DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Én is az érdekegyeztetés témájához szeretnék hozzászólni, s miután a szabályozási elvekben nem szerepel, nem arról beszélek, hogy jól vagy rosszul akarjuk szabályozni, hanem arról, hogy lehetnek-e olyan indokok, ami miatt kívánatos, hogy az alkotmányban szabályozásra kerüljön. A jól, vagy legalábbis kielégítõen mûködõ piacgazdaságok a verseny és az együttmûködés sajátos keverékére épülnek, amelynek alapja a bizalom és a kiszámíthatóság. A bizalom és a kiszámíthatóság, amelyekben talán a legnagyobb hiányt szenvedünk. A parlamentnek, az államnak alapvetõ feladata, hogy olyan intézményeket hozzon létre és mûködtessen, amelyek segítik a verseny és együttmûködés megfelelõ arányainak kialakulását, a bizalom és a kiszámíthatóság megteremtését. Az elmúlt évtizedekben Európában az együttmûködést, a versenyt és együttmûködést legjobban kifejezõ és megvalósító intézményévé vált az érdekegyeztetés. Az érdekegyeztetés intézményrendszere, amelyet gyakran korporatizmusnak vagy neokorporatizmusnak nevezünk, olyan jelentõssé vált, hogy a politikatudomány mûvelõi gyakran korporatív kapitalizmusról, vagy korporatív évszázadról beszélnek. Az érdekegyeztetés kikerülhetetlen és szükséges tényezõjévé vált az európai jóléti államoknak. Bármilyen irányzatú kormányzás egyaránt épített és épít a korporációkra.
Az érdekegyeztetés intézményrendszere kifejezõje annak is, hogy az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltozott a társadalom és az állam viszonya Európában, és a változásokat tükrözve egyben elõsegítve megváltozott a jogi szabályozás jellege. Változott, bõvült az új alkotmányok tartalma. A XIX. században az állam kevés dologba avatkozott be. Biztosította a formális jogegyenlõséget, a társadalom és a gazdaság mûködésének formális jogi kereteit. Ezért e korszak jogrendszerét gyakran mint formális jogot jellemzik. A piac és az ipari fejlõdés olyan tömeges szükségleteket hívott életre, mint például a közoktatás, az infrastruktúra-építés, az egészségügy, a kutatás, a várostervezés, amelyeket csak az állam tudott kielégíteni vagy megoldani, és olyan szociális ellentmondásokat termelt, amelyeket csak az állam tudott feloldani.
Az állam rohamosan bõvülõ feladatainak eleget téve egyre nagyobb mértékben beavatkozott a társadalom életébe. A jog pedig mindinkább az állami célok megvalósításának eszközévé, materiális joggá vált. Ez a folyamat elérkezett egy olyan határig, ahol bebizonyosodott, hogy a feladatokkal és a döntési igényekkel túlterhelt állam képtelen az egyre bonyolultabb társadalmat egy centrumból vezérelni. A megoldás: az államnak le kell mondania arról, hogy egyetlen centrumból mindent maga irányítson, egy hierarchikus és bürokratikus államigazgatási szervezetrendszer segítségével. Meg kellett osztania a hatalmát és a döntéseket, valamint a döntések elõkészítését a társadalommal. Ki kellett alakítania az egyes társadalmi szférák, alrendszerek önszabályozási, önvezérlési mechanizmusait és önvezérlési centrumait. Létre kellett hoznia azokat az autonóm vagy félautonóm testületeket, amelyek megfelelõ információval, kompetenciával és valamilyen felhatalmazással rendelkeznek a saját mûködési területüket meghatározó döntések meghozatalához. Tehát most már az államnak nem azt kellett szabályoznia, hogy adott körülmények között mit kell dönteni - mint ahogy ez tipikus az államigazgatásban -, hanem azt kellett szabályoznia, hogy milyen szereplõknek és milyen eljárásokkal kell a jó döntést meghozniuk. A jogi szabályozás így egyre inkább eljárási joggá vált, amelyet a formális és a materiális jogtól való megkülönböztetésül reflexív jognak is neveznek. Azt hiszem, az elmúlt évekbõl sok példát lehetne felhozni az ilyen jellegû szabályozásra. A helyi önkormányzatoktól a területfejlesztési tanácsokig és a különbözõ kamaráktól a tb- önkormányzatokig. A gazdaság szereplõinek együttmûködését tekintve legfontosabb kérdés az érdekegyeztetés rendszerének szabályozása. Az a kérdés, hogy csupán tudomásul vesszük, hogy van, hogy jól-rosszul mûködik az érdekegyeztetés rendszere, vagy felismerjük és elismerjük, hogy az érdekegyeztetés, a piacgazdaság, a társadalom, a politika olyan fontos intézménye, amelyrõl az alkotmányban is szólni kell, és amelynek kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozó mûködését az államnak elõ kell segítenie.
Tudom, hogy a korporatizmusnak nevezett érdekegyeztetés kétarcú jelenség.
(15.10)
Megítélésénél egyszerre kell szólni azokról az alapvetõ funkciókról, amelyek a társadalmi stabilitáshoz nélkülözhetetlenek és azokról a diszfunkciókról, amelyek a korporatizmushoz kapcsolódnak. Az érdekegyeztetés intézményrendszerének kialakulása és kiteljesedése elválaszthatatlan attól a folyamattól, amely a tõke és a munka közötti ellentétet a tõke és a munka közötti együttmûködéssel enyhítette, és nélkülözhetetlen szerepe volt a piacgazdaságban keletkezõ konfliktusok kezelésében. Elválaszthatatlan része a szociális piacgazdaságnak, a jóléti társadalom kialakulásának. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a korábbi elitdemokrácia és elitpolitizálás sokszereplõs tömegdemokráciává váljon. A civil társadalom és a helyi politika, valamint a parlamenti kormányzati politika között kialakult közpolitika legfontosabb intézményévé vált. Meghatározó szerepe volt a különbözõ participációs, részvételi (sic!) formák kialakulásában.
Az érdekegyeztetés, a korporatizmus mûködése összefügg az éles osztályellentétek megszelidülésével, összefügg azzal, hogy a munkavállalók milliói a középosztály részévé váltak. Hogy kialakult az úgynevezett többségi társadalom.
Mindezt felismerve és elismerve Nyugat-Európában az állam aktívan és a jog eszközeivel is részt vett e szervezett érdekcsoportok kialakulásának folyamatában. A szervezett érdekcsoportoknak gyakran közjogi státusuk van, és az állam megbízásából közfeladatokat is ellátnak.
Ezek után szólni kell arról is, hogy a korporatizmust sokan az államot megbénító új Cleviatánként jellemzik, amely óriási gazdasági-érdekképviseleti bürokráciákat hoz létre. Formálissá teszi a parlament szerepét a gazdaságot érintõ legfontosabb kérdésekben. A korporációk mûködésébõl következik, hogy egyes befolyással bíró csoportok érdekeit túlhangsúlyozzák más érdekek rovására. Válságok idején gyakran szembeszegülnek a szükséges változásokkal, a megújulással. Konzervatív, visszatartó erõként viselkednek. Általános az a megítélés is, hogy a '70-es évek végétõl csökken a korporatizmus jelentõsége Nyugat-Európában. Ehhez hozzátenném, hogy minden intézmény jelentõsége csökken, amely túljutva a nehéz vajúdás korszakán természetessé és megszokottá válik.
Mindezeket egybevetve és mérlegelve, és tudva, hogy mi a piacgazdaság kialakulásának legnehezebb idõszakát éljük, tudva, hogy a modern piacgazdaságot legalább annyira jellemzi az együttmûködés, a kooperáció, mint a verseny, tudva, hogy ennek legfontosabb feltétele a bizalom és a kiszámíthatóság, és tudva azt is, hogy az együttmûködés, a bizalom, a kiszámíthatóság legfontosabb intézménye az érdekegyeztetés, indokoltnak tartom, hogy az alkotmányt elismerje, mint a társadalom, a gazdaság, a politika egyik alapvetõ intézményét. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)