POKORNI ZOLTÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény több pontján azonos a többségi véleménnyel, hiszen a kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselõk is elismerték a törvénymódosítás számos pozitívumát. Szükséges apró módosítások. És amint hallottuk, a többségi álláspontot valló képviselõk is igen komoly aggályokat fogalmaztak meg az életbe léptetés dátumával, hatályosulásával kapcsolatban, a pedagógusok óraszámának növelésével kapcsolatban.
Mi mégis a lényeges különbség a többségi és a kisebbségi álláspont között? A kisebbségi véleményt valló képviselõk álláspontja három pontban összegezhetõ. Az egyik, az eljárási kérdés. Nem jó, nem helyes, hogyha - szemben azzal, amit mindenki logikusnak tart, és amit többek között a kormányprogram is tartalmaz - a gombhoz keressük a kabátot. Nem jó és nem helyes, hogyha elõször érettségi követelményeket, tantervi követelményeket írunk, majd egy kis törvénymódosítással ezeket életbe léptetjük, majd ezt fél évvel, háromnegyed évvel követi egy nagyobb, úgynevezett átfogó törvénymódosítás, ez a mostani, és majd a folyamatot - mintegy fordítva - betetézi a hosszú távú célok kijelölésének munkája. Márpedig pont az ellenkezõjére van szükség, és az ellenkezõjét is ígérte a Horn-kormány a programjában. Elsõként, hogy a közoktatás hosszú távú fejlesztését tartalmazó parlamenti vita, majd ebbõl fakadó törvénymódosítási pontok, majd ez alapján egy nemzeti alaptanterv, illetve vizsgakövetelmények a logikusak.
Nem ez történt, s ez egyfelõl nyilván a jogászok szemét szúrja, hogy nem így történik, másfelõl fontos valamennyiünk számára, az egész társadalom számára. Miért? Mert ha nem ezt az eljárást követjük, akkor sem a pedagógusok, sem a szülõk, sem az érintettek nem lesznek abban a helyzetben, hogy felmérjék egy-egy apróbb, látszatra szakmainak tûnõ módosítás valódi társadalmi súlyát, messzire ható következményeit.
(13.20)
Nem az óraszámok emelésérõl, az osztálybontások szigorításáról és az osztálylétszámok növelésérõl van pusztán szó, melyek, szemben a többségi véleménnyel és szemben az elõterjesztõével, korántsem minõségbarát intézkedések, hanem pontosan ellenkezõleg, az oktatás, a közoktatás minõségét veszélyeztetõ intézkedések itt az elõttünk lévõ tervezetben.
Nem helyes természetesen az, hogy ezt év közben csináljuk, de ez a kisebbik baj, az a baj, hogy egy minõségromlást eredményezõ intézkedés- sorozattal van dolgunk. Akkor, amikor a pedagógusok óraszámát 10 százalékkal növelik, akkor, amikor a középfokú képzésben az osztálylétszám elérheti a 42 fõt, akkor, amikor a mai helyzethez képest oly módon szigorítják az osztálybontást, hogy az elérhetõ maximum a törvénymódosítás elfogadása után a mainak a fele lesz, gyakorlatilag meglévõ idegen nyelvû képzéseket sem tudnak majd ma folyó volumenben vagy mennyiségben folytatni az iskoláink, akkor nem az a gond, hogy ezt szeptemberben vagy februárban teszik meg, hanem önmagában az intézkedés iránya, minõségellenes volta a gond. Természetesen maga az eljárás is problémás.
Mi a második pont? Magyarország legnagyobb ágazatáról van szó, amikor a közoktatásról beszélünk, nyilván sokak számára, számomra is az egyik legfontosabb hatását, az ország jövõjében betöltött szerepét tekintve. De egy biztos, hogy mennyiségileg is egy hatalmas területrõl van szó, több százezer alkalmazottról, több millió érintett diákról, ha csak az ingatlanok számát nézzük, az is eléri a 10 ezret.
Bárki is van kormányon, bárki is nyúl a közoktatási törvény módosításához, az elsõ és legfontosabb parancs, hogy növelje ennek a rendszernek a kiszámíthatóságát, tervezhetõségét, és ne csökkentse azt. Márpedig az elõttünk lévõ javaslat számos pontja épp a bizonytalanságot növeli, a stabilitást csökkenti, ami jogi szempontból aggályos, de leginkább aggályos az érintett pedagógusok vagy a diákok szempontjából. Tudják-e azt, hogy szeptembertõl lesz-e iskolájuk, lesz-e óvodájuk, ahova a gyerekeket járatni lehet, ahova õk maguk dolgozni mehetnek? Nem tudják. És nem kétséges, hogy az, amit persze majd pozitívumként elismerünk, hogy kiszámíthatóbbá válik némileg a központi költségvetés feladatvállalása a közoktatás finanszírozásában, ez mit sem ér egy ilyen inflációs politikával párosítva, amit a Horn-kormány végez.
Végezetül, és ez az utolsó, nem támogatta ezt a törvényjavaslatot az ellenzéki pártokhoz tartozó képviselõk egyike sem, azért, mert annak a társadalmi életben betöltött szerepével nem ért egyet. Nem ért egyet azzal a modellszerû gondolkozással, amelynek ez a mostani törvénymódosítás csak az egyik eleme, ezt megelõzte elég sok intézkedés, nem akarjuk ezeket fölsorolni, gondoljunk az iskolabezárásokra, a felsõoktatásban elért elbocsátásokra, a Bokros-csomag néven elhíresült intézkedéssorozatra. Hiszen ez a törvénymódosítás nem önmagában áll, hanem egy hosszabb, másfél-két éves kormányzati politika egyik eleme, és ilyen részben ellenkezik azzal a felfogással, amit az ellenzéki pártok az oktatásnak a társadalom életében betöltött szerepérõl vallanak. Ez a három ok, ami miatt nem támogattuk ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)