DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Olyan kérdésrõl szeretnék beszélni, ami kicsit az eddigi vitában háttérben maradt. Arról, hogy az egyes ember számára mit jelent maga az alkotmányozás és mit jelent az alkotmánykoncepcióban az az emberi jogként megfogalmazott lehetõség, hogy részt vehet a közéletben. Nem a jog felõl próbálom megközelíteni, inkább az emberi viselkedés oldaláról. Miért van erre szükség? Tegnap beszélgettem itt a folyosón az egyik kitûnõ riporternõvel és arról beszélt nekem, hogy nagyon nehéz errõl a vitáról érdekes riportot írni. Minden bizonnyal igaza van. De az érdekesség a legfontosabb szempont-e most itt? Nem tudom. Ha - elnézést a példáért -, mondjuk a Bibliában valakit nagyon szórakoztat Zsuzsannának és a véneknek a története, az még nem biztos, hogy ez fontosabb, mint mondjuk a Tízparancsolat. Elnézést, nem akartam itt semmiféle szentségtörõ összehasonlítást tenni, de valami hasonlóság van a kérdésben.
Az alkotmány a legfontosabb magatartási szabályok egyike. Az alkotmány igazában akkor mûködik, errõl a múlt héten már próbáltam beszélni, amikor beépül az emberek gondolkodásába, tehát olyan szöveget kell készítenünk, amelyik erre alkalmas. Egy ember amikor dönt, akkor a lehetõségei szerint a legjobban akar dönteni. Figyelembe vesz különbözõ szempontokat, figyelembe veszi azt is, hogy másoknak mi az elvárása vele szemben.
Az egyik ilyen legfontosabb elvárás az, hogy a törvény milyen szabályokat ír elõ az adott esetben, és ezt õ - amennyiben tisztában van vele -, ezt általában figyelembe is veszi. Az alkotmány ennél is fontosabb, hiszen az alkotmány azokat a legfontosabb szabályokat tartalmazza, amelyeket még a törvényhozónak is figyelembe kell venni, amikor törvényeket alkot. Tehát amikor ezeket a magatartási szabályokat próbáljuk megfogalmazni, akkor figyelemmel kell lennünk arra, hogy annak alkalmassá kell lenni arra, hogy Magyarországon minden állampolgár gondolkodásába ez beépülhessen. Ez az egyik legfontosabb szempont. Nos, minden ember a viselkedése, a napi a problémái során számtalan gonddal kerül szembe. Ezeknek nagy részét saját maga meg tudja oldani. Vannak olyan kérdések, amelyekben a szakmájával együttesen tud valamilyen közös cselekvést kialakítani, vannak olyan kérdések, ahol például egy település többi lakójával együtt önkormányzati szinten tud közremûködni ezeknek a kérdéseinek a megoldásában és vannak olyan kérdések, amelyeket csak országos szinten lehet megoldani. Minden embernek joga az alkotmánykoncepció értelmében, hogy ezekben a kérdésekben is közremûködjék.
De minden emberi magatartásnak feltétele, hogy valaki döntési helyzetben legyen, tehát tisztába legyen a döntésének a következményeivel, a lehetõségeivel. Tisztában legyen azzal az emberi tudással, ami kollektíve eddig ebben a kérdésben felhalmozódott, és igazából helyesen ilyen esetekben tud dönteni. Természetesen alkalmasnak is kell lennie, de most ezt csak zárójelben jegyeztem meg, hiszen a választójogi törvény a cselekvõképteleneket kizárja, például abból, hogy a közügyekben részt vegyenek. Az alkotmánykoncepció a közügyek gyakorlásának több lehetõségét tartalmazza. Emberi jogként fogalmazza meg a közügyekben való részvételt, ott foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy népszavazási kezdeményezésnek résztvevõje lehet, abban részt vehet. Foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy megválasztható olyan tisztségekre, amelyek a közügyek gyakorlásához szükségesek és foglalkozik azzal a nagyon fontos kérdéssel, hogy választhat. Tehát választhat az önkormányzatba, választhat az Országgyûlésbe, de akár egyéb testületekbe is - hiszen a köztestületeket is beépíti az alkotmánykoncepció a tervezett alkotmány szövegébe. Különbözõ szinteken, különbözõ feladatoknál, különbözõ döntések hozhatók.
Nos a demokrácia egyik alapelve, hogy ha vita van, akkor a többség dönt. Ez a kérdés átvezet egy további témához, ahhoz, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben az egyes ember, azért mert sem ideje nincs rá, sem lehetõsége nincs rá, hogy a konkrét döntéseket meghozza, átruházza ezt a jogkörét az országgyûlésre, vagy akár az önkormányzatokra. Akár területi, akár egyéb jellegû önkormányzatokra. Ez a döntési jogkör a választó jogkör. Ennek a körében szeretnék beszélni egy nagyon fontos kérdésrõl. Egy országgyûlés egy ország legfontosabb kérdéseiben foglal állást. Mindenki csak szûk körben, a népszavazás keretében tud közvetlenül véleményt mondani, technikailag lehetetlen lenne, hogy azt a többezer szavazást, amelyet itt a parlamentben mi elvégzünk. A lakosság valamennyi tagja elvégezze, tehát ezt a funkciót valamilyen formában át kell ruházni egy testületre. Az Országgyûlés szintén többségi döntéseket hoz - az egy további kérdés, hogy bizonyos fontosabb kérdésekben minõsített többségek is kellenek -, de általában a felénél több szavazat elégséges ahhoz, hogy egy döntés megszülessék. Van egy nagyon fontos kérdés viszont, az Országgyûlés döntésében - a többségi döntésében - meg kell jelenni a lakosság többségének a döntésének. Ez a kérdés vezet át egy nagyon fontos témához, amelyet a lakossági észrevételek jelentõs köre is, több tudós észrevétele is, de többek között a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának az észrevétele is tartalmaz. Ez az, hogy a Magyar Országgyûlés a választójogi törvény különlegessége folytán nem feltétlenül tükrözi azokat az arányokat, amilyen mértékben a választópolgárok a parlamentbe került pártokra szavaztak.
Ahhoz, hogy a parlament valójában a lakosság, a választópolgárok többségét képviselhesse, ahhoz legitimációra van szükség a lakosság részérõl, a lakosság többsége részérõl. Ebben a kérdésben voltak bizonyos várakozások a választójogi törvény elõkészítése során 1989-ben, különbözõ vélemények elhangzottak. Elhangzott például az is, hogy az egyéni rendszernek és a területi listás rendszernek valamiféle kiegyenlítõ hatása lesz, és ebbõl vártak valamiféle arányosságot. Ez nem vált be, eléggé világossá vált, hogy a választópolgárok pártokra szavaztak és a pártok közül is eddig hat pártra, amely bekerült mind a két választáson az Országgyûlésbe. A többi pártoknak a támogatottsága nem érte el azt az alsó küszöbértéket, amelyet a választójogi törvény eredeti megfogalmazásakor alsó küszöbértékként határoztak meg, aminek az volt az indoka, hogy a sok pici párt esetleg ne aprózza szét túlzottan a parlament munkáját, a mûködõképességet tartották ebbõl a szempontból fontosabbnak.
(12.20)
Nos, a választási eredmények azt hozták, hogy az 1990-es választásokon a választópolgárok többségének a támogatását nem érte el az akkori kormánykoalíció - bár jogilag természetesen legális volt a többsége. Az 1994- es választásoknál a választópolgároknak a többsége szavazott ugyan a koalícióra, de közel sem olyan arányban, mint amilyen arányban ez a parlamenti arányokban megmutatkozott. Kérdés természetesen, hogy ez a rendszer mennyiben tartható, mennyiben kell esetleg valamiféle korrekciót végrehajtani rajta. Azt hiszem, hogy a kormányprogramnak az a mondata, amely kilátásba helyezi a választási rendszer arányosítását, összhangban van azzal, hogy a választók akarata igazából akkor jelenik meg a parlamenti többségekben, ha a parlamenti többség mögött ott áll a választópolgárok többségének az akarata is. Ilyen szempontból az arányosítás kérdése szóba került az elõkészítõ ülések során is. Mivel azonban a bizottság úgy döntött, hogy a választójogi törvény fontosabb kérdéseket majd külön, kétpárti egyeztetésen tárgyalja, ennek csak egy átfogó, általános megfogalmazása került csak be magába a koncepcióba.
Nem vitás azonban, hogy az elõkészítõ tárgyalások során a képviselõcsoportok többsége egyetértett abban, hogy valamiféle arányosításra szükség van. Ennek keretében folynak a tárgyalások - elnézést, most magamtól beszélek -, készítettem valamiféle koncepciót, amely alapján egy arányosítási modell elképzelhetõ, ezt tárgyalja pillanatnyilag ez a hétpárti bizottság. Ez viszonylag nagy mértékben közelítené a parlamenti pártoknak a részvételét az Országgyûlés összetételében ahhoz, amilyen arányban a választópolgárok õket a parlamentbe segítették.
Nos, az Országgyûlés döntési jogköre óriási. A legtöbb kérdésben az Országgyûlés dönthet, és éppen ezért kiemelkedõen fontos az, hogy a választói akarat az Országgyûlés mûködésében megjelenjék. Az országgyûlési választások kapcsán még pár szóban azért szeretnék reagálni néhány olyan kérdésre, ami eddig felvetõdött. A Szabad Demokraták Szövetsége is egyetért azzal, sõt maga is kezdeményezõje volt annak, hogy az Országgyûlés létszámát a jelenlegihez képest csökkenteni kell, hiszen az, hogy egy ekkora teremben tárgyalunk, nem jelenti feltétlenül, hogy ezt meg is kell tölteni, hiszen ezt valamikor egy háromszor ekkora országra építették. Tehát a lakosságszámhoz képest lehetséges, hogy ez kicsit nagy létszám, bár természetesen a Bihari Mihály által elmondott érvek, amelyek egyéb szempontokat is nagyon fontosnak tartanak, hogy figyelembe vegyük, mindenképpen megfontolandóak annál a kérdésnél, hogy milyen létszámú parlament lenne ideális.
Át szeretnék térni egy másik kérdésre, a képviselõk visszahívásának a kérdésére, ugyanebben a körben, hiszen Maczó Ágnes a felszólalásában erre már hivatkozott. Dornbach Alajos elvi szinten ma reggel már beszélt arról, hogy a kötött mandátum elve a modern parlamenti demokráciákban nem mûködik. Én nem az elvi oldalról, én kicsit a gyakorlati oldalról szeretném ezt a kérdést megközelíteni. Minden választás - különösen, ahol sok jelölt közül lehet választani -, pozitív és negatív elemeket egyaránt tartalmaz. Pozitívat annyiban, hogy a számára rokonszenvesek közül a legrokonszenvesebbre szavaz, negatívot annyiban, hogy a választópolgárokon akadhatnak olyan érzések, amelyek azt jelentenék, hogy valakire biztosan nem szavaz, nem ért egyet vele. Ezek az elemek, ezek a pozitív és negatív elemek mindenképpen keverednek. Nos, abban az esetben - ha tiszta egyéni rendszer lenne, tételezzük föl, tehát lista nem lenne -, egy sokpárti parlamentben hogyan lehetne választani. 1994- ben összesen két olyan képviselõ volt, melyiknek a támogatottsága az elsõ fordulóban meghaladta az 50 százalékos választói támogatottságot. Gondoljunk bele, én nem tudom, hogy akik nem a megválasztott képviselõkre szavaztak, azok azért nem szavaztak-e, mert mást jobban szerettek, vagy azért-e, mert az illetõre semmiképpen nem szavaztak volna, ezt nem lehet különválasztani, errõl nem lehet közvélemény-kutatást sem tartani. Nos, tételezzük fel, hogy valaki relatív többséggel 20-25 százalékos többséggel, 30 százalékos többséggel megszerez egy mandátumot. Ez mit jelent a másik oldalról: az adott választókerület többsége a megválasztás pillanatában sem értett egyet az õ megválasztásával. Tehát technikailag, ha tiszta egyéni körzetek léteznének csak, másnap az egész parlamentet gyakorlatilag vissza lehetne hívni, kivéve azt a néhány képviselõt, aki az 50 százaléknál nagyobb támogatottságot elért. Én azt hiszem, hogy ez technikai oldalról is megkérdõjelezi azt a gondolatot, hogy be lehetne-e bármiféle visszahívhatóságot vezetni az elvi megfontolásokon túlmenõen, amirõl Dornbach Alajos már beszélt.
Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a Magyar Országgyûlésben vegyes rendszer van: vannak egyéni képviselõk és vannak területi vagy országos listán megválasztott képviselõk. A képviselõk egyenjogúak. A képviselõknek azonban egészen más lenne a kötelezettsége az egyénieknél és a listásoknál abban az esetben, ha az egyénieket vissza lehetne hívni, a listásokat technikailag képtelenség visszahívni, mert hogyan, az egész országot megszavaztatom arról, hogy egy képviselõt a listáról visszahívjak? Aki egy lista valamelyik helyén bekerült? És egy párt általában nem éri el az 50 százalékot a többpárti rendszerben a listáknál, tehát, ha a negatív oldalát nézem, a visszahívhatóságnak ott is fennállnak a feltételei. Ezért én úgy gondolom, hogy nemcsak elvi szempontokból, ahogy Dornbach Alajos errõl már reggel beszélt, hanem egyszerûen technikai szempontokból kivitelezhetetlenek azok az igények - nemcsak a Maczó Ágnes által itt megfogalmazott igények, hanem a választópolgári levelekben is elõforduló igények -, hogy a visszahívhatóságot be kellene vezetni a magyar parlamentben. Szándékosan így fogalmaztam, mert a korábbi népfront-alapú parlamentnél mûködõ visszahívás túlnyomórészt formális jogintézmény volt, és élõvé akkor kezdett válni, amikor a megelõzõ pártállami struktúrájú parlament utolsó hónapjaiban néhány képviselõt ezzel az eszközzel mozdítottak el. De ez nem lehet jellemzõ, egy demokratikus többpárti parlamentben ez mûködésképtelen jogintézmény.
A következõ kérdés, amirõl szeretnék még beszélni, ugyancsak összefüggésben van azzal, hogy milyen kérdésekben kell és milyen kérdésekben szabad népszavazás kezdeményezéssel az Országgyûlésnek vagy bárki másnak a lakossági irányába fordulnia, mikor van igazán döntési helyzetben a lakosság. Én úgy gondolom, hogy ebben a körben három téma érdekes: köztársaságielnök választása, a népszavazás, és a népszavazások körében maga az alkotmányozás. A köztársasági elnök-választásról az idõ elõrehaladtával - nem kívánok visszaélni frakciótársaim rovására az idõvel -, röviden szeretném jelezni azt, a köztársasági elnök vagy széles jogkörrel rendelkezik - volt erre ma indítvány Torgyán József részérõl -, vagy igazában nem dönt fontos kérdésekben. A magyar alkotmányos koncepció az utóbbi oldalán áll - eddig is ezen állt -, a pozitív döntései, az aktív döntései túlnyomórészt formális jellegûek: kitüntetések átadása, kinevezések, és sokkal fontosabbak az alkotmányosság õrzése miatti feladatai, amikor meg kell akadályoznia bizonyos olyan magatartásokat, amelyek akár az alkotmányt veszélyeztetik, akár bármilyen formában az alkotmányosságon belül valamiféle hatalmi konfliktust jelentenének. Ezeket a negatív, tehát ezeket a meggátló jellegû magatartásokat nem lehet eleve, elõre tudni egy választás során, az aktív magatartásokról lehet viszont kampányolni. Most egy köztársasági elnök a mi alkotmányos rendünkben mirõl kampányoljon? Hogyan adja át a kitüntetéseket? Hogyan nevezzen ki más által elõterjesztett személyeket? Azt hiszem errõl nagyon nehéz lenne kampányolni.
Ugyanakkor azonban egy választás nyilvánvaló kampányolással kell hogy kötõdjék össze, hiszen el kell mondani, hogy mit akar tenni, meg kell mutatkozni, hogy mit szeretne a köztársasági elnöki pozíciójában, azt hogyan hajtaná végre. Egyébként nagyon nehéz eldönteni, hogy mi alapján dönt a választópolgár. Természetesen vannak rá lehetõségek - én ezt nem vonom kétségbe -, csak hangsúlyoznám, hogy az ilyen szûk jogkör mellett nem biztos, hogy igazán jól lehet így kampányolni. Egy kampányolás ugyanakkor szükségszerûen megoszt. Menjünk vissza, nem is olyan messze az idõben, itt volt a lengyel választás: mindenki tudta, hogy Lech Walesa mit képvisel, Kwasniewski mit képvisel. Tudjuk, hogy az amerikai elnökválasztásnál ki mit képvisel, milyen párt-elkötelezettségû. Tudjuk, hogy Franciaországban ugyancsak mi a hasonló helyzet, ezekrõl a hatáskörökrõl lehet kampányolni, el lehet mondani, hogy én ezt hogyan kívánom ellátni, ki lehet próbálni - akár az elõzõ közjogi pozíciókban az embereket -, hogy erre alkalmasak-e.
(12.30)
De a mi alkotmányos rendünkben a köztársasági elnöki jog körül rendkívül nehéz lenne ilyen normákat állítani. Ezért én úgy gondolom, hogy nemcsak amiatt, hogy túlzottan nagy legitimitást ad a köztársasági elnöknek a néppárttal való megválasztás, és egy ilyen megválasztás könnyen átcsúszhat a parlamenttõl való függetlenség keretében olyan területekre is, amelyek már nem kívánatosak. Gondolok arra például III. Napóleon is köztársasági elnökként kezdte és hogyan fejezte be. A lehetõség - ha valaki egyszer hatalomhoz jutott -, hogy ezzel visszaéljen, az természetesen ez a visszaélési lehetõség adva van, az a lényeg, hogy ezeknek a lehetõségeit minél inkább korlátozzuk.
A parlamenti demokráciának a lényege, hogy a döntéseknek megvan a maga dramaturgiája, a kormánykoalíció állít valamit, az ellenzék ezt vitatja és ebbõl kialakul valamiféle döntés, ahol végül is bíróként a választásokon az ország lakossága véleményt mond. Az, ha egy köztársasági elnök túlzottan nagy hatáskört kap - és ennek nincsen ellenpontja - ez feltétlenül veszélyeket tartalmaz magában. Ezért valószínû, bár méltányolom azokat az érveket, hogy a köztársasági elnököt megválasztani valóban joga lehet a népnek. Valóban lehet olyan igény, hogy kijelentse azt, hogy a benne levõ elképzeléseket, ideálokat megtestesítõ köztársasági elnökrõl õ elmondhassa a véleményét, szavazhasson, hiszen a világ folklórjában benne van az a "jó király" õskép, hogy szeretné az ember a saját jóját meglátni valahol egy személyben, aki reprezentálja õt. Ez egy jogos igény, hogy ebben az emberek valahogyan véleményt mondjanak, de mégis mérlegelni kell azt, hogy a magyar alkotmányos viszonyok között mi a jobb megoldás. Úgy gondolom, hogy ebben a körben jobb az, hogyha az Országgyûlés dönt, hiszen sokkal kevésbé osztja meg a lakosságot egy ilyen választás, sokkal kevésbé teszi valójában párt-elkötelezetté, hiszen a bármiféle választás során valamilyen irányban állást kell foglalnia a köztársasági elnökjelöltnek, hogyha az Országgyûlés helyett a lakosság elõtt kampányol.
A következõ kérdés a népszavazás kérdése. A népszavazásnál - most már tényleg nagyon szûkszavúan, hiszen elfutott az idõm -, a népszavazásnál az a nagyon lényeges szempont, hogy valóban olyan kérdésekrõl döntsön a nép, amelyekben a kellõ információadás megvan a döntésekhez. Ez lehet, hogy nagyon elvontan hangzik, de én úgy gondolom, hogy olyan kérdéseket nem szabad népszavazás elé tárni, ahol még egyrészt vagy döntési helyzet nincsen, vagy a lakosságot a kellõ információkkal, akár a népszavazás kezdeményezõi sem tudják ellátni.
A népszavazás nagyon fontos jog. A népszavazással kell dönteni valóban nagyon fontos kérdésekben, de olyan kérdésekben, amelyek valóban döntésre képesek, döntésre érettek, és ezeket kell az alkotmánykoncepcióban majd a népszavazási törvény keretei között megfogalmaznunk. Ami fontos az, hogy az alkotmányt - éppen a bevezetõben mondott szempontokra is figyelemmel - mindenképpen a népszavazással kell megerõsítenünk. Hiszen ez a nép egyetértését kell hogy jelentse azzal a koncepcióval szemben, amely akár hosszú távra a magatartási szabályoknak a legfontosabbika lesz.
Ehhez a mostani stádiumban - én azt hiszem, hogy - nagyon jogos érvek hangzottak el az ellenzék részérõl, hogy minél alaposabb munkát kell végeznünk. Én úgy gondolom, hogy minden célt, amit kitûztünk nem biztos, hogy maradéktalanul tudtunk teljesíteni, a lényeg az, hogy jó alkotmány szülessék. Már az elõkészítõ bizottság a december végére vállalt koncepcióelkészítéssel nem tudott lépést tartani, mert alaposabb munkát kellett végeznünk. Én mégis úgy gondolom, hogy a mostani ütemezés - ha valóban tartható - nagyon fontos, mert ilyen esetben tudjuk garantálni azt, hogy a jelenlegi - az alkotmányozásra érett és az alkotmányozásra alkalmas - politikai viszonyok között az alkotmány megszülessék.
Nem biztos, hogy ilyen kedvezõ pillanat az elkövetkezõ idõkben is lesz-e. Ezért én azt szeretném, hogy valamennyien azzal a konstruktivitással, amelyet az ellenzéki pártok túlnyomó része oldaláról is tapasztaltunk, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az alkotmánynál valóban egy olyan normaszöveget tudjunk megteremteni, amellyel bátran állhatunk az állampolgárok elé és amely alkalmas lehet arra, hogy a magyar közjogi gondolkodást hosszú idõre keretek közé szorítsa. Köszönöm szépen. (Taps középrõl.)