DR. BEDÕ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársam! Az indulataim nem abból származnak, hogy tehetetlen vagyok, és nem abból, hogy bárkinek a hibáját rendbe kellene hoznom. Az elõdeink egyébként önök voltak, és nem a '85-ben kormányon lévõk, és a problémáink egy része éppen abból az idõbõl származik. Mert ezt a teljesítmény-finanszírozási rendszert, ha jól tudom, ami jelenleg csõdbe jutott, és nem tudom, hogy mit fogunk csinálni helyette, éppen önök alatt vezettük be a '92-93-94-es években. Tehát ha nem nézek vissza olyan távolra, akkor is találok hibákat.
De nem ezt akartam igazából mondani, hanem azt, hogy nem fogja ezt senki eldönteni felülrõl, hogy hol mennyi urológiai ágy szükséges, eldönti az élet. Uraim, ahol az ágyak 50 százaléka üresen áll, hát ki gyõzi azt fizetni, és mibõl? Hát nem ésszerû a megszüntetése? Ott helyben rá kell jönniük, hogy nincs mibõl fizetni, és fölösleges az 50 százaléka. Egymás között fogják eldönteni. Ez minden régióban fehéren-feketén kiderül, hogy mi a sok és mi a kevés.
Mondok egy példát, bár az idõm lassan már lejár: Hajdú-Bihar megyében ugyan látszólag könnyû a helyzet, mert a számítások szerint ott még 90 vagy 93 ággyal kevesebb van, mint amennyi a szükségletek szerint kijönne. A helyzet ettõl nem egyszerû, mert az egyes szakmák között olyan aránytalanságok vannak, aminek a belsõ szakmai átrendezését meg kell csinálni. Akkor is, ha pillanatnyilag semmilyen képlet nem kényszerít minket arra, hogy ágyakat szüntessünk meg a saját érdekünkben és magunktól. Ha ezt a három ott dolgozó intézmény vezetõje felismeri végre, akkor konszenzussal meg fogják oldani, lesz rá idejük, ha nem ismeri fel, akkor két-három év múlva megint fog jönni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) valamilyen központi szabályozás, mert az összeomlás elõtt valamit mégiscsak tenni kell.