DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elhangzott vitakérdések kapcsán itt a népszavazás kérdéséhez szeretnék elõször hozzászólni. Bihari Mihály képviselõtársamnak és Kónya Imre képviselõtársamnak kell megköszönnöm egyébként a lehetõséget, hogy szólhatok, mert õk biztosítottak tíz, illetõleg három percet, összesen tizenhárom percet számomra, hogy mint független képviselõ az eredeti idõkeretet meghaladóan szólhassak és ezt most azért is említem külön, mert Bihari képviselõtársam vetette föl azt a gondolatot, hogy bizonyos kérdéseket - itt meg is említett néhányat - népszavazásra kellene bocsátani külön és a koncepció elõtt.
Ezt én nemcsak abból a szempontból tartom aggályosnak, amit Kónya Imre kifejtett, nevezetesen hogy egy ilyen eljárás szembenáll azzal az alkotmányozó mechanizmussal, amiben megállapodtunk és ami alkotmányunkban rögzített garanciával házszabályilag is megfogalmazást nyert, hanem szeretnék hivatkozni arra a kérdésre, hogy ezek igen is nagyon összetett kérdések. Én óva intek attól a szemlélettõl, hogy az általunk megvitatott számtalan kérdésekbõl egyeseket kiemelve önállóan lássunk olyannak, mint ami népszavazással elbírálható. Kérem szépen két példát.
Szigethy István itt a köztársaságielnök-választással kapcsolatosan hosszú perceken át sorolt szempontokat, következményeket, közjogi változásokat, amik összefüggenek a köztársaságielnök-választás kérdésével. Kérem föl lehet tenni a köztársasági elnök mikénti választását népszavazásra, de akkor hozzá kell tenni azokat a kérdéseket is, amiket itt az imént hallottuk, hogy azt is úgy akarják-e az emberek, és az egész csak akkor értelmezhetõ, hogyha egy olyan koherens választ kapunk, amit utána az alkotmányba be tudunk építeni.
Kérem a felsõház kérdésének a népszavazási elbírálása. Szabadjon legyen elõrebocsátani - könnyû helyzetben vagyok, mert független képviselõként tényleg nem kötnek a különbözõ pártfrakciók véleményei -, hogy én magam is hasonló nyitottsággal gondolkodom a felsõházról, mint Bihari Mihály, és igenis én el tudok éppenséggel képzelni egy olyan felsõházat, ami megfelelõ jogkörrel és megfelelõ összehangoltsággal - a képviselõházat illetõen - jól mûködne és elõnyösen hatna az Országgyûlés egészének mûködésére.
Hozzáteszem, talán olyan idõbeli csúsztatása van, amikor ezen a történelmi helyzeten - ami egy felpörgetett törvényalkotást tesz szükségessé - ez idõ után valósulna ez meg, mert most tényleg egy késleltetõ, fékezõ folyamat szerencsétlen lenne. Azonban az a gondom - és amikor az alkotmány-elõkészítõ bizottságban errõl informálisan beszélgettünk -, hogy én még nem hallottam képviselõtársaimtól két egybehangzó elképzelést a felsõházat illetõen és nekem - ha már felsõházat csinálunk - nem mindegy, hogy az hogy néz ki, mert ez szakmai kérdés is és politikai kérdés is egyben. Itt jegyezzem meg, itt valaki fölvetette, hogy mi a szakmai kérdés és mi a politikai kérdés. Kérem amikrõl mi itt tárgyalunk napok óta, azok egyben mind szakmai és egyben politikai kérdések is. Ezeket nem lehet egymástól szétválasztani.
Kérem a felsõházat önmagában - hiába mondaná a társadalom többsége, hogy legyen -, akkor ebbõl még nem dõlt el, hogy az hogy nézzen ki, mi legyen a jogköre, hogyan viszonyuljon. Le kéne tenni hatvan variációt az ország népe elé, hogy tessék választani közülük. Én tehát egész egyszerûen már csak ilyen megfontolások mellett is úgy látom ma, hogy nem tudunk ebben a körben egy olyan konszenzusra jutni, egy olyan megegyezésre jutni - nemcsak itt a parlamentben, azt hiszem össztársadalmilag sem - nem érlelõdött ki ennek a felsõház ügye (sic!) ma és most annyira, hogy ebben egy megnyugtató végleges döntésre tudjunk jutni, de még egyszer azt hiszem, hogy ebben a népszavazás végképp nem tudna választ adni, és majd talán egy más összefüggésben érinteni fogom a parlament döntési kompetenciáját szakmai és politikai ügyekben.
(12.40)
Magunk által és a tudomány által sem eldöntetett szakmai kérdéseket a társadalom széles tömegei elé vinni, tessék, döntsék el, hát ezt nem igazán tartom egy megfontolt eljárásnak. Még egyet: kérem, nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmánykoncepciót, vagy bocsánat az alkotmány egyes rendelkezéseit önmagában népszavazásra vinni nem lehet. Úgy gondolom, hogy ez a döntés világosan iránymutató erre is. Itt az Országgyûlésnek az alkotmányozás ügyében egy szakmai, politikai döntésre és egyetértésre kell ma jutnia, s az ország népe, az egésze fölött nyilvánvalóan - és az valóban nagyon fontos, uraim, számos hozzászóló elmondta -, nyilvánvalóan fog egy politikai véleménynyilvánítást tenni, politikailag alapvetõen meg fogja határozni viszonyát a mi munkánkhoz, azt vagy elfogadja, illetõleg elutasítja, megerõsíti, magáénak tekinti vagy pedig egészében nem fogja tudni elfogadni. Nemigen látok igazán reális más utat egy alkotmányozás folyamatában - és hadd jegyezzem meg -, amit mondok, ez a hatályos jogi elõírás, ez a Házszabály, ez az alkotmány és a népszavazási törvény jelenlegi rendelkezései is így rendezik ennek a folyamatnak a menetét.
Tisztelt Ház! A továbbiakban a szabad mandátum kérdésérõl szeretnék röviden mondani, a szabad mandátum problémáiról. Többen is érintették ezt a kérdést és a sajtóban megjelenõ egyes publikációkban, de néhány politikai tényezõ megnyilatkozásában fölmerül a képviselõk visszahívhatóságának, a képviselõk utasíthatóságának kérdése, úgyhogy nem lényegtelen úgy érzem ezzel foglalkozni. Mit jelent, tisztelt képviselõtársaim, a szabad mandátum elve? Azt jelenti, hogy az országgyûlési képviselõ a választók részérõl nem utasítható. A hatályos alkotmány is ezen az alapon áll. A 20. § (2) bekezdése értelmében "a képviselõk tevékenységüket a köz érdekében végzik". Ezt a megkötést tartalmazza a hatályos alkotmány. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az, hogy mi áll a köz érdekében, ezt a képviselõnek kell a legjobb tudása, legjobb lelkiismerete szerint önmagának eldöntenie. Ez joga és kötelessége is, hogy ezt maga szabadon mérje fel. Ebben a közvélemény és a választók akarata lehet eligazító támpont, sõt azt hiszem, nélkülözhetetlen is nyilvánvalóan, de a képviselõ ezt a támpontot egyedül meghatározónak nem kell, hogy magára nézve irányadónak tekintse, és a szabad mandátum elvébõl eredõen és folyóan ezt a felmérhetõ véleményt vagy érzékelhetõ akaratot - akaratok összességét - nem kötelezõ a maga részérõl követnie, ha ez a legjobb tudása és legjobb lelkiismerete szerinti döntéssel vagy meghozandó döntéssel nem vág egybe.
A szabad mandátum elvét és indokait legtalálóbban Deák Ferenc fogalmazta meg 1867-ben, a kiegyezési törvény vitájában, amikor is azt hányták Deák szemére, hogy figyelmen kívül hagyja a közvéleményt. Deák ezt a szemrehányást tényszerûen vitatta ugyan, de hangsúlyozta, idézem: "Minket nem azért küldtek ide, hogy mi kérjünk tanácsot a néptõl, hanem hogy mi lássuk el megfelelõ tanáccsal õket." A képviselõ tehát, tisztelt képviselõtársaim, nem egyszerû számlálóbiztos vagy postás, akinek az lenne a feladata, hogy választókörzetében - vagy azon a területen, listán, ahol õt megválasztották - a választói akaratokat mintegy számszakilag összegezze és tovább postázza, mert ha ez lenne csupán, ez az automatikus közvetítés lenne a képviselõi tevékenység lényege, akkor valahányan itt egy számítógéppel helyettesíthetõk lennénk. A szabad mandátum a képviselõ tudásának, lelkiismeretének, felelõsségvállalásának szabad érvényesülést enged, mégpedig úgy, hogy arra a felhatalmazást a választópolgártól a választásokon kap és az elszámoltatás a bizalom megvonása vagy további megerõsítése a következõ választásokon történik meg. Én e megoldásnak az indokait a magam részérõl olyan példázattal szeretem megvilágítani, hogy az ország gondjainak kezelését, illetve a ezzel kapcsolatos bizalmi viszonyt leginkább az orvosi vagy a tanári tevékenységhez szeretem hasonlítani. Mert mint ahogy a beteg vagy a tanuló nem határozhatja meg a gyógyítás vagy tanulás nap-nap utáni metodikai részleteit, mint ahogy a gyógyítás vagy a tanítás terén szabad kezet kell adni - legalábbis egy adott idõszakra - az orvosnak vagy a tanárnak, ahhoz, hogy eredményt produkálhasson vagy hogy tevékenysége értékelhetõ legyen, szabad kezet kell és szabad idõt kell, egy bizonyos idõt kell adni a képviselõnek és a parlamentnek is.
Éppen ezért és ebbõl a megfontolásból képtelenség az, hogy bármikor egy képviselõ visszahívható legyen, de hadd tegyem hozzá, hogy a fogalmak - nem akarok a szavakkal játszani - de a képviselõi visszahívhatóság igen is intézményesen létezik és erre szükség is van, csak nem bármikor, hanem egy adott periódus bevárása után, egy olyan mûködési idõ bevárása után, amely alatt a képviselõnek és a parlamentnek módja van az ország problémáira alakítóan hatni és eredményt elérni. Ez a visszahívhatóság a magyar hatályos jog értelmében négy évenként mindig megnyílik az állampolgárok elõtt, tehát nem igaz, hogy a képviselõ nem visszahívható, a képviselõ visszahívható, erre négyévenként mindig mód van, és ez ciklikus rendszer szolgálja azt, hogy stabilan lehessen képviselõi munkát az elõbbi szempontoknak megfelelõen gyakorolni.
Kérem, gondolják végig: ha nem így lenne a szabályozás, hová jutnánk? Lehetne-e képviselõi felelõsségrõl beszélni akkor, ha a képviselõ az elõbbi kifejezésemmel élve pusztán postás vagy az akaratok számlálóbiztosa lenne? Akkor mit lehetne tõle számon kérni? Lehetne-e tõle bármiféle eredményt elvárni vagy ezért õt kérdõre vonni? Vagy tovább menve: hová jutna az ország, hogyha a döntések megszületésénél kizárólag a népszerûség lenne a zsinórmérték? És hogyan lehetne akkor megoldania a problémáinkat, ha egy adott gond kezelésére egyszerûen nincs népszerû gyógymód, csak különbözõ népszerûtlen lehetõségek, amik között választani kell? Vagy milyen döntéseket hoznának azok a képviselõk, akiknek szemük elõtt nem a feladatok tényleges megoldása lebegne, hanem a bármikori visszahívástól rettegve kizárólag arra figyelnének és az motiválná a döntésüket, hogy hogyan õrizhetnék meg népszerûségük kegyeit? Szeretném, ha világos lenne tisztelt képviselõtársaim, hogy nyilván nem azért intézményesült a világon mindenütt a szabad mandátum elve, mert holmi gonosz politikai elitek a világon mindenütt maguk alá bírták a népeket és három, négy, öt éven át puszta passzióból gyötörni akarják õket, hanem mert egészen egyszerûen a mai világunk viszonyaiban, ami tele van gondokkal, feszültségekkel, ellentmondásokkal és súlyos nehézségekkel... (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) ...befejezem elnök úr... a közvetett demokrácia természeténél fogva a világon mindenütt a közvetett demokrácia csak így tud hasznosan és értelmesen mûködni. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)