HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentõs dátumhoz érkezett a parlament munkája, legalábbis azok számára, akik a közoktatás, a felsõoktatás ügyét nyomon követték eddig is a parlamentben. Azt gondolom, hogy a két törvénytervezet mindenképpen új helyzetet teremt, és a két kormányzó párt talán a törvénytervezetek elfogadása után kicsit nyugodtabban aludhat, hiszen a kormányprogramnak megfelelõ irányokba folyik a változtatás.
Elöljáróban hadd jegyezzem meg - máig tartó elõzetes, ilyen napirend elõtti vitákban ez felmerül -, hogy példátlan egyeztetés elõzte meg ezt a törvénytervezetet. Soha nem volt ennyiféle elõzetes egyeztetés, ez persze idõt igényelt, és ennek következtében joggal vetik fel néhányan azt, hogy kicsúsztunk, jobb lenne, ha most már a szavazás környékén járna a törvény, hiszen lassan vége a tanévnek. Mindenképpen feladatunk azonban - és azt gondolom, hogy ez közös felelõsség -, hogy a törvény vitája és elfogadása valamikor még ebben a tavaszi ülésszakban lezáruljon, ez elkerülhetetlen, hiszen egyébként nagyon nehéz lenne szeptemberben a tanítást folytatni, az iskolai évet elkezdeni.
Eme példátlan egyeztetési folyamat során ezt a törvénytervezetet megvitatta és jóváhagyta az Országos Közoktatáspolitikai Tanács, az Országos Köznevelési Tanács, a Közoktatási Érdekegyeztetõ Tanács - tehát mindhárom olyan országos szintû szervezet, amely ebben a kérdésben az érdekegyeztetés csúcsát jelenti - és mindazok a szülõi, tanári vagy diákszervezetek, amelyek ezt kívánták a folyamat során, hiszen elég hosszú volt ez a folyamat, bele tudtak szólni a törvénytervezet változtatásába.
Én azt gondolom, hogy ennek megfelelõen ez a törvénytervezet egy kompromisszumos javaslat eredményeképpen jött létre, és ez a kompromisszum a szakma számára, az érintettek számára - és ez az oktatási bizottság vitája során is kiderült - elfogadható, támogatandó kompromisszum. Nem nagyon voltam én magam olyan oktatási bizottsági ülésen, ahol akár a szülõi oldal, akár pedig a szakmai szervezetek képviselõi dicsérõ jelleggel szóltak volna egy törvény tervezetérõl. Itt a közoktatási törvény tervezete esetében ez történt, ennek a jegyzõkönyvekben is utána lehet nézni.
Három kérdéskört emelnék ki a törvénytervezet számomra fontos részleteibõl. Az egyik - és errõl csak jelzésszerûen beszélnék -, ez a törvénytervezet következetesen végig viszi azt, amit a '93-as törvény elkezdett: a gyermeki és diákjogok érvényesítését. A '93-as törvény ebben jelentõs elõrelépéseket tett meggyõzõdésem szerint, ugyanakkor az ENSZ gyermekekrõl szóló egyezményének minden paragrafusa nem került átvezetésre a közoktatási törvény akkori változatába, pedig Magyarország ezt aláírta, és sérült bizony nem egy ponton a gyermekek joga. Egy példát erre hadd mondjak. Mondjuk ebben a '93-as törvényben a diáknak joga van kérdést feltenni bármely, az õt érintõ kérdéskörben is, kötelezõ az érdemi válasz. Kivéve két - látszólag, ugye teljesen lényegtelen - kérdést, a tanulmányi elõmenetelt és a magatartás- és szorgalom jegyeket. Minden olyan kérdésben lehet kérdést feltenni, ami nem fontos, kivéve ezeket a területeket.
Ez a törvénytervezet azt gondolom, hogy ebben az ügyben a demokrácia játékszabályainak megfelelõen az iskolapolgárokat, szülõt, diákot, pedagógust olyan helyzetbe hozza, hogy lehetõsége van arra, hogy érvényesítse a jogosítványait, és van fellebvitel is, amit én borzasztó fontosnak tartok. Van hova fordulni, ha ezt a törvénytervezetet elfogadjuk a továbbiakban, mondjuk egy olyan diáknak, akit jogsérelem ért akár az iskolában, akár az iskolán kívül, de a közoktatáshoz kapcsolódóan.
A másik fontos terület, amirõl a szakmai viták azt gondolom, hogy nagyjából lezárultak, és itt is született kompromisszum, az részben az iskolaszerkezet kérdése, részben pedig a közoktatás irányításának problémája. Iskolaszerkezet- ügyben - meggyõzõdésem szerint - a törvénytervezet az egyetlen lehetséges irányt választja akkor, amikor tudomásul veszi, hogy Magyarországon a közoktatás az elmúlt hat-nyolc évben - és itt nem '90-tõl, hanem talán már ezelõtt megkezdõdött folyamatokról van szó - sokszínûvé vált. A legkülönbözõbb iskolatípusok jellemzik a magyar közoktatást, hiszen ezekre valóságos helyi igény volt, és ezeket a helyi igényeket nagyon helyénvalóan az önkormányzatok és más iskolafenntartók kielégítették, ahol erre megvolt a módjuk.
Ennek megfelelõen - nagyon helyesen, még egyszer mondom -, a törvénytervezet nem kíván központilag elrendelt iskolaszerkezetet megjelölni. Ugyanakkor - és ezt legalább ilyen fontosnak tartom -, feltételekhez, méghozzá nagyon szigorú feltételekhez köti az iskolaszerkezet váltását. Részben regionális egyeztetéshez köti ezt, tehát a továbbiakban, ha valamely iskola, vagy önkormányzat változtatni kíván az iskola struktúráján, akkor ezt legalábbis egyeztetnie kell az érintett önkormányzatokkal, adott megyei testületekkel. Másrészt pedig mind tárgyi, mind személyi, mind pedig a programfeltételek szempontjából nagyon határozottan állást foglal a törvénytervezet amellett, hogy csak akkor lehessen iskolaszerkezetet váltani, ha ennek ténylegesen megvannak a valóságos feltételei, és ne a gyerekek vigyék el a kísérletezés balhéját, már elnézést a csúnya kifejezésért.
(8.40)
Ugyanide tartozó probléma, tehát alapvetõ szakmai kérdés annak a vitának - véleményem szerint - a lezárása a törvény tervezetével, amely akörül folyt és bizonyos értelemben folyik ma is, hogy miért politikai kérdés a közoktatás, miért nem pártok feletti nemzeti ügy a közoktatás ügye.
Nekem meggyõzõdésem az, hogy az oktatáspolitika mindig is politikai kérdés lesz, méghozzá nagyon kemény politikai kérdés, hiszen talán nincs még egy olyan terület - lehet, hogy van, de kevés -, amely az állampolgárok jelentõs részét, majd' mindegyikét érintené. Tehát az egy illúzió azt gondolni, hogy az oktatáspolitika, mint olyan megszûnik a továbbiakban, akár a parlamenti ütközetek, akár pedig az egyéb pártpolitikai ütközetek terepévé válna. Az azonban igen is elvárható, hogy eme oktatáspolitikai viták körében szoruljanak ki a szakmai kérdések, és az összes szakmai kérdés kerüljön a szakmai testületek, a szakma kezébe. A törvénytervezet erre tesz kísérletet akkor, amikor minden lényeges szakmai döntést az Országos Köznevelési Tanács kezébe ad; csak az Országos Köznevelési Tanács egyetértésével lehet a továbbiakban óvodai alapprogramot, nemzeti alaptantervet, érettségi követelményeket változtatni. Az Országos Köznevelési Tanács a letéteményese a tankönyv- feltételek kimunkálásának, a továbbképzési rendszer megvalósításának. Én azt gondolom, hogy ez a továbbiakban egy nagyon lényeges elõrelépést jelenthet, és mindannyiunk számára kicsit nyugodtabb és kiszámíthatóbb tartalmi munkát tesz lehetõvé.
Végül, de nem utolsósorban hadd beszéljek én is röviden a finanszírozás kérdésérõl, ami a legtöbb indulatot és feszültséget váltott ki. Meggyõzõdésem szerint ez a törvénytervezet ugyan módosításra szorul ebben a kérdéskörben, de egy megnyugtató válaszlehetõséget tartalmaz. Nem kívánok most reagálni, mert erre majd a vita során nyilván lesz módunk, Gyõriványi Sándornak például arra a tévedésére, hogy Magyarországon osztálylétszám szerint történt volna a finanszírozás, mert 1990 óta normatív finanszírozás van Magyarországon és nem csoport- vagy osztálylétszám alapú finanszírozás. Ezeket nem árt tudni, hogyha az ember közoktatási törvény vitájához próbál meg viszonyulni.
Az általunk elképzelt modellben megmarad ez a normatív finanszírozás, a tanulólétszám-alapú finanszírozási modell tovább él. Én ezt itt nagyon fontos lépésnek gondolom, ellentétben mondjuk a '93-as törvényi szabályozás gondolatával, amely áttért volna a pedagógus központi finanszírozására, hiszen ez fenntartja azt a versenyhelyzetet, amely ma az iskolák között a gyerekekért folyik és aminek igazi haszonélvezõi azok a szülõk, azok a családok, gyerekek, akik még iskolát tudnak választani, ha nem is, mondjuk egy kistelepülésen, ha nem is iskolák között, de programok között tudnak választani, ezt egy óriási szakmai elõrelépésnek gondolom.
Megmarad tehát a normatív finanszírozási rendszer, de ehhez hozzáépülnek - és ez a hozzáépülés tulajdonképpen már a '96-os költségvetéssel elkezdõdött, de ez a törvény rögzíti ezeket a feltételeket -, úgynevezett feladatarányos, kiegészítõ normatívák, rendszerek.
Öt ilyen normatíva van; ezek közül három már ma is létezik, de az, hogy a törvénybe belekerült ezeknek a létezése, ez a továbbiban, a költségvetési vitában már nem kérdõjelezheti meg ezeknek a költségvetési feltöltését. A mértékekrõl persze, sokat fogunk még vitatkozni. Ez az öt kiegészítõ normatíva, ugye ezek közül régebb óta, a '90-es évek eleje óta létezik a nemzeti, etnikai, kisebbségi kiegészítõ normatíva. Ugyanakkor ezen a területen is a törvénytervezet jelentõs változtatásokat kíván eszközölni akkor, amikor azt mondja, hogy nem automatikusan járul a kiegészítõ normatíva, hanem programhoz kapcsolódik és kötelezõen erre kell a továbbiakban ezt fordítani. Tehát nem kerül be a nagykalapba ez a fajta kiegészítõ normatíva, hanem célzottan kell, hogy eljusson a nemzeti etnikai kisebbségi feladatok, oktatási feladatok megoldásához.
A másik kettõ '96-ban életbe lépõ új normatíva - ellenzéki képviselõtársaim errõl rendszeresen meg szeretnek feledkezni -, az egyik a kistelepülési kiegészítõ normatíva, ami azt gondolom, hogy valóságos válaszokat ad a kistelepülés kisiskoláinak megtartására.
Elképzelhetõ - és errõl nyilván megint csak a költségvetésben fogunk vitatkozni -, hogy nem elegendõ az a pénz, ami ebben a kiegészítõ normatívában jelenleg van. Mindenesetre a továbbiakban a törvény kötelez bennünket arra, hogy legyen ilyen kiegészítõ normatíva. Vegyük tudomásul mindannyian, hogy a kisiskola önmagában drágább, mint a nagyiskola és a kistelepülésen nem nagyon tud nagyiskola mûködni.
A harmadik ilyen kiegészítõ normatíva - megint már ugye létezik -, ez az úgynevezett bejáró normatíva, amely elsõsorban azoknak az iskolavárosoknak jelent elõrelépési lehetõséget, amelyek vonzáskörzetként, a szabad iskolaválasztásnak megfelelõen lehetõséget biztosítanak széles körben egy agglomerációban, egy város környezetében az iskola használatára. Ennek a terheit osztja meg a törvény tervezete és már a '96-os költségvetés is az önkormányzat és az állam között.
Két új normatívát szeretnék bevezetni a törvény tervezetébe, mindkettõt borzasztó nagy jelentõségûnek gondolom.
Az egyik a napközis normatíva. Ha valamikor, akkor ma biztos, hogy nem szabad fölszámolni a napköziket. Ugyanakkor az önkormányzatok, nehéz gazdasági helyzetükben joggal teszik fel maguk számára azt a kérdést, hogy az oktatási feladatokat akkor is ellátják, ha éppenséggel nem mûködik a napközi. Ennek megfelelõen az államnak kötelessége odaállni a napközis szolgáltatás mellé. Azt gondolom, hogy a törvény életbelépésével talán az önkormányzatok is meghallják ezt az üzenetet, meg kell, hogy hallják, és megtartják, legalábbis az alsó tagozat környezetében a napköziket, ami egy nehéz társadalmi, szociális helyzetben elkerülhetetlenül szükséges feltételrendszer.
És végül, de nem utolsósorban eme normatívák, kiegészítõ normatívák sorában hadd említsem meg a hátrányos helyzetû diákok után járó normatívát, amely egy feladathoz adja a kompenzációt. Nem általában minõsíti a hátrányos helyzetet, hanem a hátrányos helyzetû gyerekek után próbálunk meg a törvény tervezetében utána lépni, ennek próbáljuk meg a törvényi garanciáit megtalálni.
Az új finanszírozási modellben nyilván - én magam is úgy gondolom -, módosításra szorul az állam és az önkormányzatok közötti arányok megosztása. Az eredeti elképzelés szerint egy elõzõ évi 70-30%-os osztozkodásról volt szó állam és önkormányzatok között. A Pénzügyminisztérium a viták során joggal vetette fel, hogy nem lehet tudni az elõzõ év pontos adatait, tehát ez nem lehet vetítési bázis, és így született meg ez a bizonyos 75 %. Én magam is úgy gondolom, hogy ez a 75% kevés. Tehát az SZDSZ - reményeink szerint nem egyedül, mint ahogy azt hallottuk, nem egyedül -, módosító indítványt fog benyújtani ennek a százaléknak a megemelésére. Én azt gondolom, hogy szó nincs arról, szó nem lehet arról - és erre egyébként a törvény maga garanciákat tartalmaz-, hogy erõforrásokat vonjunk ki a közoktatásból '97-ben ugyanúgy, mint '96-ban, ahol egy jelentõs, körülbelül 30%-os normatívaemelkedés volt. Tovább fognak emelkedni a közoktatási normatívák és ennek most már garanciái, törvényi garanciái vannak beépítve ebbe a törvénytervezetbe, amennyiben ezt elfogadjuk.
Még néhány fontos finanszírozási változtatásra hadd hívjam fel a figyelmet, hiszen itt tulajdonképpen lassan már csak ismételgetjük egymást, ezt Jánosi György képviselõtársam is jelezte már.
Ebben a törvénytervezetben megjelenik a továbbképzési alap, egy kötelezõ automatizmus során létrejövõ pénz, amely - azt gondolom -, hogy egy alapvetõ problémára ad választ. Nem tartható az a helyzet tovább, hogy míg Magyarországon széles körû továbbképzés van szinte minden szakma területén, kivéve a képzõk területén, a közoktatásban nincs ma intézményes továbbképzés, ennek nincsenek meg a feltételei. Azt gondolom, hogy ez a - számításaink szerint - minimum négy és fél-, ötmilliárd forintnyi összeg, ami '97-ben rendelkezésre fog állni, az automatizmusnak megfelelõen a továbbképzésekre, óriási elõrelépést fog jelenteni a nullához képest mindenképpen, de a feladathoz képest is.
Ugyanitt borzasztó fontosnak tartom azokat az elemeket, amelyek megkísérlik a törvény keretei között - hiszen ezt majd a költségvetésben, illetve az államháztartási reformban folytatni kell ezt a logikát - a közoktatás dolgozóinak, elsõsorban a pedagógusoknak a bérrendszerét újragondolni.
Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi bértarifarendszer nem felel meg azoknak az elvárásoknak, amely részben a szakma oldaláról, részben pedig az iskolát használók oldaláról - önkormányzatok, iskolafenntartók, vagy akár a szülõi, diák oldaláról - megfogalmazódnak. Azt gondolom, hogy elkerülhetetlen az önálló pedagógus bértarifarendszer létrehozása, ezt a parlament nem fogja tudni megspórolni, reményeink szerint ez még a '97-es költségvetés elõtt el tud készülni. De ez a törvénytervezet ettõl függetlenül is megteszi az elsõ lépést, amikor az úgynevezett mozgóbérrendszer, tehát egyfajta helyi differenciálásra lehetõséget adó bértömeget az iskolai szintre biztosít. Ezzel a minõségi munkát, a szakmai elõrelépést, a fejlesztést, a tantervfejlesztést, vagy bármi, a gyerekekhez kapcsolódó fejlesztési folyamatokat nagymértékben elõsegítve.
Én jó szívvel tudom ajánlani ezt a törvénytervezetet mindazoknak, akik a közoktatásért ténylegesen aggódnak, én azt gondolom, sõt vitathatatlannak tartom azt, hogy ez a törvénytervezet a jelenleginél sokkal kiszámíthatóbb, biztonságosabb feltételt jelent minden iskolahasználó számára, szülõ, diák, pedagógus számára. Az önkormányzatok számára egy biztonságosabb, bár nem könnyû feltételrendszert teremt, hiszen a közoktatási törvény nem oldotta meg a magyar gazdaság válságjelenségének mindegyik elemét, és ugyanakkor a modernizációt, a fejlesztést tartja döntõ elemnek. Jó vitát kívánok mindannyiunknak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
(8.50)