Kis Gyula képviselõtársam téved, amikor a 0,5%-os havi csökkentést összeveti a továbbszolgálással járó nyugdíjalap-emeléssel. Téved azért, mert ha feltételezem, hogy valaki a lehetséges legrövidebb szolgálati idõ mellett a legnagyobb kedvezményt veszi igénybe, akkor is 30%-ot veszít. Ez így kimondva nagyon soknak tûnik. De ezt a 30%-ot - egy alacsonyabb nyugdíjemelési ütemet feltételezve is - 3 év alatt meg fogja kapni, a jelenlegi mérték szerint 2 év alatt, amibõl következõen, mire elérti az öregségi nyugdíjkor határát - itt ugyanis 5 éves kedvezményrõl van szó - 2 vagy 3 év nyugdíjemelése a számára tiszta többlet, és egészen biztosan magasabb nyugdíjat fog kapni, mint azok a korosztály-társai, akik tovább dolgoztak, és csak a nyugdíjalap 1-1 %-os emelésére számíthattak.
Tehát azt gondolom, hogy a rendszer nem igazságtalan, és azt is gondolom, hogy a 3 gyereket vagy 3 gyereknél többet nevelt édesanyáknak adott 5 éves szolgálati idõkedvezmény rendkívül jó, és humánus. Ugyanakkor megfontolásra ajánlom, hogy a 2 gyermekes családok is egy alacsonyabb, csökkentett mértékû kedvezményt kaphassanak, már csak azért is, mert õk azok, akik az 1 gyermekesek vagy gyermektelenek után is járulékot fognak majd fizetni és halmozzák fel azt a pénzt, ami a nyugdíjfinanszírozás forrása.
Végül, a múltkori politikai vitán azt mondtam képviselõtársaimnak, hogy én az 50-en felüli nõk érdekképviseletére vállalkozom. Most egy picit hadd váltsak szerepet, és a férfiak képviseletében szeretnék szólni két szót.
Úgy érzem, hogy a kedvezmény igénybevételi lehetõségének különbségtétele alkotmányos szempontból vitatható. Hiszen ha egységes lesz a korhatár, akkor az igénybe vehetõ kedvezménynek, az idõ elõtti nyugdíjba vonulás kedvezményének is egységesnek kell lenni. Azt is gondolom, bár szívbõl remélem, hogy minél több a teljes családban nevelkedõ gyermek, hogy azok az édesapák, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, ugyanúgy megérdemlik a gyermekneveléssel együtt járó kedvezményt, mint ahogy ezt az édesanyák számára jogosnak tartottam. Ezért kérem képviselõtársaimat, hogy most a férfiak egyenjogúságáért elmondott mondataimat is mérlegeljék, és gondolkodjanak az ehhez kapcsolódó módosító indítványok elfogadásánál. Köszönöm szépen. (Taps.)