DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A rendelkezésünkre álló idõkereteket ma és holnap úgy szeretnénk beosztani, hogy ma a szóba jöhetõ témák közül a jogalkotással, az országgyûléssel, a köztársasági elnökkel és az igazságszolgáltatással szeretnénk foglalkozni, holnap kerülne sor az itt fel nem sorolt témák közül a kormány, a közigazgatás, az önkormányzatok, a választási rendszer és a közpénzügyek kérdése. Sajnos, hogy az a helyzet, hogy az idõkeretek nem teszik igazából lehetõvé azt a Magyar Demokrata Fórum számára, hogy mindenrõl részletesen tudjon szólni.
Ami a jogrendszer és jogalkotással kapcsolatos III. részt illeti, alapvetõen örülünk annak a magunk részérõl, hogy külön fejezetet érdemelt ez a kérdés a szabályozási elvek körében, hiszen a jelenleg hatályos alkotmányban ez a kérdés így természetesen még nem merülhetett föl, és azok az alkotmánymódosítások, amelyek az elmúlt években az alkotmányt érintették, ezt a területet érintetlenül hagyták. Ismeretes a helyzet, a jogalkotási törvény nagyon sok szempontból meghaladottá vált, ugyanakkor az alkotmányi szabályozás pedig nem ad választ sok kérdésre. Amivel nem értünk egyet, azt szeretném elöljáróban hangoztatni. Utólag nagyon sok szakértõ véleményét is és az észrevételek zömét is elfogadva nem értünk egyet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének jogforrás-kibocsátási jogköre legyen. Úgy gondoljuk, hogy azok a feladatok, amelyek a Nemzeti Bank különleges jogállását illetõen már az alkotmánykoncepcióban, tehát hatályos törvényben is meg a hatályos alkotmányban is olvashatóak és fenntartandóak, nem teszik szükségessé a jogforrás-kibocsátási jogkört, és egyébként is igen furcsa és nagyon kétséges ennek az elvi alapja is. Hiszen az Országgyûlés, amely a törvényalkotás kizárólagos helye, a kormányt ellenõrzése alatt tartva a jogalkotással bíró, hatáskörrel bíró szervezeti rendszernek a csúcsán helyezkedik el, ezzel szemben, az ettõl független Nemzeti Bank jogalkotási jogköre nem is illeszkedik ehhez a szisztémához. Tehát ezzel nem értünk egyet.
Egyetértünk azzal, hogy a kétharmados törvények körét szûkíteni kell, sajnos adós a koncepció ennek a megállapításnak a továbbgondolásával, igen nagy viták és nyilvánvalóan nagy véleménykülönbségek várhatóak majd a késõbbiekben a kétharmados törvények körének a meghatározásánál. Talán nem véletlen, és nem titkot árulok el, ha azt mondom, hogy a bizottság nem tudott vagy nem volt alkalma pontosan ezzel a kérdéssel megbirkózni, és hát tulajdonképpen továbbgurította a labdát.
A törvény-kezdeményezési jog elég lényeges körben szûkül, ezzel egyetértünk, tehát sem a köztársasági elnök, sem pedig a parlamenti bizottság a jövõben nem lesz törvény-kezdeményezési jogkörrel felruházva, amennyiben az alkotmányból valódi alkotmány születik. Nem azért, mintha sajnálnánk bármelyik címzettõl a törvény-kezdeményezési jogot, hanem azért mert gyakorlatban nem valósítható meg.
Jól emlékszünk arra, hogy hat év alatt a köztársaság elnöke mindösszesen egy törvényjavaslattal élt itt, az Országgyûlés elõtt, a rossz emlékû taxis blokád okozta helyzet feloldására szóló amnesztiajavaslatot tárgyalta az Országgyûlés. A most lex- Göncznek hívott törvény, mint az közismert, a kormány terjesztett elõ, nem lehetséges a parlamenten kívüli közéleti, közjogi pozícióban lévõ személy részérõl a törvényalkotás folyamatában egy-egy törvénynek a végig tárgyalásának, a végig menedzselési folyamatban való részvétel. Ugyanez a helyzet a parlamenti bizottságokkal is, tehát a törvénykezési jognak a szûkítését e tekintetben helyeseljük. A múlt alkalommal már valamelyest érintettük a nemzetközi jog és a belsõ jog viszonyát az alapelvek körében. Egyetértünk azzal az elvekben megfogalmazott alapelvvel, koncepcióval, hogy a belsõ jog részévé kell válnia mindenféle nemzetközi egyezménynek, megállapodásnak. Minden olyan nemzetközi normának, amelyet arra jogosultak megkötnek. Hogy ennek milyen folyamat kell hogy eleget tegyen és hogyan kell csoportosítani? A koncepció csak azt jelöli meg, hogy vannak olyan kérdések nyilván, amelyek a parlament kizárólagos hatáskörébe tartozzanak, és lesznek olyan kérdések, amelyek nem érik el ezt a szintet. Mindenesetre azt semmiképpen nem tudjuk támogatni - vannak ilyen nézetek, akik szerint nem kell a belsõ jog részévé tenni a nemzetközi jog normáit - és az úgynevezett monista állásponttal szemben még továbbra is, és a koncepció is ezt támasztja alá, a dualista álláspontot képviseljük.
A jogalkotással kapcsolatban ezek a lényeges elemek, amelyekre a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolta, hogy itt mindenképpen sort kell keríteni az általános vita kapcsán, ennek a véleménynek az elmondására.
Ami a továbbiakat illeti "Az állam" résszel kapcsolatban a ma érintendõ kérdések körében az Országgyûléssel és a köztársasági elnökkel szeretnék foglalkozni egy-egy kérdés kapcsán. Az Országgyûlést illetõen azt a megállapítást kell elöljáróban tennem, hogy a hatályos alkotmányhoz képest semmi lényeges elmozdulást a koncepció nem tartalmaz, és mi ezt jelenleg - a Magyar Demokrata Fórum -, ezt jelenleg helyesnek tartja. Ahhoz a vitához és ahhoz a nagyon sokat hangoztatott kérdéshez szeretnék itt néhány gondolat erejéig kapcsolódni, ami az egy- vagy kétkamarás Országgyûlést illeti.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum természetesen tudomással bír arról, hogy a Magyar Országgyûlés évszázadokon keresztül kétkamarás rendszerben mûködött, és az is tény, hogy ezt a mûködést 1945-ben egy nem jogállami módon történõ felszámolás eredményezte, mármint a megszûnését, és az is tény, hogy a második kamaraként funkcionáló, országgyûlési elõzmények közül sem a felsõ tábla sem pedig a felsõ ház ma már nyilvánvalóan 1996-ban azokat az elveket, amelyek az akkori jogrendszert jellemezték, nem követheti.
Ezeknek az elõrebocsátásával vessünk számot azzal, hogy milyen feltételek kellenének ahhoz jelenleg, hogy a Magyar Országgyûlés ne a jelenlegi szerkezetben mûködjék, hanem kétkamarás törvényhozás alakuljon.
(12.50)
Egyrészt objektíve nyilván az országnak kellene olyan adottságokkal rendelkeznie, ami általában ezeket a megoldásokat máshol, a nemzetközi összehasonlításban jellemzi, vagy a területnek kéne olyannak lenni, vagy az etnikai megoszlásnak, vagy a nyelvi sokszínûségnek, esetleg vallási megosztottságnak, vagy hát legalábbis regionális, vagy tartományi, vagy föderatív berendezkedésûnek kell lenni. Ezek közül egyik sincsen ma sajnos Magyarországon - a sajnost nyilván tudják mire értem.
Tehát az ország területe, etnikai népességi adatai és az állam szerkezete nem indokolja. A tradíciókon túlmenõen a következõ szempont, amit érvként szoktam felhozni, hogy a parlamenti diktatúra veszélyének a valamilyen ellensúlyozására - hogy tudniillik a szeszélyes és egyszeri és több évre szólóan a választók akaratából kialakuló kép, mint jelenleg is ugye -, több mint kétharmados kormánypárti többséget eredményez egy egykamarás Országgyûlésben, és ennek megfelelõen, hát ennek a veszélynek az alkotmányos megoldása lehetne egy második kamara.
Én, most a Magyar Demokrata Fórum jelenlegi helyzetében is azt tudom ezzel kapcsolatban kijelenteni, hogy a megoldás ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan nem kizárólag ezen az úton érhetõ el, hiszen egyrészt a Házszabály a kisebbségi jogok garantálása a köztársasági elnök törvény-visszaküldési joga - és hát természetesen mindenekelõtt az Alkotmánybíróság - az, amely az úgynevezett parlamenti diktatúrával kapcsolatos veszélyeket elsõsorban ki kell hogy küszöbölje. Tehát önmagában ezek az indokok sem lennének jelenleg arra elegendõek, hogy ebben a struktúrában gondolkozzunk.
Ami a másik szokásos érvet illeti, szokásos érvre vonatkozó állítást illeti, az a nézet a második kamara mellett, hogy a törvényhozás szakszerûségét és az érdekek sokkal összehangoltabb érvényesítését tudja egy kétkamarás törvényhozás megvalósítani.
Ezzel valójában egyet is lehet, sõt egyet kell érteni. Ezzel, tudniillik, hogy a törvényhozás majdnem kizárólag pártpolitikai szempontok által dominált egyik házának a szempontjait és az ottani döntést ellenpontozza egy olyan második ház, amelyben a legkülönbözõbb, nyilván nem közvetlen a választás, hanem valamilyen formájú kiválasztódás, delegálás, kinevezés, pozíció betöltése és egyéb módon történõ szakszerûnek nevezhetõ és bizonyos érdekek érvényesítésére alkalmas álláspont kitevõi. Önmagában ezzel az érveléssel nagyon nehéz vitatkozni. Azonban azt kell mondanom, a Magyar Demokrata Fórum legalábbis ezen a véleményen van, hogy 1996-ban ez a helyzet Magyarországon az intézmények és általában a szóba jöhetõ és egy második kamarára jelölhetõ testületek, közintézmények, köztestületek, érdekképviseleti szervezetek, különbözõ pozíciók szempontjából nem tekinthetõ lezártnak és kialakultnak. Vannak olyan köztestületek, amelyekre vonatkozóan a törvényes szabályozás ugyan megvan, de maguk a köztestületek még székházzal sem rendelkeznek.
Vannak olyan köztestületek, amelyeknek a szabályozása most folyik éppen a parlament elõtt, vagy még sorra sem került. 1996-ban jó érzéssel kimunkált, kiérlelt álláspontot ebben a kérdésben szerintem komolyan és felelõsen sem politikai, sem szakmai szempontból nem lehet elfoglalni.
Én úgy gondolom, tisztelt Országgyûlés, a kérdést napirenden lehet tartani, egy késõbbi alkotmányfejlõdés eredményeként ismételten ezzel foglalkozni kell, de ma arra szerintem nem érett a feltételrendszer, hogy Magyarországon egy második kamara kialakítására vonatkozó komoly koncepció itt a Házban vagy a közvélemény elõtt elfogadható legyen. Arról nem is beszélve, hogy ez esetben természetesen az egész választási rendszert át kellene alakítani. Természetesen ennek a jelenlegi Országgyûlésnek sem a létszáma, sem az összetétele, nyilvánvalóan nem maradhatna így. Természetesen ez feltételezné azt, hogy az egyéni választókerületi rendszerek helyébe egy másik választási rendszer lépne, mert nyilvánvalóan az az érv, amely még el szokott hangozni a második kamara mellett, hogy a területi elv jobban érvényesül, ez azokra a helyzetekre érvényes, ahol nem 176 egyéni választókerületben megválasztott helyi érdeket is megjelenítõ képviselõ és nem 20 megyei listáról szintén ide a parlamentbe többségében, tehát helyi érdeket megjelenítõ politikus kerül, hanem a listás választásokkal összefüggõ helyzetet ellensúlyozza a területi elvben vagy bármilyen más önkormányzaton - mármint területi önkormányzaton - alapuló második kamara összetétele. Tehát nincs olyan helyzet és az alkotmányozással megbízott bizottság többsége - azt kell mondanom, hogy a kérdést valójában végiggondoló többsége - nem foglalhat el más álláspontot, mint azt, hogy 1996-ban ennek a kérdésnek a megoldása nem idõszerû.
Amennyiben a feltételek kialakulnak, és ez egy sokkal hosszabb folyamat, és egyetértünk azokkal, akik az alkotmányozást ilyen értelemben nem a legidõszerûbbnek tartják, hiszen vannak olyan folyamatok a közjogot illetõen és az intézményeket illetõen, amelyeknek a kiérlelése és hát a kifejlõdése hosszú éveket vesz igénybe. Ebbõl a szempontból tehát ez az idõpont nem a második kamara kialakításának az idõpontja.
A másik nagyon sokat szereplõ kérdés az államszerkezeti fejezeten belül az államfõ intézménye, és az államfõ intézményének is egyik vagy másik eleme, különösen a megválasztás kérdése.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum megnyugvással vette tudomásul, hogy a többségi álláspont alapján az államfõi intézmény ugyanolyan marad lényegében, mint ahogy az 1989-ben azok a tárgyalások eldöntötték és amelyre vonatkozóan két népszavazás szintén döntést hozott a megválasztás módjára mindenképpen.
Az államfõ tehát továbbra sem lesz a törvényhozó hatalom részese, az államfõ nem lesz része a végrehajtó hatalomnak, az államfõ nem lesz közjogi értelemben hatalmi tényezõ, az államfõ a nemzet egységének jelképe, és mint ilyen fogja azokat a jogosítványokat gyakorolni, amelyek egy kicsit pontosabban és a koncepció szerint némi más csoportosításban majd a végleges szöveg kialakulásától függõen meg fogják illetni.
A megválasztásának a módjával kapcsolatban nagyon jól tudjuk, ismerjük az érveket, a számos érvet a közvetlen választás mellett, számos érvet a közvetett választás mellett. Azt is tudjuk, hogy a velünk szomszédos Ausztriában egy tökéletesen azonos - vagy majdnem tökéletesen azonos - államfõi intézmény közvetlen választással töltõdik be. A Magyar Demokrata Fórum ebben a kérdésben tudomásul fogja venni azt a döntést, amelyet egy népszavazás esetleg ebben a kérdésben külön eldönt.
Mindenesetre nem tartjuk olyan kardinális kérdésnek a választás módját, mint ahogyan az a viták kapcsán hát idõnként túldimenzionálódik. Csak utalunk arra, hogy ebben a kérdésben tartottak Magyarországon vagy hirdettek - kétszer is tartottak - egy érvényes népszavazást.
Tisztelt Országgyûlés. Az igazságszolgáltatás különösen fontos és kiemelt helyet foglal el, hiszen több helyen - részben az alapelvek 2. fejezetében - részben külön a bíróságra vonatkozó fejezetben, ezen kívül egy másik fejezetben az ügyészségrõl szóló fejezetben kizárólag - vagy majdnem kizárólag - az igazságszolgáltatásról van szó.
Nincs arra sajnos mód, hogy egy hosszabb felszólalás keretében is részletesen ítéljen a Magyar Demokrata Fórum szónoka mindazokra a kérdésekre, mindazokra a problémákra, amelyek ebben a körben felmerültek, mindenesetre annak örülünk, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapelvek többsége, mármint az igazságszolgáltatás alanyaként szereplõk nézõpontjából már a koncepció elején megfogalmazásra került - nem kívánom ezeket felsorolni, hiszen a múlt héten errõl volt sok szó -, és annak is örülünk és üdvözöljük, hogy ezek az elvek bõvülnek, a bírósági fejezetben és itt a bírói hatalom és a bírói függetlenség másik nézõpontjától függetlenül további olyan alapelvek fogalmazódtak meg, amelyek az igazságszolgáltatás tekintélyét és annak fontosságát hangsúlyozzák és húzzák alá.
Ami az igazságszolgáltatás függetlenségének, a bíróságok függetlenségének az alapjait illetõen föl szokott merülni - és azt hiszem ma is érintették már, és nyilván fogják még -, hogy tulajdonképpen az önálló hatalom csúcsaként közjogi értelemben vett csúcsaként milyen szervezet szolgálná ennek az önállóságnak a legjobban az érdekeit. Mi változatlanul azt az álláspontot valljuk, hogy az a vita, ami elsõsorban jogászok között, sõt szûkíthetem elsõsorban a bírói pozícióban, sõt ezen belül is a legfelsõbb bíróságon pozíciót betöltõ személyek és más jogászok között szokott lezajlani, hogytudniillik legyen-e a jelenlegi megoldástól eltérõen egy igazságszolgáltatási ügyekben kizárólagos hatáskörrel rendelkezõ fõtanács, vagy országos tanácsnak bõvüljön így a hatásköre.
(13.00)
A nézetek rendkívül sokszínûek az összetételt illetõen, a résztvevõk körét illetõen, csak bírák, bírák és csak ügyészek, bírák-ügyészek, ügyvédek, közjegyzõk, egyetemi tanárok és így tovább. A nézetek az egyik pólustól a másikig rendkívül megoszlanak, de arra vonatkozó meggyõzõ érvelést én õszintén szólva nem látok, nem kaptunk, hogy miért lenne ez a szervezet alkotmányosabban kifejezõje az önálló bírói, illetõleg hát igazságszolgáltatási hatalmi ágnak, mint a jelenlegi konstrukció, ahol természetesen garantált - és a jelenlegi koncepció alapján is garantált - a bírói függetlenség, a bíróság szervezeti függetlensége is. Én azt hiszem, hogy abból kell kiindulnunk, hogy a szóba jöhetõ megoldások közül Magyarországon minek van tradíciója és minek nincsen. Nincsen tradíciója annak, amit itt sokan kifogásolnak. Az igazságszolgáltatási fõtanácsra vonatkozó tradíciók Európában csak a latin típusú országokban vannak, és sem az úgynevezett kontinentális jogrendszert - ilyen értelemben Magyarországot is magában foglaló jogterületeken -, sem Skandináviában, sem egyéb európai országokban nincsen ennek sem hagyománya, sem gyakorlata.
A nemzetközi kitekintés alapján úgy tûnik, hogy az elképzelést megvalósító országok gyakorlata nem tér el alapjaiban a magyar gyakorlattól - már ami a bírói pozícióba kerülésnek a szabályait, a bírók felelõsségre vonását, esetleges hát alkalmassági kérdéseket és általában a kinevezési jogokat illeti -, tehát a megoldástól függetlenül a megoldási gyakorlat, illetõleg ezeknek az ügyeknek a törvényes intézése nagyjából hasonlít a miáltalunk most már több év óta ismert szisztémához és hát azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy semmiféle nemzetközi elvárás nincsen az ilyen intézmények bevezetése tekintetében. Amennyire mi ismerjük például az Európa Tanács elvárásait, ott kifejezetten az az elvárás fogalmazódik meg, nemcsak Magyarországgal szemben, hogy általában biztosítani kell a bírói önkormányzati testületeknek a beleszólási - érdemi beleszólási jogot - a kinevezésbe, a pozíciók betöltésébe, a fegyelmi ügyekbe és az elõmenetel kérdésébe. Hát ez így van jelenleg a hatályos jog szerint is. Úgy gondoljuk, hogy a nem begyakorolt és hát kifejezetten egy külföldi példa átvételét jelentõ megoldásoknak nincs most itt az ideje, és ezért nem támogattuk ezt a megoldást a bizottság vitájában sem.
A másik nagyon-nagyon sok nézetkülönbséget jelentõ kérdés a bíróságokkal kapcsolatban a fórumrendszer kérdése. Nagyon kevés idõnk maradt, úgyhogy csak röviden tudok itt a négyszintû bírósággal kapcsolatos kérdés tekintetében lényegében hasonló indokokra hivatkozni, mint a második kamarával kapcsolatban, már ami a tradícióknak az öncélúvá válását illeti. Sajnos Magyarország nincsen abban a helyzetben - azt kell mondanom -, sem a területi, sem a lakosságának a nagyságát illetõen, hogy egy négyszintû bírói szervezeti kiépítést most komolyan gondolva végrehajtson. Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehet találni megoldást arra a rossz helyzetre, ami jelenleg van, hogy a kétfokú jogorvoslat gyakorlását illetõen van olyan helyzet - nem is kevés -, amikor ugyanahhoz a bírósághoz kell a második jogorvoslati kérelmet benyújtani, amelyik a jogerõs ítéletet hozta. Ezen nagyon egyszerûen lehet változtatni, a részletes vitában és más alkalommal ezt majd ki fogjuk tudni fejteni, hiszen semmi akadálya nincsen a hatáskörök olyan meghatározásának, ami a jelenlegi háromszintû bíróságon belül különválasztja az elsõ- és másodfokú bírósági hatásköröket úgy, hogy még a Legfelsõbb Bíróságra is jusson hatáskör, egyrészt fellebbezési bíróságként való mûködési tevékenységre, másrészt pedig arra az elvi irányító - helyesebben jogegységesítõ tevékenységre - amelyet sajnos most már évek óta a Legfelsõbb Bíróság valamilyen oknál fogva, nem tudjuk pontosan, de nem gyakorol.
Tisztelt Országgyûlés! A hátralévõ néhány másodpercben szeretnénk ismételten hangoztatni azt a kifogásunkat, ami az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdések eldöntésével kapcsolatban megmaradt a koncepcióban, amely hiába kapott öt párt által támogatást - az MSZP vétó jellegû ellenkezése ezt nem tette lehetõvé, hogy beépüljön -, ez az Ügyészséggel kapcsolatos alkotmányos szabályozási kör. Mi változatlanul azon a véleményen vagyunk, és a kérdést nagy jelentõségûnek tartjuk, hogy jelenleg semmi nem indokolja az ügyészségnek az önálló hatalmi ágként való fenntartását és nem igaz az az érv, hogy ez az Országgyûlés alá tartozó intézmény lenne, hiszen milyen eszközök és milyen felügyeleti jog illeti meg az Országgyûlést. Semmilyen, ugyanolyan tisztségviselõ megválasztási jogai vannak, mint bármilyen más tekintetben az Országgyûlésnek. Egyedül az interpellációs jog az egyetlenegy eszköz, ami az ügyészséget, mindentõl független ügyészséget az Országgyûlés elõtt bizonyos számadásra késztet. Ilyen megoldás fenntartással, tisztelt Országgyûlés, a modern, 1996-ban megfogalmazott modern alkotmányos gondolkodással nem fér össze. Köszönöm a figyelmüket.